vissza az ösvényre

Litha jött és ment, én pedig hol töltöttem az év legrövidebb éjszakáját, e mágiával telített, tündérporos napfordulót? A tescoban, a ruharészleg árukészletét rendezgetve. Ennél siralmasabb gyalázatra nem is vetemedhettem volna.

Az utóbbi hetekben-hónapokban megint hagytam, hogy a külvilág zaja leradírozza a színről a hitéletemet. Olyan könnyedén elvonja a figyelem az apró-cseprő tennivalók, a kényszerű kötelességek sokasága! Belezökkenek a mindennapok fásult ritmusába, és elfelejtek boszorkányként, természethívőként élni. Olykor azt sem tudom, méltó vagyok-e még egyáltalán e titulusokra.

Ma azonban takarítás közben, mintegy háttérzeneként, a Faun ’Eden’ c. albuma szólt, és varázslatos muzsikájuk visszaröpített a pogánysággal való barátkozásom kezdeti időszakába; mikor e spiritualitás napról-napra számtalan izgalmas újdonsággal, bűbájos felfedezéssel szolgált. Eszembe jutottak az időtlenségbe nyúló, aranyporos augusztusi délutánok, mikor füvet nyírtam a kertben, közben Omniát hallgattam és kellemesen elméláztam az élet nagy rejtelmeiről. Eszembe jutottak a langymeleg alkonyatok, mikor kocogni mentem, s a lelkem az egekig szárnyalt, feloldódva a természet harmóniájában. Eszembe jutottak a csendes őszi esték, amelyeket egy-egy lebilincselő, boszorkányos olvasmány társaságában töltöttem. Eszembe jutottak a holdfényes éjszakák, mikor az Istennő tündöklése ragyogta be a sötétséget, és a levegőben áramló bűverőtől libabőrös lett a hátam.

Az emlékek szelíd melankóliába ágyazva bukkantak fel és foszlottak szét. Elgondolkodtam, vajon átélhetem-e még egyszer ugyanazt az ártatlan, őszinte, rácsodálkozó örömet, a spirituális elhivatottság felemelő bizonyosságát? Vajon a külvilág sarából-mocskából mennyi rakódott le bennem – elég ahhoz, hogy tartósan elfedje mindaz, mi igazán fontos, mindazt, ’ami a szemnek láthatatlan’? S vajon mennyi időbe, elszántságba telik ismét előásni?

Node nem azért indítottam ezt a bejegyzést, hogy (újfent) panaszáradtot zúdítsak a nagyvilágra. Eredeti célom az volt, hogy figyelmetekbe ajánljam a Faunt J. Csuda tudja, miért, de ez a nagyszerű német banda évekig a látókörömön kívül maradt. Tudtam a létezésükről, hallottam egy-két számukat (köztük a nagy népszerűségnek örvendő Egil saga-t), de valahogy nem fogott meg a zenéjük. Aztán kevéssel ezelőtt egyszer csak úgy éreztem, megérett az idő arra, hogy szorosabb ismeretséget kössek velük. Nem bántam meg. Hallgassátok és élvezzétek J !