Stílszerűen január és egyben az év nyitányaként szerettem volna közzétenni ezt a bejegyzést, de ahogy teltek a napok és sűrűsödtek a vizsgaidőszak viharfelhői, már csak az motivált, hogy még a hónap során elkészüljek vele. Nos, jobb későn, mint soha.
 |
| Janus-szobor a Vatikáni Múzeumban. Forrás |
Janus felügyelete alatt áll a világ keletkezése és megszűnése, a mennyek bejárata, minden év, hónap és nap kezdete, maga az idő. Két, ellentétes irányba tekintő arccal ábrázolták, hangsúlyozván, hogy a múltat és jövőt egyaránt látja, s kapcsolatot teremt térben és időben elkülönülő szférák között. Többnyire mindkét portréja felnőtt, szakállas férfi, bizonyos képmásain viszont az egyik idős, meglett ember, a másik csupasz állú ifjú. Trencsényi női kísérőiről, a beszédes nevű Antevorta-ról (előretekintő) és Postvorta-ról (visszanéző) is említést tesz.
Mint minden kezdet urát, valamennyi fontosabb vallási szertartás elején megidézték (függetlenül attól, milyen célból, mely istenségnek szólt a ceremónia). Neki szentelték az év első hivatalos áldozatát, a január 9.-én bemutatott Agoniumot (ekkor a rex sacrorum egy kost ajánlott fel az istennek). Az élet sarkalatos eseményei (a születéstől a különböző avatási rítusokon és házasságon át a halálig) hozzá tartoztak; ő vezette fel az új világkorszakokat, neki köszönhetők bizonyos sorsfordító kulturális vívmányok. Egyik mítoszában mint Latium első királya vendégül látja és - mezőgazdasági ismeretek fejében - birodalma felével ajándékozza meg Szaturnuszt, mintegy szimbolizálva a római és a görög műveltség ötvöződését s egyben kezdet és vég összefonódását. A földművelési fortélyok elsajátítás a jellegzetes civilizáció-alapító kultúrhéroszokkal helyezi egy sorba. Egy másik legenda szerint a szabin nők elrablásakor vulkanikus gejzírkitöréssel akadályozta meg, hogy az üldözők utolérjék Romulust és embereit, eképp segítve Róma megalapítását. Mi több, az Encyclopedia Britannica szerint a Tiber nevét Janus és egy nimfa, Camanese fia, Tiberinus után kapta, aki a folyamba fulladt.
A római panteon "bennszülöttje", görög megfelelője nincsen. Az égi hierarchiában eredetileg elfoglalt pozícióját illetően megoszlanak a feltevések: egyesek szerint a legfontosabb (s talán az első) istenség lehetett. Mások Diana (Iana) párjaként mint napistent értelmezik, aki összeköttetést biztosít a az ember és a mennyek birodalma között; a rítusok elején azért könyörögnek hozzá, mert rajta keresztül érhető el a megszólítani vágyott istenség. Amable Audin francia régész úgy vélekedik, hogy voltaképpeni szülőanyja a sumér kultúra. A mezopotámiai templomok keleti felén elhelyezett oszlopok, amelyek a felkelő Nap irányát jelezték a nyári, illetve téli napforduló idején, a proto-indoeurópai vallás egyik esszenciális motívumát, a mitikus ikerpár alakját idézték meg (az ikrek egyike, összeköttetésben a kihunyó fénnyel, halandó, míg a másik - a diadalmasan újjászülető Napot reprezentálva - halhatatlan). Később a Közel-Keleten és Egyiptomban már egyetlen pilléren, két torzóval ábrázolták őket, s végül két, ellentétes irányba tekintő fejjel - Audin szerint ez az ikonográfia önállósodott Janus-ként a római birodalomban.
Janus szertartásos megszólításai közé tartozott az 'istenek atyja', 'kapuk őre', 'megnyitó', 'teremtő', 'istenek istene', 'magvető', 'iker'. Noha a 'Pater' - atya jelző gyakori toldaléka a különböző égiek nevének, Janus esetében nem pusztán a tisztelet kifejezésére szolgált, ősi, mindent és mindenkit megelőző létezését emelte ki. Mindezzel együtt genealógiai értelemben nem atjya a többi istennek, pusztán előde; ez az elsőbbség talán prelatin, vagyis a rómaiakat megelőző eredet emlékét őrzi.
Tipikus díszítő jelzője a 'Geminus', egyszerre utalva két arcára és az általa térben és időben, valós értelemben és szimbolikusan összekötött két szférára (Janus Geminusnak - illetve Portae Belli-nek - nevezték legismertebb szentélyét is - lásd alább). 'Patulcius'-nak és 'Clusivivus'-nak mint az ajtók, bejáratok urát címezték, akinek hatalmában áll nyitni és zárni azokat. 'Quirinus' minőségben a háború és béke felett rendelkezett; belligernek (harchozónak) és pacificusnak (békeadónak) is szólították. Numa által építetett híres templomának ajtajai nyitva álltak, ha Róma hadat viselt (hogy képletesen befogadják a - győztesen - hazaérkező katonákat), békeidőben viszont zárva voltak. A 'Quirinus' cím a quirite-re, a
civil állampolgárokra, (átmenetileg) leszerelt katonákra utal; e néven önálló istent is számon tartottak, aki a város nyugalmát vigyázta (alakja egybemosódott Januséval).A Portae Belli-hez hasonló rituális átjárók, kapuk, ívek egyébként Róma-szerte elterjedtek voltak.
Janus számos rokon vonást mutat Júnóval, egyik állandó díszítő jelzője, a Iunonius is erre utal. Mindketten uralják a hónapok első napját, mindkettejüknek áldozatot mutattak be Újhold idején, és mindkettőről feltételezik, hogy utána nevezték el januárt. Közös ünnepük az október 1.-jén tartott Tigillum Sororium (ezen Janus Curiatust tisztelték meg). Ugyancsak említést érdemel, hogy Juno a női termékenység és a gyermekszülés patrónája, miközben Janus a férfi nemzőerő és a fogantatás istene is. Consivius-ként, azaz magvetőként nem a gabona, hanem az emberi élet szárba szökkenésére ügyelt, a nemi aktus során megnyitva az utat a férfi magja előtt.
Ugyan saját, specializált papsággal nem rendelkezett, számos ünnepe volt. Január elsején - attól fogva, hogy ez számított az újév első napjának - ianual-nak nevezett sós süteményeket készítettek a számára. A napról úgy vélték, meghatározza az év további menetét: ahogy telik, úgy telik majd az egész esztendő. A már említett Agoniumon túl a hónapok első napján a rex sacrorum és a pontifex minor áldozatot mutatott be neki (miközben a regina sarcrorum Júnónak áldozott). A napszakok közül hozzá tartozott a reggel. A lakás ajtaja, a város kapuja és mindenféle határok őreként gyakran tisztelegtek előtte különböző rítusokkal és számos határterületet neveztek el utána.
Kiemelt fontosságúak voltak a hadviselési szezon nyitányát és zárását kísérő ceremóniák. A Marsnak és Janus Quirinusnak szentelt ünnepségsorozat - amely márciusban és októberben zajlott le - a háború megkezdését, majd a béke visszaállítását és a hazaérkező katonák visszafogadását szimbolizálta. A szertartásokat a Salii Palatini és a Salii Collini tagjai mutatták be. Az ünnepek sajátos dialektikáját, s vele Janus, a vészhozó és békeadó kétarcúságát e két papi rend létrejöttének legendája is tükrözi: míg a háború istenének, Marsnak szolgáló Salii Palatini-t a békeszerető Numa, addig a Quirinus-nak állított Salii Collini-t a harcias Tullus alapította. A szertartásokat mind márciusban, mind októberben közösen mutatták be.
Különös jelentőségű a Tigillum Sororium, Janusnak Junóval közös ünnepe, amely során a csatározásból hazatérő zsoldosokat reintegrálták a városba: a katonák megtisztultak a háború - valós és képletes - szennyétől és megszabadultak harci dühüktől, így válhattak ismét a civil szférára veszélytelen, teljes értékű polgárokká. Juno és Janus kettősének szoros összetartozását jelzi, hogy ekkor használt nevüket egymástól kölcsönzik: Janus Curiatus a Juno Curitis tükörképe (az istennő e tisztségében a fiatal harcosok oltalmazója), Juno Sororia ('nővér') pedig talán a 'Geminus' - ikrek titulusra reagál. Összekapcsolja a két istenalakot a nimfa Carna, a küszöbök és kapufák protektora, akit Júnóval azonosítottak és akit egyik mondája szerint Janus szeretőjévé tett, majd a zsanérok, sarokvasak istennőjévé emelt. Rajta és Camese-n kívül Jana, illetve Juturna nevezetű szeretőjéről is megemlékezik a hagyomány.
Más istenekkel is feltűnő párhuzamot mutat, a már említett Qurinus-on túl ide tartozik Portunus, a ki,-és bejáratok, valamint kikötők, rakpartok felvigyázója. Portunus ugyan saját papi renddel és önálló ünnepnapokkal büszkélkedhetett, nem kizárt, hogy Janus szerepkörének osztódásával született. Vestáról, a tűzhelyek úrnőjéről, Róma anyjáról Janushoz hasonlóan minden rituálé során megemlékeztek, mégpedig a szertartás zárásakor. Szaturnusszal való összefonódását a már említett mítosz mellett a két istenség közeli ünnepei is jelzik; a Saturnalia első napja és a január 9.-ei áldozat közt mindössze két hét telt el.
Janus számos rokon vonást mutat Júnóval, egyik állandó díszítő jelzője, a Iunonius is erre utal. Mindketten uralják a hónapok első napját, mindkettejüknek áldozatot mutattak be Újhold idején, és mindkettőről feltételezik, hogy utána nevezték el januárt. Közös ünnepük az október 1.-jén tartott Tigillum Sororium (ezen Janus Curiatust tisztelték meg). Ugyancsak említést érdemel, hogy Juno a női termékenység és a gyermekszülés patrónája, miközben Janus a férfi nemzőerő és a fogantatás istene is. Consivius-ként, azaz magvetőként nem a gabona, hanem az emberi élet szárba szökkenésére ügyelt, a nemi aktus során megnyitva az utat a férfi magja előtt.
Ugyan saját, specializált papsággal nem rendelkezett, számos ünnepe volt. Január elsején - attól fogva, hogy ez számított az újév első napjának - ianual-nak nevezett sós süteményeket készítettek a számára. A napról úgy vélték, meghatározza az év további menetét: ahogy telik, úgy telik majd az egész esztendő. A már említett Agoniumon túl a hónapok első napján a rex sacrorum és a pontifex minor áldozatot mutatott be neki (miközben a regina sarcrorum Júnónak áldozott). A napszakok közül hozzá tartozott a reggel. A lakás ajtaja, a város kapuja és mindenféle határok őreként gyakran tisztelegtek előtte különböző rítusokkal és számos határterületet neveztek el utána.
Kiemelt fontosságúak voltak a hadviselési szezon nyitányát és zárását kísérő ceremóniák. A Marsnak és Janus Quirinusnak szentelt ünnepségsorozat - amely márciusban és októberben zajlott le - a háború megkezdését, majd a béke visszaállítását és a hazaérkező katonák visszafogadását szimbolizálta. A szertartásokat a Salii Palatini és a Salii Collini tagjai mutatták be. Az ünnepek sajátos dialektikáját, s vele Janus, a vészhozó és békeadó kétarcúságát e két papi rend létrejöttének legendája is tükrözi: míg a háború istenének, Marsnak szolgáló Salii Palatini-t a békeszerető Numa, addig a Quirinus-nak állított Salii Collini-t a harcias Tullus alapította. A szertartásokat mind márciusban, mind októberben közösen mutatták be.
Különös jelentőségű a Tigillum Sororium, Janusnak Junóval közös ünnepe, amely során a csatározásból hazatérő zsoldosokat reintegrálták a városba: a katonák megtisztultak a háború - valós és képletes - szennyétől és megszabadultak harci dühüktől, így válhattak ismét a civil szférára veszélytelen, teljes értékű polgárokká. Juno és Janus kettősének szoros összetartozását jelzi, hogy ekkor használt nevüket egymástól kölcsönzik: Janus Curiatus a Juno Curitis tükörképe (az istennő e tisztségében a fiatal harcosok oltalmazója), Juno Sororia ('nővér') pedig talán a 'Geminus' - ikrek titulusra reagál. Összekapcsolja a két istenalakot a nimfa Carna, a küszöbök és kapufák protektora, akit Júnóval azonosítottak és akit egyik mondája szerint Janus szeretőjévé tett, majd a zsanérok, sarokvasak istennőjévé emelt. Rajta és Camese-n kívül Jana, illetve Juturna nevezetű szeretőjéről is megemlékezik a hagyomány.
Más istenekkel is feltűnő párhuzamot mutat, a már említett Qurinus-on túl ide tartozik Portunus, a ki,-és bejáratok, valamint kikötők, rakpartok felvigyázója. Portunus ugyan saját papi renddel és önálló ünnepnapokkal büszkélkedhetett, nem kizárt, hogy Janus szerepkörének osztódásával született. Vestáról, a tűzhelyek úrnőjéről, Róma anyjáról Janushoz hasonlóan minden rituálé során megemlékeztek, mégpedig a szertartás zárásakor. Szaturnusszal való összefonódását a már említett mítosz mellett a két istenség közeli ünnepei is jelzik; a Saturnalia első napja és a január 9.-ei áldozat közt mindössze két hét telt el.
 |
| A négyarcú Janus-nak - Janus Quadrifrons-nak - szentelt kapu Rómában. Forrás |
A Portae Belli bronzkapui utoljára i.sz. 536-ban, Róma ostroma idején tárultak fel. Ekkorra a pogány vallás közel másfél évszázada illegalitásba vonult: Theodosius i.sz. 390-ben közzétett rendelkezése megtiltotta a nem-keresztény hitgyakorlatot. A kapukat - amik a fenti esztendő óta zárva voltak - éjszaka, titokban nyitotta ki valaki, Róma kereszténység előtti vallásának vélhetőleg utolsó élő aktusaként. Janus, Latium elsőként és utolsóként tisztelt istene e tekintetben is hű maradt liminális, kezdet és vég találkozásánál elfoglalt szerepéhez.
Források:
Encyclopaedia Britannica - Janus
Jones, Lindsay (ed.) 2005: Encyclopedia of Religion. Macmillan Reference USA, Farmington. (Volume 7, 'Janus' címszó)
Trencsényi-Waldapfel Imre 1963: Mitológia. Gondolat Kiadó, Budapest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése