A halál tánca a késő-középkori ábrázolóművészet közkedvelt toposza. A 15. század pusztító katasztrófái - háborúk és járványok - azt sugallták, hogy az élet törékeny boldogsága röpke illúzió, s a vén kaszás végül mindenkit magával ragad. A halál táncának komor allegóriája arra figyelmezteti a híveket, hogy lélekben mindig álljanak készen az elmúlásra, amely kérlelhetetlenül pontot tesz az egyén földi pályafutására, s amelyben egyenlővé válik koldus és király. A kikerülhetetlen, univerzális vég vízióját plasztikus részletességgel, körtáncot lejtő vagy sír, kripta, katakomba gyomrába aláereszkedő csontvázak és az általuk közrefogott, mindenféle rendű-rangú emberek csoportjával jelenítették meg. A kompozíció tipikus szereplője a pápa, püspök vagy világi uralkodó és az egyszerű kétkezi munkás (paraszt vagy mesterember), hangsúlyozandó, hogy a halál előtt minden osztály,- és vagyoni különbség megszűnik (ez az idea burkolt társadalomkritika kinyilvánítását is lehetővé tette).
A halál táncát festmények, freskók, domborművek, sőt, költemények és táncdalok szemléltették, leghíresebb reprezentációi azonban minden bizonnyal az ifj. Hans Holbein által megrajzolt és Hans Lützerburger által kifaragott fametszetek. A metszetekkel illusztrált könyv első kiadása 1538-ban látott napvilágot, amelyet csak 1562-ig további tizenegy utánnyomás követett. Ha vetünk egy pillantást a képekre, megértjük a kötet népszerűségének okát: Holbein alkotásai gyönyörűen kidolgozott, ám mellbevágóan drámai ábrák, amelyek az emberi élet végességének tragédiáját mesélik el újra és újra. A - gyakran álruhás - halál a legváratlanabb pillanatban, megszokott hétköznapi tevékenységük közepette üt rajta áldozatain, egyetlen szemhunyás alatt lerombolva földi vágyaik, céljaik, igyekezetük kártyavárát. Kaján kárörömmel hurcolja el a görcsösen ellenkező lovagot, a királyt, a nemes hölgyet, a földművelőt: gunyoros, olykor már-már bohóckodó gesztusai csúfot űznek az élet szentségéből, kérlelhetetlen szorítása pedig nem enged sem fegyvernek, sem szép szónak. Még az ájtatos hitbuzgalom, a papi pálya sem ad felmentést a dicstelen vég alól. A rajzok nyomasztó tanulsága, hogy a halál mindenütt jelen van, minden pillanatban ott bujkál a környezetünkben, és előbb-utóbb értünk nyúl. Az egyetlen ember, akit tiszteletteljes gyengédséggel vezet a sírhoz, a botra támaszkodó aggastyán: talán Holbein így akarta figyelmeztetni kortársait arra, hogy csak az találhat békét az elmúlásban, aki talmi javak helyett a lelki értékek felé fordul, s tiltakozás nélkül képes elengedni a földi világot, ha itt az idő.
A 'danse macabre' kifejezés (amelynek más európai nyelvekben megvan a maga megfelelője: Dance of Death, Totentanzt, Dodendans, Danza de la Muerte, Dansul Mortii, Danza Macabra stb.) bizonytalan eredetű. Lehetséges, hogy a bibliai Makkabeusok könyvéből származik és az anya, valamint hét fia tragikus mártírhalálára utal. Másik lehetséges forrása az arab maqabir - temető - szó, amely spanyol közvetítéssel került a francia nyelvbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése