maria de zozaya látomása

María de Zozaya y Arramendi 1530-ban született Oyeregui-ban, egy navarrai falucskában, ahonnan  szüleivel Elizondóba, majd - húszéves hajadonként, immár önállóan - Renteriába költözött. Itt szolgálóként tartotta el magát; pártában maradt és egy hajdani gazdasszonyától örökölt aprócska házban élt egészen 1609-ig, mikor boszorkányság vádjával letartóztatták.

Baszkföldön 1609 és 1614 között nagyszabású boszorkányüldözést zajlott. A hajsza a logrono-i törvényszék egyik inkvizíciós biztosának a zugarramudi boszorkányokról szóló jelentésével vette kezdetét, tetőfokát pedig az inkvizítor Juan de Valle Alvarado soron következő vizitációja idején érte el (adalék a nagyságrend érzékeltetésére: a boszorkánysággal gyanúsítottak száma 1611 márciusára alulról súrolta a 2000 főt). 

María de Zozaya egy volt a letartóztatottak közül; vallomásában túlnyomórészt a tipikus boszorkányvádak visszhangoznak. Saját elmondása szerint többeket megrontott, egy hajóskapitányt úgy megrémített, hogy az lebénult, szomszédjai gyermekeinek éjszakai vámpírként vérét szívta, egy őt meglopó falubeli asszonyt, illetve megkárosító varrónőt mérgezett gyümölccsel kínált, nyúllá változva megvezette a vadászó papot, ésígytovább. Aktívan toborozta az új jelölteket: összesen húsz személyt avatott be a mesterségbe. Vallomásának - számomra - legérdekesebb eleme önnön - még serdületlen leányka korában történő - beavatása volt. Gustav Henningsen tolmácsolásában:

"Tízéves korában (1540 táján) tette boszorkánnyá egy szomszédjuk... Az asszony többször meglátogatta és csodaszép istenekről beszélt, akiket ismer és szeretne megmutogatni neki. María eleinte nem hallgatott a nőre, de egy napon hagyta magát rábeszélni és megígérte a szomszédasszonynak: elmegy vele, hogy lássa, milyenek is azok az istenek. Aznap este tíz óra körül, mikor épp vetkőződött egy faggyúgyertya fényénél, tökéletesen megfeledkezve a beszélgetésről, a nő váratlanul a szobájába toppant az ördög kíséretében... s [az ördög] elővett egy kis palackot. A szomszédasszony lehúzta María-ról az inget, az üvegcséből csöppentett egy kis kenőcsöt, bedörzsölte vele a lány arcát, keblét és vállát, talpát és tenyerét. Azután újból visszaadta a lányra az inget, a tetejébe meg egy öreg alsószoknyát. Mindezt villámgyorsan művelték; a következő percben az asszony meg az ördög María-t magával ragadta ki az ablakon, majd a mezőre... Ezt a rétet - folytatódik a vallomás - Macharena mezejének nevezik, de a boszorkányok csak így emlegetik: Achaguin Soro, ami baszk nyelven annyit tesz: A Gyönyör Mezeje.

E réten María de Zozaya két alakot látott, fekete székekben ültek nagyon méltóságteljesen. Egyikük megtermett, csúnya, komor férfi volt, homlokán szarvakkal, kezén-lábán karmokkal. Balján, a másik székben gyönyörű nő ült. Valamivel magasabb volt, mint a legtöbben, és finom fekete ruhát viselt. Arcát kendő rejtette. E két alak előtt nagy tömeg férfi meg nő táncolt dobok és fuvolák hangjára. A rét közepén óriási máglya lángolt. A boszorkányok sok kis karikában táncoltak, de olykor több mint kétszázan alkottak egyetlen nagy kört a máglya körül... A tűz fényén kívül is volt még valami különös ragyogás a rét fölött Ez az ördög homlokának közepéből kiálló szarvból áradt. Fényesebb volt még a holdvilágnál is, és olyan ragyogóan világított, hogy fényénél fel lehetett ismerni a jelenlevőket, s látni lehetett mindent, ami a réten történik."

A vallomás folytatásában María boszorkányi pályafutásának későbbi részletei következnek: hogyan kapott ruhás varangyot, akinek segítségével boszorkánykenőcsöt készíthetett, hogy önállóan jusson el az "aquelarre-ra", hogyan vett részt fekete miséken, szexuális orgiákon, sírgyalázáson, hulla-lakomán, kenőcsök, porok és mérgek kotyvasztásában, ártatlanok megkárosításában és így tovább. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a boszorkányperek jól kidolgozott forgatókönyvében előre megfogalmazódtak a sztenderd vádak, s a vádlottak (önként vagy kényszer hatására tett) vallomásai gyakran  az inkvizítorok elvárásaihoz idomultak. A boszorkányszombat gyomorfogató víziójának megszületéséről - amelyért a kulturális elit képviselőit, elsősorban is a klérust illeti a dicsőség (mert noha egyes elemei a - z akár pogány - népi kultúrában gyökereztek, meglehetősen fantáziadús összekovácsolásuk a világi és egyházi szerzők, hatóságok műve) - kiváló könyvet írt mind Carlo Ginzburg, mind Normann Cohn; mindketten kimutatták a kannibalizmus, nemi szabadosság, csecsemőgyilkosság, méregkeverés, ördögi paktum sztereotip együttesének a boszorkányhisztériát messze megelőző, tekintélyes történelmi pályafutását. Ugyanakkor nem feledkeznek meg a boszorkányvallomások,- és képzetek elemeként hellyel-közzel felbukkanó pogány vallási emlékekről sem: Ginzburg boszorkányai Dianával, Herodianával, a "jó asszonyokkal" indulnak éjszakai (lélek)utazásra, benandantéi a termés védelme érdekében csatároznak a rontó hatalmakkal, és így tovább.

A baszkföldi boszorkányüldözésnek a logronói törvényszék harmadik inkvizítora, Alonso de Salazar Frías vetett véget, felismerve az egymást bőszen bevádoló szomszédok rágalmai mögött a személyes feszültségek, vagy épp az inkvizíció elvárásainak való megfelelni akarás hajtóerejét. Higgadt szkepticizmusa révén elérte, hogy a boszorkányság jelensége mindenestül hitelevesztetté váljon az Suprema szemében, s ily módon a spanyolországi boszorkányüldözés - Európa egyéb területeit bő egy évszázaddal megelőzve - az 1600-as évek elején véget ért.

Forrás:

Henningsen, Gustav 1988: A boszorkányok ügyvédje. A baszk boszorkányság és a spanyol inkvizíció (1609-1614). Kossuth Könykiadó, Budapest. (A könyvet szívből ajánlom. Alapos, szakszerű, ám olvasmányos leírása a jelzett korszak boszorkányhajszájának, gazdag tényfeltárással, aprólékos részletezéssel, az eseményeket mozgató személyi és történelmi háttér akkurátus és mélyreható elemzésével. Nem tudok nem szuperlatívuszokban fogalmazni róla - tessék elolvasni!!!)