tudtad-e, hogy...

Perzsa király harca Ahrimannal. Forrás

"Ármány" szavunk a perzsa ahriman (ártó szellem) szóból ered. Ahriman (más néven Arimanius, Angra Mainju) a zoroaszteriánus vallásban a legfőbb isten, Ahura Mazda (Ohrmazd, Oromasdes) antagonistája, ellenlábasa. 

A zoroaszteri világkép dualitása és mitológiája mély befolyást gyakorolt a zsidó, keresztény és mohamedán kozmogóniára: benne gyökerezik az Isten (Jahve, Allah) - Sátán ellenpár (s maga a megszemélyesített Sátán), a megváltó-várás, a halál utáni bűnhődés/mennybemenetel és az apokaliptikus világvége-tan. A keresztény templomok szentélyében (vagy a zsidó zsinagógában) található örökmécseshez hasonlóan a zoroaszteriánus templomokban is láng lobog szüntelen, jelképezendő Ahura Mazda fényességét, égi tüzét.

dark green religion

(Forrás)

A fogalom Bron Taylor vallástudós, egyetemi professzor szóalkotása, aki a zöld vallásosság két típusát különbözteti meg (Taylor, 2008, 2010). Míg "green religion" alatt a hagyományos vallások, világvallások zöldülését érti, a "dark green religion" azon új spiritualitások gyűjtőneve, amelyek "a természetet önmagában szentnek, immanens értékkel bírónak és gondoskodó oltalomra méltónak tartják. A sötétzöld vallásosság az élőlényeknek a gyakorlati hasznosságtól független értéket tulajdonít. E vallások az ember és az élővilág közti rokonság, összetartozás etikáját promotálják". (Taylor, 2008 - fordítás tőlem). 

A nagy világvallásokon belül jelentkező környezetvédelmi felhangokról Taylor a következőképp fogalmaz már idézett tanulmányában: "A nagy világvallások hívei körében alkalmanként felbukkanó, a környezetvédelem problémáit érintő fokozódó érzékenység ellenére e vallások többsége az élővilág többi részével szembeni felelősségét legjobb esetben is úgy tekinti, mint egyet a sok egyéb etikai kötelesség közül. Nyilvánvaló, hogy a környezetvédelmet érintő feladatokra sokkal kevesebb figyelem irányul, mint a vallási előírásokra és más fajsúlyos morális kérdésekre. Akárhogy is, a zöld vallásosság bolygószerte fejlődő tendenciát mutat..." (uo).

Ezzel szemben a sötétzöld vallások számára a természetvédelem vallási kérdés, hiszen a bioszférát magát helyezik spiritualitásuk központjába. Taylor a "dark green religion" kifejezést afféle esernyőfogalomként használja minden olyan (akár tudomány-) filozófiai és spirituális megközelítésre, új vallási mozgalomra és kutatási metódusra, amelyek elrugaszkodva az ábrahámita vallások antropocentrizmusától alárendelő helyett mellérendelő viszonyba hozzák embert és környezetét, az élővilág egészét átszövő kiegyensúlyozott ökoszisztematikus kapcsolatok, kölcsönös egymásrautaltság, evolúciós rokonság vagy spirituális összetartozás jegyében. A sötétzöld felfogás megnyilvánul az európai romantikusoktól (mint Rousseau vagy Henry David Thoreau) a 20. század környezetfilozófiai gondolkodóin át (Lovelock és a Gaia-hipotézis, Arne Naess mélyökológiája vagy Aldo Leopolj tájfelfogása) prominens környezetkutatókig (lásd Rachel Carson vagy Jane Goodall), az Al Gore-hoz hasonlatos politikusoktól a civil szervezeteken és zöldmagazinokon át a modern természethívő vallások változatos palettájáig számos orákulumban. Rejtett vízérként táplálja napjaink növekvő ökotudatosságát, s Taylor szerint még az Avatar népszerűségében is része volt: búvópatakként csörgedezik a Pandora háborítatlan természeti harmóniája és a lakói közti, a fizikai anyagcserén túlmutató kapcsolat utáni vágyódásunk hátterében. 

Taylor a sötétzöld spiritualitás különböző formáit négy kategóriára osztja. Az első két típust animizmus címszóval vonja egy kalap alá: ezen belül megkülönbözteti a természet gyermekeinek (tudatos) szellemet tulajdonító felfogást, illetve egy kevésbé transzcendentális megközelítést, amely az élővilágot intelligenciával és önszabályozó képességgel ruházza fel, de elutasítja vagy mellőzi a spirituális vetületet. A harmadik és negyedik típus összefoglalóan a "Gaia Földvallás": ez (Lovelock Gaia - hipotéziséhez hasonlóan) a bolygó egészét egyetlen, szerves szuperorganizmusként kezeli, amelyben minden mindennel összefügg. A (Taylor szavaival élve) "Gaian Earth Religion" további két csoportra bomlik. A Gaia-spiritualitás a Földet (vagy akár az egész univerzumot) istenként perszonifikálja és vallási hódolattal fordul felé, míg a szkeptikusabb Gaia-naturalizmus tartózkodik a metafizikától, s helyette a holisztikus szemléletmódú természettudományt helyezi középpontba. Ugyanakkor azok a kutatók, akiknek munkássága e kategóriába sorolható, áhítattal borulnak le a természet misztériumai, az élővilág sokszínűsége előtt, és odaadásuk éppúgy a vallási lelkesültséggel határos, mint az istenhívőké.

Taylor koncepciójában a fentiek - általában "a dark green religion" megnyilvánulási - sokszor nem kiforrott, tudatos vallási vagy eszmei állásfoglalások, mintinkább képlékeny és változó mentalitásbeli állapotok, amelyek a kutatói attitűdtől a filozófiai elgondolásokon át a civil aktivitásig számtalan formában előtörhetnek. Határozottabb manifesztálódnak a kimondottan természet-imádáson alapuló régi-új vallási mozgalmakban - mint a neopogányság. 

S hogy mi a "sötétzöld vallás" jövője Taylor meglátásában? A professzor 2010-ben a következőket nyilatkozta az online Religion Dispatch magazinnak: "Noha nem áll szándékomban megbántani a konvencionális vallások híveit, kevesük fogja örömmel fogadni a "Dark Green Religion"-ban összegyűjtött tényeket, vagy azon, e bizonyítékok által alátámasztott feltételezésemet, hogy vallásukat előbb-utóbb valószínűleg kiszorítja a természet-spiritualitás".

(Forrás)

Források:

Taylor, Bron 2008: From the Ground Up: Dark Green Religion and the Environmental Future. In: Donald K. Swearer (ed):Ecology and the Environment: Perspectives fromt the Humanities. Center for the Study of World Religion/Harvard University Press. Letöltve innen. 

Taylor, Bron 2010: Dark Green Religion: Nature Spirituality and the Planetary Future. University of California Press, Berkeley.

Wikipedia - Bron Taylor (az oldalt már csak azért is érdemes felkeresni, mert Taylor számos rövidebb írása elérhető és letölthető rajta keresztül)

boszorkánykert XIV: datura stramonium

Tegnap a gyakornokokkal csattanó maszlagot irtottunk a mangalicák kifutójában. A disznók reménykedő kíváncsisággal követtek bennünket, szemlátomást érdekelte őket, miért vetjük bele magunkat a maszlagdzsungelbe ekkora hévvel (időnként a szájukba vettek egy-egy kihúzott tövet, csak hogy aztán rezignáltan kiköpjék). 

Fájt a szívem az értelmetlen mészárlás miatt, ezért némán bocsánatot kérdtem a növény szellemétől, és megígértem neki, hogy nem végzünk teljes pusztítást. Nem került nagy erőfeszítésbe úgy terelgetni a gyakornokokat - akik könyékig sárosan, a tüskés héjú termések által összeszurkált kézzel és disznótrágyától bűzölögve egyre morózusabban viszonyultak a gyomlálás nemes feladatához -, hogy a karám leghátsó szeglete kimaradjon az armageddonból. Jónéhány palánta is megúszta az akciót, amolyan "az apraja nem számít" mottóval. Én pedig úgy döntöttem, jóvátételképpen szentelek egy bejegyzést a maszlagnak.

Magyarul redősziromnak és csodafának is hívják. A nemzetség fajainak beszédes angol elnevezései: (többek között) ördögkürt (Devil's trumpet), ördögalma (Devil's apple), bolondalma (Mad Apple), bolondfű (Madherb), boszorkánygyűszű (Witches' thimble), varázslóvirág (Sorcerer's Herb).

Botanikai leírás: a csattanó maszlag (Datura stramonium) a Scrophularieales (tátogatófélék) rendjén belül a Solanaceae (burgonyafélék) családjába tartozik, 30-120(-200) centiméter magasra növő egyéves lágyszárú. Sima, világoszöld, hengeres szára álvillás, kettős-bogas elágazódású, átmérője 0.5-3 centiméter. Levelei szórt állásúak, barázdált levélnyélen ülnek: szélességük 8-10 cm, átmérőjük 10-15 cm. A levéllemez hosszúkás-tojásdad, csúcsa kihegyezett, széle öblösen fogazott. Magányos, levélhónalji virágai nagyok (a párta hossza - becsukott állapotban - 6-7 cm, a kinyílt kehely átmérője akár 5 cm lehet), vajsárgák. Érdekesség, hogy este nyílnak, majd a következő estén csukódnak be. Termése diónyi, gömbölyű vagy tojásdad, tüskés tok, benne számos apró (átmérő: 3 mm), lapított veseforma, éretten fekete maggal. Az egész növény mérgező; magjaiból már 10-15 szem elfogyasztása végzetes lehet egy gyermek számára.

Élőhely, elterjedés: Amerikából került a kontinensre, valószínűleg dísznövényként. Ma a teljes eurázsiai mérsékelt övben és a szubtrópusi zónában elterjedt, jellemzően trágyázott, tápanyagdús, bolygatott, leromlott élőhelyeken. Meleg,-és fénykedvelő, nitrofil növény.

Drog: kifejlett levelei (Stramonii folium) és - ritkábban - érett magjai (Stranomii semen). Erős hatású, házilagos alkalmazása tilos!

Hatóanyagai: az egész növény (legmagasabb koncentrációban a mag, a levéllemez és a virág) tropánvázas alkaloidákat, elsősorban hioszciamint, azonkívül szkopolamint és atropint tartalmaz. Ipari felhasználásra elsősorban a már kifejlett, de még nem öregedő leveleket gyűjtik, száraz időben, többnyire a reggeli, kora-délelőtti órákban. A szedés, szárítás és feldolgozás (tisztítás, morzsolás) során védőfelszerelés (kesztyű, szemüveg, maszk) használata javasolt, a kész drogot más növényszárítmányoktól elkülönítve, megkülönböztető jelzéssel ellátva tárolják.

Felhasználás, farmakológiai hatás: antikolinerg, a kiválasztást és a simaizmok görcskészségét csökkentő hatású. A gyógyszeripar asztma elleni füstölőt és szivarkát, valamint görcsoldó készítményeket állít elő belőle.

A maszlag a mágiában: nőies, levegő elemű, bolygója a Szaturnusz. Közismert entheogén, állítólag az aztékok szent növénye, víziók előidézését szolgálta. Kísérletezőkedvű junkiek előszeretettel próbálkoznak vele, és amint tudjuk, a boszorkánykenőcs vélt összetevői közé is rendre besorolják. Szándékkal nem akarok tippeket és tanácsokat adni e téren, mivel ami engem illet, túl veszélyesnek tartom. Az egyes növényi részek alkaloid-tartalma napszaktól, termőhelytől függően változhat, ami egyik alkalommal hatástalannak bizonyul, következőre kórházba juttat. A neten olvasott beszámolók alapján maga a trip elhúzódó, félig-meddig öntudatlan bódulat, kellemetlen (olykor veszélyes) mellékhatásokkal (a hányástól az átmeneti vakságig). Elfogadom, hogy létezik a maszlag kellően átgondolt, a lehetőségekhez mérten biztonságos módon történő, értelmes céllal (például rituális keretek közt) végzett felhasználása, de az átlagtinédzser nem a növény szellemével történő szakrális kommunikációt tartja szem előtt, hanem az ingyen beszívás reményét. Ismét hangsúlyozom: hallucinogénként való fogyasztása komoly következményekkel járhat.

Veszélyessége ellenére vagy inkább azzal együtt számomra a maszlag nagyon szimpatikus. Tetszetős megjelenése, büszke eleganciája tiszteletet parancsoló szellemmel társul. Nem ártalmatlan kiskerti dísz, és nem is zöldfülűeknek való játszópajtás. Ha van értelme emberi jellemvonásokkal lefesteni egy növényt, róla az önfejű, büszke, független, túlélő, termékeny, erős, karakán, önérzetes jelzők ugranak be. Talán egyszer - ha beleegyezik - a kertembe is telepítek egy tövet.

Források:

Bernáth, Jenő: Gyógy - és aromanövények (Mezőgazda Kiadó,2000)

Drew, A.J.: A Wiccan Formulary and Herbal (Career Press, 2004)

Rápóthy-Romváry: Gyógyító növények (Medicina, 1977)

fogalomtár: magia naturalis

A Hortus Sanitatis (1491) egy lapja. Forrás

A magia naturalis, avagy "természetes mágia" a reneszánsz idején élte virágkorát, de a kifejezés maga már a 13. században felbukkan egy angol szerzetes feljegyzéseiben. Kialakulását különféle, Európát ért szellemi hatások lendítették elő: elsőként  - a 12. - 13. században - az iszlám műveltség beszivárgása a kontinensre (az arab természettudomány ekkoriban messze az európai előtt járt), majd az antikvitás természettudományos ismereteinek újrafelfedezése (részben arab közvetítéssel). A mohamedán kultúrkörből érkezett varázskönyveknek - ide tartozik a Picatrix, a Liber Vaccae, a Liber Palmae - szintén nagy keletje volt. Hatásukra kezdtek kibontakozni az első természettudományos diszciplínák a kontinensen: az ásványtan, növénytan, állattan, asztrológia, alkímia. A 14.-15. században a neoplatonikus filozófia és a közel-keleti gyökerű miszticizmus termékenyítette meg Európa szellemi táptalaját: a reneszánsz tudósok a kísérletezésen és gyakorlati tapasztalaton alapuló ismereteket hermetikus tanokkal, okkult gyakorlatokkal és varázslattal vegyítették. A magia naturalis ebben a közegben teljesedett ki és vált a korabeli műveltség egyik alappillérévé.

A magia naturalis ugyanis annak tudománya, hogyan lehet a természet létezőit összekötő rejtett kapcsolatok, rokonszenvek, hasonlóságok révén egyikkel a másikra hatni. Afféle természettudományos olvasztótégelyként magába foglalta az utókor által igazolt ismereteket a mágikus képzetekkel és gyakorlatokkal. Míg a démonidézéssel, alantas szellemi hatalmak közreműködésével operáló rituális vagy magas mágiát (theurgia, goétia - de a halottidézéssel, kísértettekkel kapcsolatos nekromantia és az isteni tudásra áhítozó divináció is hasonló cipőben járt) az Egyház mélységesen elítélte, hiszen feltételezi az ördögi erőkkel történő interakciót, addig a természetes mágia gyakorlása - bizonyos határokon belül - elfogadott, mi több: egyes szakmákban - például az orvoslásban - alapvető volt. A korszak orvosi kézikönyvei a gyakorlati tapasztalaton alapuló, illetve a történelmi tekintélyektől származó hagyományos eljárások mellett jócskán tartalmazzák a magia naturalis praktikáit. A mágia szó mai értelmezése azonban e fogalom kapcsán annyiban problémás, hogy a kortársak a magia naturalis-nak nem tulajdonítottak transzcendens, természetfeletti vonást: épp ellenkezőleg, a természeti törvények okszerű alkalmazásának technikájaként deklarálták, amelynek eredménye csak látszatra csodaszerű és megmagyarázhatatlan, hisz valójában a teremtett világot mozgató kölcsönhatások, erők és ellenerők, vonzások és taszítások felhasználásán alapszik. 

A magia naturalis, amely meghatározó volt a 15.-16. századi európai műveltségben, a felvilágosodással átadta helyét olyan diszciplínáknak, mint a kémia, fizika vagy élettan, ám örökségét fellelhetjük egyrészt a kuriozitás-irodalomban, kézzel másolt receptkönyvekben és házipraktika-gyűjteményekben, másrészt a 17.-18. század (máig) népszerű varázskönyveiben. 

Források:

Láng Benedek 2007: Mágia a középkorban. Typotex, Budapest

Magyar László András (szerk.) 2005: Magia naturalis. Orvostörténeti ritkaságok. Kairosz Kiadó, Budapest. Innen: Előszó: mi a magia naturalis? Illetve: Martin Delrio: Mi a magia naturalis?

a föld köszöntése

Tegnapelőtt sétára indultam Árnyékkal, a kutyámmal. Elsőként a faluszéli kaszálórétet céloztuk meg, ahol kápráztató virágpompa zengte a nyár dicséretét. A derékig érő fűtengerben kékeslila, bíborszín, napsárga, habfehér, mélykék szirmok özöne tündökölt.

 Az égen méltóságteljes gomolyfelhők követték egymást. Nap-atya ékkőként szikrázott közöttük, izzó fényzuhatagában szárazon lélegzett a föld, amelyen már megkezdődött az aratás: aranyszínű tarló borította a lágyan hullámzó határt. 

Útközben csokrot szedtem a mező gyermekeiből. Katángot, lucernát, varfüvet, bükkönyt, galajt, lóherét, mályvát, szarvaskerepet, ledneket, rekettyét, orbáncfüvet, aranyvesszőt, cickafarkat, seprencét, ebszékfüvet, konkolyt vegyítettem érett bugát dajkáló fűfélékkel és a még lábon álló zab, árpa, búza kalászaival. 

Végül egy learatott búzatábla közepén letérdeltem a langyos földre, és hálát adtam Földanyának, Nap-Atyának szerelmük gyümölcseiért, az új aratásért, a nyár bőkezűen osztogatott áldásaiért. Halkan elénekeltem két dalt, amelyet az ünnephez illőnek éreztem, majd a szürkésbarna göröngyökre fektettem a csokrot.

(ez persze egy másik bokréta)

Esteledett, mire hazafelé vettük az irányt. A napsugarak olvadt aranyként csordultak végig a tájon, párás ragyogásba burkolva a láthatárt: mintha fényből szőtt, pókháló-finom fátyol borult volna a földre. Az alkony táncra kelt a réttel, és én tanúja lehettem e csodának...

Áldás!

nyárközép

Jobb későn, mint soha: áldott Napfordulót!

hipp-hopp,...

... jön - nem Vuk, hanem édesatyám gyermekkori jópajtása, Füles.

Hoppanálási képességébe vetett hitemet mintsem csökkentette, hogy tegnap délután egyszercsak felbukkant a nappalinkban. Egy néhány hete elejtett célzást leszámítva fogalmam sem volt várható jöveteléről, így aztán a meglepetés erejével hatott, amikor hazaérve elsőként a bőröndjeibe, majd belé botlottam.

Néhány szürke hajszállal gazdagabb lett, egyébként mitsem változott. Indításként lamentált egy keveset legkisebb leányáról, aki kis túlzással élve a családi fészekből Angliába dezertált, de persze még ott sem elég jó apucinak. Délután kiült a kertbe és Norman G. Finklestein "Holokauszt-ipar" című könyvét lengetve elmesélte, hogy odahaza keresztény könyvtárat igyekeznek létrehozni. Az étkezés előtti imánál tüntetően karbafonta a kezét: úgy tűnik, változó ideológiák fújdogálnak, és ez az új divat a tavalyi "a-tányér-fölé-tartom-a-tenyerem" után.
A vacsora alatt szónoklatot tartott az anglikán gyökerű Alfa-kurzusról és a lakóhelyén szervezett foglalkozásoknak a helyi plébános Szentlélek-szemináriuma által történő megtorpedózásáról. A szavak komoly nehézségek árán verekedték át magukat a száját betöltő ételdarabkákon, de a nyelések biztosította átmeneti artikulációs csúcspontoknak hála eleget megértettünk ahhoz, hogy követni tudjuk a cselekményt. Huszonöt perc (néma émelygés) után a focivébére hivatkozva angolosan távoztam az asztaltól (a történet valahol a szegedi püspök futballszereteténél tartott). Újabb harmincöt perc elteltével édesapám azzal a felkiáltással nyitott be a nappaliba, hogy "olthatatlan sportéhségünk támadt". Úgy érzem, valójában rádöbbent, hogy Füles véghetetlen szavalatát egyedül Gundel-Takács Gábor képes félbeszakítani. És lőn.

Ó, milyen szép is a nyár...