Most pedig nagyon ronda dolgot fogok tenni, amiért előre is elnézéseteket kérem: politizálás lészen. Morcogós magánvélemény következik, amivel a legkevésbé sem kötelező egyetérteni.
Hosszú ideig hidegen hagyott a politika, négyévente egyszer leadtam a szavazatomat a Fideszre, pirosbetűs ünnepeken végigültem a Híradót és kész. Az utóbbi hónapokban azonban a közügyek iránti érdeklődés akut tünetegyüttesét tapasztaltam magamon, már-már rendszeres olvasójává váltam különféle hírportáloknak és egyre sűrűbben telepedtem a képernyő elé esténként. Az eredmény: a kormánypártba vetett naív bizodalmam - enyhe émelygéssel kísért - rapid erodálódása.
Megdöbbenten tapasztaltam, hogy a közmédia esti híradója már hónapokkal a választások előtt inkább tűnt kampányvideónak, mint elfogulatlan, pártpolitikától mentes hiteles tájékoztatásnak; hogy milyen horderejű ügyek váltak mellőzötté, míg bizonyos hangyákat elefánttá pumpáltak; hogy lassanként semmi jele a semlegesség - látszatának - megőrzésére irányuló törekvéseknek; hogy az M1-M2 rafinált és kevésbé szubtilis kortesfogások eszközévé silányult.
Teljesen megrökönyödtem. Jóformán az anyatejjel szívtam magamba a jobboldal keresztény-konzervatív értékrendje iránti szimpátiát, s noha természethívőként nyilván nem tudok többé azonosulni annak vallási vetületével, továbbra is homályos eszményképként lebegett előttem A FIDESZ, csupa nagybetűvel, mint igaz értékeket képviselő, őszinte jóakarattól vezérelt, talpig becsületes politikusok közössége. Nos, a nimbusz romba dőlt.
Hogy csak a megelőző (fél) év botrányait citáljam: a földpályázatok visszásságai, a NAV-ügy agyonhallgatása, Kishantos ellehetetlenítése, a társadalmi-szakmai egyeztetés nélkül, képtelenül rövid idő alatt tető alá hozott tankönyvtörvény és a szintúgy tömegeket érintő, generációkra és évtizedekre kiható paksi egyezmény, amelynek részletei továbbra sem ismertek, és amelynek dokumentációját a kormány egy dekádra titkosította - noha Orbán Viktor 2008-ban épp egy hasonló szerződés miatt háborgott - számomra hitelvesztetté tették a Fideszt. Sokszor talán nem is az "amit"-tal, hanem az "ahogy"-gyal van a gond (hiszen számos elismerésre méltó intézkedést hozott négyesztendős regnálásuk): mégis, abszolút fölényük tudatában, a kétharmaddal visszaélve, elegendő fékező tényező nélkül mintha túlontúl is elbízták volna magukat.Megindult a lejtmenet a pofátlan önkényesség felé.
Ismétlem, számomra ez hatalmas csalódás. Őszintén hittem a kormánypártban, négy éve diadalittas örömmel töltött el az a bizonyos többség, emblematikus kulcsfigurának láttam Orbán Viktort, aki a rendszerváltás pezsgő légkörének fiatalos lendületével küzd Az Igazságért. Bocs a gúnyolódás miatt, a kiábrándultság szülte keser beszél belőlem.
Visszataszító, ami a mai politikai színtéren zajlik. Hogy a pozitív kampány lassanként ismeretlen fogalommá válik, a meghatározó politikai szereplők egymás pocskondiázásával igyekeznek saját népszerűségüket bebiztosítani; hogy a legaljasabb eszközökkel rángatják elő újra és újra az ellenfelek ballépéseit, ilyenolyan gaztéteményeit, kétes múltját; hogy elcsépelt retorikai fogásokkal, kiherélt hírek egysíkú tálalásával és a kényelmetlen részletek elhallgatásával operálva tudatos agymosást folytatnak; hogy jól bevált - unásig szájbarágott - jelszavak, értelmi helyett érzelmi asszociációt kiváltani szándékozó agyonhasznált klisék patetikus szajkózásával butítják a jónépet. Megdöbbentő, hogyan torzulnak az információk a köztévé tálalásában, hogyan szolgálja a híradó minden jól kiszámított és pontosan adagolt mondata a kormány felmagasztalását és az ellenzék nevetségessé tételét (teszem hozzá, utóbbihoz nem kell nagy igyekezet), hogy kopik a sokoldalú társadalmi párbeszéd. A négyes metrónál is gyorsabban épül (ésméghozzá közpénzen, kac-kac) a megfelelő csőlátást biztosító mentális alagút a mélyen tisztelt választópolgár fejecskéjében. Vagy paranoiás lennék?
A magam részéről a voksomat a zöld középmezőnyre adom majd le (LMP, Élőlánc Magyarországért), mert - a környezet,- és természetvédelmi elkötelezettségen túl - úgy érzem, azt a pozitív újító szándékot és hittel teli tenniakarást, amely hajdan a Fideszt jellemezte, ma ők képviselik (amíg bele nem fáradnak a szélmalomharcba). Összességében természetesen a Fidesz győzelmére számítok, és nem is bánom, ha így lesz, de talán jót tenne nekik, ha ezúttal nem kerülnének kétharmados többségbe.
