... avagy kölnit.
A locsolkodásról mindenki tudja, hogy az ünnep keresztény tojáshéja alatt megbúvó pogány termékenységvarázslás emlékét őrzi (noha a Jézus feltámadása hírét vivő asszonyok vízzel való nyakonöntésének legendája révén egyházi töltetű eredetmondája is ismert). Termékenység,- és egészségvarázsló célt szolgál a Dunántúlon elterjedt húsvéti korbácsolás is, amely során a legények a sibának nevezett négyszögű ostorral különféle jókívánságok közepette megcsapkodták a leányokat. A cserébe kapott díszített tojás kultikus szerepköre a kereszténységet megelőzően ismert volt az ókori magaskultúrákban és (nem csak) Európa barbár népeinek körében, mint az élet, a megújulás, sőt, esetenként a teljes kozmosz szimbóluma; vö. a a tavalyi, "sámándob és hímestojás" c. bejegyzés vagy épp a Kalevala világtojásával.
Szóval, tavasz, termékenység, szerelem: e kottára rendeződtek az elmúlt időszak jeles napjai, beleértve az Ostarát is. Hadd tegyek hát egy kis kitérőt a pikantéria irányába: a népköltészet erotikus motívumairól szeretnék szólni.
Mindenki ismeri a népdalok "természeti kezdőkép" néven emlegetett felütését. Ha egy kicsit megkapargatjuk e látszatra naivan idilli, ártatlannak tetsző "parasztromantikát", meglehetősen pajzán dolgok bukkannak ki alóla.
Kezdjük a vízzel, ha már vízbehányó hétfő van. A felülről aláhulló csapadék (kisebb mértékben a folyóvíz) a férfiúi potenciál, nemzőerő, vágy jelképe, amely "megöntözi" a szerelem hiányában búslakodó női libidót (vulvát)(utóbbit, s ezzel nem árulok el nagy titkot, - jellemzően illatos- virágok formájában jelenít meg a folklór). Mindent elmond a következő két szöveg:
"Kék ibolya búra hajtja a fejét
Mert a harmat nem öntözi a tövét
Szállj le harmat kék ibolya száraz tövére!
Most akadtam egy igaz szeretőre."
"Az igali kertek alatt Meglepett engem a harmat
De nem ám a kertek alatt: Kis angyalom szűre alatt."
Finomabb az utalás az alábbi sorokban (amelyet, bevallom, a jelzett kötet elolvasása előtt nem tudtam hova tenni):
"Túlsó soron esik az eső
(vagyis egy csábító legény vár)
Ne menj arra kislány, eleső!
(erkölcsi botlás, esetleg: megesés)
Sáros lesz a picike csizmád
(beszennyeződik a tisztasága, szüzessége; a csizma - hüvelyre emlékeztető csatornaformájával - amúgy is a női szeméremtest jelképe)
Megver érte az édesanyád!"
Előkerül a folyó hajtotta malom is:
"Víz alá, víz alá, Vízimalom alá!
Gyönyörű galambom (barna lány), Gyere subám alá!"
A vízimalom, az őrlés képzete szintén szoros kapcsolatot mutat a szexualitással. Nincs is min csodálkozni, ha egy kicsit belegondolunk a dologba: "nyilván a dörzsölés és a nyomában kifolyó liszt adta a képi párhuzamot."
" Befogom a lovam, befogom a lovam zöldre festett kis kocsimba
Elviszem a búzám, elviszem a búzám budapesti gőzmalomba
Megkérem a lisztes molnárt, őrölje meg a búzámat
Úgyis más öleli, úgyis más csókolja odahaza a babámat".
"Túl a vízen zörgős malom
Ott őröl az én galambom
Ott egyebet nem őrölnek
Csak bút,-s bánatot eleget.
Nékem is van egy bánatom
Odaviszem, lejáratom
Egy szem búza, kettő rozs:
Felöntöttem, járja most."*
(természetesen szerelmi búbánatról van szó)
Az állóvíz - tó, kút - amely mély üregben honol - a női nemiség allegóriája; a belőle ivó állat (ló, ökör) a férfi nemiszerv szimbolikus megjelenítője.
"Hideg sincsen, mégis befagyott a tó
Ihatnék a babám lova, a fakó
Viszek fejszét, vágok léket kereket
Hogy igyon a babám lova eleget.
Szintén a vénuszdombot és kincseit ábrázolja a kiskert, virágoskert.
"Elejbe, elejbe, Sárga ló elejbe!
Hogy bé ne ugorjon Virágos kis kertbe!
Be talál ugornyi, Le találná szennyi
Rózsafa bimbaját le találná törnyi."
(a rózsaszakítás a szerelmi aktus, a bimbózó rózsa viszont még nem érett a szerelemre; letörése idő előtti, erőszakos közeledést jelent.
"A babám kertjébe Vagyon egy cédrusfa
Ahhoz van kikötve Egy szép pejparipa.
Pántlika kantárja, Arany a zablája
Kedves kisangyalom, Te vagy a gazdája."
A rétre járó ökör a kiskertbe ugró ló analógiája:
"Kihajtottam Virág ökröm a rétre,
S a harmatot leverettem előtte
(itt a harmat alighanem az érintetlen frissesség jelképe)
Rég nem hallom, rég nem hallom Virág ökröm hangját
A szeretőm mással éli a világát"
Míg a fiúk az ökröket, lovakat pásztorolták, a lánykák hagyományos feladata a libaterelés volt, így válhatott a lúd női szimbólummá:
"Ki ökrei esznek a nagy hegyek alatt?
Ej ott is ott esznek a Bede Gáspáré.
Fordítsd, Rúzsi, fordítsd az én ökreimet!
Majd én is elfordítom a te lúdjaidat."
"Kihajtottam a libámat sej-haj a pástra.
Arra jött a bíró fia arany buzogánnyal
Agyon dobta, agyon dobta gangos gúnáromat... "
(azaz elvette a 'lírai én' szüzességét)
Az asszonyiság legjellemzőbb, időtlen idők óta ismert jelképe a hal.
"A kákicsi híd alatt Nyárson sütik a halat
Keszkenőbe takarják A legénynek úgy adják"
"Bonchidai híd alatt lányok sütik a halat
Papirosba csavarják, a legénynek úgy adják."*
"Szeretem a halat sütve, A kis leányt hanyatt dűlve
Így tedd rá, úgy tedd rá..."
A nyárs mellett a kocsirúd, kútgém, (gyertya, pipaszár) is beszédes:
"Kétkerekű kordén járok Mégis szeretnek a lányok
Ragyogó csillagom
Akármerre a kereke, Csak a rúdja vigyen hejre,
Ragyogó csillagom!"
"Hazafelé áll a kocsim rúdja.
Úgy szeretlek, az Isten is tudja!
Úgy szeretlek, csókolom a szádat
öszöm azt a szépenszóló szádat!"*
"Elindultam hosszú útra, Eltörött a kocsim rúdja.
A kocsimnak új rúd kéne, Nékem új szerető kéne."
"Eltörött a kutam gémje, Hogy itatok holnap délbe
Szomjas a babám gulyája, Mert a gazda máshol jára".
A cédrus,- vagy citrusfa, fügefa a szerelem jelképe (a múló szerelmet, elválást gyakran jelzi a sárguló [füge]falevél; a sárga szín egyébként is az elválás árnyalata). A kerten kívül a "kerek erdő", a búzamező, rét, kenderföld (gabonatábla) egyaránt a női szeméremtest titkait rejti. A "kerek erdőben" nyíló rozmaring a felserdült leány szerelemre érett nőisége, amelyen esetleg kedvesével osztozik:
"Erdő, erdő, kerek erdő, jajj de messzire ellátszik.
Közepibe, közepibe két szál rozmaring virágzik.
Egyik hajlik a vállamra, másik a babáméra
Ráhajtom a bús fejemet babám ölelő karjára."
"Elveszett hat ökröm cidrusfa erdőbe
Elveszett a csizmám a sok keresésbe.
Ne keresd ökrödet, mert be vagyon hajtva,
Gyulaji vásáron szól a csengő rajta.
Ismerem csengődet, volt is a kezembe,
Gyulaji vásáron vettem az ökrömre.
Öt forint az ára, babám adta rája
Aranyos betűkkel volt neve rávágva."
"Túl a vizen, tengeren Rózsa termett kenderen
Minden szálon kettő-három. Jaj istenem, ki lesz párom!"
"Virágos kenderem Elázott a tóba
(a tóban elázó kender itt a nemi aktust idézi fel)
Ha nem szeretsz, babám, Ne járj a fonóba!"
"Kipattant a búza szeme, Nem tom rózsám, szeretsz-e te.
Így tedd rá, úgy tedd rá...
(kipattant: megérett - a szerelemre)
"Kis pej lovam nem szereti a zabot
Kocsmárosné árpájára rászokott
Mert az árpa nem is olyan, mint a zab
Igaz kis lány nem is kell az magyarnak."
"Zöld búzában keskeny a gyalogút
Ez a kislány jaj de hamar rámunt."
(az első sor véleményem szerint nagyon beszédes: a zöld, vagyis még éretlen búzában húzódó keskeny gyalogút talán a serdületlen vagy épp csak serdülő leány "szűk" hüvelye. A 'legények által vágott út' más szövegben is megjelenik:)
"A bolhási kertek alatt Kata.
De sok utak vannak arra Kata.
Minden legény egyet csinál,
Aki a babájához jár, Kata."
"Erre gyere, ne arra! Jobb út van erre, mint arra.
Erre van a Rózsaucca, Kisangyalom gyalogútja."
A nemiszerveket különböző gyümölcsök is megtestesíthették: a szilva, alma jellemzően a női, a dió, mogyoró (csonthéjasok) a férfi genitáliákat sugallják.
"Gyere rózsám a kenderbe,
Nézzük, mi van a pendelybe!
Mandula van a gatyába,
Szép lyuk a bőrtarisznyába."
(a lyukas bőrirszák képzete sem szorul magyarázatra)
" Éva szívem, Éva, most érik a szilva
Terítve az alja, fölszedjük hajnalra."
(vulgáris fogalmazásban:)
"Szép a pina, mert fekete.Jézus Krisztus teremtette.
Lökött bele szilvamagot, köréje meg prémet rakott."
"Megbetegült Szabó Kata a diósba. A diósba, mogyorósba.
Kérdi tőle édesanyja, hogy mije fáj.
Sem szívem fáj, sem szívem fáj, sem fejem fáj
Csak vagyok én, csak vagyok én szerelembe..."
A lakat a szeretkezés tiltása, a leány szemérme, szüzessége: eltörésével, elvesztésével, kinyitásával szabaddá válik az út az egyesülés előtt.
"Elveszett a pincelakat, Jajj de szép szeretőm akadt,
Így tedd rá, úgy tedd rá!..."*
"Ez a kislány féketőt varratott
Fenekére lakatot rakatott.
Három huszár rászokott, rászokott
Letolták a lakatot, lakatot."
A pince, tó, kút, csizma mellett értelemszerűen más üreges formák is a női nemiszervet juttatják eszünkbe.
"Este jő, szürkül bé,
Tűzhelyedet söpörd bé,
Mert nem tudod, ki jő bé
Mert nem tudod, ki jő bé.
Ki az este béjött vót
Kilenc almát hozott vót
Mind a kilenc rohadt vót
S a legény is egy rossz vót
Ki az este béjött vót
Kilenc almát hozott vót
Mind a kilenc piros vót
S a legény is egy jó vót."*
Magát a szerelmi aktust (vagy szerelmes érzületet) sokszor jelképezi az alma, rózsa (a fenti kilenc alma , amit az este enyelegni érkező udvarló hoz, önmagáért beszél).
"Udvaromban van egy kerek almafa,
De nem tudja senki, mi terem rajta
Terem azon hű szerelem, rozmaring a párjával.
Mért is élek én a más babájával."
"Mit nekem egy almát kétfelé vágni!
Mit nekem a szeretőmtől elszakadni..."
"Három alma, meg egy fél,
Kérettelek, nem jöttél..."
"Három alma egy tányérba, mind piros
A legénynek lányhoz járni nem tilos..."
"Édesanyám rózsafája, Én voltam a legszebb ága
De egy hűtlen leszakajta, Kezei közt elhervaszta..."
(rózsaszakasztás: szerelmeskedés)
Hervad az a rózsa, kinek töve nincsen
Hej, bágyad az a madár, Kinek párja nincsen."
Hervadj, rózsa, hervadj, Mer az enyém nem vagy
Ha az enyém volnál, Különbet nyílonál
Nem ám az a rózsa, Ki a kertbe nyílik
Hanem az a rózsa, Ki egymást szereti"
"Két szál pünkösdrózsa Kihajtott az útra
El akar hervadni, Nincs ki leszakítsa..."
A népnyelv és népi kultúra erotikus kifejezéseinek tárházát korántsem merítette ki a fenti összefoglalás: inkább csak ízelítőül szolgált. Ha lesz időm, folytatom a témát Bernáth Béla tanulmányából merítve további adalékokat; addig - a fentiek fényében - gondoljuk át a címadó népdal szövegét:
"Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom
Minden madár társat választ, virágom, virágom
Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom
Te engemet, én tégedet, virágom, virágom."
Áldás!
*: a megjelölt versszakok nem a forrásműből vett idézetek (bár hasonlítanak a nevezett tanulmányban helyt kapó, itt nem szerepeltetett egyik-másik szövegre), saját ismereteim alapján írtam le őket.
Források:
Vargyas Lajos 1987: Szerelmi-erotikus szimbolika a népköltészetben. In: Hoppál Mihály - Szepes Erika (szerk.): Erósz a folklórban. Erotikus jelképek a néphagyományban. Szépirodalmi Kiadó, Budapest.
