A múlt héten írottakhoz szolgál adalékokkal Norman Cohn "Európa démonai" c., lentebb ismertetett műve. A (középkori) kereszténység és a mágia problémás kapcsolatát eképp ecseteli:
"Már az ősegyház minden mágikus tevékenységet a pogányság megnyilvánulásának tekintett, a pogányságot pedig a démonok imádásával tartotta azonosnak*. Majdnem mellékesnek tartották, hogy a mágikus cselekmények mögött ártó, ártalmatlan vagy jótevő szándék húzódott-e meg; az egyház minden ilyen cselekményt kárhozatosnak ítélt, mert döntő szerepük volt benne ama gonosz szellemeknek, a pogány isteneknek. Mint szinte valamennyi kortársuk, az egyházatyák is kétkedés nélkül elfogadták, hogy a mágia hatékony, hogy igazán képes csodákat művelni, ezek azonban veszedelmes csodák, gonosz fogások, amelyekkel a démonok veszik rá fondorlatosan az embereket, hogy az Isten ellen szegüljenek. Ez volt a véleménye Jusztinosz vértanúnak már korán, a II. században, s még mindig ez volt a véleménye a legnagyobb és legbefolyásosabb latin egyházatyának, Ágostonnak az V. század elején...
Ágoston nem kétli, hogy a démonok segítségével az emberek véghez tudnak vinni olyan malficiumokat**, amelyek egyébként meghaladják az emberi képességeket. Ha az istentelenek el tudják rabolni a maguk számára felebarátjuk termését, ha szemmelveréssel ártani tudnak neki, ha még igavonó barommá is át tudják változtatni, ez csak azért lehetséges, mert a démonok természetfölötti erőt kölcsönöztek nekik, cserében azért a hódolatért, amelyet tőlük kapnak. De ugyanez érvényes minden mágiára, ha mégoly ártatlannak látszik is. Amulettek viselése, horoszkópok szerkesztése, sőt még a gyógyítás is, ha elmondott vagy leírt varázsigékkel végzik - minden efféle elkerülendő mint pogány, tehát ördögi tévelygés. Lényegében ez maradt az egyház tanításának az irányvonala a középkori Európa történetét felölelő ezer éven át.... A mágia e formáinak persze semmi közük sem volt a maleficiumhoz, s csakis vallási szempontból estek kifogás alá. A jövendőmondást, a jóslást, amulettek viselését, betegek mágikus gyógyítását elítélő zsinatokat ugyanazok a meggondolások vezették, mint az arles-i, vannes-i, narbonne-i, rheimsi és roueni zsinatokat, amelyek az V., VI. és VII. évszázadban bizonyos időközönként követték egymást, s a fák, sziklák és források tiszteletét ítélték el. A püspökök szemében mindez a pogányság elleni harc része volt, a pogányságot pedig még mindig a démonok tiszteletével azonosították.
Az egyház hivatalos álláspontja fokozatosan hatni kezdett a világi hatóságokra, és a VI. századtól fogva a germán népek törvényeit a mágia keresztény értelmezésének figyelembevételével módosították. Az ősi pogány törvények csak a maleficium formájában vettek tudomást a mágiáról, és azt is csak abból a szempontból ítélték meg, hogy milyen állítólagos károkat okozott az emberek életében, egészségében, vagyonában. Az egyház hatására viszont kezdett érvényesülni az a felfogás, hogy mindenféle mágia bűncselekménynek tekintendő... A mágia, mint ördögimádás, az ördögimádás, mint az államot és egyházat egyiránt érintő vétség: ez az alapképlet már ebben a korai időszakban észlelhető."
* Cohn egy korábbi fejezetben (Változó nézetek az Ördögről és hatalmáról) szemléletesen bemutatja, hogy formálódott meg Isten ősellenségének, negatív ellenpólusának figurája, amely a zsidó vallás által az i.e. II. sz - i u. I. sz. között kitermelt apokaliptikus és apokfrif írásokban teljesedett ki. Az újonnan szárnyra kelő kereszténység megörökölte e zsidó demonológiát, és rögvest alkalmazta is mindazokra a vallásokra, amelyek ellentmondtak a Krisztus-hitnek - így vált a politeista pantheon démonok gyülekezetévé, a pogányság sátánimádássá.
** maleficium = rontás. A rontó varázslatot a pogány társadalmakban és az ókori civilizációkban egyaránt elítélték és büntették; ugyanezt találjuk napjaink természeti népeinél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése