boszorkányos gyülekezet

Amint azt tudjátok, Szent György napja Kelet - Európában hagyományosan a legelőre való kihajtás dátuma, kontinens nyugati felén május 1.-jére datálódó tavasz,-vagy nyárköszöntő ünnepek megfelelője. Évszakváltó, forduló jellegéből fakadóan átmeneti idő, s mint ilyen, igazán boszorkányos nap: a néphit szerint sűrűn járnak az állatállományt megkörnyékező rontó bűbájosok és ekkor zajlik a Gellért-hegyi boszorkánymulatság is. Ez alkalomból csokorba gyűjtöttem a történelmi és népi boszorkánysággal kapcsolatos eddigi bejegyzéseimet. Jó böngészést!

(Forrás)

A boszorkány és a szőlőhegy

Boszorkánypalack

A boszorkányszombat

Küldött béka, rongyos macska

Boszorkánykör, tündérgyűrű

Gomba és boszorkányság

Metamorphosis strigae

Miről ismerkszik meg a boszorkány?

Miből lesz a cserebogár? 

A boszorkányság eszköztára: a seprű 

Túl a lucaszéken: a boszorkány felismerése 

Maria de Zozaya látomása

A boszorkány halála

Tíz érdekesség a boszorkányüldözésről

A böjti boszorkány

Boszorkányok Magyarországon (1967)

boszorkányok és istenek

(Forrás)

"Vagy vegyük például azt a dolgot a kecskefejű istenekkel. A legtöbb boszorkány nem hisz az istenekben. Persze azt tudják, hogy léteznek istenek. Még dolguk is akad velük időnként. De nem hisznek bennük. Ahhoz túl jól ismerik őket..."

(Terry Pratchett: Vége a mesének. Delta Vision Kft, Budapest, 2011)

boszorkányok magyarországon: 1967

Egy kedves ismerős juttatta eszembe újfent ezt a rövidfilmet, amely az 1960-as években még eleven boszorkányhiedelmekről ad számot. Jó szórakozást! 

a legjobb ajándék

Karácsonyra kaptam, ma szenteltem fel. Hát nem gyönyörű?

tíz érdekesség a boszorkányüldözésről

(Forrás)

1. A boszorkányvád már az i. e. 1. évezredben megjelent Mezopotámiában, míg az első jelentősebb boszorkányüldözések a Római Birodalomban zajlottak a 3-4. században. Bár elszórtan a középkorban is rendeztek boszorkánypereket, az egyházi elit ekkoriban még javarészt népi babonaságnak tekintette a boszorkányvádat. 

Könyves Kálmán híres, törvénybe foglalt kijelentése, miszerint "De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat" (azaz a strigákról, minthogy nem léteznek, kérdés ne essék), visszatükrözi a középkori klerikus álláspontot: az e tárgyat érintő nyugat-európai egyházi rendelkezések kategorikusan tagadták az éjjel járó, állatalakot ölteni képes, vérszívó/emberevő/rontó természetfeletti lény létezését (1). Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a felvilágosult uralkodóként számon tartott király ne büntette volna (ráadásul ugyanazon törvény keretében) a boszorkányságba vetett hitet és a rosszindulatú mágikus praktizálást (maleficium).

2. A nagy európai boszorkányüldözések idején, a 14-18. században becslések szerint 100 ezer embert fogtak perbe, és a vádlottak közel felét ki is végezték. A vádlottak 80%-a nő volt.

A boszorkány-wicca irodalomban népszerű, mártírpátosszal körített kilencmilliós számadat valójában puszta fantáziaszülemény, igaz, nem éppen újkeletű: egy 18. századi német tudós, Gottfried Christian Voigt munkássága révén vált a kortárs pogány szcéna urbán mítoszává (2). Egyébként a korabeli Európa lakosságához mérten az a 100 000 ember sem kevés, különösen, ha egy-egy érintett településre lebontva nézzük meg a számokat. A Gustav Henningsen által feltárt kolosszális baszkföldi boszorkányhadjárat során 1611-re Zugarramurdi és Urdax összesen 300 lakosa közül 158-ra vetült a gyanú árnyéka, közülük 34-en tettek vallomást; a csaknem 600 lelket számláló Vera-ban összesen 219, a 200 fős Donamaria-ban 129, az ezer feletti népességű Lesacában 253 személy került az inkvizíció látóterébe (noha csak töredékük - 30, 20, ill. 23 fő - kötött ki végül a vádlottak padján). Donamaria-ban tehát a lakosság felét érte a boszorkányvád, és minden hetedik embert letartóztatták (3).

3. Egy elmélet szerint a boszorkányperek számának látványos növekedéséhez a hőmérséklet 1520 és 1770 közötti drasztikus csökkenése is hozzájárult, mivel a gyér termésátlagokért a boszorkányokat tették felelőssé.

4. A vádak nem csak a szegényeket érinthették. Az 1589-91 között zajló trieri boszorkányperekben a helyi egyetem rektorát és a város polgármesterét is kivégezték. 

Egy érdekesség: többé-kevésbé gyakori volt az egyházi személyek, elsősorban is az alsópapság képviselői elleni boszorkányvád, lévén hogy ők - már csak hivatásuknál fogva is - a természetfeletti hatalmak csatározásának határmezsgyéjén éltek, és könnyen engedtek a gonosz csábításának (viszonylagos iskolázatlanságuk és a laikusokkal való szoros kapcsolatuk révén pedig elsajátították közösségük hiedelmeit és babonáit és akarva-akaratlanul is érintetté válhattak különböző népi mágikus rítusokban). Híres képviselőjük Urbain Grandier, aki 1634-ben halt máglyahalált.

5. Az üldözések az Újvilágban is megjelentek. Egy elmélet szerint a hírhedt salemi boszorkányper a puritánokon az állandósuló indián betörések miatt eluralkodó paranoia következménye volt. 

6. A seprűn lovaglás motívuma a 15. században jelent meg a boszorkányperekben. A boszorkányok kezdetben fakanalat, valamint különböző állatokat is használtak járműként. 

És még mi mindent! - hordót, rostát, vékát, szitát, tilolót, péklapátot, emberből bűvölt lovat, ésígytovább :). 

7. A boszorkányperekben a vallomást minden esetben vallatással – spanyolcsizma, hüvelykujjszorító stb. felhasználásával – csikarták ki a vádlottból. Védőügyvéd nem volt.

Valójában olykor a tortúrával való fenyegetés is elérte a kívánt hatást, és a vádlott önként tett konfessziót. 

8. A boszorkányperek bevett bizonyítási eljárása volt a vízpróba: ha a vádlott összekötözött csuklóval és bokával fent maradt a vízen, boszorkánynak, ha elmerült, ártatlannal minősítették.

A vízpróba nem a katolikus egyház találmánya. Az ókori Mezopotámiában időszámításunk kezdete előtt több mint két évezreddel már ismert volt a többek között varázslók bűnösségének eldöntésére alkalmazott folyampróba, amely annyiban különbözött középkori megfelelőjétől, hogy míg a bűnöst magával ragadta a víz sodra, az ártatlan ki tudott vergődni a partra, vagyis "szárazon megúszta". A jogszokás folytonossága lényegében Krisztus születéséig fennállt, és a szemita népek mellett bizonyos indoiráni etnikumok is ismerték (4). 

9. A boszorkányokat gyakran vádolták azzal, hogy boszorkányszombatok alkalmával gyerekeket gyilkolnak meg, maradványaikból pedig rontó készítményeket kotyvasztanak.

A boszorkányszabbat sztereotípiájának kialakulásáról már itt a blogon is írtam, a téma iránt érdeklődőknek pedig újfent melegen ajánlom Carlo Ginzburg 'Éjszakai történet', valamint Norman Cohn 'Európa démonai' című könyvét (5). 

10. Bár Európában évszázadokkal ezelőtt megszűnt a boszorkányüldözés, Közép-és Dél-Afrika, valamint Ázsia és Dél-Amerika egyes részein manapság is zajlanak boszorkányperek.

Ha valaki a részletekre kíváncsi (és kellő türelemmel vértezte fel magát), elolvashatja ezt a bejegyzést.

(Az összeállítás a Múlt-kor történelmi hírportálról származik, a zölddel kiemelt mondatokat én fűztem hozzájuk).  

Jegyzetek és források:

(1) Könyves Kálmán - Wikipédia

(2) Behringer, Wolfgang 1998: "Neun Millionen Hexen. Entstehung, Tradition und Kritik eines populären Mythos". Geschichte in Wissenschaft und Unterricht (Stuttgart: Klett) 49 (11): pp.664–685. Német nyelven itt olvasható. 

(3) Henningsen, Gustav 1988: A boszorkányok ügyvédje. A baszk boszorkányság és a spanyol inkvizíció (1609-1614). Európa Könyvkiadó, Budapest. 

(4) Tóth G Péter 2001: Folyampróba - liturgikus vízpróba - boszorkányfürösztés. Istenítéleti eljárások a boszorkányperekben. In: Pócs Éva 2001 (szerk): Demonológia és boszorkányság Európában. Studia Ethnologica Hungarica I. L'Harmattan - PTE Néprajzi Tanszék, Budapest. 

(5) Ginzburg, Carlo 2003: Éjszakai történet. A boszorkányszombat megfejtése. Európa Könyvkiadó, Budapest. Cohn, Norman 1994: Európa démonai. A boszorkányüldözés története. Corvina, Budapest.  

ezek olyan boszorkányos dolgok

Körülbelül fél éve Virágmező posztolt egy nagyon szellemes bejegyzést a fenti címmel, arra biztatva az olvasókat, hogy osszák meg a maguk hasonló listáját. Nos, én - híján mindenféle érdemi boszorkányos aktivitásnak - lassanként már gondolatban sem merek boszorkányként hivatkozni magamra; ha vallás és spiritualitás kerül terítékre, természethitnek vagy egyszerűen pogányságnak címkézem a hitgyakorlatom. Viszont van egy rakás olyan hóbortos vonásom és fura bogaram, amit a köz hajlamos a (történelmi vagy kortárs) boszorkányság árulkodó tüneteként diagnosztizálni. Luca-nap alkalmából ezeket gyűjtöttem csokorba.

(Forrás)

1. Időnként fennhangon szóba elegyedek fűvel-fával.

2. Az állatokkal általában jobban kijövök, mint az emberekkel, néhányukkal több időt töltök, mint kétlábú családtagjaimmal.