Nno, pofázás vége. Uff, én beszéltem.
Hosszú ideig hidegen hagyott a politika, négyévente egyszer leadtam a szavazatomat a Fideszre, pirosbetűs ünnepeken végigültem a Híradót és kész. Az utóbbi hónapokban azonban a közügyek iránti érdeklődés akut tünetegyüttesét tapasztaltam magamon, már-már rendszeres olvasójává váltam különféle hírportáloknak és egyre sűrűbben telepedtem a képernyő elé esténként. Az eredmény: a kormánypártba vetett naív bizodalmam - enyhe émelygéssel kísért - rapid erodálódása.
Megdöbbenten tapasztaltam, hogy a közmédia esti híradója már hónapokkal a választások előtt inkább tűnt kampányvideónak, mint elfogulatlan, pártpolitikától mentes hiteles tájékoztatásnak; hogy milyen horderejű ügyek váltak mellőzötté, míg bizonyos hangyákat elefánttá pumpáltak; hogy lassanként semmi jele a semlegesség - látszatának - megőrzésére irányuló törekvéseknek; hogy az M1-M2 rafinált és kevésbé szubtilis kortesfogások eszközévé silányult.
Teljesen megrökönyödtem. Jóformán az anyatejjel szívtam magamba a jobboldal keresztény-konzervatív értékrendje iránti szimpátiát, s noha természethívőként nyilván nem tudok többé azonosulni annak vallási vetületével, továbbra is homályos eszményképként lebegett előttem A FIDESZ, csupa nagybetűvel, mint igaz értékeket képviselő, őszinte jóakarattól vezérelt, talpig becsületes politikusok közössége. Nos, a nimbusz romba dőlt.
Hogy csak a megelőző (fél) év botrányait citáljam: a földpályázatok visszásságai, a NAV-ügy agyonhallgatása, Kishantos ellehetetlenítése, a társadalmi-szakmai egyeztetés nélkül, képtelenül rövid idő alatt tető alá hozott tankönyvtörvény és a szintúgy tömegeket érintő, generációkra és évtizedekre kiható paksi egyezmény, amelynek részletei továbbra sem ismertek, és amelynek dokumentációját a kormány egy dekádra titkosította - noha Orbán Viktor 2008-ban épp egy hasonló szerződés miatt háborgott - számomra hitelvesztetté tették a Fideszt. Sokszor talán nem is az "amit"-tal, hanem az "ahogy"-gyal van a gond (hiszen számos elismerésre méltó intézkedést hozott négyesztendős regnálásuk): mégis, abszolút fölényük tudatában, a kétharmaddal visszaélve, elegendő fékező tényező nélkül mintha túlontúl is elbízták volna magukat.Megindult a lejtmenet a pofátlan önkényesség felé.
Ismétlem, számomra ez hatalmas csalódás. Őszintén hittem a kormánypártban, négy éve diadalittas örömmel töltött el az a bizonyos többség, emblematikus kulcsfigurának láttam Orbán Viktort, aki a rendszerváltás pezsgő légkörének fiatalos lendületével küzd Az Igazságért. Bocs a gúnyolódás miatt, a kiábrándultság szülte keser beszél belőlem.
Visszataszító, ami a mai politikai színtéren zajlik. Hogy a pozitív kampány lassanként ismeretlen fogalommá válik, a meghatározó politikai szereplők egymás pocskondiázásával igyekeznek saját népszerűségüket bebiztosítani; hogy a legaljasabb eszközökkel rángatják elő újra és újra az ellenfelek ballépéseit, ilyenolyan gaztéteményeit, kétes múltját; hogy elcsépelt retorikai fogásokkal, kiherélt hírek egysíkú tálalásával és a kényelmetlen részletek elhallgatásával operálva tudatos agymosást folytatnak; hogy jól bevált - unásig szájbarágott - jelszavak, értelmi helyett érzelmi asszociációt kiváltani szándékozó agyonhasznált klisék patetikus szajkózásával butítják a jónépet. Megdöbbentő, hogyan torzulnak az információk a köztévé tálalásában, hogyan szolgálja a híradó minden jól kiszámított és pontosan adagolt mondata a kormány felmagasztalását és az ellenzék nevetségessé tételét (teszem hozzá, utóbbihoz nem kell nagy igyekezet), hogy kopik a sokoldalú társadalmi párbeszéd. A négyes metrónál is gyorsabban épül (ésméghozzá közpénzen, kac-kac) a megfelelő csőlátást biztosító mentális alagút a mélyen tisztelt választópolgár fejecskéjében. Vagy paranoiás lennék?
A magam részéről a voksomat a zöld középmezőnyre adom majd le (LMP, Élőlánc Magyarországért), mert - a környezet,- és természetvédelmi elkötelezettségen túl - úgy érzem, azt a pozitív újító szándékot és hittel teli tenniakarást, amely hajdan a Fideszt jellemezte, ma ők képviselik (amíg bele nem fáradnak a szélmalomharcba). Összességében természetesen a Fidesz győzelmére számítok, és nem is bánom, ha így lesz, de talán jót tenne nekik, ha ezúttal nem kerülnének kétharmados többségbe.
Nno, pofázás vége. Uff, én beszéltem.
