Az elmúlt hónapokban időnként fel-felbukkant egy-egy hír a globális felmelegedés kapcsán különböző hírportálokon, de egyik sem vált címlapsztorivá, vezércikké. Holott illett volna. Csokorba szedtem az olvasottakat.
Talán elsőként az orosz gázmezőkön tátongó rejtélyes üregek esete szúrt szemet. Az Index Tudomány rovata számolt be a legutóbb felfedezett, közel 70 méter mély és 30 méter széles, robbanástölcsérre emlékeztető üreg(ek)ről, amelyek keletkezését egyértelműen a klímaváltozásnak köszönhetjük: a felengedő permafroszt talajokban az eddig jégbe zárt metán az üledékben található bizonyos ásványi sókkal keveredve robbanóelegyet alkot. Egy orosz kutatócsoport a lyukak alján a levegő természetes metántartalmát ötvenezerszer (!!) meghaladó gázkoncentrációt észlelt. A hasonló (egyébként "pingó"-nak nevezett) földtani események közvetlen veszélyt jelentenek a területen húzódó gázvezetékekre és a környék falvaira, amelyek alatt nemes egyszerűséggel bármikor beszakadhat a föld: de csupán tünetei az igazi problémának, a sarkvidék kétségbeejtő felmelegedésének. A permafroszt olvadása azért aggasztó, mert benne rengeteg fagyott metán halmozódott fel szilárd metán-hidrátként, amely a légkörbe kerülve záros határidőn belül kenyérpirítóvá változtatná a földet, (tekintve, hogy az üvegházhatás-fokozó kapacitása 25-szöröse a szén-dioxidénak). Gondolom, nem kell ragoznom a folyamatot: a kiszivárgó metán hatására melegedés következik be, még több permafroszt olvad fel, még több metán jut a légkörbe, még melegebb lesz ésígytovább.
A permafroszt talajok felengedésének jelei egyébként már hosszabb ideje tapasztalhatóak, például megsűrűsödő földmozgások és a térségben szokatlan erdőtüzek formájában.
2. Metánkiáramlás a Jeges-tengeren
A korábbi elképzelésekkel ellentétben - amely szerint a Jeges-tengeri kontinentális talapzatból az óceánba jutó metánt az ott élő mikroorganizmusok elnyelik - a Stockholmi Egyetem kutatói metánbuborékok felszínre törését tapasztalták a Laptev lejtő lábánál. A vizsgálatok tanúsága szerint a gáz a légkörbe kerül, tovább gyorsítva az Északi-sarkvidék melegedését. A jelenség nem egyedülálló: szerény becslés szerint Kelet-Szibériában évente 17 megatonna metán jut az atmoszférába a Jeges-tengerből és a sarkvidéki tavakból.
3. Fekete jég Grönlandon
Noha nem egyértelmű, minek köszönhető, Gröndland jege elfeketedett: valószínűleg a nyári hóviharok megritkulása mellett mikrobiális tevékenység, valamint a szélbe kerülő korom és por felel a jelenségért. A sötét jégtakaró nemhogy visszaveri: magába szívja a napfényt, körülbelül kétszerannyi energiát nyelve el, mint az Egyesült Államok éves elektromosenergia-fogyasztása. Ennek hatására természetesen fokozott mértékben olvad, ami pedig a jégsapka alatti vizek karbontartalmának (ideértve az emlegetett metán mellett a szén-dioxidot is) kiszabadulásával járhat.
Egy összeomló bolygó agóniája bontakozik ki a szemünk előtt. Elsős sorból nézhetjük Földanya haldoklását A Homo sapiens-nek nevezett rákfene önpusztítása magával rántja e csodálatos planéta teljes ökoszisztémáját. Már abban is csak halványan merek reménykedni, hogy bizonyos bakteriális létformák átvészelik, amit mi nem fogunk, és nekik köszönhetően talán idővel új élet sarjad.
Az orrunk előtt bontakozik ki a felmelegedés eredményezte biológiai katasztrófák láncolata, és egyértelműen megmutatkozik az eddig elszeparáltan kezelt jelenségek - például a kanadai erdőtüzek és a grönlandi jégszennyezés - közti egyértelmű kapcsolat. Itt már nem egyes régiók, élőhelytípusok vagy élőlényfajok érintettségéről van szó, hanem a globális ökoszisztémát fenntartó és működtető biológiai rendszerek beláthatatlan következményekkel fenyegető destabilizálódásáról. Gaia homeosztázisa felborulóban van.