3. Megmagyarázhatatlan rajongást táplálok a kecskék iránt.

4. A hajamban mindenféle furcsaság előfordul. Egy részük szándékosan kerül bele (tollak, fagyöngyök, kavicsok, cérnafonat stb), mások kevésbé akaratlagosan (döglött pók, szalmatörek, lósörényszál --- a kevésbé szalonképes matériákat nem is említve). Egyik tincsemnek állandó részét képezi egy fürt bivalyszőr.

5. Van fekete gyertyám, és nem félek használni.

6. Igen, táncoltam már ruha nélkül a telehold alatt.

7. A szobámban jóformán egész évben száradó gyógynövénycsokrok lógnak. Ha ez még nem volna elég, a polcokon különböző állatok koponyái és egyéb alkatrészei díszelegnek.

8. Édesanyám legnagyobb bánatára előszeretettel kóborlok erdőn-mezőn egymagamban; haza pedig általában csontokkal és tollakkal megrakodva érkezek (egy régész is megirigyelné azt a tévedhetetlen bizonyosságot, amivel folyton-folyvást testmaradványokba botlok). 

9. Hajlamos vagyok nyílt színen olvasni mindenféle zamatos könyveket boszorkányságról, mágiáról és okkultizmusról. Van, ahol ez természetesnek számít (például az egyetemen; a tanszéki könyváruda eladója sosem néz furcsán, amikor megvásárolok még néhány kötetet ördögűzésről vagy középkori varázspraktikákról) kollégáim körében azonban kiirthatatlanul elhintette a boszorkányság gyanúját. Egyikük máris megígértette velem, hogy nem átkozom el.

10. A fentiek folyományaként a munkahelyemen hívtak már boszorkánynak, mágusnak, sőt, a legutóbb "voodoo varázslónak" (be kell vallanom, e hízelgő titulusok egy részét nem az olvasmányaim, hanem az állatokkal való jó kapcsolatom révén érdemeltem ki, csakúgy, mint a "cirkuszi állatidomár" epithethon ornans-t).

11. Olykor rendkívül furcsa álmaim vannak. Hol ismerőseimből lett beszélő lovakon ülök, hol láthatatlanul röpködök. 

12. A hajnali baromfietetés meghitt pillanataiban gyakran dúdolok köszöntőt a felkelő Napnak.

13. Vágtatón közlekedem (így neveztem el ugyanis a bringámat :)). 

Tovább is van, mondjam még...?

a boszorkány halála

Boszorkányégetés 1555-ben, Dernburgban. Forrás

A boszorkány haláláról tulajdonképpen már szó esett más bejegyzések részeként, megérdemel azonban egy önálló posztot (a mellékelt illusztráció ne tévesszen meg senkit, a különböző kivégzési módokat mellőzve a természetes elmúlásról fogok írni). A magyar néphit szerint a boszorkány haldoklásának egyik jellegzetes vonása, hogy addig nem tud kiszenvedni, amíg valakinek át nem adja a tudományát. Az ideális jelölt általában egy fiatalabb nőrokon - lánygyermek, unokahúg -, akire a haldokló kézfogással hagyományozza a mesterséget. Férfi boszorkány esetében legtöbbször fiú a jelölt, egy karcsai közlés szerint például az agg bűbájos fiúunokáját szerette volna örökösévé tenni.

Ha nincs önként jelentkező erre a kétes posztra, a boszorkány kétségbeesésében különböző cselfogásokkal igyekszik rávenni látogatóit, hogy megérintsék. Ha így sem sikerül megválnia a mesterségétől, egy háziállatot vagy használati tárgyat - általában seprűt - nyomnak a kezébe. Több elbeszélés számol be arról, hogy a szóban forgó háziállat - kotlós, üsző - a boszorkány érintése nyomán elpusztult, a seprű pedig "mindenféle hangon sivított", "ide-oda szállt", míg el nem égették. Néhány forrás szerint a végét érző boszorkány élő fára, illetve holt tőkére "kötötte" a mesterségét.

Hetén úgy tartják, a halódó boszorkánynak tüzes szenet kell a talpa alá rakni, csak így tudja elhagyni ezt a világot.

A boszorkány haldoklását különböző állatok feltűnése kísérheti. Ismert a halott boszorkány állatalakban távozó lelkének motívuma: "... hogy midőn a boszorkányokat elégették, lőport kötöttek torkuk alá s úgy tették máglyára, ekkor látni lehetett, hogy béka, egér, pocok alakban akartak menekülni, de visszasöpörtettek és megégetettek..." (Ipolyi, [1854] 1987). A boszorkány haldoklásakor megjelenő, a temetési menetet követő, a koporsóra ülő vagy azt körülvevő állatok (óriás béka, legyek, macskák, darazsak) démoni szolgák, a boszorkányt megszállva tartó ördögi szellemek vagy a boszorkány lelkének alteregói. Erre néhány példa: "Egy Krizsánkó Mári néni nevű öregasszony, 94 éves volt, és az, a hiedelem szerint, a faluban boszorkány híribe állott. És amikor az meghat, ... amikor fölvették a koporsót, hogy viszik...megeredt a nagy esső, úgy, hogy majdnem letépte róluk a ruhát... De azért csak mentek. És a hídra vivők, a kísérők közül többen látták, hogy egy óriás béka rajt feküdt a koporsón... s a pap is látta...."(Kaposvár). "Vót egy öregasszony Aszódon... nagyon beteg lett, és mondta, híjják el a papot, meggyónik. És aztán, mikor bement a pap, rengeteg légy lett a szobába, és mind a papra ment, és nagyon csipték. És amikor megáldoztatta, megszentelték, mind eltűntek, és akkor meghalt az öregasszony" (Galgamácsa). "Édesanyám mesélte, hogy egy öregasszonynak hét fekete macskája volt. Aztán, mikor meghalt az öregasszony, kitették a koporsót az udvarra, és a hét macska körülállta. Amikor vitték a koporsót, nagy szél támadt... Mire a sírhoz értek, a hét macska már ott volt. Mikor a koporsót leeresztették, úgy eltűntek a macskák, hogy senki se tudja, há lettek." (Kemenesmihályfa). "... Elég az, hogy mikor [a boszorkány] halt meg, háromszor halt meg, s háromszor felébredett. Mikor halt meg, a szemein s az orrán jöttek ki a darazsak rajostól, s a száján visszamentek, s akkor újra élt... Harmadszor, mikor kijöttek a szemein s az orrán, akkor nem mentek vissza, hanem elszálltak, mint a füst...." (Nagyvejke - Istensegíts. Az idézetek forrása: Pócs 2012). A példákat hosszasan lehetne még bővíteni. 

A boszorkány haldoklása mindenképpen kínkeserves, halálát pedig gyakran kísérik különös természeti jelenségek. Jellemző például, hogy a temetés idején valóságos égiháború, pusztító erejű zivatar tör ki, de a gyászmenetre lecsapó forgószél sem ritka. Előfordul, hogy a koporsó elnehezül, vagy épp ellenkezőleg: hirtelen könnyebbé válik (siklódi hiedelem szerint azért, mert az ördögök magukkal ragadták a testet.) Szatmári vélekedés, hogy a boszorkány lelkét halála napján éjfélkor maga a fekete hintón érkező Sátán hurcolja magával.

A halott boszorkány visszajárása ellen különböző módszerekkel védekeztek. A szláv kultúrkörrel szorosabb kapcsolatot ápoló vidékeken (például a kárpátaljai magyarságnál) ismert a holttest karóval történő átszúrásának gyakorlata. Erdélyben - Szendrey Ákos szerint - ezt azzal egészítették ki, hogy földet tömtek az illető szájába.

Felhasznált irodalom:

Ipolyi Arnold (1854) 1987: Magyar Mythologia. Európa Könyvkiadó, Békéscsaba. (Reprint)

Magyar Néprajzi Lexikon: Lélek

Pócs Éva (szerk.) 2012: Hiedelemszövegek. A magyar folklór szövegvilága I. Balassi Kiadó, Budapest.
Szendrey Ákos 1986: A magyar néphit boszorkánya. Magvető Kiadó, Budapest.

azok a boszorkányos könyvek

(Forrás)

Ez annyira tetszik (és találóbb már nem is lehetne a saját életemre vonatkozóan), hogy muszáj idéznem:

"One of the traits likely to draw upon a person a suspicion of being involved with bad magical dealings was an apparently unnecessary appetite for reading, especially if (rightly or wrongly) the texts were believed to be connected to the occult."

(magyarul: "Az egyik árulkodó jel, ami jó eséllyel vonta valaki fejére a rosszféle mágikus praktizálás gyanúját az illető nyilvánvalóan felesleges olvasási szenvedélye volt, különösképp a (helyesen vagy tévesen) okkult tematikájúnak tartott szövegek vonatkozásában.")

Forrás:

Ronald Hutton 1999: The Triumph of the Moon. A History of  Modern Pagan Witchcraft. Oxford University Press, Oxford. (pp 91, a 18.-19. századi Anglia bűbájosairól).

boszorkánykert XIV: datura stramonium

Tegnap a gyakornokokkal csattanó maszlagot irtottunk a mangalicák kifutójában. A disznók reménykedő kíváncsisággal követtek bennünket, szemlátomást érdekelte őket, miért vetjük bele magunkat a maszlagdzsungelbe ekkora hévvel (időnként a szájukba vettek egy-egy kihúzott tövet, csak hogy aztán rezignáltan kiköpjék). 

Fájt a szívem az értelmetlen mészárlás miatt, ezért némán bocsánatot kérdtem a növény szellemétől, és megígértem neki, hogy nem végzünk teljes pusztítást. Nem került nagy erőfeszítésbe úgy terelgetni a gyakornokokat - akik könyékig sárosan, a tüskés héjú termések által összeszurkált kézzel és disznótrágyától bűzölögve egyre morózusabban viszonyultak a gyomlálás nemes feladatához -, hogy a karám leghátsó szeglete kimaradjon az armageddonból. Jónéhány palánta is megúszta az akciót, amolyan "az apraja nem számít" mottóval. Én pedig úgy döntöttem, jóvátételképpen szentelek egy bejegyzést a maszlagnak.

Magyarul redősziromnak és csodafának is hívják. A nemzetség fajainak beszédes angol elnevezései: (többek között) ördögkürt (Devil's trumpet), ördögalma (Devil's apple), bolondalma (Mad Apple), bolondfű (Madherb), boszorkánygyűszű (Witches' thimble), varázslóvirág (Sorcerer's Herb).

Botanikai leírás: a csattanó maszlag (Datura stramonium) a Scrophularieales (tátogatófélék) rendjén belül a Solanaceae (burgonyafélék) családjába tartozik, 30-120(-200) centiméter magasra növő egyéves lágyszárú. Sima, világoszöld, hengeres szára álvillás, kettős-bogas elágazódású, átmérője 0.5-3 centiméter. Levelei szórt állásúak, barázdált levélnyélen ülnek: szélességük 8-10 cm, átmérőjük 10-15 cm. A levéllemez hosszúkás-tojásdad, csúcsa kihegyezett, széle öblösen fogazott. Magányos, levélhónalji virágai nagyok (a párta hossza - becsukott állapotban - 6-7 cm, a kinyílt kehely átmérője akár 5 cm lehet), vajsárgák. Érdekesség, hogy este nyílnak, majd a következő estén csukódnak be. Termése diónyi, gömbölyű vagy tojásdad, tüskés tok, benne számos apró (átmérő: 3 mm), lapított veseforma, éretten fekete maggal. Az egész növény mérgező; magjaiból már 10-15 szem elfogyasztása végzetes lehet egy gyermek számára.

Élőhely, elterjedés: Amerikából került a kontinensre, valószínűleg dísznövényként. Ma a teljes eurázsiai mérsékelt övben és a szubtrópusi zónában elterjedt, jellemzően trágyázott, tápanyagdús, bolygatott, leromlott élőhelyeken. Meleg,-és fénykedvelő, nitrofil növény.

Drog: kifejlett levelei (Stramonii folium) és - ritkábban - érett magjai (Stranomii semen). Erős hatású, házilagos alkalmazása tilos!

Hatóanyagai: az egész növény (legmagasabb koncentrációban a mag, a levéllemez és a virág) tropánvázas alkaloidákat, elsősorban hioszciamint, azonkívül szkopolamint és atropint tartalmaz. Ipari felhasználásra elsősorban a már kifejlett, de még nem öregedő leveleket gyűjtik, száraz időben, többnyire a reggeli, kora-délelőtti órákban. A szedés, szárítás és feldolgozás (tisztítás, morzsolás) során védőfelszerelés (kesztyű, szemüveg, maszk) használata javasolt, a kész drogot más növényszárítmányoktól elkülönítve, megkülönböztető jelzéssel ellátva tárolják.

Felhasználás, farmakológiai hatás: antikolinerg, a kiválasztást és a simaizmok görcskészségét csökkentő hatású. A gyógyszeripar asztma elleni füstölőt és szivarkát, valamint görcsoldó készítményeket állít elő belőle.

A maszlag a mágiában: nőies, levegő elemű, bolygója a Szaturnusz. Közismert entheogén, állítólag az aztékok szent növénye, víziók előidézését szolgálta. Kísérletezőkedvű junkiek előszeretettel próbálkoznak vele, és amint tudjuk, a boszorkánykenőcs vélt összetevői közé is rendre besorolják. Szándékkal nem akarok tippeket és tanácsokat adni e téren, mivel ami engem illet, túl veszélyesnek tartom. Az egyes növényi részek alkaloid-tartalma napszaktól, termőhelytől függően változhat, ami egyik alkalommal hatástalannak bizonyul, következőre kórházba juttat. A neten olvasott beszámolók alapján maga a trip elhúzódó, félig-meddig öntudatlan bódulat, kellemetlen (olykor veszélyes) mellékhatásokkal (a hányástól az átmeneti vakságig). Elfogadom, hogy létezik a maszlag kellően átgondolt, a lehetőségekhez mérten biztonságos módon történő, értelmes céllal (például rituális keretek közt) végzett felhasználása, de az átlagtinédzser nem a növény szellemével történő szakrális kommunikációt tartja szem előtt, hanem az ingyen beszívás reményét. Ismét hangsúlyozom: hallucinogénként való fogyasztása komoly következményekkel járhat.

Veszélyessége ellenére vagy inkább azzal együtt számomra a maszlag nagyon szimpatikus. Tetszetős megjelenése, büszke eleganciája tiszteletet parancsoló szellemmel társul. Nem ártalmatlan kiskerti dísz, és nem is zöldfülűeknek való játszópajtás. Ha van értelme emberi jellemvonásokkal lefesteni egy növényt, róla az önfejű, büszke, független, túlélő, termékeny, erős, karakán, önérzetes jelzők ugranak be. Talán egyszer - ha beleegyezik - a kertembe is telepítek egy tövet.

Források:

Bernáth, Jenő: Gyógy - és aromanövények (Mezőgazda Kiadó,2000)

Drew, A.J.: A Wiccan Formulary and Herbal (Career Press, 2004)

Rápóthy-Romváry: Gyógyító növények (Medicina, 1977)

a boszorkány felismerése

A Luca-székkel történő boszorkányazonosítás menete közismert, a továbbiakban nem részletezem (noha ennek is több változatát jegyzi a folklór; nem csak a templomban, az éjféli mise során, hanem például keresztútra ülve is használatos). A keresztúton - amely mágikus értelemben véve jellegzetes határterület, szent tér - volt szokás szentelt krétával varázskört húzni: abban állva a bátor vállalkozó megpillanthatta a gyűlésre vonuló boszorkákat. Mindaddig, amíg a krétagyűrűn belül maradt, nem bánthatták: haragjuktól megóvta a kör védelmező ereje.
A magyar néphit egyéb módszereket is számon tart a bűbájos leleplezésére: az alábbiakban ezeket ismertetem.

-  A Luca-ostort Lucától Karácsonyig fonták a legények; ekkor végigdurrogtatták a falut, vagy magukkal vitték az éjféli misére, így tudakolva ki a boszorkányokat. Ugyanezt a hatást éri el a Lucától Szentestéig naponként kötött egy-egy csóva szalma (illetve ugyanebben az időszakban gyűjtött forgács) keresztúton, szentelt krétával húzott körben történő elégetése az éjféli mise során. Sajátos eljárás a kilincs megkarcolása: akik így tesznek, az éjféli mise után "meglátják a boszorkányokat csillogni a karcolásban" (Szendrey, 1986). A Lucakor elültetett és a karácsonyi éjféli misén hordott fokhagymagerezd viselőjét a boszorkány megszólja. E különös motívum összekapcsolja Györgyöt és Lucát: ha a Szent György előtt agyonütött kígyó* szájába fokhagymát dugtak, s azt elültették, kicsírázott zöld szára kalapba tűzve a mise során** leleplezte a nyakában kígyót - békát vagy fején szarvat hordó rontó némbert. A legmerészebbek az éjféli mise első harangszavára meztelenül álltak a templom elülső sarkára, majd a következő harangozásokkor rendre a többire, hogy aztán távoztukban felismerjék a boszorkányokat.

- Óév és újév fordulóján elvásott, lyukas vagy kifejezetten e célra átfúrt kanálon keresztül leskelődött a jónép a misén;

- Szent György napján a keresztúton különösebb előkészületek nélkül is megmutatkozik az általában állat-alakot öltő boszorkány, akit ártalmatlanná lehet tenni rávetett gatyamadzaggal (bármilyen komikusnak tűnhet első olvasatra, a gatyamadzag sokrétűen alkalmazott mágikus fegyver a rontó hatalmak ellen). Ha pedig kifordított ruházatban, tizenegy és éjfél körül a lucernáskertbe tévedünk, bizton megláthatjuk az ördöngösöket. 

- Szent Márk napján a boszorkány búzát szed a pap lába alól, innen ismerhető fel

- Húshagyókedden vitték magukkal a misére a kíváncsiak azt a pálcikára tűzött rongydarabot, amelyre fánk vagy kürtöskalács sütésekor csöpögteti a gazdaasszony a zsírt. Más gyűjtés szerint azt a (z utóbb kifúrt) kanalat, amellyel a húshagyókeddi tésztához bekeverték a kovászt, böjt első vasárnapján használták hasonlóképp. Mikor az asszonyok-lányok bevonultak a templomba és elfoglalták helyeiket, a kanál lyukán áttekintve megmutatkozott, melyik boszorkány. 

- Egyéb lyukas tárgy, például karikába hajtott (eredetileg a kocsi "kisfájára reáhurkolt") istrángdarab is alkalmas e célra. Mi több: ha sírásás során előkerül a földből régi koporsódeszka, a kipottyant göbök helyén tátongó lyuk is megteszi. Gyakori a rosta segítségével történő boszorkányazonosítás. A (Luca napján)(templomban)(mise alatt) rostán, szitán átpillantó ember előtt lelepleződtek a "bibányosok"; szintúgy, ha forgószélbe nézett szitaszöveten át.

- A "fordítottság" minden tekintetben a profán mindennapokkal ellentétes szféra attribútuma. A forgószélnek háttal álló s azt szétterpesztett lábai között, fejjel lefelé szemlélő, vagy ruháját fonákjáról felhúzó személy számára láthatóvá válik a "másik" világ, természetfeletti lényeivel együtt.

A feltételezett boszorkány lába nyomát a sajátunkkal keresztezve, vagy abba fordítva belelépve arra késztetjük, hogy felfedje magát (megáll, visszafordul, átkozódik stb). Ha valahonnan elindul, számoljuk a lépéseit: a kilencedik után, amíg a lába a levegőben van, egy gombostűt kell a nyomába szúrni, amely - ha valóban boszorkány - maradásra kényszeríti.

- A megrontott tehén este, a legelőről bejövet az őt megbűvölő asszony kapujához szalad, ott bőg keservesen. Ha magától nem leplezi le kínzóját, különböző eljárásokkal igyekeztek rávenni: harisnyát húzták a szarvára, saját tejéből készült túrót kötöttek hárssal a nyakára, s a reggeli kihajtáskor lisztes zsákkal verték ki a kapun. Úgy tartották, hogy a marha az állat-alakba bújt ördöngöst is felismeri és megtámadja.

- A miséző pap előtt sem marad titok a boszorkány kiléte: úrfelmutatáskor hátat fordít az oltárnak, kiesik a kezéből az ostya, feltűnő szarvakat visel stb.

- Végül: a cégénydányádiak úgy tartják, ha sóval behintett seprű van a szobában, ahová a boszorkány belép, az sem leülni, sem távozni nem tud, egyhelyben toporogva kínlódik. Magyarszentmihályi közlés szerint gatyaszáron átbújva piros zászlók mutatkoznak minden "boszorkányos" házon. Egy matolcsi tudó karikán ugratta keresztül a kíváncsiskodót, majd magukat a kutya képében érkező boszorkányokat is, akik e művelet hatására visszanyerték emberi alakjukat.

Minden esetben igaz, hogy a boszorkányt felismerő pórul jár, ha kifecsegi, amit megtudott: saját érdekében jobb, ha hallgat. Ha a boszorkányok észrevették, hogy lelepleződtek, megpróbáltak bosszút állni, a művelet tehát általában speciális óvintézkedéseket igényel: a varázskörön túl ilyen a klasszikus mák,- köles, - sószórás (stb) és persze a hazasprintelés.

Források:

Magyar Néprajzi Lexikon - Boszorkány
Pócs Éva (szerk.) 2012: Hiedelemszövegek. Balassi Kiadó, Budapest
Szendrey Ákos 1986: A magyar néphit boszorkánya. Magvető Kiadó, Budapest.

* s méghozzá "piculával", pénzérmével levágott fejű
** feltéve, hogy az illető elsőként érkezik a templomba

a boszorkányság eszköztára: a seprű

A 'Les Champuis des Dames' (1451) illusztrációja

A seprű a boszorkányságban kétpólusú szerepet tölt be: míg a boszorkánynak hordozója és segédeszköze, egyben gonoszűző, védelmező hatalommal bír.

A boszorkány nem kizárólagosan seprűn közlekedik. Piszkafán, (a vágtatónak is nevezett) tilón, rostában, hátasállattá bűvölt szalmaszálon, lóvá tett emberen, egyéb állatokon, szekérkeréken, szénvonón, bödönön egyaránt repül. Ha seprűről van szó, nem mindegy, milyen fából készült: Robert Graves (in: Hoppál és tsai, 2010) szerint a kőris nyelű, nyírfavesszős, fűzvesszővel kötözött seprű a boszorkány kedvenc járműve.

Az utazáson túl a seprű (vagy egyszerűen csak szerszámnyél, bot) a bűvös megtévesztést szolgálja: a boszorkányszombatra, éjszakai mulatozásra vagy rontani induló boszorkány az ágyába fekteti maga helyett, így csapva be házastársát.

Élete végóráján a boszorkány a néphit szerint addig nem szenvedhet ki, amíg tudományát át nem adta valakinek. Ha erre nincs önként vállalkozó (legtöbbször fiatalabb asszony a rokonságból), akkor valamilyen állatot vezetnek a haldokló ágyához, vagy seprűt nyomnak a kezébe, ezekre ruházza át hatalmát. A seprűt ezt követően tűzre vetik (egyes közlések szerint a varázserőtől röpköd, sivít); az állat többnyire elpusztul.

A seprű a folklórban elsősorban a mágikus védekezést szolgálja. Oltalmazó bűverejét részben az anyagát adó faféléknek, elsősorban is a nyírnek köszönheti. Fejével fölfelé az ajtó mellé támasztva vagy a küszöbre fektetve távol tartja, ha már bent van, megköti a gonoszt.  Seprűt fektetnek az átmenetileg magára hagyott csecsemő bölcsőjére, azt tesz a talpa alá a gyermekágyi lázban szenvedő anya. A kéménybe, disznóólra, jászol fölé rögzített seprű a lakóház, illetve jószágállomány oltalmazója. Meztelenül, seprűvel a kezében kerüli körbe az égő házat a palóc asszony; az üzletmenet fellendítése érdekében seprűvel járja körül fogadóját a kocsmáros. A gömöri gazdaasszonyok Luca napján seprűnyélen ülve futják körbe a baromfiólat, remélve a sok tojást. Első kihajtáskor seprűvel veregetik meg az állatok hátát, s ugyanígy tesznek a vásárra induló tehénnel; az újonnan vett marhát pedig az istálló küszöbére fektetett seprűn keresztülléptetve vezetik be. Keszthelyi szokás az istálló küszöbére a karácsonyi seprűvel keresztet húzni befogás előtt. Az aprójószág, kisállatok, baromfiszaporulat szemmel verés és igézés elleni védelmét a "húgyos seprűvel" való behintés szolgálta. Embert ért boszorkányos rontás orvoslására is alkalmazták: Ormánságban az ijedtség okának felderítését célzó viaszöntés során seprűágacskára öntik a viaszt, másutt szenes vízbe tesznek seprűgallyat, e vizet seprűn szűrik át vagy a seprűszögbe (a seprű tárolására szolgáló szegletbe) öntik el. Seprűgallyal füstölik meg a szemmel vert gyereket, ruhácskáit a seprűre adják; ha ágybavizel, tüzes seprűvel veregetik meg a fenekét, ha nem beszél, nyírfaseprűvel csapkodják. 

1700-as évekből származó fametszet

Bizonyos hiedelmek szerint tilos a seprűt kölcsönadni, elégetni, két seprűt egymáson keresztbe tenni; a seprűvel vert gyerek, állat megbetegszik, megnyomorodik.

A seprű összességében a mágikus tisztítás eszköze: ahogy a koszt, szemetet, úgy a gonosz lelket, rontó hatalmakat is kitakarítja a lakótérből. A boszorkány által meglovagolt seprű (tiló, piszkafa stb), mint hátassá bűvölt tárgy, párhuzamba állítható a sámándobbal (Diószegi Vilmos a rostában látta a hajdani dob direkt megfelelőjét, részben a rostában történő lélekutazás, részben a rostaforgatás, bobolás, babolás okán). A seprű "megszemélyesítése" fejeződik ki a hazai seprűs táncokban is.

Források:

Diószegi Vilmos 1998: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Cohn, Norman 1993: Európa démonai. Corvina, Budapest.

Hoppál Mihály - Jankovics Marcell - Nagy András - Szemadám György 2010: Jelképtár. Helikon, Budapest.

Magyar Néprajz VII. Folklór 3 Népszokás, néphit, vallásosság - Mágia

Magyar Néprajzi Lexikon - Boszorkány

Magyar Néprajzi Lexikon - Seprű, söprű

Magyar Néprajzi Lexikon - Szent György napja

Pócs Éva (szerk.) 2012: Hiedelemszövegek. A magyar folklór szövegvilága I. Balassi Kiadó, Budapest.

Szendrey Ákos  1986: A magyar néphit boszorkánya. Magvető Kiadó, Budapest

boszorkányság és teológia

"A középkori boszorkányság a keresztény teológiában gyökerezik, abból is táplálkozik*. S minthogy a vallásos premisszák jelentősége a századok során lényegileg nem változott, a boszorkányhit sem vált érvénytelenné. Ha a dogmatikusan vallásos keresztények nem foglalkoznak manapság ezzel a kérdéssel, az nem a hit, hanem a politikai hatalom hiányát jelzi. Elképzelhető, hogy mivel az ortodox dogmából logikusan következik a "boszorkányság", megfelelő hatalom birtokában büntetőjogilag is eljárnának ellene."

Sebald, Hans 2000: Boszorkányok hajdan és ma. Holnap Kiadó, Budapest. Bevezető szavak a "Boszorkányság és teológia" c. fejezethez.

* értsd: a középkori és kora-újkori, vallási ihletésű démonikus boszorkányképzet.

miről ismerkszik meg a boszorkány?

Aki Karácsonyra elkészítette a Luca-széket, és még volt is mersze felállni rá az éjféli mise alatt, megpillanthatta a boszorkányok sajátos ismertetőjegyeit: a folklór ágas-bogas agancsról, széles ökörszarvaról, konty alá tűzött tollseprűről számol be. A Luca-székkel történő boszorkányazonosítás a németségnél is ismert, az itteni rontó bűbájosok különös fejfedőt - például sajtárt, üres méhkast, tejszűrőt - viselnek, vasvilla, fejőrocska van náluk, úrfelmutatásnál hátat fordítanak az oltárnak - csakúgy, mint délszláv kartársaik. A folklór számos egyéb, rituális alkalmakhoz (szent időhöz, helyhez) fűződő, különféle varázseszközök és varázscselekmények segítségével végbevitt boszorkány-azonosítási módszert ismer - ezeket egy következő bejegyzésben ismertetem majd. Bizonyos vonások azonban a hétköznapokban is a boszorkányság gyanúját keltették (az alábbiakban a küllemi sajátságokról lesz szó).
Jellemző az összenőtt szemöldök, a szúrós tekintet, az intenzív, "világító" pillantás, "rossz nézés". Az ilyen ember akár szándéktalanul is ront, igéz: szemmel ver. "Kiskunfélegyházán azt, akinek a szemöldöke összefut, ha nem is boszorkánynak, de boszorkányosnak tartják... Recsken csak az lehetett igazi boszorkány, akinek akkora ereje volt, mint a tuloknak, szeme este világított, szikrázott, nappal órákig tudott a napba nézni, éjjel meg a legnagyobb sötétségben is látott." (Szendrey, 1986). Az ilyen ember a szobába lépve lesüti a szemét, kerüli mások tekintetét, vagy épp ellenkezőleg: meredten bámul a bentlevőkre.
Különböző születési jegyek is előrevetítik a későbbi mágikus pályafutást. A foggal születés a táltos és a boszorkány közös ismertetőjegye lehet. A hasonló szokatlanságok egyébként világszerte különös sorsot, varázserőt jósolnak: a burokban, foggal vagy fogsorral, szőrösen, állati testrészekkel (például farokkal), nyakán köldökzsinórral stb. világra jövőt megkülönböztetetten kezeli a hagyomány - ennek a magyar néphitben és szomszédnépeinknél is számos példája kínálkozik. Farokkal rendelkező boszorkányról számol be a Hiedelemszövegek (Pócs, 2012) egyik kárpátaljai adatközlője.
Állatias vonásokból a Luca-székhez kapcsolódó hiedelmeken kívül sincs hiány. A szarv-viselés a hétköznapokban is tettenérhető: a boszorkány az ajtón belépve félrefordítja a fejét. A szigetváriak szerint a bűbájosok "női alakban jelennek meg, de lólábúak, és előrehajlott, rút testük van." (uo.).
Gyakran kelti boszorkány benyomását a rongyos ruhájú, elhanyagolt, kellemetlen szagú, az átlagostól eltérő testalkatú (idős) ember; az az asszony, aki feltűnően sokat nyelvel, nagyszájú. Boszorkányos ismertetőjegy a női bajusz, illetve a kifordítva felvett ruházat is. A hajszínek közül a vöröshöz kapcsolódik negatív konnotáció, a rőt embert gyanakvással szemléli a népi műveltség.
A boszorkány sajátos eszközei a "varázsbot", vagy a közlekedésre használt seprű, tiló, rosta, stb. Példa: "... mindig vót öt-hat söprű az Éva néni ajtójába, mindegyiken más-más toll vót, oszt mindég mondta, hogy ezen mén éjje, ez vót a lova nekije. " (Pócs, 2012). Ugyanitt említésre kerül a küszöbre felszegezett lópatkó, illetve tetőn látott sajátos oromdísz (két egymással szembeforduló, kiöltött nyelvű kutya), mint boszorkányos ismertetőjegy.

Szendrey Ákos a magyar néphittel legszorosabb kapcsolatokat ápoló germán és szláv folklór boszorkányairól - a teljesség igénye nélkül - így ír: "A német néphitben a boszorkányok csúnya, öreg asszonyok, a tiroliak szerint rongyosak, nagy fekete puhakalapot viselnek, széles karimával, és nem tudnak az ember szemébe nézni, mindig pislognak.  Arcszínük fakó, földszínű, szemük mélyen fekvő, ha sírnak, nincsen könnyük. Minél pirosabb és dagadtabb egy boszorkány szeme, annál félelmetesebb, testük petyhüdt és fonnyadt, hajuk zilált, fésületlen. Oberpfalzban szemöldökük az orr felett összenőtt, szájukat bajusz szegi be, szemüket vörös, húsos karikák övezik. A délszlávok szerint eltérő a boszorkányok kinézése ... Krajnában a boszorkányoknak majomfejük van és piros sapkájuk. Általában fekete, göndör vagy fehér hajúak, öreg, mérges, rongyos nők. Takaros, formás nő csak kivételesen lesz boszorkány."
A fenti jellemzők nagy része természetesen nem a boszorkány kizárólagos sajátsága. A foggal születés, rendkívüli testi erő (s egy, fentebb nem idézett adat szerint a sokáig tartó szoptatás, kései elválasztás) a garabonciás, táltos mondáiból is ismert (a bika-alak, szarv-viselet szintén ide köthető). Az állati végtag megtalálható a lidérc vagy általánosabban az ördög-hiedelemkörben, ésígytovább. A hiedelmek kulturális környezetükkel dinamikus kölcsönhatásban állva szüntelen változnak, formálódnak, átalakulnak és összeolvadnak, egymáshoz közeli szegmenseik közt intenzív cserekereskedelem zajlik, ettől válik oly szerteágazóvá és gazdaggá a néphit birodalma.

Források:
Szendrey Ákos 1986: A magyar néphit boszorkánya. Magvető Könyvkiadó, Budapest.
Pócs Éva (szerk) 2012: Hiedelemszövegek. A magyar folklór szövegvilága I. Balassi Kiadó, Budapest. (+ ld. Pócs Éva egyéb, boszorkánysággal kapcsolatos munkáit).
Dömötör Tekla 1981: A magyar nép hiedelemvilága. Corvina, Budapest. 
Magyar Néprajzi Lexikon: Luca - szék
Magyar Néprajzi Lexikon: Boszorkány

metamorphosis strigae

A boszorkány alakváltásait és állati segítőit tárgyaló korábbi bejegyzésemben utaltam rá, hogy a témával kapcsolatos, kis országunk határain túli hiedelmeket nem ismerem kellőképp. Épp ezért adom át a szót ezennel olyasvalakinek, aki fényévekkel rátermettebb tolmácsa a boszorkányság jelenségeinek. A következőkben a neves francia szociológus, Marcel Mauss (1872-1950) "A mágia általános elméletének vázlata" c. tanulmányából (megjelent: Mauss, 2000: Szociológia és antropológia. Osiris, Budapest) idézek egy hosszabb szakaszt.

 

"A varázsló* alteregója kigőzölgésének vagy varázserejének egyfajta pillanatnyi materializálódása lehet, mint például egy por,- vagy szélörvény, amelyből alkalmanként lelkének vagy saját magának testi képe is előlép. Egyébként ez a teremtmény teljesen elkülönül a varázslótól, sőt, olykor független az akaratától, ám időről időre megjelenik, hogy szolgálatára álljon. Ezért kísérik a varázslót gyakran segítők: olyan állatok vagy szellemek, amelyek nem mások, mint a varázsló alteregói vagy külső lelkei.

E két szélsőség között félúton van a varázsló alakváltozása. Ez gyakorlatilag állati külsőben történő megkettőződést jelent, hiszen bár a metamorfózisban formailag két lény van, lényegüket tekintve egyek. Van olyan metamorfózis - talán ez a leggyakoribb -, amelyben az egyik forma szinte elnyomja a másikat. Európában úgy vélik, a levegőben való közlekedés a metamorfózisnak köszönhető. A két motívum olyan erősen kötődik egymáshoz, hogy egyetlen fogalommá vált. A középkorban ez a fogalom a striga**, amely különben a görög-római ókorból származik; a striga, az ősi strix*** (nőnemű) boszorkány és madár. A nőnemű boszorkánnyal a lakhelyén kívül fekete macska, farkas, nyúl képében, a férfi boszorkánnyal kecskebak stb. formájában találkozhatunk. Amikor a férfi vagy női boszorkány elmegy valahová, hogy kárt okozzon, ezt állati formában teszi - úgy tartják, ilyenkor lehet tetten érni. Ám e két megjelenési forma még ilyenkor is megtartja viszonylagos önállóságát. Egyrészt a varázsló éjszakai repülései során végül is megőrzi emberi formáját, egyszerűen meglovagolva korábbi alakváltozatát. Másrészt előfordul, hogy a folytonosság megszakad, a varázsló és állati mása ugyanabban az időben mást és mást csinál. Ebben az esetben az állat már nem a varázsló pillanatnyi mása, hanem bizalmas segítője, aki nem azonos vele. Ilyen volt az 1619. március 11. - én Lincoln Ruttland gróf egyik rokonának megbabonázásáért megégetett Margaret és Filippa Flower boszorkányok Rutterkin nevű macskája. Egyébként minden olyan jelenség esetében, amely tökéletes metamorfózisnak látszik, magától értetődőn mindig beleértik, hogy a varázsló mindenütt jelenvan, a boszorkány állati formájával találkozva nem lehet tudni, hogy vele magával vagy egy egyszerű képviselőjével van-e dolgunk....

Az európai boszorkányok átváltozásaik alkalmával nem öltik fel válogatás nélkül bármilyen állat alakját. Rendszeresen váltogatják megjelenési formájukat: hol kanca, hol béka, hol macska képében jelennek meg. E tények alapján azt gondolhatjuk, hogy a metamorfózis egy-egy állatfajjal való rendszeres kapcsolattal egyenértékű. Ilyen társításokkal jószerével mindenhol találkozhatunk. Az algonkin, irokéz vagy cseroki orvosságos embereknek vagy még általánosabban: a rézbőrű orvosságos embereknek  - hogy odzsibvéül fejezzük ki magunkat - manitou-állataik**** vannak; hasonlóképpen, egyes melanéziai szigeteken a varázslóknak kígyó és cápa segítői vannak. Általános szabályként elmondható, hogy a varázsló hatalma e szerteágazó esetekben az állatokkal való bizalmas viszonyának köszönhető. Hatalmát a hozzá kapcsolódó állattól nyeri, az tárja fel előtte a varázsigéket és a rítusokat. Mi több, néha hatalmának korlátjait is ez szabja meg; a rézbőrűeknél a varázsló segítője a saját fajtájabeli állatok és a hozzá kapcsolódó dolgok fölötti hatalommal ruházza fel gazdáját ...

Elméletileg, eltekintve néhány igen ritka jelenségtől, a varázsló nem egy adott állattal, hanem egy teljes állatfajjal áll kapcsolatban. E kapcsolatok emiatt hasonlítanak a totemisztikus kapcsolatokhoz. Azt kell-e hinnünk, hogy valóban ilyen jellegű ez a kapcsolat? Ami Európával kapcsolatban feltevés, Ausztrália vagy Észak-Amerika esetében bizonyított tény. A társult állat valóban egyéni totem. Howitt számol be róla, hogy egy murring varázslót elhurcoltak a kenguruk országába; ezáltal a kenguru lett a totemje; többé már nem fogyaszthatta a húsát. Azt kell hinnünk, hogy a varázslók voltak az elsők és maradtak az utolsók azok között, akik ilyen relevációkon mentek keresztül, és ezért egyéni totemeket nyertek. Még az is valószínű, hogy a totemizmus felbomlása során elsősorban a varázsló családok örökölték meg a nemzetségek totemjeit, hogy fenntartsák őket...

Korábban már beszéltünk a varázsló segítő szellemiről, ám nehéz őket megkülönböztetni azoktól az állatoktól, amelyekkel a varázslók totemisztikus vagy másféle kapcsolatban állnak. Ezeket gyarkan tekintik vagy tekinthetik szellemeknek. Ami a szellemeket illeti, nekik általában - valóságos vagy fantasztikus - állati formájuk van. A segítő állatok és a segítő szellemek motívuma között ráadásul az a kapcsolat is fennáll, hogy a varázsló hatalma mindkét esetben önmagán kívülről származik..."

 

 

* Mauss a "varázsló" kifejezést minden varázscselekményt végző személy összefoglaló megnevezéseként használja. E terminus tehát nem csak a mi paradigmáink taláros-pálcás-grimoire-os, többnyire férfi mágusát, hanem az indián "medicine man"-től a szibériai sámánon és az afrikai törzsi varázslón át a múlt század rontást kivitelező vagy épp elhárító európai parasztasszonyáig a mágia számos "specialistáját" és alkalmi, laikus művelőjét felöleli (beleértve a boszorkányt is).  

** A striga (strigoi) megőrződött - többek között - a romániai néphitben. Figurája a román folklórban meglehetősen összetett, emberi és démoni vonások ötvöződnek benne, egyaránt lehet élő személy és visszajáró halott; állati tulajdonságokkal bír, vámpírként viselkedik, vért iszik stb. (vámpírjellege a modern fantasztikus irodalmat is megihlette). Az erdélyi magyar néphitben "sztrigoj"-ként ismert, s leginkább a boszorkánnyal rokon. Szórványos moldvai és mezőségi közlések szerint elveszi a tehén tejét, halála után megfordul a sírjában s ezzel aszályt okoz; fokhagymával védekeznek ellene.

*** Apró érdekesség, hogy e mitikus kreatúra a tudományos nomenclaturában is helyt kapott, mint a bagolyalkaltúak rendje (Strigiformes), azon belül a bagolyfélék családja (Strigidae), valamint annak egyik neme (Strix) névadója. A Strix nemhez tartozik példának okáért a macskabagoly (Strix aluco).
**** Aki hozzám hasonlóan Karl May-on nőtt fel, az a manitou fogalmát némi képzavarral szemléli. Míg az indiánregényeken edződött korosztály tulajdonnévként, megszemélyesített transzcendens hatalomként ismerte meg, a manitou valójában az orendával, wakannal, manával egyenértékű személytelen, mindent átható, arctalan természetfeletti erő, amelyből valamennyi létező többet vagy kevesebbet birtokol. Igaz ami igaz: az algonkinok "... a manitut személy szerint is szellemnek tekintik, és kitschi manitu a nagy szellem, teremtő." (G. van der Leeuw, 2001: A vallás fenomenológiája. Osiris, Budapest.).

modern boszorkányüldözés I

Európában már több, mint két évszázada megszűnt a - hivatalos - boszorkányüldözés. Az utolsó asszony, akit boszorkányságért kivégeztek, a 2008-ban hivatalosan rehabilitált, s azóta emlékművel megkövetett svájci szobalány, Anna Goeldin (Göldin, Göldi) volt. Természetesen a boszorkányokba vetett hit nem foszlott semmivé egyik napról a másikra; sem időben, sem térben nem kell messzire menni, hogy máig eleven boszorkányhiedelmekkel találkozzon az ember (nem beszélve ugyebár az új vallási mozgalmakról :)). Feljelentések a 19.-20. században is történtek, és a törvényes "igazságszolgáltatás" helyét olykor a hatóságtól független önbíráskodás vette át. Érdekesség, hogy Angliában a II. világháború során még karhatalommal tartóztatták le a skót származású Helen Duncant, akit fekete mágia gyakorlásának vádjával 1944-ben kilenc hónap börtönbüntetésre ítéltek (ehhez egy 1735-ös törvény nyújtott jogi alapot). A hadsereg attól tartott, az asszony látnoki képességeivel katonai titkokról is tudomást szerezhet, s esetleg azokat illetékteleneknek továbbítja, ezért biztonságosabbnak vélték rács mögé juttatni - bármily nevetséges indoklással. Félig-meddig sorstársa az a - szintén médium - Jane Rebecca Yorke, akit ugyanabban az esztendőben róttak meg a '735-ös 'Witchcraft Act' alapján csalásért.

A tömeges erőszakhullám azonban az Óvilágban a 18. század végére lecsillapodott. Nem így a glóbusz egyéb részein.

Kepari Leniata kivégzése

A legutóbbi eset, ami nemzetközi színtéren is komoly port vert fel, pápua új-guinea-i Mount Hagen-ben történt idén februárban. Az Enga tartományból származó, mindössze húszesztendős Kepari Leniata-t egy váratlanul elhunyt helyi kisfiú meggyilkolása okán lincselték meg. A hatéves gyermek rokonai három asszonyt gyanúsítottak azzal, hogy fekete mágia segítségével véget vetettek a fiú életének, köztük Leniata-t. A mount hagen-i hírlap, a Post Courier szerint vádlói izzó vasrúddal kényszerítették a nőt bűnössége megvallására. Ezt követően meztelenre vetkőztették, kezét-lábát összekötötték, leöntötték benzinnel, és egy szemétdombon meggyújtották. Tették mindezt fényes nappal: a szörnyűséges eljárást kíváncsiskodók sokasága nézte végig (buzgón fotózva okostelefonjával), köztük iskoláskorú gyermekek. Senki nem próbálta félbeszakítani a kivégzést, az időközben a helyszínre vetődő rendőrök pedig tehetetlenek voltak a tömeggel szemben, amely megakadályozta, hogy a fiatalasszony segítségére siessenek. Kepari Leniata után két árva gyermek maradt...

A boszorkányégetés Pápua Új-Guineában nem újkeletű és nem is szokatlan. Különösen vidéken tartja magát erősen a fehér és fekete mágiába vetett hit, és nem ritkák a (többnyire női) varázslók ellen irányuló erőszakcselekmények. A valamilyen módon nyilvánosságra kerülő esetek száma évente átlagosan ötven körül mozog; a valóságban ennél bizonyára több kivégzés történik, hiszen jó részük nem jut el a hatóság fülébe. Az esetek kivizsgálását nehezíti a közösségek zártsága; az elkövetők és környezetük egyaránt hisz abban, hogy helyesen cselekedtek, s fedezik egymást. A boszorkányvádat ugyanazon indokok hívják életre, mint a középkori és kora-újkori Európában: váratlan megbetegedés, haláleset, baleset, szerencsétlenség, rossz időjárás, terméketlenség, tulajdonvita, pénzügyi nehézségek, esetleg üzleti, politikai vagy szakmai rivális látványos gyarapodása, miközben az "áldozat" karrierje hanyatlik; szomszédsági perpatvar, társadalmi konfliktusok, szociális kitaszítottság, a hagyományos társadalmi szerep megtagadása, elhagyása, periferiális életmód vagy épp feltűnő jólét. Mivel az országban 1971 óta törvény bünteti a fekete mágiát (igaz, legfeljebb két évig terjedő szabadságvesztéssel), az önbíráskodók úgy érzik, a jog is az ő oldalukon áll. A jelenség a felföld felől a városok irányába terjed: az urbanizálódó vidéki lakosság magával viszi babonáit és félelmeit a modern környezetbe is.
Leniata esete óta még egy precedensről szerzett tudomást a nagyvilág: egy júniusi éjszakán puskákkal, machetékkel és fejszékkel felfegyverzett tömeg rontott be egy középkorú tanárnő, Helen Rumbali otthonába. A lakókat - Rumbalin kívül az asszony nővérét és annak két tinédzserkorú lányát - kirángatták a házból, összeverték és többször megvagdosták. A három rokont - a rendőrséggel történő egyezkedés eredményeképp - végül futni hagyták, Rumbalit azonban lefejezték, lakását pedig felgyújtották. A vád egy falubeli fekete mágia általi meggyilkolása volt, hátterében valószínűleg az asszony viszonylagos függetlensége, jómódúsága és társadalmi státusza miatti irigység munkálkodott.

A ghánai boszorkánytábor, Gambaga egy lakója

Napjainkban Afrikából érkezik a legtöbb híradás boszorkányok (vagy annak vélt ártatlanok) kegyetlen lemészárolásáról. A rájuk vonatkozó hiedelmek az óvilágbeliekkel megszólalásig rokon vonásokat mutatnak: a boszorkányok éjjel járnak, állatok hátán utaznak és állatalakban rontanak, titkos gyülekezeteken találkoznak, meztelenül dorbézolnak, csecsemőket esznek ésatöbbi. A boszorkányság gyanúját a fent már részletezett jelenségek váltják ki, gyakoriak továbbá a szexualitással kapcsolatos vádak (például házasságtörés, impotencia előidézése stb.), illetve az AIDS terjesztésének vélelme. A hisztéria elharapózása mögött a volt gyarmatokat érintő, valóságos kulturális (- politikai, gazdasági és társadalmi) sokkot okozó változások sora és az általuk előidézett belső feszültségek állhatnak.
Egy jogvédő szervezet, a Legal and Human Rights Centre 2012-es jelentése szerint 2005 és 2011 között Tanzániában közel háromezren estek áldozatul a boszorkányüldözésnek. Az ország északi térségében (Mwanza és Shinyanga tartományban) a legrosszabb a helyzet: Shinyangában 2010 januárja és 2011 januárja között (tehát mindössze egyetlen év leforgása alatt) 242 boszorkánynak tartott embert öltek meg. A vádat - akárcsak anno Európában - pusztán a külső megjelenés előidézheti: a helyiek úgy tartják, a rontó bűbájos ismertetőjegye a vörös, véreres, gyulladt szem. Természetesen a pirosságért nem a gonosz szellemek, hanem a rossz szelelésű, fával vagy trágyával fűtött tűzhelyek felelősek - de erről nem könnyű bárkit is meggyőzni.

(a kép csak illusztráció)

Ugyanitt a családügyi minisztérium közleménye szerint 1995 és 1998 közt majdnem ötezer embert végeztek ki boszorkányságért. Többségük idősebb (özvegy, magányos) nő volt, míg az elkövetők javarészben - a közösség által erkölcsileg és akár anyagilag is támogatott - 16 és 35 év közti férfiak. A számok elrettentőek: hát még annak tükrében, hogy csak azokat az eseteket foglalják magukba, amelyekről a hivatalos szervek értesültek. A boszorkányüldözés egyben társadalmi "tisztogatás", hiszen javarészt olyan asszonyok ellen irányul, akik úgyszólván "kilógnak a sorból". Egyedül élnek, önerőből látják el magukat, (ha özvegység okán is, de) elhagyva a családban betöltött hagyományos (a férfiaknak alárendelt) pozíciót. Míg a férjezett nők mindenben hites uruktól függnek - lényegében annak tulajdonát képezik -, az özvegyek élvezik a szabad döntéshozatal luxusát. Maguk határozhatnak a mindennapok számtalan kérdésében, nincsenek kiszolgáltatva a férfiúi rendelkezésnek. Puszta létezésük is szálka a patriarchátus szemében. 

Gambiában 2009-ben al-Haji Yaha Jammeh elnök rendezett tömeges boszorkánylincselést, miután nagynénje - Jammeh hite szerint rontás következtében - elhunyt. Az Amnesty International úgy tudja, összesen 1000 embert hurcoltak el elnöki parancsra a Guinea-ból importált, rendőrséggel, zsoldosokkal, kormányügynökökkel és Jammeh személyes testőrségének tagjaival megtámogatott "boszorkánydoktorok". A foglyok egy részét (körülbelül 300 főt) Jammeh farmjára, Kanilai-ba vittek, a többieket ismeretlen helyre. Hallucinogén növényi főzetet itattak velük és alaposan helybenhagyták őket; végül - átlagosan 3-5 nap elteltével - szabadon engedték a megfélemlített szerencsétleneket. Közülük számos kórházba került, részben az elfogyasztott toxikus ital okozta egészségügyi szövődmények, részben a verésből fakadó súlyos (egyes esetekben életveszélyes) sérülések miatt. Legkevesebb ketten belehaltak a mérgezésbe.

