a föld napja

Ne csak egy nap. Mindennap.

a másik garnitúra

Ezúttal bodzabogyó-lé, a többi változatlan.

zöld szemmel

a mai nap dala: northland - when nature awakes

a víz világnapja alkalmából

Akit komolyabban is érdekel a téma, elolvashatja az Index összefoglalását a vízhiány kiváltotta, már most pusztító konfliktusokról.

áldott napéjegyenlőséget!

teszed?

Idén május 15-17. között kerül megszervezésre a TeSzedd! akció, a szelektalok.hu honlapon már lehet regisztrálni, gyülekezési pontokat és bajtársakat keresni az ország tavaszi nagytakarítására. Tessék felvenni a kesztyűt!

a legjobb tudatmódosítószer

A Gerecsébe mentem sólyomfészket őrizni, tavaszt köszönteni, szerelembe esni az erdővel, kiszabadulni az idő szorításából, mélyeket lélegezni. Pár napig házon és hálózaton kívül leszek, egyedül egy kedves baráttal és a természettel társalogva, addig is néhány időzített bejegyzés gondoskodik a blog frissüléséről. Áldás!

"Extensive research has shown that spending extended periods in the 'wilderness' can have a profound impact on the psyche [...]. Changes engendered by what is widely known as the 'wilderness effect' include a deeper connection to the environment, a sense of freedom and an altered sense of self..." 

azaz: Kiterjedt kutatás bizonyítja, hogy a 'vadonban' töltött hosszabb idő mélyen kihat a pszichére [...]. A széles körben 'vadon-effektusként' ismertté vált jelenség a környező élővilággal való kapcsolat elmélyülését, szabadságérzetet és megváltozott én-érzékelést foglal magába..."

Forrás: Adrian Harris: The Power of Place - Protest Site Pagans. European Journal of Ecopsychology 2: 1-27, 2011

zöld szemmel

nature is speaking

A Conservation International (egy nemzetközi civil természetvédelmi egyesület) tavaly ősszel hatrészes rövidfilm-sorozatot tett közzé, amelyben közismert médiaszemélyiségek adnak hangot az óceánnak, az élővizeknek, a talajoknak, az esőerdőnek és így tovább. Az üzenet egyszerű, de velős: a természetnek nincs szüksége az emberre - az embernek van szüksége a természetre. Valamennyi film elérhető a YouTube-on, én most csak azt a kettőt linkelem be ide, amely a legmélyebb benyomást tette rám. Harrison Ford drámai méltósággal szólaltatja meg az óceánt, a teremtés ősvizét, minden földi élet bölcsőjét; Julia Robertsen keresztül pedig az egyszerre gondoskodó és könyörtelen Anyatermészet beszél hozzánk.

 

európa vad emberei

"Medvékké, szarvasokká, ördögökké válnak. A halált idézik, mégis termékeny életet ajándékoznak. Modern korban élnek, de régi hagyományokat elevenítenek fel." - így kezdődik a National Geographic cikke Charles Fréger 'Wilder Mann' című fotósorozatáról, amelyre az Annwn jóvoltából akadtam rá. A képek Európa különböző országainak téli népszokásait, maszkos alakoskodóit örökítik meg, a napfordulóhoz kapcsolódó tradícióktól egészen a télűző-tavaszköszöntő rítusokig. A továbbiakban a fenti cikk folytatását olvashatjátok, a fordítás az én művem minden hibájával és esetlenségével együtt.

 

Európa ősi szíve még dobog. Az okostelefonok felszínes csillogása alatt régi rítusok nyugszanak; rítusok, amelyek aratásról, napfordulóról és a téli sötétség félelméről regélnek. Szörnyek derengenek ebben az árnyékos mélységben, ám a tavaszi újjászületés, a bőven termő gabona és a gyermekáldás reménye is. Úgy tűnik, az Óvilág - legalábbis részben - nem vesztette el kapcsolatát a természet ritmusával.

Ez a kapcsolat elevenedik meg azokon a kontinens-szerte elterjedt ünnepeken, amelyek december elejétől Húsvétig kerülnek megülésre. E jeles napok ugyan a keresztény ünnepkörhöz igazodnak, rítusaik azonban gyakran kereszténység előtti gyökerekkel bírnak, noha pontos eredetüket nehéz kinyomozni. A - legutóbbi időkig kizárólag férfi - résztvevők jelmezt öltenek, amely elrejti az arcukat, leplezi alkatukat, így lépnek a nyilvánosság elé. Álruhájuk lehetővé teszi, hogy áthágják a határvonalat ember és állat, a civilizáció és a vadon, a fizikai valóság és a szellemvilág, halál és újjászületés között. "Az ember kettős személyiséget ölt magára" - mondja a portugál António Carneiro, aki a podencei- karneválon ördögi careto-ként vesz részt. "Valami misztikus, rejtélyes lénnyé válik."

A fényképész Charles Fréger célja az volt, hogy lencsevégre kapja ezt az általa "törzsi Európának" nevezett különös, vad világot. Két télen át utazott, tizenkilenc országot járt be. Az ez idő során megörökített jelmezek régiónként, sőt, akár falunként nagy variálódást mutattak. A romániai Corlata-ban a férfiak gímbikának öltöznek, és táncosok segítségével egy vadászatot jelenítenek meg.  Olaszországban, Szardínia szigetén kecskék, szarvasok, vadkanok vagy medvék játsszák az áldozat szerepét. Ausztria-szerte a krampusz, Szent Miklós bestiális alteregója riogatja a rosszcsont gyerekeket. 

Mindenütt megjelenik a Vad Ember figurája. Franciaországban ő a "l'Homme Sauvage"; Németországban "Wilder Mann", Lengyelországban a bohóc-szerű Macidula. Állati bőrt, szalmát, zuzmót-mohát vagy gallyakat visel a testén. Félig antropomorf, félig mitikus keveréklény külsejével a vadember az - elsősorban is vidéki, gazdálkodó - emberi közösségek és a természet közti szoros és összetett viszonyt reprezentálja. 

A medve alakja szorosan kapcsolódik a vademberéhez - bizonyos legendákban egyenesen az apja. Ember-szerűségét kiemeli, hogy képes felegyenesedve járni. Téli álma - a hibernáció szinte tetszhalott állapota - és újjászületéshez hasonlatos ébredése hírül adja a tavasz és vele a bőség beköszöntét. A fesztiválok résztvevői számára, ahogy Fréger mondja, "medvévé válni egyszerre jelent azonosulni a vadállattal és ugyanakkor uralkodni rajta."

E tradícionális szokások hagyományosan a fiatal férfiak beavató rítusaiként is felfoghatók. A vadember vagy a medve külsejét felöltve a fiatalok "demonstrálják a bennük rejlő erőt", így Fréger. Az életrevalóságot és férfiasságot a kosztümökön lógó nehéz kolompok is hangsúlyozzák.

A kérdés az, vajon az európaiak - a civilizált európaiak - valóban elhiszik, hogy ezekre a szokásokra szükség van a termőföld, a jószágállomány és az emberi populáció termékenységének biztosítása érdekében? Valóban elhiszik, hogy e jelmezek és rítusok képesek elűzni a gonoszt és véget vetni a télnek? "Mind tudják, hogy nem kéne elhinniük" - mondja Gerald Creed, aki Bulgária maszkáit tanulmányozta. A modern élet arra tanítja őket, hogy ne tegyék. Mégis nyitottak maradnak a lehetőségre, hiszen a régi utak mély nyomot hagynak...

 

(Valamennyi fotó Charles Fréger linkelt oldaláról származik)

mára csak egy idézet

(Forrás)

"With the population explosion, the carcinoma of planless urbanisation, the now geological deposits of sewage and garbage, surely no creature other than man has ever managed to foul its nest in such short order."

(magyarul: A robbanásszerű népességnövekedéssel, az esztelen városiasodás rákfenéjével, a földrajzi léptékű szennyvíz,- és hulladéklerakatokkal az ember az egyetlen teremtmény, amely ilyen rövid időn belül ily mértékben képes volt tönkretenni a lakhelyét.)

White, Lynn Jr. 1967: The Historical Roots of Our Ecological Crisis. Science Vol. 155, No. 3767, pp. 1203-1207.

ember és természet

Na ez egy olyan distinkció, amivel teljes szívből egyetértek :D

áldott ünnepet!

(Forrás)

a föld dala

Kicsit giccses, kicsit közhelyes, de aktuális üzenetű, meglepően sokatmondó dal a magyar popszíntérről. Ugyan a Föld nem "értünk él", a felhívás helytálló: halljuk meg az anyatermészet szavát, míg nem késő.

néhány téli kép

az erdők hete

Ma veszi kezdetét az Erdők Hete, amelynek apropójára országszerte számos rendezvény várja a természetbarátokat a különböző erdészetek szervezésében: trófeabemutató, erdei koncert, előadások, túrák, szabadtéri sportesemények, és így tovább (a részletes kínálatot megtaláljátok itt). Az 1997 óta évről-évre megtartott, általában egy-egy kiemelt téma (például "Tegyünk többet erdeinkért!" vagy "Erdészet és társadalom") köré rendeződő egyhetes programsorozat célja megismertetni a laikus nagyközönséget az erdőgazdálkodás szakmai vetületével, az erdő mint "nemzeti vagyontárgy" gazdasági, rekreációs, természetvédelmi, ökológiai szerepével. 

enyhülés

Az előző méregzöld fortyogás néminemű ellensúlyozásaként szeretnék megosztani néhány, szintén az utóbbi hetekben olvasott hírt, amelyek pozitívumokkal szolgának a klímaváltozással és úgy általában a Földet sújtó környezeti válsággal kapcsolatban.

Gyarapodott az ózónpajzs

A 2000 és 2013 közti mérések szerint 4%-kal nőtt az ózontartalom a sztratoszféra felső rétegében. Az ózonréteget károsító vegyületekre két kémikus hívta fel a világ figyelmét 1974-ben, s 1987-ben született nemzetközi megállapodás azok betiltásáról. Pusztító hatásukat még évtizedekig nyögte a légkör, 25 év után most először sikerült huzamos növekedést detektálni a magaslégköri ózonkoncentrációban. 

Klímamenet szeptember 21.- én New Yorkban.

Szeptember 21. a klímaváltozás elleni fellépés világnapja, s noha Budapesten mindössze néhány száz résztvevő csatlakozott az ennek apropójára szervezett megmozduláshoz, New Yorkban (több) százezren tüntettek a globális felmelegedést megfékezése érdekében - köztük prominens politikusok  és befolyásos médiaszemélyiségek. Bill de Blasio, a metropolisz polgármestere ismertette a város energiagazdálkodásának zöldítésével kapcsolatos terveket, s habár a 2050-es időhatár (amikorra a 2005-ös értékhez képest 80%-kal kívánják csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását) illuzórikusan távolinak tűnik, mindenképp örvendetes a határozott állásfoglalás. Ahogy de Blasio mondta, "A klímaváltozás egzisztenciális fenyegetés a New York-iak és az egész világ számára. Most cselekedni erkölcsi kötelesség".

A tervek szerint világszerte közel 150 helyszínen mintegy 2700 rendezvény zajlott le ugyanekkor; Berlinben 10 000, Londonban 50 000, Melbourne-ben 30 000 fő körül mozgott a felvonulók létszáma.

ENSZ-csúcs és környezetvédő Jézus-szobor

A klímaváltozással kapcsolatos (a 125 ország képviselői részvételével szintén szeptember 21.-én, New Yorkban kezdődött) ENSZ-konferenciát Brazíliában látványos fényjáték előzte meg: szeptember 18. - án a riói Megváltó Krisztusra a klímaváltozás lehetséges következményeit ecsetelő képsorokat vetítettek. Az elrettentő jelenetek a világ döntéshozóinak figyelmét voltak hivatottak felkelteni arra, hogy - amennyiben nem lépnek a fellengzős fogadalmakkal takarózó aktatologatástól a tettek mezejére - a felmelegedésért súlyos árat fizethetünk.

 Áder János: a 25. órában vagyunk

Nagyon szimpatikus szavak hangzottak el Áder Jánostól az ENSZ közgyűlésének általános vitájában. A köztársasági elnök a jövő évi párizsi klímacsúcs kapcsán figyelmeztette a világ vezetőit: a cselekvés halaszthatatlan, s így is számolnunk kell eddigi hanyagságunk, nemtörődömségünk tragikus következményeivel, amelyeket még radikális ellenintézkedések esetén is hosszan fogunk nyögni. Idézek: "Miért várjuk meg, amíg a szén-dioxid koncentrációja a levegőben hasonlóan súlyos helyzetet eredményez, mint amilyet az ózonréteg sérülése okozott?... Nem tudjuk megúszni, hogy felelőtlen környezeti politikánkért a természet benyújtsa a számlát. Ma már nem elég csak a kibocsátást, a szennyezést csökkenteni, nem elég erről megállapodni, de fel kell készülni az egyre súlyosabb természeti katasztrófákra is." Beszédének egyetlen ellenszenves vonása az eljövendő generációkra való drámai hivatkozás elcsépelt retorikai fordulata volt. Kétségkívül nehéz szembenézni a ténnyel, hogy gyerekeink súlyosan megszenvedik a mi bűneinket, de már nincs értelme a következő nemzedéket emlegetni, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai egyértelművé tették: a mi bőrünk is kockán forog.

Olajbáróból környezetvédővé: profilt vált a Rockefeller-társaság.

John D. Rockefeller, a cégalapító. Forrás

Ez volt a hír, ami kis híján örömkönnyekre fakasztott. Hosszú ideje dühöngtem: az olajipar nagyágyúi bőven elég anyagi tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy átálljanak a környezetbarát energiatermelésre, ami ráadásul előbb-utóbb megtérül, hiszen időben váltva a megújulókra épülő energiaipar éllovasaiként ugyanúgy számíthatnak a busás profitra, mint olajmágnásként. Most végre megtörtént. A Rockefeller Testvérek Alap vezetője hétfőn este jelentette be, hogy a családi vállalkozás (amely öt generációra visszamenőleg az olajkitermelésből élt, jelentős vagyont halmozva fel) hátat fordít a fosszilis tüzelőanyagoknak és a jövőben a megújuló, tiszta forrásokba fekteti tőkéjét. Valerie Rockefeller Wayne hangsúlyozta az élhető, egészséges bolygó megmentésének (megteremtésének) morális kötelességét. Remélem, hogy a cégnek beválik a döntés, és példájuk más, hozzájuk hasonló, jelenleg még a fosszilis energiahordozókban érdekelt társaságot is hasonló lépésre ösztönöz (ha már a klímaválság és a katasztrofális léptékű környezetszennyezés nem elég inspiráló, talán egy vetélytárs anyagi sikerekhez vezető innovációja az lesz).

Tengeri rezervátum: hatalmas terület vált védetté a Csendes-óceánon

Végül egy jóhír a vízi világból: a Hawaii és Amerikai Szamoa közti szigetvilág egy részén elterülő Pacific Remote Islands Marine National Monument névre hallgató természetvédelmi terület közel 1.3 millió négyzetkilométeresre bővült Obama elnök jóvoltából. A területen tilos lesz a mélytengeri bányászat és az ipari léptékű halászat, a hobbihorgászok azonban továbbra is látogathatják.

Forrás

visszaszámlálás

Az elmúlt hónapokban időnként fel-felbukkant egy-egy hír a globális felmelegedés kapcsán különböző hírportálokon, de egyik sem vált címlapsztorivá, vezércikké. Holott illett volna. Csokorba szedtem az olvasottakat. 

(Forrás)

1. Lyukak Szibériában.

Talán elsőként az orosz gázmezőkön tátongó rejtélyes üregek esete szúrt szemet. Az Index Tudomány rovata számolt be a legutóbb felfedezett, közel 70 méter mély és 30 méter széles, robbanástölcsérre emlékeztető üreg(ek)ről, amelyek keletkezését egyértelműen a klímaváltozásnak köszönhetjük: a felengedő permafroszt talajokban az eddig jégbe zárt metán az üledékben található bizonyos ásványi sókkal keveredve robbanóelegyet alkot. Egy orosz kutatócsoport a lyukak alján a levegő természetes metántartalmát ötvenezerszer (!!) meghaladó gázkoncentrációt észlelt. A hasonló (egyébként "pingó"-nak nevezett) földtani események közvetlen veszélyt jelentenek a területen húzódó gázvezetékekre és a környék falvaira, amelyek alatt nemes egyszerűséggel bármikor beszakadhat a föld: de csupán tünetei az igazi problémának, a sarkvidék kétségbeejtő felmelegedésének. A permafroszt olvadása azért aggasztó, mert benne rengeteg fagyott metán halmozódott fel szilárd metán-hidrátként, amely a légkörbe kerülve záros határidőn belül kenyérpirítóvá változtatná a földet, (tekintve, hogy az üvegházhatás-fokozó kapacitása 25-szöröse a szén-dioxidénak). Gondolom, nem kell ragoznom a folyamatot: a kiszivárgó metán hatására melegedés következik be, még több permafroszt olvad fel, még több metán jut a légkörbe, még melegebb lesz ésígytovább.
A permafroszt talajok felengedésének jelei egyébként már hosszabb ideje tapasztalhatóak, például megsűrűsödő földmozgások és a térségben szokatlan erdőtüzek formájában.

(Forrás)

2. Metánkiáramlás a Jeges-tengeren
A korábbi elképzelésekkel ellentétben - amely szerint a Jeges-tengeri kontinentális talapzatból az óceánba jutó metánt az ott élő mikroorganizmusok elnyelik - a Stockholmi Egyetem kutatói metánbuborékok felszínre törését tapasztalták a Laptev lejtő lábánál. A vizsgálatok tanúsága szerint a gáz a légkörbe kerül, tovább gyorsítva az Északi-sarkvidék melegedését. A jelenség nem egyedülálló: szerény becslés szerint Kelet-Szibériában évente 17 megatonna metán jut az atmoszférába a Jeges-tengerből és a sarkvidéki tavakból.

(Forrás)

3. Fekete jég Grönlandon 
Noha nem egyértelmű, minek köszönhető, Gröndland jege elfeketedett: valószínűleg a nyári hóviharok megritkulása mellett mikrobiális tevékenység, valamint a szélbe kerülő korom és por felel a jelenségért. A sötét jégtakaró nemhogy visszaveri: magába szívja a napfényt, körülbelül kétszerannyi energiát nyelve el, mint az Egyesült Államok éves elektromosenergia-fogyasztása. Ennek hatására természetesen fokozott mértékben olvad, ami pedig a jégsapka alatti vizek karbontartalmának (ideértve az emlegetett metán mellett a szén-dioxidot is) kiszabadulásával járhat.