És mi mégsem cselekszünk elég gyorsan. "Tanulmányozni" kívánjuk a kérdést, mikor már rég radikális tettekre volna szükség: tervezeteket és előirányzott ajánlásokat teszünk "az üvegházhatású gázok emissziójának mérséklésére", miközben a fosszilis tüzelőanyagok használatát nemzetközi törvényekkel kéne tiltani és büntetni. Óvatos becslésekbe és akadémikus vitákba bocsátkozunk a klímaváltozást illetően, miközben a természet felsikolt. Aggodalmasan emlegetjük a kőolaj,-földgáz,-és szénkészletek kimerülését, holott ennek mielőbbi bekövetkezte áldás volna az emberiségre nézve. Hiába látjuk ugyanis, hova vezet a rájuk épülő energiatermelés, egyre csak újabb és újabb széntelepek, újabb és újabb olaj,- és földgázmezők után kutatunk. A Gazprom és a Shell már tűkön ülve várja, hogy fúrótornyaival berongyoljon az Északi-sark felolvadó jégtakarója helyére, és a kontinentális talapzatot birtokló államok máris a potenciális lelőhelyek tulajdonjoga fölött marakodnak. Valahányszor felröppen a médiában a hír, hogy újabb kiaknázható területet gyanítanak itt vagy ott, görcsbe rándul a gyomrom. Az istenek szerelmére, fogyjon el végre mindhárom nyavalyatörte ásványkincs.
Noha rendelkezésre áll számtalan innovatív technológia, aminek köszönhetően zölden tudnánk energiát termelni, közlekedni, élni, az olajlobbi szava mindent túlharsog. A profit mindenhatóvá vált, isteni törvényként vezérelve a világgazdaságot: a meglevő, biztos jövedelmet hozó, nem-megújuló hordozókon alapuló energiaipart akkor sem dobjuk félre, ha a saját halálos ítéletünket írjuk alá ezzel. Úgy fogunk elpusztulni egy mikrosütővé vált planétán, hogy minden eszköz, amellyel megmenthetnénk magunkat, rendelkezésre áll: épp csak az utolsó benzincseppig és szénkockáig halogattuk az alkalmazásukat, merthát "ej, ráérünk arra még". Létezik már erkélykorlátba, ablaküvegbe, betontéglába, tetőcserépbe építhető fotovoltatikus rendszer, napelemekből álló - kamiont is elbíró - úttest, amely menet közben töltené a rajta haladó elektromos játműveket, bioluminenszenz algákkal világító utca lámpa, olyan asztal, amelynek üveglapja alatt mohatenyészet termel áramot, önellátó és fenntartható városterv, hidrogéncellás autó, dombágyás, akvapónia, permakultúra, geotermikus energia... kifulladásig lehetne sorolni. Mi kell még, hogy végre rádöbbenjünk: ezek nem megmosolyogni vagy vállonveregetni való ötletsziporkák valami "fiatalkutatókökofesztiválja" jellegű tudományos mostmutasdmeg versenykiírására, hanem a túlélésünk zálogai?! Kétségbeejtő, hogy még mindig lobogtatnivaló érdekességként tartjuk számon az efféle újításokat ahelyett, hogy rohamtempóban építenénk be őket a mindennapjainkba. S különösen fájdalmas arra gondolni, hogy ha idejekorán felismerjük és beismerjük a környezetpusztulás, éghajlatváltozás tényét és a vele kapcsolatos felelősségünket, most nem egy agonizáló bolygón kapkodnánk görcsös kétségbeeséssel világmegváltó szalmaszálak után, hanem talán már a zöld technológia és fenntartható létezés aranykorát élnénk.
Nem azért írtam mindezt, hogy szükségtelen bűntudatot keltsek vagy világvége-jóslatokkal vagdalkozzak. Beismerem, könnyen elszalad velem a ló, ha a klímaváltozás kerül terítékre. Az önmarcangolás vagy az apokaliptikus szcenáriók túlhangsúlyozása viszont - saját bőrömön tapasztalom - inkább destruktív, semmint célravezető. De szilárdan hiszem, hogy minden embernek egyéni felelőssége megtenni a felmelegedés ellen azt, ami rajta múlik. Mindahányszor autóba ülünk tömegközlekedés vagy biciklizés, neadjisten gyaloglás helyett; mindahányszor feleslegesen égetjük a villanyt vagy megvesszük a századik nejlonzacskót is a boltban, rúgunk egyet az anyatermészetbe. Abba a Természetbe (nagybetűvel), amely táplál és éltet bennünket, és amely nélkül nem létezhetünk. Abba a Természetbe, amelyet kizsigerelünk, megerőszakolunk, teleszemetelünk és meggyalázunk; és amely mégis, továbbra is otthont ad nekünk. De meddig?
A permafroszt talajok felengedésének jelei egyébként már hosszabb ideje tapasztalhatóak, például megsűrűsödő földmozgások és a térségben szokatlan erdőtüzek formájában.
 |
| (Forrás) |
2. Metánkiáramlás a Jeges-tengeren
A korábbi elképzelésekkel ellentétben - amely szerint a Jeges-tengeri kontinentális talapzatból az óceánba jutó metánt az ott élő mikroorganizmusok elnyelik - a Stockholmi Egyetem kutatói metánbuborékok felszínre törését tapasztalták a Laptev lejtő lábánál. A vizsgálatok tanúsága szerint a gáz a légkörbe kerül, tovább gyorsítva az Északi-sarkvidék melegedését. A jelenség nem egyedülálló: szerény becslés szerint Kelet-Szibériában évente 17 megatonna metán jut az atmoszférába a Jeges-tengerből és a sarkvidéki tavakból.
 |
| (Forrás) |
3. Fekete jég Grönlandon
Noha nem egyértelmű, minek köszönhető, Gröndland jege elfeketedett: valószínűleg a nyári hóviharok megritkulása mellett mikrobiális tevékenység, valamint a szélbe kerülő korom és por felel a jelenségért. A sötét jégtakaró nemhogy visszaveri: magába szívja a napfényt, körülbelül kétszerannyi energiát nyelve el, mint az Egyesült Államok éves elektromosenergia-fogyasztása. Ennek hatására természetesen fokozott mértékben olvad, ami pedig a jégsapka alatti vizek karbontartalmának (ideértve az emlegetett metán mellett a szén-dioxidot is) kiszabadulásával járhat.
Egy összeomló bolygó agóniája bontakozik ki a szemünk előtt. Elsős sorból nézhetjük Földanya haldoklását A Homo sapiens-nek nevezett rákfene önpusztítása magával rántja e csodálatos planéta teljes ökoszisztémáját. Már abban is csak halványan merek reménykedni, hogy bizonyos bakteriális létformák átvészelik, amit mi nem fogunk, és nekik köszönhetően talán idővel új élet sarjad.
Az orrunk előtt bontakozik ki a felmelegedés eredményezte biológiai katasztrófák láncolata, és egyértelműen megmutatkozik az eddig elszeparáltan kezelt jelenségek - például a kanadai erdőtüzek és a grönlandi jégszennyezés - közti egyértelmű kapcsolat. Itt már nem egyes régiók, élőhelytípusok vagy élőlényfajok érintettségéről van szó, hanem a globális ökoszisztémát fenntartó és működtető biológiai rendszerek beláthatatlan következményekkel fenyegető destabilizálódásáról. Gaia homeosztázisa felborulóban van.
