ilyen délutánokon...

Ilyen délutánokon, amikor a könnyes égbolton felragyogó Nap szertefoszlatja a felhőket, a levegő kristályszerűen áttetszővé tisztul, a láthatár már-már valószerűtlenül plasztikussá élesedik, és csillogó színek túlcsorduló, káprázatos pompájában tündököl a táj, úgy érzem, mintha egy másik univerzumban járnék. Az emberi világ elhalványul, mozdulatlanná dermed, mint egy kimerevített filmkocka, s ebben a mozdulatlanságában elsuhan mellettem, miközben én észrevétlen átcsúszok a valóság egy másik regiszterébe, ahol az Idő méltóságteljes lassúsággal hömpölyög, szüntelen körforgásban újra és újra ismételve önmagát. Az emberi lét pillanatnyi szikralobbanássá törpül e ritmikus tánc szülte bűvös örökkévalóság tükrében; mérhetetlensége mellett az egyéni élet úgy összesűrűsödik, hogy egyszerre történik minden; a múltam, jelenem és jövőm összeér, s ahogy a meglangyosodó aszfalton sétálok, amelyre az útmenti fák kacéran ringó lombszoknyája hímez táncoló árnyakat, nem tudom, melyik vagyok inkább: hét-nyolc éves önmagam, rövidnadrágban, mindig lehorzsolt térddel, fiúsan kurtára nyírt hajjal, a kelleténél jóval nagyobb bicikli kormányába kapaszkodva, vagy álmodozásba merülő jelenbeli énem, aki süteményért bandukol a cukrászdába. 

Ilyen délutánokon a mindennapok valóságán kívülre húz valami megnevezhetetlen erő; úgy érzem, könnyedén bele tudnék olvadni a végtelenségbe. Ilyen délutánokon szeretnék szél-kergette falevéllé válni, amely végül az anyaföld ölelésében hajtja álomra a fejét. Vagy harmatcseppé, amelyet felszárít a napsugár, s aranyfonalán visszakapaszkodva az égbe jégkristállyá keményedik egy pompázatos felhőmonstrum belsejében. Vagy orgonavirág, amelynek egyetlen dolga, hogy nehéz illatfelhőbe burkolózva elnyíljon a májusi délutánban. Vagy selymes fűszál fűszálak aranyos-zöld tengerében, akiket kócosra fésül és lüktető hullámzásba hajlít a szél. 

Ilyen délutánokon egyszerre vagyok mindez és még annyi más: öreg házak hallgatása, kátyúsra kopott bitumen, a földút pora, árokparti lóhere bíbor fejfecskéje, sétában reménykedő kutya, szálló ökörnyál, a melegben elnyújtózó tetőcserép, a távolban zúgó erdő és az erdő felett vonuló szürke hasú felhősereg. Ilyen délutánokon minden érzékem bizsereg az Élet fenséges kavalkádjától; ilyen délutánokon kitágul a mindenség, én pedig boldogan elveszek benne...

hó: hiedelmek, hagyományok

Vége-hossza nincs a hóval kapcsolatos népi időjóslásoknak. Az időjárás alakulása döntően meghatározta a gazdálkodás, gyűjtögetés, vadászat sikerét, így életbevágó jelentőségű volt a földművelő, állattenyésztő, a természet kincseiből élő ember számára - nem csoda hát, hogy a világ minden pontján hiedelmek sora fűződik előrejelzéséhez. Ilyen a hazánkban is jól ismert "Katalin locsog - Karácsony kopog" vagy a drávaszögi "Dorottya locsog - Júlia kopog". Székesfehérvárott úgy vélekedtek, "Jakab napján (július 25) virágzik a hó, mert ha ilyenkor sok a felleg, akkor télen sok hó lesz" (idézet forrása: Magyar Néprajz), míg Tápé lakói az ekkor érkező hideg szélből következtettek zord télre. 

Az ainuk szerint ha éjjel a leégő tűz hamuja fehér, másnap bizton havazni fog. Észak-Karolinában is számos, a kandallóhoz kötődő hiedelem él: ha a tűz az ember talpa alatt ropogó hóhoz hasonló hangokat ad, ha sistereg, mikor vizet cseppentünk rá, ha pattog - hó közeleg. Havat jósol a holdudvar (huszonnégy órán belül, ha kettős körben tűnik fel a telehold körül); ha egyik oldala nyitott, az a közelgő hóvihar irányát mutatja. Ha Hálaadás előtt esik - nem lesz sok hó a télen; viszont minden egyes ködös augusztusi nap a köd mélységével, sűrűségével arányos intenzitású havazást vetít előre. Hó-előjel a kettős nap (parhelion, "sun dog") és a téli mennydörgés; kemény tél közeleg, ha a bükkök és tölgyek roskadoznak a makkok alatt; ha a pulyka felgallyaz a fára és nem hajlandó leszállni; ha a nyírfajdok nagy csapatokba gyülekeznek - és így tovább. 

Hazánkban éppúgy ismeretes a hagymakalendárium, mint nyugatabbra. A 12 hónap után elnevezett tucatnyi hagymacikkelyt megsózták; amelyik levet eresztett, az csapadékban - esőben vagy hóban - gazdag hónapot jövendölt. Észak-amerikai hiedelem, hogy a Márton-napi liba szegycsontjából a hozzáértő kiolvashatta a várható téli időjárást; nálunk (többek között) szintúgy Márton-nappal kapcsolatban őriz a népi bölcsesség néhány időjósló szentenciát (ld. a 'libanap' c. bejegyzést). 

Az USA egyes részein úgy tartják, az első hóhullás dátuma a tél hosszára engedett következtetni: ahányadik napjára esett a hónapnak (vagy ahány nap telt el közte és Karácsony között), annyi nagy havazásra kell számítani a télen. A hó mélységét indikálja a konyhaablak párkányán növő jégcsapok hossza; a hóviharok számát a forró tűzhelyen megolvasztott hóból felszínre bukkanó buborékok. Ha a növekvő Hold idején kezdődik a havazás, mire a Hold kitelik, a hó elolvad. 

A karolinai farmerek a téli hótakarót általában véve hasznosnak tartották a gabona számára. "A hó meglágyítja a szántót" - mondják, utalva a föld megtermékenyülésére. Ennél gyakorlatiasabb megközelítés is ismert: "A havas tél jót tesz a gabonának, mert elöli a rovarokat és megnedvesíti a talajt" (idézetek forrása: N. White - D.Hand, 1977). 

Elterjedt képzet, hogy a hóesés valójában dunnából, párnából kifoszló pihetollak özöne; vagy Holle anyó, vagy Perchta, Mariaschnee, az Ördög Nagyanyja, megnevezetlen öregasszonyok, helyenként pedig egyenesen kisangyalok rázzák az ágyneműjüket ilyenkor. Nálunk február 16.-ával (Julianna-nappal) kapcsolatban él hasonló hagyomány: ha e napon havazik, a nagykőrösiek szerint "Julianna kitette a dunnáját és az kiszakadt" avagy "Julianna megrázta a dunnáját". Drávaszögben csak azt mondják: "Bolondoznak a Julisok". 

A hóval kapcsolatos gyógyító eljárások sem ismeretlenek. Hazánk egyes vidékein a gyerekek meghemperegtek az első hóban, hogy egészségesek legyenek. E szokás fellehető tőlünk nyugatabbra is. Az angol folklór fagyási sérülések orvoslására ajánlja: csupasz lábbal gázoljunk bele, vagy dörzsöljük meg vele az elgémberedett végtagot. Ha a tél első havával bedörzsöljük a gyerekek lábát, az megóvja őket a fagyástól. Ez az elgondolás Észak-Amerikában is fellelhető. Ha cipő nélkül háromszor körbefutjuk a házat, nem lesznek fagyási sérüléseink; ha a csecsemők talpát az évszak első havába temetjük, megelőzhetjük a tüdőgyulladást, mellhártyagyulladást. Ha az első hóból egy maroknyit (lapátnyit) átdobunk a fejünk felett, nem fogunk megfázni; ha megmossuk vele a kezünk, nem fog kiszáradni és kicserepesedni a tél folyamán; sőt, mezítláb jégen vagy havon futni még a torokfájásra is orvosság. Ahogy (a gyengébb nem körében) nálunk is bevett szokás a márciusi hóban megmosakodni, hogy szépüljünk, úgy az Újvilágban is az arcbőr és a haj ápolására, továbbá szemölcsök eltávolítására alkalmazzák a márciusi hóolvadékot (de szépít az első hó is). A frissen hullott hó elfogyasztva a fogfájás ellen véd, míg az olvadt hólevet palackba töltve később égési sérülések kezelésére használhatjuk (némely forrás száraz szem megnedvesítésére is javallja: . Utóbbi a tartós fejfájásnak is orvossága, amennyiben a beteg Nagypénteken megmosdik benne. Az orrvérzésnek kiváló ellenszere a tarkóra tett hó; a szájba vett, ott egy darabig tartott, majd lenyelt hófalat pedig jó egészséget garantál. 

A hóval kapcsolatos hiedelmeknek van egy vészjóslóbb vetülete is. Balszerencsés dolog például valaki más nyomaiba lépni, mert betegséget vagy vakságot okozhat. Koreában a - valljuk be, meglehetősen ritkán tapasztalható - vörös hó nagyon rossz előjelnek számít. Ha hóembert építünk, a szerencsénk vele együtt olvad majd el; ha pedig udvarunkban a szél lemezszerű, íves redőkbe sodorja össze a havat, az egyenesen halál-ómen.

A hó bizonyos varázslatoknak is hasznos segédeszköze lehet. Ha egy élethelyzetet, állapotot szeretnék "befagyasztani", változatlan formában megtartani, írjuk kívánságunkat egy darab papírra, és temessük a hóba (hó híján összetört jégbe ágyazva dugjuk a frigóba). ). Ha pedig valaki ridegen, hideg elutasítással bánik velünk, haragszik ránk, írjuk rá nevét egy papírcetlire, amit egy tál friss hóba helyezünk. Öntsünk a hóra forrásban levő vizet, míg maradéktalanul el nem olvad; ezután az így nyert hólével spricceljük körbe az illető fényképét, vagy borítsuk ki olyan útra, ösvényre, amelyen rendszeresen elhalad. 

Végül, de nem utolsósorban, ha egy fenyőfáról nagy adag hó zuhan a nyakunkba, tekintsük úgy, hogy különleges áldásban részesültünk :). 

Források:

Balassa-Ortutay: Magyar néprajz /A hiedelemvilághoz kapcsolódó cselekmények
Etter, Carl: Ainu Folklore - Traditions and Culture of the Vanishing Aborigiens of Japan 1949 (Kessinger Publishing, 2004).
Hatfield, Gabrielle: Encyclopedia of Folk Medicine: Old World and New World Traditions (ABC-Clio, 2004).
Magyar Néprajz VII. Folklór 3: Népszokás, néphit, népi vallásosság - FEBRUÁR
Magyar Néprajz VII. Folklór 3: Népszokás, néphit, népi vallásosság - JÚLIUS
Róheim, Géza - Dundes, Alan: Fire in the Dragon: And Other Psychoanalytic Essays on Folklore (Princeton University Press, 1992).
Rosean, Lexa - The Encyclopedia of Magickal Ingredients. A Wiccan Guide to Spellcasting (Paraview-Pocket Books, 2005).
Swetnam, George (ed): Keystone Folklore Quarterly. 6. kötet (Simon Bronner, 1961).
White, Newman I. - Hand, Wayland D (eds.): The Frank C. Brown Collection of North Carolina Folklore. Vol VII: Popular Beliefs and Superstitions from North Carolina, part 2 (Duke University Press, 1977).

a tavasz szele

Tavaly ilyenkor már jóformán a tavasz közeledtén lelkendeztem, és most sincs ez másképp. Az idő odakint... hmmm, mámorító. Minden porcikám a szabadba kívánkozik: legszívesebben felrúgnám a rám telepedő tanulmányi kötelezettségeket és az erdő mélyére futnék. Ehelyett a monitor előtt görnyedek, próbálván összehozni egy tízoldalas recenziót egy, a történetírás módszertanáról szóló tanulmánykötetről. Közben pedig tombol bennem a bolondos szertelenséggel jelentkező 'nyár-életérzés': ezzel a címkével szoktam összegezni a felfedezés izgalma utáni vágyat, a kalandok, az idegen, újszerű tapasztalatok, a messzeség, a kitárulkozás és elszabadulás iránit sóvárgást, ami rendre elönt az ilyen változásokkal teli, szeles-napos, energiától duzzadó időben. Az efféle hiányérzetre átmeneti szépségtapaszul szolgálnak a különböző, kelet-közép-európai népzenei alapokra épülő világzenét, valamint balkáni, - és tradicionális cigánymuzsikát játszó együttesek. Pillanatnyilag a Dikandáé a dobogó: 'Ajotoro' c. albumukat hallgatom. Íme egy kis ízelítő az együttes zenei világából :). 

ágyláb, léplek...

Az András-nap a néphagyományban a férj-jóslás, szerelmi jövendölés egyik közkeletű alkalma. A lányok - egész napos böjtölést követően - férfi ruhaneműt tettek a párnájuk alá, abban a hitben, hogy így jövendőbelijükről álmodnak. 'Aki böjtöl András napján/Vőlegényt lát éjszakáján' - tartja a hajdúszoboszlói mondás, míg Medvén (Csallóköz) eképp szól a rigmus: 'Ágyláb, léplek/Szent András, kérlek/mondd meg, hogy ki lesz a férjem!'. A varázslatot erősítendő a Bódva vidékén a lányok kendermagot hintettek a faaprítóba, egy nadrággal boronálták el, majd azzal a fejük alatt aludtak (e szokás másik variációja szerint a favágó tőkére kendert hintettek, mondván: 'András, neked kendert vetek/Mondd meg nekem, kihez megyek?'). Éjszaka a fonóból kisurranva kendermagokkal dobálták meg a házak ablakait, figyelve a bentiek válaszreakcióját. A remélt felelet a következő volt: 'Csengős lovon vigyenek!', ám a háznép nem maradt adós a tréfával, és sokszor eképp kiáltott ki: 'Vess fattyút!', 'Vénülj meg!', 'Vessz vénlánynak!'. 

A fonóban közös praktikák is folytak - pl. gombócfőzés (a gombócokba papírcetliket rejtettek el, rajtuk férfinevekkel - amelyik elsőként feljött a víz színére, az lesz az illető leány férje), ólomöntés (az ólom alakjából a remélt udvarló foglalkozását olvasták ki). 

Nem csak gombóc, pogácsa is készült ezen az éjszakán, szám szerint három. Bele szintúgy férfinevek kerültek: majd a küszöbre kitéve azt figyelték, melyiket hagyja utolsónak a kutya (aki nyilván örömmel falta be a váratlan csemegét). 

A kíváncsi hajadonok szalmakoszorút is készítettek e napon, és megpróbálták úgy feldobni egy fára, hogy fennakadjon azon: ahányadszorra sikerült, annyi év múlva fog megházasodni a dobó. 

A majdani férj státusára, vagyoni állapotára engedett következtetni az ereszrázás. A zsúpfedeles házak ereszéből a lányok kötényébe hulló búzamag tehetős legényt, a rozs szegény kérőt, a pondró pedig nem kívánt terhességet jósolt. 

Karácsonyhoz hasonlóan a lányok serényebbje ezen az éjszakán is megrugdosta a disznóól falát, figyelve, hogy mennyit röffent válaszul a koca: annyi év múlva ment férjhez az illető leány. Másutt úgy vélték, ha az emse röfög, özvegyülést jelez, a malac pedig közelgő udvarlót. 

A még elszántabbak szemétre vagy trágyadombra állva hallgatóztak, s amerről először érkezett kutyaugatás, abból az irányból várták a szőke herceget (ennek szintén megvan a maga párhuzama a karácsonyi ünnepkörben). 

A párna alá kerülhetett tükör is, amelyet kis darab sózott kenyér társaságában helyeztek 'nyugovóra'. A kenyérből előzetesen - három Miatyánk és három Üdvözlégy elmondása után - harapott egyet a leány. Éjfélkor aztán belenézett a tükörbe, és abban meglátta kedvese arcát. Egyszerűbb ennél három falásnyi megrágott, majd kiköpött kenyér párna alá tétele.

A doroszlói leányok cédulákra írták az ismerős legények nevét, majd egy fésű és egy tükör kíséretében bedugták azokat a párnájuk alá. Ha valamelyikükkel álmodtak az éjjel - az lesz a férjük.

Szokás volt a párnát háromszor felrázni lefekvés előtt, mondván: 'Párnámat rázom/ Szent Andrást várom/ Mutassa meg a jövendőbeli párom!'.

Ha az András-nap előtt elfogyasztott almának hét vagy kilenc magja volt, azokat félretették, megőrizték, és e jeles alkalommal becsomagolva a párna alá dugták, szintén abban a reményben, hogy megjövendölik a leendő férj személyét. Az almához kötődik egy másik szokás is: a lányok András előestéjén egy pohár vízben egy piros almát helyeztek az ágyuk mellé, amit aztán reggel sebtében megettek, a vízzel megmosták az arcuk, és kiszaladtak az utcára: akivel először összefutottak, az lesz a mátkájuk. 

Lányok és legények is űzték a jóslásnak azt a változatát, amely szerint 13 papírlapra 13 szóbajöhető 'jelölt' nevét felírták, majd Luca-napig egyenként eldobálták azokat; amelyik utolsóként maradt, az lesz a jövendőbelijük.
A Grimm-fivérek mondagyűjteménye német kultúrterületről is feljegyez az András-naphoz kötődő férjjósló praktikákat. Az eladó hajadonok megterítettek vacsorára, két személyre (ügyelve, hogy villa ne kerüljön az asztalra), mire megjelent a kedvesük (no nem önszántából, hanem a mágia kényszerítő hatalma miatt). Ha távozáskor valamit hátrahagyott, azt a lányok gondosan elzárva őrizték: az illető legény ugyanis visszatért érte, és szerelembe esett őrzőjével. Fontos volt azonban, hogy soha ne lássa meg az elfelejtett tárgyat, mert annak hatására felidéződnének benne az András-éji varázslat gyötrelmei, és volt-nincs l'amour (sőt, a következményeket ennél is borúlátóbban festik le a Grimmek adatközlői). Ugyanez a hagyomány Tamás, Karácsony és Újév napjához kötődően is élt.

Disznóölőnek is hívják Andrást, mivel ekkor volt a disznóölések hagyományos kezdő időpontja. A csángók fokhagymával kenték meg az ólak, istállók, pajták ajtaját, hogy védjék a jószágot a téli ragadozóktól. Az birkanyíró ollót bekötötték, ezzel jelképesen lezárva a farkasok száját, hogy azok ne pusztítsák a juhokat. 

Andrást időjóslónak is tartották: ahogy Márton, ő is 'fehér lovon jár', azaz havat hoz (ez idén a nyugat-európai országokban maradéktalanul beigazolódott). Mondják, hogy ha ekkorra olyan vastag jégpáncél hízik a vizekre, hogy megtartja a ludat, az locsogós Karácsonyt jósol; az esős idő tartós csapadékot. 

Készítettek hagymakalendáriumot, vagy virágoztattak gyümölcságat is a következő hónapok időjárásának kikémlelésére. A hagymakalendárium 12 cikkelyre osztott hagymából készült; a cikkelyeket megsózták, és figyelték, reggelig melyik ereszt levet (ez esős hónapot vetített előre). A gyümölcsfaág, amely vázába, vizeskorsóba állítva a ház melegében kivirágzott, aszerint, hogy alján, közepén vagy tetején nyíltak-e a bimbók, a tél elejének/közepének/végének zord hidegét jósolta. 

Az ünnepnek keresztény vonatkozásai is vannak - a névadó apostolról való megemlékezésen túl az advent kezdetét, a karácsonyi időszak nyitányát jelzi. Mivel a Megváltó születésére való várakozás időszaka csendesebb, nyugodtabb, a zenés-táncos mulatságok is szünetelnek farsangig: 'András zárja a hegedűt'.
Egy rövid összefoglaló erejéig emlékezzünk meg a szentről, akit november 30. - án ünnepel a katolikus egyház. András az i.sz. 1. században élt, Jézus tanítványaként, az apostolok egyikeként vált ismertté. Krisztus halála után a Fekete-tenger mellékén (Örményország, Kurdisztán), majd a szkíták között, végül Trákiában és Görögországban evangelizált. Achaiában érte utol a mártírhalál: Aegeas prokonzul keresztre feszítette - minekutána hosszan hallgatta, ám megérteni nem tudta András hitvallását. Az apostol három napig szenvedett, míg végre kilehelte lelkét. Keresztje nem hagyományos, hanem átlós szárú (X-forma) volt, ábrázolásain gyakran láthatjuk vele.

Áldás!

ítéletidő

Skóciában bizonyára azt mondanák, Cailleach azért varázsolta derűs-napfényessé Gyertyaszentelő napját, hogy az emberek ne rössteljenek tűzifa-beszerző körútra indulni. A tél zsémbes anyókája csak nem akar álomba merülni. Ahogy Morana sem a messzi Szibériában, mi több; a hó és halál úrnője úgy döntött, kiterjeszti haragját egész Európára.

Minket is elért a havazás. Édesapámmal délelőtt beszigeteltük a tyúkól északi és nyugati oldalát szivaccsal és bazaltgyapottal, s ráadásul egy infraégőt is beszereltünk, biztos ami biztos. Jó érzés úgy kucorogni a szoba biztonságos melegében, hogy tudom, a tyúkocskák sem fognak odafagyni az ülőrúdjaikhoz. 

Hogy mit lehet kezdeni magunkkal ilyen zord időben? Például egy bögre meleg teával és egy puha pokróccal felszerelkezve bekuporodni a kedvenc fotelünkbe, és olvasgatni. De az efféle napok kiválóak a házimunkával -  sütés-főzéssel, takarítással, rendrakással - kapcsolatos bűvölések sokaságára. Most érdemes elővenni a társasjátékot, keresztrejtvényt, kártyapaklit, és eltölteni néhány vidám pillanatot családi körben. No persze egy kis forralt bor vagy pálinka-iddogálás baráti társaságban szintén nem megvetendő program :).

Az elmúlt tíz napban mindegyikből bőven kijutott nekem a Hargita ringó szoknyájának tövében, míg 'Hajnácska' barátnőméknél vendégeskedtem. Volt előszöris rengeteg hó (hol fél,- hol egy, - hol kétméteres), továbbá mindenféle jó dolog, úgymint babázás (két tünemény kislánya közül az idősebb a keresztlánykám), disznóvágás, lovasszánozás, kirándulás (még a Hargitára is felkaptattunk), pacigolás (természetesen szőrén, ahogy kell ;)), meg különféle lányos programok (istállóganajolás, mosógépvásárlás, sütés-főzés, lószőrékszer,- és indiánfonat-készítés, az udvarhelyi turkálók megrohamozása, és persze etyepetyelepetye). 

Minden szépségével együtt Hajnácska élete nem felhőtlenül boldog, s többek között ezért is utaztam ki hozzá csapot-papot hátrahagyva. Fizikailag és érzelmileg is nehezen viseli a mindennapok megpróbáltatásait, a gyerekek rendbeszedésétől kezdve az állatok ellátásán át az egyéb háziasszonyi teendők elvégzéséig - s akkor még nem szóltam a helybeliekkel ápolt kevésbé szívélyes viszonyáról és a férjével való kapcsolata megromlásáról. Egy szó mint száz, ráfért (volna) a baráti támogatás, de sajnos a nagy nyüzsgés közepette alig tudtunk egy-két percet kettecskén beszélgetve eltölteni (a legtöbb diskurzusunk a budira jövet-menet zajlott, az udvar félméteres hótengerében topogva. A disznóvágás napján este tizenegy körül, koromsötétben, nagyjából mínusz tíz fokban, a fortyogó abalével teli kondér mellett ácsorogva sikerült néhány nyugodt szót váltanunk). 

Fájó szívvel és könnyek között búcsúztam el tőle. Úgy éreztem - és most is úgy érzem - hogy nem tudtam neki megadni azt a támogatást, amire szüksége lett volna, s amire számított. Annyiszor átrágtuk már magunkat az elmúlt hónapok zökkenőin, hogy kifogytam a szavakból. Nem tudtam újabb, biztató frázisokkal előállni, jó kérdéseket feltenni, okos tanácsokkal szolgálni. Talán már nincs meg bennem az érdemi lelkisegélyhez szükséges érzékenység, tapasztalat, bölcsesség, belső erő és részvét.

Vittem magammal macskagyökeret és benedekfüvet, azzal a szándékkal, hogy védelmező és a veszekedést, lehangoltságot, negatív energiákat távol tartó erejüket felhasználva mágikus úton is megtámogatom Hajnácskáékat, de mindvégig etikai ellenérzésekkel vívódtam. Mikor azonban ottlétünk második napján Hajnácska és a férje, 'Bondor' közt könnyekig fajuló parázs veszekedés tört ki, fogtam a macskagyökeres tasakot, és - kihasználva, hogy az egész család, beleértve Hajnácska békebírói szerepkörrel küszködő szüleit, a hálószobában tartózkodott - a házat körbejárva minden sarokba szórtam belőle egy csipetnyit. Hogy mennyit ért, ér, nem tudom, mindenesetre ottlétünk hátralevő nyolc napján hasonló hajbakapás nem volt, habár továbbra is apróbb- nagyobb, meglehetősen elkeserítő konfliktusok sorozata tarkította a mindennapokat.

Nem könnyű valakin segíteni, nem csak mágikus, hanem hétköznapi úton-módon sem. Honnan tudhatnám, mi volna a helyes lépés, a megfelelő irány, a szükséges változás? Ami Hajnácskát illeti, már hosszú ideje úgy látom, ezeknek a megpróbáltatásoknak csakis gyökeres környezet,- és életmódváltás vethet véget, s igazából rajta áll vagy bukik, hogy meg meri-e tenni a szükséges lépéseket (egyáltalán, belátni a jelenlegi szituáció kudarcát; s egyben képes-e felvállani a feleség és anya mivoltából fakadó kötöttséget, felelősséget és kötelezettségeket, amelyek momentán oly nagy nyűgöt jelentenek neki). Fohászkodni fogok az Istennőhöz, hogy adjon neki elég bátorságot, belső erőt a megfelelő döntések meghozatalához; érett bölcsességet, hogy saját gyengeségeit is felismerje, s kitartást és türelmet a megpróbáltatások elviseléséhez. Kívánom, hogy az Úrnő gyermekei mosolyával kárpótolja mindazért, amiről le kellett mondania, s hogy ifjonti érzelemgazdagsága, naivitása és sokszínű fantáziája ne szenvedjen jóvátehetetlen kárt az élet pofonjaitól. Anyánk segítse őt ebben.

Hulló Eső, 2012-02-04

péntek 13 (II)

csak nem álltam meg e napot blogolás nélkül. előszöris, ha némi - kritikus lelkülettel olvasandó - információra vágytok a péntek 13-hoz kötődő közkeletű babonák tekintetében, ajánlom a tavaly augusztusi bejegyzést.

hogy mi történt ma? semmi különös - rengeteget tanultam, a fél délutánt a kertben ücsörögve töltöttem, és - a különféle műtrágyák jellegzetességeit taglaló jegyzetből föl-fölpillantva - gyönyörködtem az ég kékségében, a felhők sokszínű alakgazdagságában, a heves szélrohamok táncában...

...ó, elbűvöl ez az idő. majd kibújok a bőrömből. legszívesebben kacagva, ugrándozva rohannék, ameddig a lábam bírja. miközben füvet szedtem a tengerimalacoknak az árokszélen, friss tyúkhúr-hajtásokra bukkantam. a vadrózsánk el sem hullatta a leveleit, úgy fest, ezen a télen kipróbálja az örökzöld divatot. az aranyesőn duzzadnak a rügyek. a levegő megtelt a változás dinamizmusával, izgalmas, visszafojtott feszültségeivel, kiapadhatatlan energiájával. a lázas tavaszi ősrobbanás erői már a felszínt ostromolják. bennem is új életre kelnek kiszáradtnak hitt kósza érzelmek

gyönyörű, gyönyörű volt ez a nap

a széllel szemben járok...

a mai biciklizés - városba be, városból ki - eszembe juttatta gyerekkorom egyik kedvenc dalát, a fonográf slágerét

tavaszi szél...

Talán korai még az örvendezés, de üsse kavics: ugye ti is érzitek a tavasz leheletét? Mert én bizony érzem. Érzem a vadul süvítő, rakoncátlan északi szélben, az ég pajkos kékségében, a rajta vágtázó nedves hasú fellegek vonulásában, a csupasz föld barnaságában, a fűszálak zöldellő reménykedésében, a harmatgyöngyökkel borított árokpartban, az alvó, mozdulatlan erdőben, a levegő illatában.

Valami megváltozott. Valami készülődik, valami közeleg. A nappalok hosszabbodnak; a dermedt felszín alatt egyre fokozódik az élet áramlása.

Haragudnom kéne a globális felmelegedésre, amiért elrabolta gyermekkorom hópaplan alatt szunnyadó, fagyos kristálypompába öltöztetett teleit, és haragszom is: de nem tudok haragudni erre a fergeteges, lélek-bontogató, hűvös-friss tavaszelőre, még akkor sem, ha játszi látszat csupán.

magyar kalendárium IX - január 6, vízkereszt

Gondolom, már rájöttetek, hogy ez a - néprajzi indukáltságú - bejegyzés-sorozat egyfajta kitekintés a magyar népi kultúra és néphit irányába. Azt tapasztalom, hogy hazai pogány körökben (legalábbis a nyugati ihletésűekben) méltatlanul kevés figyelmet kap a Kárpát-medence hagyománykincse, múltja, mitológiája és folklórja. Míg lelkesen habzsoljuk a nagynevű európai nemzetek és egzotikusnak számító távoli kultúrák isteneinek, hőseinek legendáit, s évszázados mágikus praktikáit, addig elfeledkezünk róla, hogy nekünk, magyaroknak is megvannak a magunk hiedelemlényei, népmesékben, népművészeti motívumokban, énekekben és mondákban fennmaradt pogány hittöredékei, széles körben alkalmazott mágikus eljárásai, varázslattal átszőtt népszokásai. S legalább olyan izgalmasak, sokszínűek, magukkal ragadóak, mint - teszem azt - az egyiptomi kultúra. Úgy érzem, érdemes megismernünk ezeket kicsit közelebbről is. Oly nagyra tartjuk az ősök szellemi hagyatékát és bennünk élő örökségét - tiszteljük meg hát őket azzal, hogy némi figyelmet áldozunk az életükre és halálukra.

Persze aki úgy érzi, hogy hozzá a kelták, a germánok, a vikingek vagy a szlávok varázslatos világa közelebb áll, mint a kicsi-sárga-savanyú-deamiénk-nek bélyegzett és az ifjabb nemzedék szemében többnyire "égő"-ként rögzült magyar múlt, annak szíve joga elmerülni fenti kultúrák csodálatos gazdagságában, és átugorni a néprajzi témájú bejegyzéseket :) - én nem ítélkezem. Hogy tehetném, miközben a nicknevem miwok eredetű, a pártfogó istenem Thor, s az én szívemnek is kedvesek idegen népek történetei, dalai, istenei és szellemlényei; de mellette azért a hazai kínálatból is szemezgetek :).

A magyar folklór - tetszik vagy nem - eltéphetetlenül összefonódott az ezeréves kereszténységgel. Így aztán jeles napjaink javarésze keresztény ünnepekhez kötődik; ugyanakkor a kapcsolatos népszokásokból pogány múltunk visszhangja csendül ki.

"Vízkereszt vagy háromkirályok napja a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdőnapja. A keleti egyház ezen a napon ünnepli Jézus születését. A Gáspár, Menyhért, Boldizsár néven emlegetett napkeleti királyok az utasok, útonjárók, vendégfogadósok védőszentjei voltak.

Január 6-án a katolikus falvakban országszerte szokás volt a víz- és házszentelés. A szenteltvizet a bölcsőtől a koporsóig felhasználták. Nagy szerepe volt az ember- és állatgyógyításban is. A víz tisztító erejébe vetett hit az alapja, hogy ezen a napon néhol ősibb formája is megmaradt a vízzel való mágikus eljárásoknak. Például Jászdózsán léket vágtak a Tarnán és lelocsolták egymást az emberek, hogy egészségesek legyenek – „ne legyenek se himlősök, se rühesek”. A jószágokat is levitték a folyóhoz ugyanilyen célból.

A vízkeresztkor szentelt vízzel még aznap beszentelték az állatokat, ittak és a kútba is öntöttek belőle. Az Ipoly menti községekben a kelenyeiek a ház földjét meglocsolták a szenteltvízzel, hogy a gonosz szellem ne ártson, és Isten áldása legyen a házon, a gyerekeknek is adtak egy-egy kortyot, hogy egészségesek legyenek. Az istálló sarkait is megszentelték – ugyancsak az ártó hatalmak ellen. Bélapátfalván a kútba és az állatok ivóvizébe is tettek belőle.

Az esztendő folyamán megszentelték vele a gyerekágyas asszony ágyát, tettek az újszülött fürdővizébe, meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt, a haldoklót és a háznál felravatalozott halottat. Borogatták a fejfájóst, itatták vele a beteget. Hatékonynak tartották az ártó hatalmak, a rossz szellemek és a vihar elűzésére. Vízkeresztkor a szenteltvizet háromkirályok vizének is nevezik. Sokféle alkalmazása közt meg kell említeni, hogy Szeged környékén kenyérsütésnél is hintettek belőle néhány cseppet.

A házszentelés alkalmával krétával rajzolták fel Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevének kezdőbetűit és az évszámot. Úgy vélték, ez a felirat megvédi a házat villámcsapás és a boszorkányok rontása ellen. Termékenységvarázsló praktikák is kapcsolódhattak a házszenteléshez. Például a moldvai Pusztinán, „hogy a tyúkok tojjanak, akkor mikor vízkeresztkor járt a pap a keresztvel, mert nálunk szokott járni házszentelni, akkor ráültettük mindig a padra. A padon vót ilyen terítő, a terítő alá raktunk zabot, árpát, kukoricát, s a pap, ha ráült, akkor azt mondták, hogy sokat tojnak a tyúkok” (Bosnyák S. 1980: 119).

[...]

Az ünnephez tartozott a háromkirályok megjelenítése, a háromkirályjárás szokása. A házról házra járó fiúgyermekek, ritkábban leányok jellegzetes viseletdarabja volt a díszes süveg, fontos kellékük a többnyire kiugratható szerkezetre szerelt csillag. A lejegyzett szokásváltozatok egy részében már csak a szereplők elnevezése sejteti, hogy a háromkirályjárás valamikor dramatikus jellegű játék volt. Többnyire már csak az adománykérő, ünnepköszöntő háromkirályjárás változatait ismerjük.

[...]

Vízkereszt napjához is kapcsolódnak időjárásjóslások. „Ha vízkereszt vizet ereszt, izikedet padra rekeszd” – mondják Berettyóújfalun. „Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhéj, az íziket rakjátok el, mert hosszú lesz a tél” – hangzik a rigmus hegyközi változata. Az ízik (takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár) fűtésre is szolgált. Hideg idő esetén a korai tavaszban reménykedtek. Kelenyén a nyári csapadékmennyiségre jósoltak: „Ha a pintyőke ilyenkor itt (ivott) a kerékvágásból, akkor lett elig esső a nyáron.” A tápaiak szerint, ha ezen a napon süt a nap, hosszú lesz a tél.

Termékenységvarázsló eljárásokra már utaltunk a házszenteléssel kapcsolatosan. A bukovinai Józseffalván azt tartották, hogy ilyenkor fonni kell, mert akkor hosszabbak lesznek a kolbászok. A jugoszláviai magyar falvak vízkereszti időjárással összefüggő termésjóslásai így szólnak: ha esik az eső, férges lesz a mák. Ha hideg van, rossz termés várható. Ha csorog az eresz, hosszú télre kell számítani. Ha fúj a szél, szerencsés lesz az év. Ha fagy, soká tavaszodik, ha enyhe lesz az idő, hamar jön a tavasz. Ha a kerékvágásba víz fakad, jó termőidő várható (Penavin 1983: 108).

Újabb szokás szerint vízkeresztkor bontják le a karácsonyfát."

Forrás: Magyar Néprajz

boszorkányság magasfokon

Tegnap ismét felkerestem a Pontyost. A Pontyos egy könyvesbolt a városkánkban, s egyben hívhatnánk a kedvenc szórakozóhelyemnek is. Rendszeresen betévedek csupán nézelődni, körbejárom az egész üzletet, belelapozok az új kötetekbe, és vágyakozva gondolok arra, milyen jó lenne megvásárolni egyiket-másikat. Ezúttal végre a tettek mezejére léptem, és Edaín McCoy "Boszorkányság magasfokon" című irományával a hónom alatt távoztam. A nyári szezonra alkalmazott, tinédzserkorú eladólány némi megszeppent tartózkodással nézett rám, miközben beütötte a pénztárgépbe az összeget. Nem tudtam eldönteni, csodabogárnak, holdkórosnak vagy futóbolondnak tart-e, mindazonáltal egyértelmű meghökkenést olvastam ki a gesztusaiból. Kedvem lett volna széles mosollyal közölni vele: "bizony, kislány, épp most találkoztál egy hús-vér boszorkánnyal". :)

Hazaérve aztán belelapoztam az új szerzeménybe, és már az első pár oldal után megállapítottam: nem nekem szól. Habár csöppet sem bánom, hogy megvettem, be kell látnom, hogy nem nevezhetem magam a Mesterség sem középhaladó, sem haladó gyakorlójának. Rengeteg spirituális és gyakorlati tapasztalatot kell még szereznem ahhoz, hogy a mélyebbre hatoljak a hitünkkel kapcsolatos ismeretek terén, így aztán úgy döntöttem: Samhain ünnepéig félreteszem a kötetet. Talán emlékeztek még, e jeles napot választottam ki (ön)beavatásom dátumául, s habár talán addigra sem leszek kellően felkészült ahhoz, hogy méltón viseljem a boszorkány titulust, mégis: legalább teszek egy lépést előre. Ha az istenek is úgy akarják, azt követően majd ismét nekiugrok McCoy művének.

Mai nap? Eső, végre... Nemsokára indulok dolgozni, az elmaradhatatlan kötelező olvasmányokkal: Báti-Véges angolkönyvével és Scott Cunningham Földmágiájával felvértezve. Ha gazdasági hasznot nem is hajt a nap, legalább szellemiekben gyarapodni fogok a Madárparkban rostokolva :).

Áldás reátok!

Hulló Eső, 2011-08-04

tavaszodunk?

A minap megint elkapott az ihlet, és lázasan hozzáfogtam, hogy megtervezzem leendő rituális öltözékemet, az Árnyak Könyvének szánt mohazöld, arannyal hímzett kötést, a régóta tervezgetett tetoválást, et cetera. Még a Nagy Arkánum egyes lapjai kapcsán is vérmes szándékaim voltak: némely ütőkártyák ugyanis arra inspiráltak, hogy ragadjak ceruzát és rajzoljam meg őket a saját ízlésem szerint.

Nem is lehetnék ennél elbizakodottabb, mi? Mindössze három hét óta barátkozom a Tarot-val, de máris Nagymesternőnek képzelem magam, aki kisujjból újrakonfigurálja az egész paklit. Na jó, ennél talán némivel konszolidáltabb a helyzet. Vegyük úgy, hogy a lapok kapcsán felmerülő személyes asszociációimat, érzéseimet, benyomásaimat szerettem volna - írásbeli lejegyzetelés helyett - grafikus formába önteni. Nem mintha valójában egyszer is kézbevettem volna valamelyik kártyát, vagy meditáltam volna vele. De már úgy szeretnék!!! Mióta a jövendöléssel kapcsolatos ismeretekkel bajlódok (ékesen igazolván Papust, aki szerint a jóslás a női olvasóknak való, lévén hogy azok túl ostobák a Tarot spirituális misztériumainak megértéséhez:)), s mindinkább rádöbbenek, milyen felelősségteljes, bonyolult és érzékeny művelet is az, kezdem megbecsülni a kártyák fölötti inspiratív elmélkedést. A Tarot nem játékszer; s nem is annyira tárgyi eszköz, mint inkább önálló személyiség; akihez éppannyi tisztelettudással, mértéktartással és előzékenységgel kell közeledni, mint akármelyik hús-vér embertársunkhoz:). A pakli kiismeréséhez és megértéséhez (ha ez egyáltalán lehetséges), a kártyák és a "gazdájuk" közti élő kapcsolat kialakításához nagy szükség van a meditációra. S hát az egyes ábrázolások gazdag szimbolikája a közös tudattalanig, az emberi intellektus születéséig, fajunk öntudatra ébredésének hajnaláig -vagy akár az univerzum alapjaihoz- vezethetik vissza a keresőt. Habár engem továbbra sem motivál, hogy elsajátítsam a Kabbala világnézetét, az egyes lapok által megtestesített eszmények, fogalmak, életszakaszok, lélekút-állomások számomra is sokatmondóak lehetnek. 

A sok blablabla lényege, hogy egyelőre leteszek az afféle túlhabzó fantazmagóriákról, miszerint megrajzolom a saját paklimat, - maradok a Rider-Waite csomag beszerzésénél. 

Más: ma voltam negyedszerre futni idén! Mámorító ez a tavaszi idő, leszámítva, hogy január van, amikor hónak és mínusznak kéne lenni. Egyik szemem nevet, de a másik könnyezik: miközben fenemód élvezem a napsütést, az olvadt pocsolyákon visszatükröződő felhők látványát, a nedves talaj cuppogását a talpam alatt, a növényvilág bátortalan zöldellését, azon töprengek, vajon milyen árat fizetünk mindezért. Beleélhetjük-e magunkat, hogy a tél már visszavonulóban van, vagy friss reményeinket, akár az első rügyeket, újra derékba töri majd a fagy? S ha kitart az enyhe idő, lehet, hogy áprilisban már kánikulával küszködünk? Még aggasztóbb, hogy e mediterrán tendencia a globális felmelegedés ékes bizonyítéka, kéz a kézben az afféle időjárási anomáliákkal, mint az Ausztráliát sújtó özönvízszerű esőzések. Hiába az én kérészéletű boldogságom, amiért Árnyékom társaságában újra birtokba vehetem a láthatárt - a mögötte álló folyamatokat az egész bolygó megszenvedi. Nem tudom, ennek tükrében merjek-e örülni e korán jött kikeletnek.

Egy dolog mindenesetre biztos: egyetlen könyv sem érhet fel egy felszabadult sétával a természetben. Míg a barnálló szántók közt bóklásztam, a lelkem valósággal kitárult, s átölelte a horizontot. A szívem a duplájára dagadt; úgy éreztem, a friss nedvességet magukba ivó fűszálakkal együtt magam is eltöltekezek valamiféle varázslatos életvízzel. Az érzelmi nélkülözés, a hideg sötétség hosszú időszaka, akár a tél a növényzetet, barnára aszalta, kiszárította a bensőm. De most mintha a sárban reszkető, összepöndörödött pitypanglevelekkel együtt én is új életre kelnék - felvillanyoz, szíven simogat a napsütés, a lágy szél, a mindent átitató, üde nedvesség. Kezdek újra ráébredni, mit jelent a szabadság, mit jelent a harmónia; kezdek emlékezni, milyen anélkül lélegezni, hogy négy fal zárna körül, s éjjel-nappal zümmögne a számítógép. Kezdek emlékezni, mit is jelent Földanya érintése, - s kezdem megérteni, hogy a legnagyobb titkokra épp akkor bukkanhatunk, ha nem keressük őket.

Áldás!

Hulló Eső, 2011-01-13

lélektánc

A mai napot ismét semmittevésben tespedve töltöttem. Érdemi aktivitásom abban merült ki, hogy délelőtt bementem a könyvtárba meg a papír-írószer boltba, aztán írtam másfél oldalt az Ányak Könyvébe, végül az ingám segítségével megkerestem a pár napja elkallódott kedvenc töltőtollamat (mily nemes feladat!). A maradék közel 8 órát evéssel, filmezéssel és olvasással próbáltam elütni.

Ohó, van ám hírértékű újdonság: tegnap váratlan felindulásból leadtam a szakdolgozatom. Mindössze kétszer két óra autózás és további negyven perc gyomorgörcs szükségeltetett hozzá.

Hazafelé menet egészen elbűvölt a búcsúzó őszi napsütésben fürdő táj látványa. A levegő kristálytiszta volt, fények és színek valóságos orgiája tobzódott körülöttem. A fákon árválkodó meg a földön szétszóródott rozsdabarna levelek lángolni tetszettek, az ég kékje kápráztatóan szikrázott, a rajta hömpölygő habfehér felhőmonstrumokra izzó aranyszegélyt hímzett az alkonyat. A távolság megszűnni látszott: a kontúrok kiélesedtek, a kilométerekre levő dombokon egyesével ki tudtam venni a barna vázzá soványodott, katonás rendben sorakozó fákat. Annyira valószerűtlen ez a rengeteg, lázasan élénk árnyalat, a már-már szemfájdítóan határozott körvonalak, a mindenen elömlő tündér-csillogás, mintha nem is az anyagi valóságot látnánk. Mintha egy pillanatra összeolvadna a fizikai sík és a szellemvilág - a dolgokon átszüremlenek platóni ideáik. Mintha a hétköznapok szövete felfeslene, hogy alóla kibukkanjon Álomország, a maga varázslatos szépségével...

Ilyen délutánokon a mennybolt oly hatalmasra dagad, hogy a létünk porszemnek tűnik alatta. Ilyen délutánokon nem bánnám, ha beleolvadnék a napsugárba, elmerülnék az ég végtelen óceánjában. Ilyen délutánokon valahogy lazábbak a kötelékek, amelyek az élethez fűznek, talán mert tapintható közelségbe kerül a titokzatos túlpart. Ilyen délutánokon azt gondolom, ha most meghalnék, boldogan halnék meg, mert mindent láttam, amit érdemes.

Ha a fentiekből netán arra következtetnétek, hogy depresszív hangulatba kerülök bizonyos időjárási együtthatók hatására, épp ellenkezőleg, szertelenül felszabadult és boldog vagyok, a lelkem szárnyalni vágyik. Minden porcikám ujjong, hogy él, és hálás vagyok, amiért ilyen szépséggel örvendeztetnek meg az égiek. Úgy érzem, ennél gyönyörűbbet nem is kívánhatnék, s ha most kéne megválnom ettől a léttől, annak tudatában tenném, hogy nem mulasztottam el a fontos pillanatokat.

Befejezem az emós monológot (vagy nem az emósok a nagy halálrajongók? Nem tudom követni a 18 éven aluliak körében tobzódó szellemi divathullámokat. A keresztapám fia 'indis'. Azt se tudom, jól írom - e, mindenesetre amit tudok, hogy a barátaival épp a '60-as évek legendás zenekarait sztárolják, úgyhogy bevágódtam nála egy digitalizált Beatles-diszkofgráfiával:)). Lényeg a lényeg: szép ez a november.

Áldás kísérjen mindenkit!

Hulló Eső

(és igen, csak azért nem adtam a kézenfekvő "édes november" avagy "dance until we die" címet a bejegyzésnek, hogy ne tűnjek túl dekadensnek.)

wheel of time

Rohan az idő.
Szinte magamhoz sem tértem az új megpróbáltatások okozta sokkból, és máris elrepült két hét, amelyet mindennemű értékelhetű produktum nélkül, a puszta önfenntartás peremén egyensúlyozva vészeltem át. Még az otthon töltött időben is levegőért kapkodva fuldoklok a tennivalók özönében, miközben lehúz a nem teljesített kötelességek súlya. Nyomasztó létállapot.
Az évfolyammal való kapcsolatom hullámzó, időnként elragadnak kisebb-nagyobb érzelemhullámok - hol erre, hol arra. Csütörtökön megkönnyebbülten konstatáltam, hogy egész épkézláb társaságra leltem, míg ma keserűen megállapítottam, hogy nem találok rokon lelket a szaktársaim között. Persze, amíg olyan morózus fapofa vagyok, mint egy rozsomák, aki aznap bal lábbal kelt fel, mit remélhetnék?! Totemem figyelmeztetett arra is, hogy ne kaparjak pitiző kutya módjára az emberi kapcsolatok után, ne akarjak rátelepedni egy-egy kialakulófélben lévő barátságra, s ne próbáljak kisajátítani magamnak senkit (minderre valóban hajlamos vagyok).
Nem sírok, lehetne rosszabb is. Egy sorozatgyilkos sincs a szakon, és ez manapság már valami.
Mabon? Kac-kac. Először is ma szembesültem a mellbevágó ténnyel, hogy nem 23. - a, hanem 21. - e a jeles dátum. Oké, holnap korán hazaérek, úgyhogy lesz időm rituálét tervezgetni, vagy épp ünnepi felhanggal csavarogni egyet az erdőben. Még az is megfordult a fejemben, hogy régóta esedékes látogatásomat a falunk felett magasodó szirteknél megtoldom egy lebutított szertartással, eképp kötve össze kellemeset és még kellemesebbet:). Más kérdés, hogy
-ad 1, kémiafelmérőre kéne tanulnom
-ad 2, nem ártana leporolgatni a szakdogámat, mielőtt végképp kifutok a határidőből
-ad 3, statisztika házit kell készítenem.
Tudom, hogy mindez egy vérbeli egyetemistának apró kellemetlenség csupán, nekem még vissza kell rázódnom a fősulis életérzésbe. Addig is görcsösen igyekszem a felszínen maradni, ami néminemű egészséges pánikkal jár.
Oké, nem lamentálok tovább.
Szép, kellemes, vidám, örömteli, áldott, békés, boldog, satöbbi ünnepet kívánok nektek (no meg magamnak is...:))!

Áldás!
Hulló Eső, 2010 Mabon előestéjén.

juhhé!

Gyönyörű idő van, fúj a szél, a magasban jéghegyként tornyosuló, habcsók-fehér felhők hömpölyögnek méltóságtelesen, hétágra süt a nap... (apropó, elgondolkozott már valaki azon, hogy e szólásunk vonatkozhat akár eleink samanisztikus világképének világfájára  is?)... az ég mámorítóan kék, legszívesebben fejest ugranék végtelenségébe
mi lehet ennél szebb? nyári vitorlázások, hófoltos hegygerincek, kristályvízű patakok, rozsdabarna estélyibe öltöző erdők, pirosra érő csipkebogyók, nagy utazások távoli emléke mosolyog rám ilyenkor

Áldás!
Hulló Eső, 2010-08-30

felhőd alatt táncolok...

Ünnepeld, ahogy hullik az eső
Ünnepeld, hogy a földből zöld élet nő
Ünnepeld az új Édent, mi eljő
Ünnepeld, hogy hullik az eső...

(Alice di Micele 'Celebrate the rain' c. számának műferdítése:))

Az Ég áldása reátok!:)
Huyana, 2010-08-28

eső, szél, hűvös

Igen!Igen!Igen!Igen!Igen!Igen!Igen!Igen!Igen!...
...undsowetter
:D

lucky day

Péntek 13 ezúttal sem hazudtolta meg önmagát... remek egy nap volt!
Már reggel jól kezdődött: mikor felébredtem, friss levegő és a sötétítőfüggönyön átszüremlő bágyadt, selymes fények mellett szokatlan csend köszöntött. Olyan békés volt heverni az ágyamon a hajnali napsütésben, miközben az énekesmadarak, a kakasok, sőt az autók és munkagépek is mélyen hallgattak...
A pozitívumok sorában a délelőtt folyamán megalkotott Lughnasadh - dal következik, majd az ebéd, amelyet legnagyobb meglepetésemre nagyon ízletesnek találtam - pedig bőszen vallom, hogy utálom a sóskát. Most mégis kifejezetten jól esett :D.
Délután ismét szunyókáltam (méghozzá milyen jót!), majd nekiültem a diplomamunkámnak, és befejeztem az egyik alpontot. Ezt követően futni mentem, - miközben délnyugatról sötétszürke, baljós felhőhad kúszott fölénk. Mire befejeztük a vacsorát, megérkezett a vihar - és micsoda vihar, te jó ég! Igaz, hogy nem volt nagy szél, és az esőből is csak módjával kaptunk, de mindezekért kárpótolt a horizonton körüs-körül, szüntelenül zajló égiháború. Amikor azt mondom, szüntelenül, azt szó szerint értem: ÉNy-on, É-on egyfolytában villámlott, s szakadatlan morajlásként hatoltak el hozzánk a mennydörgések - míg DNy-on és DK-en időközönként hatalmas égi szikrák borították fénybe a felhőmennyezetet. Káprázatos látvány volt! Hosszan álltam az erkélyem ajtajában, mélyen belélegezve az eső-illatú, hűvös levegőt, s gyönyörködve a fenséges istennyilákban. Végül a nap méltó záróakkordjaként megnéztem a Péntek13 c. nagysikerű alkotás 2008 - as remake-jét...:)


Áldás legyen veletek!
Hulló Eső, 2010-08-14

celebrate the rain

Remélem, ezúttal mindenki egyetért velem abban, hogy jól jön ez a hűvösebb idő. Az utóbbi hetek kánikulája főtt rákot csinált belőlem, - nade most! Végre felhők, végre szél, végre némi csapadék! Fenséges volt az éjszakai zivatar, persze abban biztos vagyok, hogy szegény kutyám nem így gondolja - a pince mélyére bujdokolt a mennydörgés elől.
Egyszóval, Alice di Micele: Celebrate the rain.

spiral rythm: freedom

Említettem már, hogy mennyire szeretem a szelet? Talán mert a számos vitorlázós - illetve hegymászós emlékemen keresztül a féktelen szabadság képzete kapcsolódik hozzá. S ha már itt tartunk, következzék a dal, amely azonnal eszembe jutott, ahogy reggel kihajoltam az ablakon.

vihar

Most először érzek haragot a barátságtalan időjárás miatt.
Habár személy szerint semmi bajom vele - sőt :) - ma reggeli körsétám során szembesültem azzal, hogy mit művelt a konyhakerttel a viharos szél és a hideg.
Talán a krumplik vészelték át a legkevesebb maradandó sérüléssel az elmúlt napokat - habár némelyik, nagyra nőtt bokor a töve körüli laza talajnak köszönhetően elfeküdt, de máris felfelé emelkednek a hajtásai. A hagymalevelek szinte víszintesen hevernek, de őket nem sajnálom - ennyit kibírnak. Sokkal aggasztóbb a borsó helyzete, hogy a paprikapalántákról ne is beszéljek. Utóbbiak közül egynémelyik - rejtélyes okokból kifolyólag - fonnyadni kezdett, - talán a túl sok csapadék és a zord időjárás együttes degradáló hatása miatt. Jónéhány kitört, mások aggasztóan sápadtak. A múlt héten ültetett fűszerpaprikák is kókadoznak, ami, attól tartok, a lassú, de biztos elhalás jele, mivel a front betörését megelőzően már életre kaptak, kiegyenesedtek. A máris virágzó faparadicsomok egyike alighanem tövestül kifordult a földből.
És végül a dinnye.
Úgy három hete a székesfehérvári piacon vettem egy dinnyepalántát, majd - hogy ne legyen magányos - megvásároltam a szomszédját is. Megígértem nekik, hogy jól fogják magukat érezni a kertünkben, hogy tápanyagban gazdag földbe kerülnek és sok vizet kapnak majd. Valahogy úgy éreztem, - tudom, ez talán ostobaságnak hangzik - hogy személyes kapcsolat alakult ki köztünk. Felelősséget vállaltam a sorsukért, sokkal inkább, mint - a krumplit leszámítva - a többi ültetvényért.
Szépen növekedtek, és úgy tűnt, elégedettek. Örömmel figyeltem a fejlődésüket, - és most azt kellett látnom,hogy összepöndörödő, sáros leveleik erőtlenül lógnak, és egyre halványabban pislákol bennük az élet. Nem hiszem, hogy az özönvíz-szerű esőzés ártott volna meg nekik, inkább a hideg. Olyan érzés, mintha egy hozzátartozóm súlyosan megbetegedett volna. Összeszorul a szívem, ha arra gondolok, milyen lelkesen biztattam őket: jól dolguk lesz nálunk, gondjukat viselem. Tudtam, hogy a felénk oly jellemző kötött, hideg, agyagos talaj nem ideális a dinnyetermesztésre - épp ezért kiemelkedően fontosnak véltem, hogy a lehetőségekhez mérten megfelelő körülményeket biztosítsak nekik. Hogy a mostoha környezet ellenére jól érezzék magukat. És erre tessék.
Persze még előfordulhat, hogy a ciklon elvonuláa után erőre kapnak - talán ha melegszik egy kicsit a levegő, az lelket önt beléjük, de a kilátások nem túl jók - a hét végéig nem lesz érdemi változás az időjárást illetőleg.
No ez meg a másik. A hétvége.
Hétvégén lesz a csíksomlyói búcsú - és én megígértem néhány barátomnak, hogy elmegyek velük.
Mindezt persze még hónapokkal ezelőtt tettem, mikor a zarándoklat időpontja biztonságos távolban lebegett - valahol az idő ködbe vesző horizontján. Aztán úgy két hete szembesültem vele, hogy itt van a nyakunkon.
Van egy sajátságos pánikreakcióm, ha utazásokról van szó. Elég sokat kirándulok - a tavalyi év során összesítve három hetet töltöttem Kárpátalján, újabb két hetet Törökországban és Bulgáriában, és egy hónapot Erdélyben. A nyár folyamán több időt voltam Magyarország határain kívül, mint idehaza.
De az elmúlt másfél-két évben ennek ellenére egyre nehezebben veszem rá magam, hogy kimozduljak. Amíg csak nagyvonalú tervek formájában beszélünk egy - egy túráról, addig lelkesen támogatom, de ahogy közeledik az indulás időpontja, úgy lohad le a lelkesedésem. Mindinkább húzódozom, kifogásokat, mentségeket és indokokat keresek, hogy mégse kelljen belevágnom. Emlékszem, a tavalyi istanbuli hepaj előtt már-már azért fohászkodtam, bár törne el a lábam.
Persze ha már egyszer úton vagyok, akkor nagyon jól érzem magam, és rengeteg szép emlékkel gazdagodva érek haza, csöppet sem bánva, hogy elmentem. Jól alkalmazkodom az idegen körülményekhez - soha nincsenek alvási problémáim, mi több, a gyomrom sem hagyott még cserben, - pedig Törökországnál keletebbre is jártam már. Nem borít ki az angol wc hiánya vagy a hosszas szőrszálhasogatás a vámnál, a határon, nem érzem magam idegenül, amiért nem ismerem a helyi nyelvet. Egyszóval maga az ott-tartózkodás a legkevésbé sem visel meg. Csak az indulás nehéz: kiszakadni a megszokott, nyugalmas és kényelmes otthoni légkörből.
De most nem pusztán erről van szó.
Mit keressek én Csíksomlyón?! Többé már nem nevezhetem magam kereszténynek. A nagy össznépi banzáj hangulata, lelkisége persze így is megérint, és Erdély szépségei is felülmúlhatatlanok - újra láthatnám a Hargitát, Gyimest, a gyönyörű Csíki - medencét. Nem is beszélve arról, hogy a legjobb barátnőm, egyben kicsi keresztlányom édesanyja - no és a férje - nyújt nekünk szállást. Habár előfordulhat, hogy csak a férj, 'Bondor' lesz otthon, ami némileg oxidálja a dolog fényét. Ne értsetek félre, nagyon kedvelem őt, de - érthető okokból kifolyólag - sokkal kevésbé vagyunk bizalmas és közvetlen viszonyban, mint a feleségével, 'Hajnácskával'. Nem tudom, nem lesz-e kínos, ha beállítok három sráccal, akik közül kettőt magam is alig ismerek. Nem tudom, hogy fognak viselkedni, hogy fognak kijönni a házigazdával és annak rokonaival, barátaival, márpedig a magatartásuk az én felelősségem. Rettegek.
S ezen túl - nekem már nincs keresnivalóm a csíksomlyói ünnepen. Önámításnak érezném, hogy ott álljak a sok lelkes és elkötelezett hívő között - nyakamban a pentagrammal, ami újabb kockázati forrás - és úgy tegyek, mintha mélyen átérezném az épp zajló eseményeket. Tudom, hogy minden megszentelt terület az istenek lakhelye - egy keresztény templom, egy mohamedán mecset, egy zsinagóga, egy buddhista szentély, egy ortodox katedrális. Valamennyiben érzem a jelenlétüket, a mindent betöltő, mindent átható isteni esszenciát, elegyedve a hívők áhítatával, s kialakítva a békével teli szakrális légkört. De hogy aktív részese - s ne csak szemlélője - legyek egy olyan vallásos megmozdulásnak, amit már nem érzek magaménak, - nos, ettől idegenkedem. Még szerencse, hogy nem egy túlhabzóan lelkes keresztény társasággal megyek, hanem afféle szolidan hétköznapi emberekkel, akik nem fognak az "első sorban csápolni."
Talán a vívódásom csak újabb bizonyítéka annak, milyen gyermeteg vagyok, s hogy a wicca vallást illetőleg még csak a kamaszkor küszöbén állok, ahol a legjobb védekezés a támadás, s amikor az ember még nem tud egyensúlyt teremteni múlt és jelen között. Akárhogy is, nagyon vonakodó hangulatban készülődök az útra, és ha lenne egyetlen pici indok rá, hogy lemondjam, megtenném. A gond csak az, hogy én biztosítom a banda szállását, így igazán nem lenne fair velük szemben. Bárcsak a barátnőm otthon lenne a kicsivel - úgy sokkal könnyebb volna a helyzetem.
Hetek óta szorongok emiatt, s mindez tetéződve az oly gondosan ápolt, az előző évtizedekhez mérten kimondottan takaros konyhakert pusztulásával - mélységesen elkeserít. Igyekszem azzal tartani magamban a lelket, hogy egy hét múlva már ismét itthon leszek, - addigra talán kisüt a nap(el sem hiszem, hogy erre vágyom), s még az is kiderülhet, hogy a dinnyék, paprikák nem mentek tönkre jóvátehetetlenül. Bárcsak így lenne.

Az istenek áldása kísérjen minket!
Hulló Eső, 2010-05-17