Egy összeomló bolygó agóniája bontakozik ki a szemünk előtt. Elsős sorból nézhetjük Földanya haldoklását A Homo sapiens-nek nevezett rákfene önpusztítása magával rántja e csodálatos planéta teljes ökoszisztémáját. Már abban is csak halványan merek reménykedni, hogy bizonyos bakteriális létformák átvészelik, amit mi nem fogunk, és nekik köszönhetően talán idővel új élet sarjad.
Az orrunk előtt bontakozik ki a felmelegedés eredményezte biológiai katasztrófák láncolata, és egyértelműen megmutatkozik az eddig elszeparáltan kezelt jelenségek - például a kanadai erdőtüzek és a grönlandi jégszennyezés - közti egyértelmű kapcsolat. Itt már nem egyes régiók, élőhelytípusok vagy élőlényfajok érintettségéről van szó, hanem a globális ökoszisztémát fenntartó és működtető biológiai rendszerek beláthatatlan következményekkel fenyegető destabilizálódásáról. Gaia homeosztázisa felborulóban van.
És mi mégsem cselekszünk elég gyorsan. "Tanulmányozni" kívánjuk a kérdést, mikor már rég radikális tettekre volna szükség: tervezeteket és előirányzott ajánlásokat teszünk "az üvegházhatású gázok emissziójának mérséklésére", miközben a fosszilis tüzelőanyagok használatát nemzetközi törvényekkel kéne tiltani és büntetni. Óvatos becslésekbe és akadémikus vitákba bocsátkozunk a klímaváltozást illetően, miközben a természet felsikolt. Aggodalmasan emlegetjük a kőolaj,-földgáz,-és szénkészletek kimerülését, holott ennek mielőbbi bekövetkezte áldás volna az emberiségre nézve. Hiába látjuk ugyanis, hova vezet a rájuk épülő energiatermelés, egyre csak újabb és újabb széntelepek, újabb és újabb olaj,- és földgázmezők után kutatunk. A Gazprom és a Shell már tűkön ülve várja, hogy fúrótornyaival berongyoljon az Északi-sark felolvadó jégtakarója helyére, és a kontinentális talapzatot birtokló államok máris a potenciális lelőhelyek tulajdonjoga fölött marakodnak. Valahányszor felröppen a médiában a hír, hogy újabb kiaknázható területet gyanítanak itt vagy ott, görcsbe rándul a gyomrom. Az istenek szerelmére, fogyjon el végre mindhárom nyavalyatörte ásványkincs.
Noha rendelkezésre áll számtalan innovatív technológia, aminek köszönhetően zölden tudnánk energiát termelni, közlekedni, élni, az olajlobbi szava mindent túlharsog. A profit mindenhatóvá vált, isteni törvényként vezérelve a világgazdaságot: a meglevő, biztos jövedelmet hozó, nem-megújuló hordozókon alapuló energiaipart akkor sem dobjuk félre, ha a saját halálos ítéletünket írjuk alá ezzel. Úgy fogunk elpusztulni egy mikrosütővé vált planétán, hogy minden eszköz, amellyel megmenthetnénk magunkat, rendelkezésre áll: épp csak az utolsó benzincseppig és szénkockáig halogattuk az alkalmazásukat, merthát "ej, ráérünk arra még". Létezik már erkélykorlátba, ablaküvegbe, betontéglába, tetőcserépbe építhető fotovoltatikus rendszer, napelemekből álló - kamiont is elbíró - úttest, amely menet közben töltené a rajta haladó elektromos játműveket, bioluminenszenz algákkal világító utca lámpa, olyan asztal, amelynek üveglapja alatt mohatenyészet termel áramot, önellátó és fenntartható városterv, hidrogéncellás autó, dombágyás, akvapónia, permakultúra, geotermikus energia... kifulladásig lehetne sorolni. Mi kell még, hogy végre rádöbbenjünk: ezek nem megmosolyogni vagy vállonveregetni való ötletsziporkák valami "fiatalkutatókökofesztiválja" jellegű tudományos mostmutasdmeg versenykiírására, hanem a túlélésünk zálogai?! Kétségbeejtő, hogy még mindig lobogtatnivaló érdekességként tartjuk számon az efféle újításokat ahelyett, hogy rohamtempóban építenénk be őket a mindennapjainkba. S különösen fájdalmas arra gondolni, hogy ha idejekorán felismerjük és beismerjük a környezetpusztulás, éghajlatváltozás tényét és a vele kapcsolatos felelősségünket, most nem egy agonizáló bolygón kapkodnánk görcsös kétségbeeséssel világmegváltó szalmaszálak után, hanem talán már a zöld technológia és fenntartható létezés aranykorát élnénk.

Nem azért írtam mindezt, hogy szükségtelen bűntudatot keltsek vagy világvége-jóslatokkal vagdalkozzak. Beismerem, könnyen elszalad velem a ló, ha a klímaváltozás kerül terítékre. Az önmarcangolás vagy az apokaliptikus szcenáriók túlhangsúlyozása viszont - saját bőrömön tapasztalom - inkább destruktív, semmint célravezető. De szilárdan hiszem, hogy minden embernek egyéni felelőssége megtenni a felmelegedés ellen azt, ami rajta múlik. Mindahányszor autóba ülünk tömegközlekedés vagy biciklizés, neadjisten gyaloglás helyett; mindahányszor feleslegesen égetjük a villanyt vagy megvesszük a századik nejlonzacskót is a boltban, rúgunk egyet az anyatermészetbe. Abba a Természetbe (nagybetűvel), amely táplál és éltet bennünket, és amely nélkül nem létezhetünk. Abba a Természetbe, amelyet kizsigerelünk, megerőszakolunk, teleszemetelünk és meggyalázunk; és amely mégis, továbbra is otthont ad nekünk. De meddig?