Gambaga asszonyai

Ghánában szintén napirenden van a boszorkányvadászat. Szinte bármilyen szokatlan esemény kiválthatja a rágalmakat, amelyek igazságáról istenítélet dönt: egy tyúk torkát elvágják, majd a szárnyast elengedve figyelik, a hátára vagy a hasára esik-e. Ha a hátára pottyan, az a gyanúsított ártatlanságát jelzi, míg ellenkező esetben már kezdődik is a lincselés. Sok nő - merthogy a megvádoltak többsége a gyengébb nem soraiból kerül ki - nem várja meg a "bizonyítási eljárást", inkább menekül. Ghánában ugyanis van hova futni: mesterségesen kialakított "boszorkánytáborok" fogadják be a boszorkányság vétke miatt számkivetetté vált asszonyokat, gyermekeket. Van, aki busszal jön, van, akit családtagjai menekítenek kocsival, és van, aki mérföldeket gyalogol magányosan, hogy oltalomra leljen. Sokuk magán viseli a bántalmazás nyomait: törött végtagokkal, nyílt sebekkel érkezik. A boszorkányság azonban még a táborokban is élő jelenség. A lakók egy része magát is boszorkánynak tartja, és a táborvezetőhöz vagy a paphoz fordul segítségért. Mielőtt elhelyezést nyernének, minden érkezőnek ismét át kell esnie az istenítéleten, és amennyiben bűnösnek találtatott, a démoni erőktől megtisztító italt kell elfogyasztania. Maguk a táborok, mint hiszik, megszentelt földön állnak, ahol a boszorkányok ereje nem működik.
Nem jutott el a boszorkányok számára fenntartott menedékbe a 75 éves Ama Hemmah, akit 2010-ben égettek el, miután kínzással beismerő vallomást csikartak ki tőle (ismerős?). Támadói legalább öten voltak, köztük egy evangéliumi keresztény prédikátor...
Kenyában is gyakoriak a boszorkányhisztériával kapcsolatos incidensek. 2008 májusában Nyakeo településen tizenöt nőt égettek meg a szomszédaik. Angolában az elmúlt év(tized)ekben gyerekek tömegei estek áldozatul a boszorkányságtól való félelemnek.
A Dél-Afrikai Köztársaságban törvény tiltja a boszorkányvádat: ennek ellenére napirenden van a kérdés (ahogy Ghánában, itt is az állam által létesített menedékek nyújtanak oltalmat a gyanúsítottaknak). Tavaly két unokatestvér (Bulelani Latha, 29 és Ayanda Gqongwe, 23) gyilkolta meg kettejük 86 éves nagymamáját. Az események motorja Latha volt, aki édesanyja előző évben történt elhalálozása miatt felkeresett egy sangoma-t (boszorkánydoktort, boszorkányvadászt). Ez megerősítette sejtését: valaki átokkal sújtja őt és a családját. A fiatalember gyanakvása ekkor nagyanyja felé fordult. Unokafivérével együtt törtek rá az öregasszonyra, kegyetlenül nekitámadtak, ütlegelésükkel koponya,- és bordatörést, agyi vérzést és belső sérüléseket okozva neki. Az idős nő a kórházban hunyt el. A törvény azonban ezúttal az áldozat pártjára állt, és méltó büntetést szabott a tettesekre (Latha-ra például 20 év szabadságvesztést, amelyből minimum 15 letöltendő; Gqongwe 15 évet kapott, ebből öt felfüggesztett). A szégyenletes esetet egy másik követte 2012 áprilisában, mikor lincselők rágyújtották a házat a boszorkánysággal gyanúsított 79 éves Tarazeta Mathebula-ra. Az öreg férfi bennégett a lángoló épületben: 55 esztendős menyének sikerült kimenekülnie a házból, ám a feldühödött tömeg nekitámadt, így ő is kórházban kötött ki.
Kongóban a legemlékezetesebb boszorkányhadjárat 2001-ben folyt. Egy északkeleti tartományban tört ki a hisztéria: a bozótvágó késekkel felfegyverzett falusiak kíméletlen mészárlásba kezdtek, minden teketória nélkül felszabdalva a vélt boszorkányokat. Június hónap során csaknem 400 személy vesztette életét, további 300 pedig menekülni kényszerült (a többség a szomszédos Ugandába települt át). Más forrás szerint az üldözési hullám lecsengéséig 800-ra nőtt az áldozatok száma.

Boszorkánysággal vádolt nigériai gyermekek. Maradandó sérülések.

Több országban a vádaskodás gyerekekre is kiterjed. Kongóban fiatalok ezreit kergetik el otthonról azért, mert "az ördöggel cimborálnak". A katolikus fenntartású Santa Child Centre-ben 2001 és 2005 között 423 boszorkánysággal vádolt gyermek lelt menedéket. A '90-es évek végén a BBC készített riportot a kinshasa-i Onokoko prófétáról, aki kitagadott fiatalok százain végzett ördögűzést. A polgárháborúk szaggatta országban a nehéz életkörülmények, a járványok és a gyenge gazdaság háztartások sokaságát taszította az állandó létbizonytalanságba. A felnőttek az őket sújtó nehézségeket egyre nehezebben viselték: az évtized során mind több gyerek került boszorkányság gyanújába. Némelyiküket a családja ölte meg, mások menekülni kényszerültek. Onokoko próféta számukra hirdetett megváltást. Egyikük, az interjú idején magát tízévesnek valló Angella elmondta, hogy szülei egy zsákba gyömöszölve a folyóba akarták dobni őt... Ennek tükrében a "próféta" ténykedése, aki szertartásai során eléri, hogy a gyermekek (különböző objektumok formájában) "kihányják" a lelküket megszállva tartó gonosz szellemet, voltaképpen üdvösnek tűnik (amennyiben lemossa róluk a stigmát, így újra befogadja őket a társadalom). Ugyanakkor a Save The Children egyesület másképp vélekedik: szerintük a gyülekezetben tovább folytatódik - ha más céllal is - a kiskorúak fizikai és lelki bántalmazása. Az ördög manifesztációjaként megjelenő tárgyat a szertartás előtt erőszakkal nyeletik le velük, a ceremónia sikerének biztosítására pedig erős hashajtókat kapnak.

Nem Onokoko az egyetlen hivatásos ördögűző. A kongói válságban elharapózott azoknak a miniegyházaknak a száma, akik - a négy nagy vallási felekezet, a katolicizmus, a protestánsok, az iszlám és a helyi hiedelmeket keresztény elemekkel ötvöző kimbangist hit látszólagos égisze alatt - meglovagolják a boszorkányhisztériát.
Népszerűségüket az okozza, hogy csodás gyógyírt ígérnek az országot évtizedek óta sújtó nyomorra és bizonytalanságra. Közülük jónéhány - különösen a protestáns és a kimbangits gyülekezetek körében - támogatja azt az elképzelést, hogy a nehéz helyzet a boszorkányok hibája, és rendszeresen végrehajt ördögűzést az utcán csellengő, kitaszított gyermekeken.
Nigériában szintén számos kicsire sütik rá a démoni mesterség bélyegét. A gyanúsítottakat válogatott kínzásokban részesítik a fölöttük teljhatalmat élvező felnőttek, sokszor családtagok. A Stepping Stones jótékonysági szervezet kutatása szerint a látókörükbe került esetekben a gyermekek szörnyű terroron mentek keresztül. Némelyiküket kikötözték, savval öntötték le, másokat élve eltemettek vagy megégettek. Négy, a felmérésben szereplő esetben a kicsik fején szög, illetve machete ütötte sebek tátongtak, egy "boszorkány" pedig a folyóban végezte...

Ikpe Itauma menedékének néhány lakója

Ikpe-Itauma, aki a Niger deltájában elnyúló és a boszorkányok elleni hadjárat forrongó katlanának számító Akwa Iborn tartományban működtet gyermekotthont, 5000-re becsüli  az e térségben 1998 óta elhagyott, kitagadott gyerekek számát (a hivatkozott cikk elolvasását csak erős idegzetűeknek ajánlom. Én a felénél elsírtam magam). Számos holttest kerül elő a mocsaras ártérből, az erdőből - és számos örökre rejtve marad. A vallás szerepéről Ikpe a következőképp nyilatkozott a The Guardian-nak: "Minél több gyermeket nyilvánít egy lelkipásztor boszorkánynak, annál népszerűbb lesz és annál több pénzt keres". Merthogy a gonoszűző szolgáltatásoknak természetesen ára van. "A családoktól annyi pénzt kérnek, hogy részletekben fizetnek vagy esetleg eladják a birtokukat. Az egyházaknak nem ez lenne a dolga".
A gyermekek meghurcoltatása mögött természetesen nem csak vallási eszmék vagy babonás félelmek állnak. Tudatosan vagy tudattalanul, a boszorkányvád egyfajta népességszabályzó faktorként funkcionál. Társadalmilag elfogadott kereteket teremt arra, hogy a szűkölködő háztartásokban eggyel (-kettővel, hárommal) kevesebb éhes szájat kelljen etetni.

Helen Ukpabio

A nigériai boszorkányüldözés egyik közismert figurája az evangéliumi keresztény Helen Ukpabio, a Liberty Foundation Gospel Ministries (Calabar, Cross River State) alapítója, aki országszerte  (sőt...) működő boszorkányvadász "kommandókat" szervez és mozgat. Közösségének (amely csak a Niger-deltában immár közel 60 csoporttal büszkélkedhet) Kamerunban, Ghánában és a Dél-Afrikai Köztársaságban is vannak "leányvállalatai". A keresztény neveltetésű, iskolázott Mrs. Ukpabio elsősorban a Sátán szolgálatában álló gyermekek ellen folytat nagy visszhangot kiváltó hadjáratot (a témában több könyve és oktatófilmje született). Leo Igwe, a boszorkányüldözés felszámolásáért küzdő nigériai humanista szerint ő és a hozzá hasonló prédikátorok csak olajat öntenek a tűzre, miközben az emberek félelmein nyerészkednek.
Joe Ita, az Eket melletti gyülekezet pásztora a következőket mondta a boszorkánykérdésről: "Többet adni, mint amennyid van, áldott dolog. Mi vagyunk az egyetlenek, akik valóban tudjuk a boszorkányok titkát. A szülők nem azzal a szándékkal érkeznek hozzánk, hogy eltaszítsák maguktól a gyermekeiket, de ha az illető gyerek valóban boszorkány, azt kell mondanod nekik: >>Hogy mi az ott? Nem a gyermeked.<< ... A titok az, hogy még ha el is hagyod a gyermeked, az átok továbbra  is elkísér, mégha meg is ölöd, az átok veled marad. Ezért el kell jönnöd hozzánk, hogy megtisztulj és megszabadulj tőle." A szertartás persze nem ingyenes, hogy a jámbor tiszteletesnek legyen miből fenntartania az Audiját.

Joseph Ita, a Liberty Gospel Church eket-i lelkivezetője

Szerettem volna azt írni, hogy a kereszténységnek, miután lefutotta a maga körét a nyugati kultúrában és végre háta mögött hagyta a sötét középkort, nincs érdemi szerepe az afrikai eseményekben. A nagy történelmi egyházak többnyire felszólalnak az üldözöttek érdekében, sőt, tettekkel is megsegítik őket. Ám amint a fentiek mutatják: az ideológia bizonyos felekezetek számára kellő igazolást és alapot szolgáltat a boszorkányüldözésben való aktív részvételre (itt egy másik forrás is). S nem csak a szélsőséges fundamentalistáknak. A National Catholic Reporter cikke - egyebek között - beszámol Nairobi-ban székelő Észak-Afrikai Katolikus Egyetem 2007 februárjában megrendezésre került háromnapos szimpóziumáról, amely a boszorkányság témájára fókuszált. A rendezvényen felszólalók közül többen hangoztatták, hogy a boszorkányság az afrikai kereszténységet fenyegető valós veszély. A cikk által citált személyek természetesen elsősorban attól féltik híveiket, hogy vissza-visszatérnek régi vallási gyökereikhez ("boszorkányságon" ebben az összefüggésben a tradícionális vallási elképzeléseket és a rajtuk nyugvó varázscselekmények összességét értik). Sok afrikai keresztény, aki vasárnap áhítattal vesz részt a szentmisén, szerencsétlenség, betegség, haláleset apropóján az egyház helyett törzsi gyógyítókhoz, varázslókhoz, javasokhoz folyamodik segítségért. A nyugatról érkezett lelkipásztorok többsége szkeptikus a természetfeletti mágikus erőket illetően, noha híveik számára azok nagyon is valóságosak. Az egyház elfordulása a problémakörtől mint "nemlétezőtől" ahhoz vezet, hogy az emberek a régi, jól bevált eszközökhöz nyúlnak "spitiruális" megoldásokért - ennek pedig része a hétköznapok nehézségeire adott válaszként felbukkanó hisztérikus boszorkányüldözés. A másik oldalt szólaltatja meg a név szerint idézett (teológusprofesszor) Michael Katola, aki a törzsi hiedelmeket  nagyon is valóságosnak tekinti, s mindenestül a Sátán művének deklarálja. Summa summarum, míg a (bibliai transzcendencián kívüli) okkult hatalmak létezésének racionális tagadása azt eredményezi, hogy az afrikaiak a kereszténység helyett az "underground" bűvös praktikáktól remélnek misztikus támogatást, addig a korábbi vallási elképzelések e továbbélő töredékeit mindenestül ördöginek látni és láttatni csak olaj a tűzre.
Még az eredetileg békés és jószándékú térítésnek is megvan a maga árnyoldala. Gerrie Ter Haar holland vallásszociológus, vallástörténész Stephen Ellis-szel közös munkájában, a Worlds of Power-ben (London, Hurst and Company, 2003) rámutat, hogy a kereszténység terjeszkedése során - jó szokásához híven - démonizálta az afrikai törzsi vallások szellemvilágát, az eredetileg erkölcsi értelemben semleges megítélésű mágiát pedig cakkumpakk befeketítette (ahogy azt tette évszázadokkal korábban Európában is). A keresztény demonológia tanaival megspékelve az afrikai boszorkányság (természetesen már meglevő) intézménye kilépett a hagyományos keretek közül, és sokkal ördögibb arculatot nyert; számos egyéb indok mellett ez is tevékenyen hozzájárul a rontó bűbájosság ellen napjainkban folytatott kérlelhetetlen hadjárathoz.
No persze nem csak a keresztény vallás ellenzi a varázslást. Ha a fekete-kontinensről Ázsia felé mozdulunk, mindjárt beleütközünk egy államba, ahol a boszorkányságot a mai napig halállal bünteti a törvény. Szaúd-Arábiában 2006-ban Fawza Falih került bíróság elé bűbájosság vádjával. Egyetlen férfi állításai alapján ítélték el, aki azt vallotta, hogy a nő impotenssé varázsolta őt. Ügyvédet nem kapott, beismerő vallomását többszörös kínzással csikarták ki. Mivel írástudatlan volt, ujjlenyomatával ellenjegyezte a megszövegezett konfessziót, amelyet nem olvastak fel neki (így hát fogalma sem volt, mi áll benne). A Fawza-ért kiálló emberjogi szervezetek és egyéb támogatók sem tudtak változtatni az ítéleten, amely lefejezést rendelt el - a "köz érdekében". A szerencsétlen asszony végül a börtönben lelte halálát 2010-ben.
2007-ben Riyadh-ban lefejezeték az egyiptomi Mustafa Ibrahimot, aki orvosként dolgozott. A vádak szerint mágiával igyekezett szétválasztani egy házaspárt, és megszentségtelenítette a Koránt.
2009-ben a libanoni műsorvezető, Ali Sabat került rendőrkézre medinai zarándoklata során. Az ok: Sabat tévés "jövendőmondó" tevékenysége - a férfi ugyanis életvezetési és a jövőre vonatkozó tanácsokat adott műsorában. Első fokon halálra ítélték, ám végül a legfelsőbb bíróság felmentette. Ugyanebben az évben a saudi hírlapok szerint legalább még két ember állt törvény elé ördöngösség, sarlatánság és mágiahasználat vádjával. Az időnkénti egyhébb ítéletekre példa a jeddah-i bíróság 2006-os döntése, mikor az eritreai Muhammad Burhant sarlatánságért 20 hónap szabadságvesztésre ítélték (ennek majdnem kétszeresét töltötte le). A férfinél egy füzetet találtak, amelyben az Eritreában használt Trigrinya ábécével írt személyes bejegyzések álltak: ezt a hatóság Burhan bűnösségét bizonyító varázstárgynak vélte.
Boszorkányság miatt 2011 szeptemberében fejét vették egy Szudánból érkezett vendégmunkásnak, Abdul Hamid bin Hussein Mostafa Al-Fakki-nak (2005-ben tartóztatták le, 2007-ben zajlott a tárgyalás). Ugyanezen év decemberében egy szaúdi nő, Amina bin Abdul Halim bin Salem Nassar osztozott a sorsában. 2012-ben Muree bin Ali bin Issa al-Asiri vesztette életét Najran tartományban.
A szaúdi boszorkánykérdés azért is problémás, mert a törvény nem definiálja egyértelműen a boszorkányság bűnét, a halálos ítélethez szükséges bizonyítékokat, cselekedeteket. A bírósági eljárásokban a vádlottak ritkán kapnak őket megillető védelmet, elbánást: az ítélet voltaképpen előre eldöntetett.
De nem Szaúd-Arábia a boszorkányüldözés ázsiai "bajnoka". Indiában évente közel 150-200 - többnyire elmaradottabb vidékek falvaiban lakó - asszony halálát okozza az önbíráskodás. A Free Legal Advice Centers (FLAC) felmérése szerint 1990 és 2006 között majdnem 2500 áldozatot követeltek a lincselések. Mikor szembesülünk a számokkal, mindig tegyük hozzá: ezek csak a nyilvánosságra kerülő esetek. Az indiai boszorkányüldözést törvény tiltja, tehát jobbára a hatóságok elől rejtve zajlik. Nem kötődik egyházi kezdeményezéshez sem (legyen szó bármely vallásról); a települések lakói - esetleg egy-egy befolyásos vezetővel az élen - a maguk szakállára intézkednek. A gyanúsítottakkal szembeni eljárás brutális: némelyeket agyonvertek, másokat leszúrtak vagy élve eltemettek, a szerencsésebbeket "csak" megerőszakolták vagy emberi ürüléket etettek velük büntetésképp.
A megvádoltak túlnyomó többsége - akárcsak Afrikában - nő. A boszorkányüldözés a patriarchális berendezkedésű társadalmakban gyakran a gyengébb nem elnyomásának egyik eszköze. A boszorkányváddal illetett asszony társadalmi pozíciójától és minden tulajdonától megfosztatik, hozzátartozói hátat fordítanak neki, s ha egyáltalán túléli a procedúrát, számkivetett földönfutó lesz belőle. Az efféle rágalom alkalmas rá, hogy nyilvánosan megszégyenítse, ellehetetlenítse a hagyományos berendezkedést kritizáló, azzal szembeszálló nőket, de kiszolgálója lehet egy - például elvált vagy özvegy - nő vagyonára igényt tartó rokonok kapzsiságának is. Az utóbbi példázza Regina Daimari esete. A huszonéves fiatalasszony nála kétszer idősebb férje halála után egyedül élt tovább a birtokon, amit az hagyott rá. A területre a férfi rokonainak is fájt a foga, és maguknak követelték, mondván: egy özvegynek nincs szüksége ennyi mindenre a megélhetéshez.. Daimari nem engedett, mire a kérlelést fenyegetőzés váltotta fel. Ezután indult meg a faluban a pletyka, miszerint a nő boszorkány, s maga okozta ura halálát. A helybeliek mély rettegése a fekete mágiától oda vezetett, hogy Regina-t elüldözték saját otthonából, s neki menekülnie kellett. Mégis szerencsésnek mondhatja magát, hiszen túlélte a történteket...

A boszorkányság elleni véres hadjárat a nyugati kultúra számára a múlt szégyenfoltja, a világ más részein azonban eleven valóság. A középkor és kora-újkor során perbe fogott, kínpadra vont és kivégzett (férfiak, gyermekek és) asszonyok szenvedése tükröződik az elmúlt évek afrikai, arábiai és ázsiai áldozatainak arcán. Könnyebb romantikus pátosszal gyászolni évszázadok ködébe vesző halottakat, mint szembenézni a jelen fájdalmával - mégse feledkezzünk el Kepari Leniata-ról és megannyi (névtelen) sorstársáról.

Ikpe Itauma fogadott gyermekei. A The Guardian cikkéhez tartozó fotókat megtaláljátok itt (kicsit görgetni kell lefelé)