Azok számára, akik élvezik a groteszk humorba ágyazott borzongást, nem tudok tökéletesebb filmélményt elképzelni Samhain alkalmából, mint Tim Burton The Nightmare before Christmas című szürreális alkotását (ami egyébként a látszat ellenére nem animációs mozi, hanem stop motion-technikával készült zseniális bábmusical). A mese mitológiájában minden nagyobb ünnepnek önálló birodalom jut, a főszereplő pedig nem kisebb személyiség, mint Halloween ceremóniamestere, a stílszerűen Jack-nek keresztelt - khm, csontváz. A történet épp a hejehuja lecsengésével indul: ám miközben a birodalom lakói honfiúi lelkesedéssel máris a jövő esztendei csontzörgetésre és vérfagylalásra készülnek, Jack bordakosarában (mégsem írhatom, hogy szívében) tompa hiányérzet kezd kicsírázni. Az ünnepi máglyán szó szerint kiégett hősünk megcsömörlik az idő szüntelen körforgásának monotonitásától, Halloween önmagába zárt mikroverzumának taposómalmától, amelyben az év háromszázhatvannégy napja a következő Mindenszentek tervezgetésével, a háromszázhatvanötödik pedig e munkálatok diadalmas crescendójával telik. Jack többre, másra vágyik, s egy holdvilágos éjjelen bánatát lírai áriákba öntve elkóborol a városból, hogy aztán olyan helyen kössön ki, ahol egy magafajta rémlénynek semmi keresnivalója: a Télapó cukorkamázas, manókuncogásos, gőzmozdonyfüttyös és hópaplan-lepte mesevilágában. A többi pedig, ahogy mondani szokás,- nos, nézzétek meg és derítsétek ki magatok. Íme a nyitány vámpírkvartettel, vérfarkas-vokállal, mumusszólóval és egy sereg, lidércnyomásainkból sem beazonosítható szörnyecskével: 'This is Halloween'.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése