2013. április 23., kedd

turisas

áááá, már hetek óta nem jutok képernyő elé, és ma sem azért ültem le, hogy érdemi mondanivalóval szolgáljak. 
Amikor az ember hétszázhetvenhetedszerre hallgatja meg a Slania's song-ot vagy az Arkaim-ot, ... nos, ezek még hétszázhetvenhetedszerre is robbannak. De akkor is: titkon már sóvárogtam új dallamok után. Aztán jött a Turisas, és csillapította szomjamat.




(A Turisas 1997-ben alapított finn zenekar. Kezdetben a folkmetál képviselői, később a szimfonikus,- és power irányvonal felé tolódott el a muzsikájuk. Nevükhöz - amelyet a finn hadisten ihletett - híven a háborús dicsőség, hősiesség adja dalaik többségének tematikáját: közelebbről a a Bizánci Birodalom seregében a 10.-14. század közt szolgáló, főképp a névadó skandinávokból álló 'Varég Őrség' - Varangian Guard - történetének krónikásai. Tudjátok jól, hogy nem vagyok az erőszak híve, de e dalok szépsége még engem is megihletett, olyan árnyalt szóképekkel, gazdag zenei aláfestéssel és erőteljes hangulati töltéssel rendelkeznek. S hát a szöveget szimbolikusan, belső, lelki csatáinkra vonatkoztatva is értelmezhetjük. Hallgassátok, élvezzétek.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése