Tegnap a nővérem gyerekeivel megnéztük a farsangi felvonulást. Mit ne mondjak, ugyan a jelmezek közt akadt egy-két ötletes, sőt, kimondottan szívemhez szóló (példának okáért volt vagy húsz boszorkány, egy korhadt fatörzs és a görög pantheon, nos, legalábbis felerészben), ám a műsorok annál gagyibbra sikeredtek. Persze egy oviscsoporttól, amelynek döntő hányada csak nemrég küzdötte túl magát a szobatisztaság fogós problémakörén, nem vártam egetrengető produkciót. Sajnos a maskarások maradékának java a második gyermekkorát élő korosztályból került ki, s az előadásaik színvonala nem sokkal szárnyalta túl az négyévesekét. Ennek ellenére valahogy mégis tetszett az egész - afféle "kicsi, sárga, savanyú, de a miénk" módon. Végtére is nem a velencei karnevált akarjuk megeleveníteni, s ez a kisvárosi öntudattal felvállalt középszerűség, a hozzá társuló mindent átitató, harsány jókedvvel nagyon is illett a télkergető hangulathoz. Öröm volt elnézni a jólszituált, pocakos, tiszteletreméltó ősz urakat, amint - arcukon egy kisfiú lelkesedésével - angyalnak vagy épp afrikai harosnak öltözve riszálják a színpadon. Nemkülönben a gömbölyded nagymamák serege, akik tyúkanyónak, török basának, cigányasszonynak maszkírozva úgy pörögtek-forogtak, akárcsak lánykorukban. Egy rövidke délutánra visszafiatalodott az egész város: felszabadult, gyermeki átéléssel vetette bele magát a karneváli forgatagba jelmezes és néző egyaránt.
Persze, voltak dobosok, tárogatósok, utcaszínház két óriásbábbal, huszárok lovon, pattogatott kukorica,- vattacukor,- meg léggömbárusok, borlovagrendek, forgalomelterelés, minden, ami kell. Igaz, a végére majd összefagytunk, mert ugyancsak lehűlt a levegő, de összegezve: jó volt.
Aztán, hogy hazaértünk, rövid időre átugrottam a nővéremékhez, hogy megtekintsem, ahogy a gyerekek kitakarítják a deguk ketrecét. No persze, a ganajolás hatalmas felfordulásba torkollott, faforgácsban és rágcsálóeleségben úszott a szoba, a két leányzó felváltva sírt és okolta egymást a rumliért, a szülők ordítottak; mindeközben még arra is maradt idő, hogy szemügyre vegyem a tojáskeltetőt meg a már mocorgó emutojásokat, lejátsszak egy speed-menetet az unokaöcsémmel (csúfosan kikaptam) és csocsózzunk egyet. Végül negyed kilenc fele angolosan olajra léptem, miközben a ház még mindig zengett a szülői erély és a gyermeki bánat összhangzataitól.
Jó kis nap volt... :)
Áldás!
Hulló Eső, 2011-03-06
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése