Tulajdonképpen nem is adalékról, mint inkább a pentagram zanzásított CV-jéről van szó Ronald Hutton vallástörténész tolmácsolásában, aki a wicca világrajövetelének művelődéstörténeti hátterét vizsgálva kitér jelkép pályafutására is: ezúttal az egyszerűség kedvéért magyarul (és remélhetőleg inkább fordítva, mint ferdítve) tolmácsolom a szavait.
"... Ötágú csillagokat találunk az ókori egyiptomi, görög és római művészetben, sőt, a keresztény középkorban is, de úgy tűnik, nem volt semmiféle egységes tradíció a jelentésüket és a használatukat illetően, és számos esetben pusztán díszítőszerepet töltöttek be. A szimbólum tartamos használata a nyugat-európai mágikus hagyományokban a 12.századi reneszánsznak köszönhető, amely a pentagramot a szentírás, az isteni harmónia és a matematika általa megalkotott közös keresztmetszetének középpontjába emelte. Abban az évszázadban mind Autun-i Honorius, mind Bingen-i Hildegard azt állította, hogy az emberi test az ötös számra épül, lévén hogy öt érzéket, öt tagot és ötféle alakot birtokol. Elgondolásuk az ötágú csillagot a mikrokozmosz jelképévé tette: az univerzumot berendező isteni terv földi visszatükröződésévé. Ez valószínűleg megmagyarázza annak a hiedelemnek a kialakulását, amely ellen Auvergne-i William a következő század korai éveiben síkra szállt, nevezetesen hogy a csillag csúcsai aktív varázserőt zárnak magukba. William feljegyezte, hogy az alakzat azidőtájt közkeletűen Salamonhoz kapcsolódott, a keresztény legendárium legnépszerűbb mágusához: egy, a kései antikvitásból származó szöveg, a Salamon testamentuma ugyanis pentagramm-mintás gyűrűvel festette le a királyt. Szerzőnk kirohanást intéz egy másik okkult iromány, a 'Liber Sacratus' ellen is, amely arra tanította olvasóit, hogyan parancsoljanak különféle démonoknak Isten szent neveit használva. Az idézett könyv minden bizonnyal a széles körben ismert Liber Sacer, amelynek előszava nem kisebb dolgot állít, mint hogy Salamon személyes tanításai alapján vetette papírra egy bizonyos Honorius, Théba (vagy Thébai) Mestere. Noha William idejéből nem maradt fent a könyvre vonatkozó egyéb recenzió, a későbbi korokból (a 14. és a 17. század közti periódusból) három is megtalálható a British Library-ban. Ezek lefestik "az élő Isten pecsétjét", amely egy pentagramból és két hexagramból, valamint Isten és különböző angyalok köréjük írt neveiből áll, és állítólag hatalmat gyakorol a szellemek felett.
Az ötágú csillag klasszikus késő-középkori megvilágításban jelenik meg az ünnepelt angol költemény, a 'Sir Gawain és a Zöld Lovag' soraiban, amelyet a 14. század második felében komponáltak. A szerző, egy elkötelezett keresztény hőse pajzsára helyezi, majd kötelességének érzi egy rövid kitérő keretében megvédeni az obskúrus jelkép használatát. Elutasítja az ötletet, amely Salamonhoz köti, csakúgy, mint azt, amely szerint az emberi - és egyben isteni - tökéletesség jelképe, s helyettük új információval szolgál: a pentagram szerinte Anglia-szerte közönségesen csak "végtelen csomóként" ismert jelkép. Határozottan kisajátítja a kereszténység részére azzal, hogy egy, a korban növekvő fontosságra szert tevő vallásos motívum, Krisztus öt sebe szimbólumának nyilvánítja. S mint ilyen, állítja, erőteljes védelmező hatással bír a gonosz hatalmak ellen.
A pentagram evolúciójának újabb állomását a 16. századi Európában publikált mágikus könyvek talán legnépszerűbbike, Cornelius Agrippa Okkult filozfiája szolgáltatta. A könyv különféle kiadásai különböző helyeken ismételve tartalmazzák egy varázskör diagramját, minden kardinális pontján - avagy negyedében - egy-egy, a mágikus védelmet szolgáló pentagrammal.
Mindezek után a kora-újkori szerzőknek nem maradt más dolga, mint finomra csiszolni ezt a hosszú ideje meggyökeresedett hagyományt. A katolikus hitvitázó, Georg Pictorius von Villingen Subtilissmus Liber Averois című (Strasburg, 1568) írásában elítéli "Solomon pentagonjának" használatát démonok elriasztására. A hermetikus filozófia egyik tollnoka, Lazarus Meysonnier viszont egy teljes könyvet szentelt a szimbólumnak Pentagonum Philosophico-Medicum címmel, amelyben kiterjeszti a hozzá fűződő jelentések körét, bevonva az elemek, a bolygók és az ég reprezentációját. Nincs mit csodálkozni azon, hogy a szabadkőművesség oly lelkesedéssel tette magáévá a pentagrammot, s hogy az egyes tagok mind megalkották a maguk egyéni értelmezését, mint a fentebb már említett Sir Robert Moray. Moray szuperlatívuszokban beszélt róla angol barátjának, John Evelynnek, aki számára az ötágú csillag erőteljes személyes jelképpé vált. Ily módon, ilyen összetett és sokoldalú asszociációkkal körülvéve érte el a pentagram a modern időket..."
Forrás:
Ronald Huttom 1999: The Triumph of the Moon. A History of Modern Pagan Witchcraft. Oxford University Press, Oxford.
(Azért persze szó sincs róla, hogy ezzel kimerítettük a témát. Folyt. köv.!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése