2013. július 19., péntek

tudtad-e, hogy...?

Ma olvastam az időképen, hogy szerdán Fegyverneken újabb forgószelet kapott lencsevégre egy autós. Ezúttal nem az amerikai prérin tomboló hurrikánok hazai kistestvéréről beszélünk, "csupán" a légrétegek közti nyírófeszültség miatt kialakuló kisebb széltölcsérről, amely egypár szalmaköteget kért fel keringőzni. 
A régiek az efféle forgószélről úgy tartották, boszorkányok, szépasszonyok (esetleg garabonciás és/vagy vihardémon hátasa, a sárkány) rejteznek benne. Aratás, takarás idején széthányják a boglyákat, kévéket; ha nagyon rosszakaratúak, letépik a háztetőt, az útjukba kerülő embert megpörgetik, elragadják vagy megnyomorítják. Széles körben ismert a folklórban a (bal kézzel) forgószélbe dobott éles (vas)tárgy esete: a kasza, balta, fejsze megsebzi a boszorkánytölcsérben megbúvó ördöngöst, akin a sérülés később - mikor már emberi alakban mutatkozik - észrevehető. Előfordul, hogy a légoszlop magával viszi a belehajított "fegyvert", ami később a bűbájosnál kerül meg; s az is, hogy amaz megtorolja az ellene intézett támadást. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése