Az idő kérlelhetetlenül halad előre, és egyre súlyosabb gondokat, egyre komolyabb felelősséget, egyre több terhet sodor az utunkba. Bármennyire is szeretnék visszatalálni ahhoz a gyermekien kitárulkozó, életörömmel és lelkesedéssel teli hangnemhez, amely a blog első hónapjait jellemezte, az események nem engedik.
Két nappal ezelőtt komoly baleset érte az egyik ismerősömet, egy környékbéli lovászt, nevezzük 'Örkénynek'. Súlyos sérüléseket szenvedett a fején és a mellkasán, mentőhelikopterrel szállították a megyei kórházba és még mindig válságos az állapota.
Furcsa fintora a sorsnak, hogy mikor utoljára láttam őt, épp összekapott az állatgondozó és éjjeliőr kollégával (akivel régi cimborák), és e szavakkal búcsúzott: „Nem is jövök ide többet!”. Rögtön másnap ezidáig tisztázatlan körülmények között (egyedül volt az istállóban, így senki nem látta a történteket) megrúgta egy csikó, és most kómában fekszik.
Nagyon megrázott az eset. Talán nem csak a sajnálat, hanem a bűntudat is gyötör. Én aznap javarészben azzal foglalatoskodtam, hogy összeüssek egy védekező bűbájt a már említett munkatárssal szemben, akinek gyerekes hazugságai és csalárd üzelmei annyi bosszúságot és bánatot okoztak a nyár folyamán. Igyekeztem úgy szőni a szavakat, hogy azokat ne mérgezze rossz szándék: nem kívántam ártani a kollégának, mindössze az volt a célom, hogy eltávolítsam az életemből (ha nem is a személyét, legalább a káros kihatásait). A háromszor három soros kis rigmusban háromszor is nevén neveztem, ily módon remélve, hogy az egzakt megjelölés egyértelműsíti a varázslat alanyát. Ennek ellenére kételyek gyötörnek: mi van, ha valahogy félresiklott a megkötés, s helyette 'Örkényre' ütött vissza?
Fohászkodtam a Nagy Istennőhöz, hogy segítse 'Örkény' gyógyulását, őrizze és óvja őt, s ha kell, vegyen az én életemből valamit áldozatul az övéért cserébe. Minden este gyertyát gyújtottam érte - most is ég - és nemigen állom meg pityergés nélkül. Nagyon nehezemre esik többet írni erről. 'Örkény' olyan ember, aki megérdemelte volna, hogy jóval előbb megemlítsem, s ne csak egy efféle felkavaróan tragikus esemény kapcsán. Talán később többet és jobbat is mondhatok róla.
Nagyon megrázott az eset. Talán nem csak a sajnálat, hanem a bűntudat is gyötör. Én aznap javarészben azzal foglalatoskodtam, hogy összeüssek egy védekező bűbájt a már említett munkatárssal szemben, akinek gyerekes hazugságai és csalárd üzelmei annyi bosszúságot és bánatot okoztak a nyár folyamán. Igyekeztem úgy szőni a szavakat, hogy azokat ne mérgezze rossz szándék: nem kívántam ártani a kollégának, mindössze az volt a célom, hogy eltávolítsam az életemből (ha nem is a személyét, legalább a káros kihatásait). A háromszor három soros kis rigmusban háromszor is nevén neveztem, ily módon remélve, hogy az egzakt megjelölés egyértelműsíti a varázslat alanyát. Ennek ellenére kételyek gyötörnek: mi van, ha valahogy félresiklott a megkötés, s helyette 'Örkényre' ütött vissza?
Fohászkodtam a Nagy Istennőhöz, hogy segítse 'Örkény' gyógyulását, őrizze és óvja őt, s ha kell, vegyen az én életemből valamit áldozatul az övéért cserébe. Minden este gyertyát gyújtottam érte - most is ég - és nemigen állom meg pityergés nélkül. Nagyon nehezemre esik többet írni erről. 'Örkény' olyan ember, aki megérdemelte volna, hogy jóval előbb megemlítsem, s ne csak egy efféle felkavaróan tragikus esemény kapcsán. Talán később többet és jobbat is mondhatok róla.
Áldás reátok!
Hulló Eső
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése