utána 2

Takarítottam.

Elvittem a kutyámat, Árnyékot sétálni, közben zenét hallgattam és elmélyedtem a spirituális orgazmusban, ahogy azt elterveztem. Megnéztem egy rakás Supernatural,- és Bones-epizódot, költöttem egy végtelenül bugyuta dalocskát a közelgő Yule örömére, téli díszbe öltöztettem az oltárom, kidekoráltam az ablakom flakonos műhóval, elolvastam egy Agatha Christie-regényt, reggel fél 9-ig aludtam, befejeztem az Árnyak Könyve első fejezetét.

És még mindig nem érzem a várva-várt "van élet az államvizsga után" - feelinget.

Már arra is csak homályosan emlékszem, milyen kimerült és elkeseredett voltam a vizsga előtt. Mintha ködbe vesző álom lenne az egész, megfoghatatlan deja vú, tán igaz sem volt. Hiszen annyira hétköznapi, átlagos és megszokott módon megy tovább az élet...

Talán épp itt van a kutya elásva, talán, ahogy annakidején a 18. születésnapom esetében, azt gondoltam, hogy a lediplomázás majd valamiféle gyökeres, kézzelfogható változást csempész a mindennapjaimba. Hogy miként a jogi nagykorúság, ez is új fejezetet nyit az életemben, csinnadrattás, fellengzős új kezdetet. Mondanom sem kell, a 18. szülinapomat követően nem éreztem lényegi különbséget- és még csodálkozok, amiért ezúttal sem állt meg a világ?
Nem tudom, miért vagyok ennyire levert, nem is kéne gép elé ülnöm ilyen hangulatban, csak hogy pótcselekvés szintű, tartalmatlan bejegyzésekkel romboljam a blog nívóját (már ha van neki egyáltalán).

Hogy a rosszkedvem egy gyakorlatiasabb okát is megnevezzem, nos, nem tetszik, ahogy az Árnyak Könyvébe írtam. Ostobaság, de teljesen ki tud ábrándítani, ha csúnya vagy rendezetlen az írásképem, márpedig az első 25 oldal elég hányavetire sikerült. Pedig igyekeztem. Még rajzolgattam is. Még alá is húztam kiemelőfilccel a kulcsszavakat. A fejezet végére beragasztottam egy szép zöld iratgyűjtőt, hátha később is lesz mit hozzáfűzni.

Aztán felírtam a második főcímet ('Vallástörténet'), és mikor rádöbbentem, hogy

-a, nem ugyanolyan árnyalatú filcet használtam, mint az első főcímhez ('Alapfogalmak')

-b, nagyobb betűkkel írtam, mint az első főcímet

-c, ugyanakkor a betűk a szó vége felé letörpülnek

elment a kedvem a folytatástól.

Ezt hívják maximalizmusnak? :(

Úgyhogy most főműsoridőben duzzogok a hideg szobában (igen, megint elakadt a keringés), és a délutáni tennivalókon mélázok.

Milyen egyszerű volt mindez két héttel ezelőtt! Adva volt a program: tanulás vakulásig:.. régi szép idők :D.

Áldás!

Hulló Eső, 2010-12-18