És mi mégsem cselekszünk elég gyorsan. "Tanulmányozni" kívánjuk a kérdést, mikor már rég radikális tettekre volna szükség: tervezeteket és előirányzott ajánlásokat teszünk "az üvegházhatású gázok emissziójának mérséklésére", miközben a fosszilis tüzelőanyagok használatát nemzetközi törvényekkel kéne tiltani és büntetni. Óvatos becslésekbe és akadémikus vitákba bocsátkozunk a klímaváltozást illetően, miközben a természet felsikolt. Aggodalmasan emlegetjük a kőolaj,-földgáz,-és szénkészletek kimerülését, holott ennek mielőbbi bekövetkezte áldás volna az emberiségre nézve. Hiába látjuk ugyanis, hova vezet a rájuk épülő energiatermelés, egyre csak újabb és újabb széntelepek, újabb és újabb olaj,- és földgázmezők után kutatunk. A Gazprom és a Shell már tűkön ülve várja, hogy fúrótornyaival berongyoljon az Északi-sark felolvadó jégtakarója helyére, és a kontinentális talapzatot birtokló államok máris a potenciális lelőhelyek tulajdonjoga fölött marakodnak. Valahányszor felröppen a médiában a hír, hogy újabb kiaknázható területet gyanítanak itt vagy ott, görcsbe rándul a gyomrom. Az istenek szerelmére, fogyjon el végre mindhárom nyavalyatörte ásványkincs.
Noha rendelkezésre áll számtalan innovatív technológia, aminek köszönhetően zölden tudnánk energiát termelni, közlekedni, élni, az olajlobbi szava mindent túlharsog. A profit mindenhatóvá vált, isteni törvényként vezérelve a világgazdaságot: a meglevő, biztos jövedelmet hozó, nem-megújuló hordozókon alapuló energiaipart akkor sem dobjuk félre, ha a saját halálos ítéletünket írjuk alá ezzel. Úgy fogunk elpusztulni egy mikrosütővé vált planétán, hogy minden eszköz, amellyel megmenthetnénk magunkat, rendelkezésre áll: épp csak az utolsó benzincseppig és szénkockáig halogattuk az alkalmazásukat, merthát "ej, ráérünk arra még". Létezik már erkélykorlátba, ablaküvegbe, betontéglába, tetőcserépbe építhető fotovoltatikus rendszer, napelemekből álló - kamiont is elbíró - úttest, amely menet közben töltené a rajta haladó elektromos játműveket, bioluminenszenz algákkal világító utca lámpa, olyan asztal, amelynek üveglapja alatt mohatenyészet termel áramot, önellátó és fenntartható városterv, hidrogéncellás autó, dombágyás, akvapónia, permakultúra, geotermikus energia... kifulladásig lehetne sorolni. Mi kell még, hogy végre rádöbbenjünk: ezek nem megmosolyogni vagy vállonveregetni való ötletsziporkák valami "fiatalkutatókökofesztiválja" jellegű tudományos mostmutasdmeg versenykiírására, hanem a túlélésünk zálogai?! Kétségbeejtő, hogy még mindig lobogtatnivaló érdekességként tartjuk számon az efféle újításokat ahelyett, hogy rohamtempóban építenénk be őket a mindennapjainkba. S különösen fájdalmas arra gondolni, hogy ha idejekorán felismerjük és beismerjük a környezetpusztulás, éghajlatváltozás tényét és a vele kapcsolatos felelősségünket, most nem egy agonizáló bolygón kapkodnánk görcsös kétségbeeséssel világmegváltó szalmaszálak után, hanem talán már a zöld technológia és fenntartható létezés aranykorát élnénk.
Nem azért írtam mindezt, hogy szükségtelen bűntudatot keltsek vagy világvége-jóslatokkal vagdalkozzak. Beismerem, könnyen elszalad velem a ló, ha a klímaváltozás kerül terítékre. Az önmarcangolás vagy az apokaliptikus szcenáriók túlhangsúlyozása viszont - saját bőrömön tapasztalom - inkább destruktív, semmint célravezető. De szilárdan hiszem, hogy minden embernek egyéni felelőssége megtenni a felmelegedés ellen azt, ami rajta múlik. Mindahányszor autóba ülünk tömegközlekedés vagy biciklizés, neadjisten gyaloglás helyett; mindahányszor feleslegesen égetjük a villanyt vagy megvesszük a századik nejlonzacskót is a boltban, rúgunk egyet az anyatermészetbe. Abba a Természetbe (nagybetűvel), amely táplál és éltet bennünket, és amely nélkül nem létezhetünk. Abba a Természetbe, amelyet kizsigerelünk, megerőszakolunk, teleszemetelünk és meggyalázunk; és amely mégis, továbbra is otthont ad nekünk. De meddig?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése