egyensúly

Tegnap délután lementem a gyerekekkel a falu határában elnyúló legelők befagyott belvíz-tócsáira csúszkálni. Annyira pazar látványt nyújtottak a kékes párába burkolózó dombok, a fölöttük aranyló, már alkonyra hajló Nap, s az annak fényében vakítóan szikrázó, sima jégtócsák!  A kicsik előreszaladtak, kiáltozásukat, nevetésüket elnyelte a távolság, csak kalimpáló fekete sziluettek rajzolódtak ki az izzó ragyogás előterében. Bundás, a bozontos fehér puli körülöttük ugrált boldog átéléssel, időnként maga is meg-megcsúszva. Idilli pillanat volt.

A jég felszíne helyenként már olvadozott, itt-ott többcentis kása borította, amiben a gyerkőcök persze élvezettel tapicskoltak. Én óvatosabb voltam, mert habár az össz vízmélység nem lehetett több 10 cm-nél, nem volt kedvem bokáig eláztatni a csizmám - így aztán esetlen kacsa módjára tipegtem előre. Időnként láttam, ahogy a talpam alatt lesüpeddő felszíni jégréteg alatt légbuborékokban gazdag vékony vízhártya terül szét. Igyekeztem nem áttörni a repedezett, felpuhult felületet, s csak csodáltam a napfényben tündöklő, kristályosan áttetsző szépséget. Közben szüntelen a Denean egyik dala csengett a fülembe: "We must learn to walk in balance..."  Habár jelen esetben e mondat szó szerint értelmezhető :), nekem akarva-akaratlanul is azt juttatta eszembe, hogy a Földön való létezésünk mennyire hasonlatos ahhoz a szüntelen egyensúlykereséssel kísért, elővigyázatos csoszogáshoz, amit produkáltam. Hiszen a bolygó természetes ekvilibriuma legalább olyan törékeny, ökoszisztémái legalább olyan sérülékenyek, mint a megolvadt, elvékonyodott jég. E törékenység számtalan csodát rejt, de ha mindenáron közelebb akarunk hajolni, hogy megszemléljük, könnyen lehet, épp azzal tesszük tönkre. Meg kéne hát tanulnunk egyensúlyban járni - óvatosan lépkedni Földanya szentélyében, s tiszteletben tartani annak érzékenységét.

Lehet, hogy a fentiek üres, szentimentális szólamok, talán tényleg kissé romantikusan fejeztem ki magam. Néha elragadnak efféle ábrándos pillanatok:). Elvarázsolt a napsütés és a fagy nászából kibomló sziporkázó jégtükör, amely bármily mozdulatlannak és ridegnek tűnt is, ugyanannyi életet, változatosságot és dinamizmust rejtett magába. Elbűvölt e parányi és tökéletesen földhözragadt momentuban kifejeződő egyetemes örökigazság. Hány és hány mindennapi jelenség sugall hasonlóan fontos tanulságot, csak észre kéne venni!

Áldás!
Hulló Eső, 2010-12-31