A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természetvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természetvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 28., szombat

a föld órája

Ma este 20:30 és 21:30 között zajlik a Föld órája jegyében meghirdetett önkéntes elsötétítés, vagyis - a résztvevő városok, intézmények és magánszemélyek részéről - az elektromos készülékek hatvan percnyi lekapcsolása, áramtalanítása. A WWF által alapított, világszerte meggyökeresedett jelképes akció az energiatakarékosság, a környezettudatosság és a klímaválság sürgető kérdéseire kívánja felhívni a figyelmet. A WWF honlapján lehet tájékozódni a kezdeményezés céljairól, történetéről, eredményeiről és a hozzá kapcsolódó idei rendezvényekről. 
Ami engem illet, szerintem nem csak évente, de hetente vagy akár naponta kihúznánk egy (sőt,  - horribile dictu - több) órát is háztartási áramfogyasztás, épület-díszkivilágítás és plázafények nélkül. Mindannyiunk elemi érdeke, hogy kapcsoljunk - időben. 



2015. március 22., vasárnap

2015. március 8., vasárnap

teszed?

Idén május 15-17. között kerül megszervezésre a TeSzedd! akció, a szelektalok.hu honlapon már lehet regisztrálni, gyülekezési pontokat és bajtársakat keresni az ország tavaszi nagytakarítására. Tessék felvenni a kesztyűt!



2015. február 26., csütörtök

nature is speaking

A Conservation International (egy nemzetközi civil természetvédelmi egyesület) tavaly ősszel hatrészes rövidfilm-sorozatot tett közzé, amelyben közismert médiaszemélyiségek adnak hangot az óceánnak, az élővizeknek, a talajoknak, az esőerdőnek és így tovább. Az üzenet egyszerű, de velős: a természetnek nincs szüksége az emberre - az embernek van szüksége a természetre. Valamennyi film elérhető a YouTube-on, én most csak azt a kettőt linkelem be ide, amely a legmélyebb benyomást tette rám. Harrison Ford drámai méltósággal szólaltatja meg az óceánt, a teremtés ősvizét, minden földi élet bölcsőjét; Julia Robertsen keresztül pedig az egyszerre gondoskodó és könyörtelen Anyatermészet beszél hozzánk.

 


2015. február 14., szombat

mára csak egy idézet

(Forrás)
"With the population explosion, the carcinoma of planless urbanisation, the now geological deposits of sewage and garbage, surely no creature other than man has ever managed to foul its nest in such short order."

(magyarul: A robbanásszerű népességnövekedéssel, az esztelen városiasodás rákfenéjével, a földrajzi léptékű szennyvíz,- és hulladéklerakatokkal az ember az egyetlen teremtmény, amely ilyen rövid időn belül ily mértékben képes volt tönkretenni a lakhelyét.)

White, Lynn Jr. 1967: The Historical Roots of Our Ecological Crisis. Science Vol. 155, No. 3767, pp. 1203-1207.

2015. január 31., szombat

a föld dala

Kicsit giccses, kicsit közhelyes, de aktuális üzenetű, meglepően sokatmondó dal a magyar popszíntérről. Ugyan a Föld nem "értünk él", a felhívás helytálló: halljuk meg az anyatermészet szavát, míg nem késő.


2014. szeptember 26., péntek

enyhülés

Az előző méregzöld fortyogás néminemű ellensúlyozásaként szeretnék megosztani néhány, szintén az utóbbi hetekben olvasott hírt, amelyek pozitívumokkal szolgának a klímaváltozással és úgy általában a Földet sújtó környezeti válsággal kapcsolatban.

A 2000 és 2013 közti mérések szerint 4%-kal nőtt az ózontartalom a sztratoszféra felső rétegében. Az ózonréteget károsító vegyületekre két kémikus hívta fel a világ figyelmét 1974-ben, s 1987-ben született nemzetközi megállapodás azok betiltásáról. Pusztító hatásukat még évtizedekig nyögte a légkör, 25 év után most először sikerült huzamos növekedést detektálni a magaslégköri ózonkoncentrációban. 

Szeptember 21. a klímaváltozás elleni fellépés világnapja, s noha Budapesten mindössze néhány száz résztvevő csatlakozott az ennek apropójára szervezett megmozduláshoz, New Yorkban (több) százezren tüntettek a globális felmelegedést megfékezése érdekében - köztük prominens politikusok  és befolyásos médiaszemélyiségek. Bill de Blasio, a metropolisz polgármestere ismertette a város energiagazdálkodásának zöldítésével kapcsolatos terveket, s habár a 2050-es időhatár (amikorra a 2005-ös értékhez képest 80%-kal kívánják csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását) illuzórikusan távolinak tűnik, mindenképp örvendetes a határozott állásfoglalás. Ahogy de Blasio mondta, "A klímaváltozás egzisztenciális fenyegetés a New York-iak és az egész világ számára. Most cselekedni erkölcsi kötelesség".
A tervek szerint világszerte közel 150 helyszínen mintegy 2700 rendezvény zajlott le ugyanekkor; Berlinben 10 000, Londonban 50 000, Melbourne-ben 30 000 fő körül mozgott a felvonulók létszáma.


A klímaváltozással kapcsolatos (a 125 ország képviselői részvételével szintén szeptember 21.-én, New Yorkban kezdődött) ENSZ-konferenciát Brazíliában látványos fényjáték előzte meg: szeptember 18. - án a riói Megváltó Krisztusra a klímaváltozás lehetséges következményeit ecsetelő képsorokat vetítettek. Az elrettentő jelenetek a világ döntéshozóinak figyelmét voltak hivatottak felkelteni arra, hogy - amennyiben nem lépnek a fellengzős fogadalmakkal takarózó aktatologatástól a tettek mezejére - a felmelegedésért súlyos árat fizethetünk.
Nagyon szimpatikus szavak hangzottak el Áder Jánostól az ENSZ közgyűlésének általános vitájában. A köztársasági elnök a jövő évi párizsi klímacsúcs kapcsán figyelmeztette a világ vezetőit: a cselekvés halaszthatatlan, s így is számolnunk kell eddigi hanyagságunk, nemtörődömségünk tragikus következményeivel, amelyeket még radikális ellenintézkedések esetén is hosszan fogunk nyögni. Idézek: "Miért várjuk meg, amíg a szén-dioxid koncentrációja a levegőben hasonlóan súlyos helyzetet eredményez, mint amilyet az ózonréteg sérülése okozott?... Nem tudjuk megúszni, hogy felelőtlen környezeti politikánkért a természet benyújtsa a számlát. Ma már nem elég csak a kibocsátást, a szennyezést csökkenteni, nem elég erről megállapodni, de fel kell készülni az egyre súlyosabb természeti katasztrófákra is." Beszédének egyetlen ellenszenves vonása az eljövendő generációkra való drámai hivatkozás elcsépelt retorikai fordulata volt. Kétségkívül nehéz szembenézni a ténnyel, hogy gyerekeink súlyosan megszenvedik a mi bűneinket, de már nincs értelme a következő nemzedéket emlegetni, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai egyértelművé tették: a mi bőrünk is kockán forog.


John D. Rockefeller, a cégalapító. Forrás
Ez volt a hír, ami kis híján örömkönnyekre fakasztott. Hosszú ideje dühöngtem: az olajipar nagyágyúi bőven elég anyagi tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy átálljanak a környezetbarát energiatermelésre, ami ráadásul előbb-utóbb megtérül, hiszen időben váltva a megújulókra épülő energiaipar éllovasaiként ugyanúgy számíthatnak a busás profitra, mint olajmágnásként. Most végre megtörtént. A Rockefeller Testvérek Alap vezetője hétfőn este jelentette be, hogy a családi vállalkozás (amely öt generációra visszamenőleg az olajkitermelésből élt, jelentős vagyont halmozva fel) hátat fordít a fosszilis tüzelőanyagoknak és a jövőben a megújuló, tiszta forrásokba fekteti tőkéjét. Valerie Rockefeller Wayne hangsúlyozta az élhető, egészséges bolygó megmentésének (megteremtésének) morális kötelességét. Remélem, hogy a cégnek beválik a döntés, és példájuk más, hozzájuk hasonló, jelenleg még a fosszilis energiahordozókban érdekelt társaságot is hasonló lépésre ösztönöz (ha már a klímaválság és a katasztrofális léptékű környezetszennyezés nem elég inspiráló, talán egy vetélytárs anyagi sikerekhez vezető innovációja az lesz).

Végül egy jóhír a vízi világból: a Hawaii és Amerikai Szamoa közti szigetvilág egy részén elterülő Pacific Remote Islands Marine National Monument névre hallgató természetvédelmi terület közel 1.3 millió négyzetkilométeresre bővült Obama elnök jóvoltából. A területen tilos lesz a mélytengeri bányászat és az ipari léptékű halászat, a hobbihorgászok azonban továbbra is látogathatják.

Forrás


2014. szeptember 18., csütörtök

visszaszámlálás

Az elmúlt hónapokban időnként fel-felbukkant egy-egy hír a globális felmelegedés kapcsán különböző hírportálokon, de egyik sem vált címlapsztorivá, vezércikké. Holott illett volna. Csokorba szedtem az olvasottakat. 
Talán elsőként az orosz gázmezőkön tátongó rejtélyes üregek esete szúrt szemet. Az Index Tudomány rovata számolt be a legutóbb felfedezett, közel 70 méter mély és 30 méter széles, robbanástölcsérre emlékeztető üreg(ek)ről, amelyek keletkezését egyértelműen a klímaváltozásnak köszönhetjük: a felengedő permafroszt talajokban az eddig jégbe zárt metán az üledékben található bizonyos ásványi sókkal keveredve robbanóelegyet alkot. Egy orosz kutatócsoport a lyukak alján a levegő természetes metántartalmát ötvenezerszer (!!) meghaladó gázkoncentrációt észlelt. A hasonló (egyébként "pingó"-nak nevezett) földtani események közvetlen veszélyt jelentenek a területen húzódó gázvezetékekre és a környék falvaira, amelyek alatt nemes egyszerűséggel bármikor beszakadhat a föld: de csupán tünetei az igazi problémának, a sarkvidék kétségbeejtő felmelegedésének. A permafroszt olvadása azért aggasztó, mert benne rengeteg fagyott metán halmozódott fel szilárd metán-hidrátként, amely a légkörbe kerülve záros határidőn belül kenyérpirítóvá változtatná a földet, (tekintve, hogy az üvegházhatás-fokozó kapacitása 25-szöröse a szén-dioxidénak). Gondolom, nem kell ragoznom a folyamatot: a kiszivárgó metán hatására melegedés következik be, még több permafroszt olvad fel, még több metán jut a légkörbe, még melegebb lesz ésígytovább.
A permafroszt talajok felengedésének jelei egyébként már hosszabb ideje tapasztalhatóak, például megsűrűsödő földmozgások és a térségben szokatlan erdőtüzek formájában.

(Forrás)

2. Metánkiáramlás a Jeges-tengeren
A korábbi elképzelésekkel ellentétben - amely szerint a Jeges-tengeri kontinentális talapzatból az óceánba jutó metánt az ott élő mikroorganizmusok elnyelik - a Stockholmi Egyetem kutatói metánbuborékok felszínre törését tapasztalták a Laptev lejtő lábánál. A vizsgálatok tanúsága szerint a gáz a légkörbe kerül, tovább gyorsítva az Északi-sarkvidék melegedését. A jelenség nem egyedülálló: szerény becslés szerint Kelet-Szibériában évente 17 megatonna metán jut az atmoszférába a Jeges-tengerből és a sarkvidéki tavakból.

(Forrás)

3. Fekete jég Grönlandon 
Noha nem egyértelmű, minek köszönhető, Gröndland jege elfeketedett: valószínűleg a nyári hóviharok megritkulása mellett mikrobiális tevékenység, valamint a szélbe kerülő korom és por felel a jelenségért. A sötét jégtakaró nemhogy visszaveri: magába szívja a napfényt, körülbelül kétszerannyi energiát nyelve el, mint az Egyesült Államok éves elektromosenergia-fogyasztása. Ennek hatására természetesen fokozott mértékben olvad, ami pedig a jégsapka alatti vizek karbontartalmának (ideértve az emlegetett metán mellett a szén-dioxidot is) kiszabadulásával járhat.

Egy összeomló bolygó agóniája bontakozik ki a szemünk előtt. Elsős sorból nézhetjük Földanya haldoklását A Homo sapiens-nek nevezett rákfene önpusztítása magával rántja e csodálatos planéta teljes ökoszisztémáját. Már abban is csak halványan merek reménykedni, hogy bizonyos bakteriális létformák átvészelik, amit mi nem fogunk, és nekik köszönhetően talán idővel új élet sarjad.
Az orrunk előtt bontakozik ki a felmelegedés eredményezte biológiai katasztrófák láncolata, és egyértelműen megmutatkozik az eddig elszeparáltan kezelt jelenségek - például a kanadai erdőtüzek és a grönlandi jégszennyezés - közti egyértelmű kapcsolat. Itt már nem egyes régiók, élőhelytípusok vagy élőlényfajok érintettségéről van szó, hanem a globális ökoszisztémát fenntartó és működtető biológiai rendszerek beláthatatlan következményekkel fenyegető destabilizálódásáról. Gaia homeosztázisa felborulóban van.
És mi mégsem cselekszünk elég gyorsan. "Tanulmányozni" kívánjuk a kérdést, mikor már rég radikális tettekre volna szükség: tervezeteket és előirányzott ajánlásokat teszünk "az üvegházhatású gázok emissziójának mérséklésére", miközben a fosszilis tüzelőanyagok használatát nemzetközi törvényekkel kéne tiltani és büntetni. Óvatos becslésekbe és akadémikus vitákba bocsátkozunk a klímaváltozást illetően, miközben a természet felsikolt. Aggodalmasan emlegetjük a kőolaj,-földgáz,-és szénkészletek kimerülését, holott ennek mielőbbi bekövetkezte áldás volna az emberiségre nézve. Hiába látjuk ugyanis, hova vezet a rájuk épülő energiatermelés, egyre csak újabb és újabb széntelepek, újabb és újabb olaj,- és földgázmezők után kutatunk. A Gazprom és a Shell már tűkön ülve várja, hogy fúrótornyaival berongyoljon az Északi-sark felolvadó jégtakarója helyére, és a kontinentális talapzatot birtokló államok máris a potenciális lelőhelyek tulajdonjoga fölött marakodnak. Valahányszor felröppen a médiában a hír, hogy újabb kiaknázható területet gyanítanak itt vagy ott, görcsbe rándul a gyomrom. Az istenek szerelmére, fogyjon el végre mindhárom nyavalyatörte ásványkincs.
Noha rendelkezésre áll számtalan innovatív technológia, aminek köszönhetően zölden tudnánk energiát termelni, közlekedni, élni, az olajlobbi szava mindent túlharsog. A profit mindenhatóvá vált, isteni törvényként vezérelve a világgazdaságot: a meglevő, biztos jövedelmet hozó, nem-megújuló hordozókon alapuló energiaipart akkor sem dobjuk félre, ha a saját halálos ítéletünket írjuk alá ezzel. Úgy fogunk elpusztulni egy mikrosütővé vált planétán, hogy minden eszköz, amellyel megmenthetnénk magunkat, rendelkezésre áll: épp csak az utolsó benzincseppig és szénkockáig halogattuk az alkalmazásukat, merthát "ej, ráérünk arra még". Létezik már erkélykorlátba, ablaküvegbe, betontéglába, tetőcserépbe építhető fotovoltatikus rendszer, napelemekből álló - kamiont is elbíró - úttest, amely menet közben töltené a rajta haladó elektromos játműveket, bioluminenszenz algákkal világító utca lámpa, olyan asztal, amelynek üveglapja alatt mohatenyészet termel áramot, önellátó és fenntartható városterv, hidrogéncellás autó, dombágyás, akvapónia, permakultúra, geotermikus energia... kifulladásig lehetne sorolni. Mi kell még, hogy végre rádöbbenjünk: ezek nem megmosolyogni vagy vállonveregetni való ötletsziporkák valami "fiatalkutatókökofesztiválja" jellegű tudományos mostmutasdmeg versenykiírására, hanem a túlélésünk zálogai?! Kétségbeejtő, hogy még mindig lobogtatnivaló érdekességként tartjuk számon az efféle újításokat ahelyett, hogy rohamtempóban építenénk be őket a mindennapjainkba. S különösen fájdalmas arra gondolni, hogy ha idejekorán felismerjük és beismerjük a környezetpusztulás, éghajlatváltozás tényét és a vele kapcsolatos felelősségünket, most nem egy agonizáló bolygón kapkodnánk görcsös kétségbeeséssel világmegváltó szalmaszálak után, hanem talán már a zöld technológia és fenntartható létezés aranykorát élnénk.

Nem azért írtam mindezt, hogy szükségtelen bűntudatot keltsek vagy világvége-jóslatokkal vagdalkozzak. Beismerem, könnyen elszalad velem a ló, ha a klímaváltozás kerül terítékre. Az önmarcangolás vagy az apokaliptikus szcenáriók túlhangsúlyozása viszont - saját bőrömön tapasztalom - inkább destruktív, semmint célravezető. De szilárdan hiszem, hogy minden embernek egyéni felelőssége megtenni a felmelegedés ellen azt, ami rajta múlik. Mindahányszor autóba ülünk tömegközlekedés vagy biciklizés, neadjisten gyaloglás helyett; mindahányszor feleslegesen égetjük a villanyt vagy megvesszük a századik nejlonzacskót is a boltban, rúgunk egyet az anyatermészetbe. Abba a Természetbe (nagybetűvel), amely táplál és éltet bennünket, és amely nélkül nem létezhetünk. Abba a Természetbe, amelyet kizsigerelünk, megerőszakolunk, teleszemetelünk és meggyalázunk; és amely mégis, továbbra is otthont ad nekünk. De meddig?

2014. szeptember 14., vasárnap

a mai nap dala: omnia - earth warrior

Úgy fest, nem csak a Tyr kísérletezik új stílussal. Az Omnia 2014-es albumának címadó dala szövegestül-zenéstül belopta magát a szívembe (a bohókásan furcsa, amolyan omniás videoklip már csak ráadás).


2014. május 16., péntek

néhány szót az akácról

A médiában mostanság többször felvetődött a hazai akáckérdés annak kapcsán, hogy az EP az EU területén fellelhető adventív, invazív fajok (vagyis idegenhonos özönnövények) listázását szorgalmazó rendeletet tervez. Úgy tűnik, szakmai érvek helyett most is politikai erővonalak mentén reagált a hazai döntéshozás, hiszen Fazekas Sándor "balliberális véleménynek" bélyegezte az akác ökológiai kártételének tényét,  a faj pedig mai naptól a hungarikumok táborát gyarapítja.
(Forrás)
A fehér akác - Robinia pseudoakacia - régóta szerves tartozéka a magyar tájnak, és sokak számára kedves: elegáns megjelenésű, sokrétűen hasznosítható, gyorsan növő lombhullató, kiváló minőségű faanyaga magas fűtőértéke mellett építkezésekhez is elsőrangú. Kellemes illatú és ízű virágzatából szörp, gyógytea, különleges étel készíthető, mindemellett remek méhlegelő, az akácméz pedig kifejezett népszerűségnek örvend a hazai és nemzetközi piacon. A rend kedvéért nem árt megjegyezni, hogy a növény kérge és termése mérgező. Számos pozitív tulajdonsága szól a teljes kiirtás helyett az ésszerű korlátozás mellett, ám nem szabad szőnyeg alá söpörni az általa képviselt biológiai rizikót.
A fehér akác Észak-Amerikából került az Alföldre a 18 században, és a 19.-20. század fordulóján rohamléptekkel terjedt el az országban, az őshonos flóra drasztikus átalakulását eredményezve. A gyökérgümőiben található nitrifikáló baktériumok az állomány talajában jelentős nitrogéndúsulást idéznek elő, amit az adott termőhelyre jellemző természetes aljnövényzet legtöbb faja nem képes akceptálni, ezért az akácosok cserje,- és gyepszintje nem csak fajszegény, de szinte az ország minden pontján ugyanazon kisszámú, nitrofil, bolygatástűrő, sokszor szintén idegenhonos (gyom)növény alkotja. Az erdei ökoszisztéma vázát képező növényvilág diverzitásának eltűnésével az állatok élettere is beszűkül, hiszen a megváltozott feltételek között nem találnak maguknak megfelelő táplálékot, búvóhelyet, fészekanyagot stb. A kellően összetett és fajgazdag társulás kialakulását a nitrogénbőség mellett tovább nehezítik az akáclevelek bomlása során a talajba kerülő allelopatikus (más növények fejlődését gátló) vegyületek. 
A kép csak illusztráció, nem Mo-n készült (Forrás)
Ne feledkezzünk meg a termeléstechnológiáról sem: a legtöbb telepített akácos mértani rendben ültetett egykorú, egyfajú állományt képez, amelyben elegyfák csak elvétve fordulnak elő, a természetes erdődinamika velejárói - a kidőlt törzsek, a helyükön keletkezett parányi nyiladékok, a korhadék, a spontán újulat, a változatos kor,-és fajösszetétel (mindez az Erdő mint életközösség működése szempontjából kulcsfontosságú) - hiányoznak; a cserjeszintet, gyepszintet a gépi és vegyszeres művelés is alakítja. Újabb komoly problémát jelent, hogy az akác igazi túlélő: tuskóról, gyökérről vígan sarjad, a termése a talajban évtizedekig megőrzi csíraképességét, természetes kártevője hazánkban nincs. Ahol egyszer megtelepedett, onnan gyakorlatilag kiirthatatlan, terjedését pedig képtelenség kordába szorítani. Márpedig olyan élőhelyeken is megjelenik, amelyek természetvédelmi szempontból kiemelkedő értéket képviselnek és/vagy különösen is sérülékenyek. Ilyenek az eurázsiai sztyeppövezet Kárpát-medencei, legnyugatibb nyúlványának (Alföld) különleges, csak hazánkra jellemző növénytársulásai: a borókás-nyarasok, pannon löszgyepek, homoki gyepek. E társulásokat nem csak sztyepp-jellegük vagy specifikus kialakulásuk teszi unikálissá, hanem a bennük fellelhető endemikus (vagyis bennszülött) és/vagy reliktumfajok (azaz egy korábbi klímaperiódusból, például az i.e. 7000-től datált meleg, száraz mogyoró-korból visszamaradt növények) jelenléte is. Az említett életközösségek java amúgy is legyengült, érzékeny állapotban vegetál a mezőgazdaság átalakulása, a globális klímaváltozás és az Alföld vízháztartásának jelentős megváltozása miatt. Egy száraz löszgyepet az akác által előidézett nitrogénrobbanás visszavonhatatlanul tönkretehet.
Hasonló veszedelem fenyegeti az Alföld természetes erdőtársulásait. Nem akarok most az úgymond "üdvös" folyószabályozásokról hőbörögni, mert soha nem érnék a bejegyzés végére: a lényeg, hogy az árterületek megcsappanásával és a talajvíz rohamos fogyatkozásával a hajdan kiterjedt puha,- és keményfás ligeterdők, valamint gyöngyvirágos-tölgyesek leromló termőhelyeit az akác vette-veszi birtokába. Miközben az ország erdősültségének növekedése fontos cél, szem előtt kell tartanunk, hogy a jelenlegi erdőterület közel negyedét akácosok alkotják, amelyek ugyan valóban fás szárú növényzet által dominált vegetáció-együttesek, erdőnek azonban jóindulattal sem nevezhetők a valódi erdei életteret gazdagon átszövő biológiai kapcsolatok és sokrétű anyagcsereviszonyok hiányában. Ezek alapja ugyanis a biodiverzitás, a növény,- és a tőlük függő állatfajok sokfélesége - ami az akácosok esetében elhanyagolható.
Hogy ne csak a levegőbe puffogtassam az érveim, egykori államvizsgatételeim alapján illusztrációként összevetem egy tipikus akácos és egy tipikus gyöngyvirágos tölgyes karakterfajainak listáját. A bejegyzés korábbi verziójában szereplő tételes felsorolás helyett - amely valószínűleg próbára tette az olvasók többségének türelmét :) - zanzásított összefoglaló következik.
Tehát, az akác lombkoronaszintjében elegyfajok elvétve fordulnak elő, ami megtalálható, gyakran maga is idegenhonos: például a nyugati ostorfa vagy az alásfa. A cserjeszintet a termőhely adottságainak megfelelő közönségesen elterjedt cserjefélék alkotják: nedvesebb környezetben bodza, szeder, komló, szulák keserűfű, száraz vidékeken vadrózsák, boróka, kökény, galagonya. A gyepszintben tavasszal - a tápanyagbőségnek köszönhetően - megjelennek az üde lomberdők kora-tavaszi aspektusának fajai (salátaboglárka, keltikék, kígyóhagyma, üstökös gyöngyike, kónya sárma), illetve a tipikusan bolygatástűrő-és jelző, leromlott termőhelyeken tömegével elszaporodó tyúkhúr, vérehulló fecskefű, piros árvacsalán, ragadós galaj, zamatos turbolya stb. A nyári vegetációs fázisban uralkodnak az özönnövények és az idegenhonos gyomfajok: magas aranyvessző, selyemkóró, egynyári seprence, kenderkefüvek, fekete peszterce, szúrós gyöngyajak, csalán és társaik. Megjegyzendő, hogy a csalán őshonos hazánkban, eredetileg a patakmenti égerligetek, szurdokerdők és puhafás ligeterdők faja volt: rohamos terjedése a bolygatott-leromlott élőhelyeken azonban az invazív gyomokkal rokonítja.
Persze korántsem mondhatjuk, hogy egy akácos minden faja teljesen haszontalan (egy természethívő számára egyetlen élőlény sem az, gyakorlati értékétől függetlenül). A selyemkóró és a magas aranyvessző közismerten jó mézelők, az aranyvessző mellett gyógyhatású a szúrós gyöngyajak, a fekete peszterce, a csalán, a ragadós galaj, a tyúkhúr, a vérehulló fecskefű, az összes fent felsorolt cserjefaj, a komló; ehető a salátaboglárka, a zamatos turbolya, a kányazsombor, a tyúkhúr, a galagonya,- kökény,- gyepűrózsa,- és borókatermés. Azonban együttesük biológiai szempontból nem funkcionál szerves ökoszisztémaként, és élőhelyi minőségét tekintve a nyomába sem ér egy természetes vagy természetszerű erdőtársulásnak.
Ezzel szemben egy göngyvirágos-tölgyesben már a lombkoronaszintben gazdag változatosság fogad (kocsányos tölgy, olasz tölgy, fehér nyár, rezgő nyár, bibircses nyír, mezei juhar, ezüst hárs, csertölgy, vadkörte). A cserjeszint szintén meglehetősen zsúfolt: tipikus fajai a veresgyűrűs som, boróka, sóskaborbolya, csíkos kecskerágó, fagyal, kökény, egybibés galagonya, gyepűrózsa, tatár juhar, mogyoró, ostormén bangita. A gyepszintben a nyílt foltokon (merthogy a homoki tölgyesek termőhelyi adottságaiknál fogva itt-ott felszakadozó, homokpusztagyep-jellegű tisztásokra bomlanak) a xerofil fű,-és sásfélék (barázdált csenkesz, vékony csenkesz, homoki csenkesz, illatos szentperje, illatos borjúpázsit, erdélyi gyöngyperje) mellett szarvas,-citrom,-és magas kocsord, sarlós gamandor, koloncos legyezőfű, ágas homokliliom és számos védett-fokozottan védett faj: árvalányhajak, homoki kocsord, homoki nőszirom, erdei szellőrózsa, magyar nőszirom, magyar zergevirág, tátogó kökörcsin díszlik (utóbbira külön fajvédelmi program irányul). A zárt erdőrészeken erdei szálkaperje, ligeti perje, szálkás tarackbúza és a xeromezofil erdők klasszikus lágyszárúi (gyöngyvirág, széleslevelű, - és soktérdű salamonpecsét, erdei ibolya, erdei gyöngyköles, enyves zsálya, erdei tisztesfű, bársonyos tüdőfű, kéküstökű csormolya, kőmagvú gyöngyköles) borítják a talajt.
A gyöngyvirágos-tölgyesek számos védett állatnak nyújtanak otthont: ilyen a fűrészlábú szöcske, sisakos sáska, imádkozó sáska, holdszarvú ganajtúró, óriás tőrösdarázs, barna ásóbéka, fürge gyík, zöld gyík, homoki gyík, mezei pacsirta, parlagi pityer, búbos banka, kis őrgébics, tövisszúró gébics, egerészölyv, ürge, molnárgörény. Lakói közül fokozottan védett a magyar futrinka, az ugartyúk és a szalakóta.
Természetesen egy akácosban is élnek állatok, de viszonylagos fajszegénysége, a termesztéstechnológia és maga az akác termőhely-átalakító hatása okán kialakuló jellegtelen növényzet, valamint a számos idegenhonos faj, amelyekkel a hazai fauna nemigen tud mit kezdeni (tisztelet a kivételnek) jelentősen rontják élőhelyi értékét.
(Forrás)
Egy szó mint száz: mélységesen elkeserít, hogy az akác megítélése politikai csatározássá fajult, ahol a szakmai érvek helyett demagóg retorikai fogások dominálnak. Ahol egy, biológusok, ökológusok, természetvédő és erdőgazdálkodó szakemberek által évek óta hangoztatott tényre rá lehet ütni a jól bejáratott elsütőbillentyűként működő 'ballib' stigmát, mintegy automatikusan téveszmévé bélyegezve ezzel. Méginkább megdöbbentett, hogy mindezt nem kisebb ember, mint a vidékfejlesztési miniszter tette. Fazekas Sándor sziporkájának ("Nem osztjuk azt a véleményt, ami a balliberális oldalon megfogalmazódik, hogy Észak-Amerikából behurcolt özönnövény lenne az akác") tanulságos kontrasztját adják Kövér László 2002-es szavai a Medgyessy-kormány akkori Akácfa-mozgalmának kapcsán adott nyilatkozatából: "Az akácfa a magyar tájtól, a Kárpát-medencétől idegen, rendkívül kártékony és agresszív növény, amelynek elterjedése kipusztulással fenyegeti őshonos erdeinket... Találóbb jelképre a szocialisták nem is bukkanhattak volna: az akác is egy súlyos történelmi tévedés Magyarországon". 
Tény, hogy az akác gazdaságilag hatalmas potenciált képvisel, oszlopa a hazai mézelőállításnak és a faanyagtermelésnek. Tény, hogy sokan - és okkal - szeretik (még én sem tudok igazán haragudni a kertecskémben növő példányaira, elvégre nem tehetnek róla, hogy idesodorta őket a kellő előrelátás hiánya, ráadásul virágzatuk mézédes illatú szárítmánya évek óta a családi teafogyasztás egyik ínyencsége). Tény az is, hogy a jelenlegi törvénykezés korlátokat szab a telepítésének, és úgy-ahogy igyekszik védeni a természetszerű erdőtársulásokat. De mintegy politikai erőfitogtatásként, a mitikus ellenséggé misztifikált "Brüsszellel" szembeni hősies ellenállás jegyében hungarikummá nyilvánítani, az aggódó ellenhangokat pedig a megfelelő szitokszóval felcímkézve egy kalap alatt félresöpörni meggondolatlan, elhamarkodott és felelőtlen magatartásnak tűnik. A természetvédelem húsbavágó kérdéseit nem pitiáner pártcsaták és választási kampányfogások koncaként kéne felszabdalni és szétcincálni. 
Remélem, végül olyan, szakmailag is elfogadható döntés születik az akác hazai jövőjéről, ami a természetvédelem, valamint az erdőgazdaság érdekeit egyaránt szem előtt tartva és lehetőségek szerint összeegyeztetve a megfelelő határozottsággal szorítja kordába az akácállományok terjedését, telepítését. Remélem, hogy az amúgy is minden tekintetben (társadalmilag, kulturálisan, politikailag) sérülékeny Kárpát-medence kiszolgáltatott és érzékeny természeti rendszereit nem terheljük a kelleténél jobban egy özönnövény túlhabzó agrárpatrionalizmustól fűtött propagálásával.
Végül újfent elnézést kérek a véleményosztásért, ám ezúttal talán a bocsánatos bűn kategóriájába esik, hiszen egy természethívő számára sem lényegtelen témát érintett. 

Áldás!
Eső

2014. április 22., kedd

föld napja

Hagymás fogasír (Dentaria bulbifera)
Ajánlom figyelmetekbe a Föld Napja Alapítvány honlapját, ahol e jeles nap történetével és jelentőségével, a hozzá kapcsolódó aktuális rendezvényekkel, mozgalmakkal és akciókkal, valamint mindennapjaink zöldítésével kapcsolatos hasznos infókat leltek. 

Jó ideje fogalmazgatok magamban néhány sort arról, mennyire lenyűgöznek a Természet apró csodái, amelyek lépten-nyomon a szemem elé kerülnek. Az ég kékjének pazar árnyalatai. A fátyolka lehelet-zöld szárnyának csipkefinomságú erezete. A pitypangbóbita tökéletes szimmetriája. Az erdei vöröshangya lángoló színei. A kökörcsin és a kutyatej harsány lila-sárga kavalkádja. A viharfelhők tánca. A délutáni eső íze. A nedves talaj ázott göröngyei közt napvilágra törekvő sziklevél-parányok diadalmas seregei.
Talán nem is kell hosszan ragozni e témát, elvégre az ember nem véletlenül lesz természethívő, természetvédő, állatgondozó és állattartó. Mégis, olykor majd szétfeszít az áhítat-teli öröm, amelyre kétségbeesetten keresem a megfelelő szavakat - mindhiába. Nincsenek méltó eszközeim, hogy híven ecseteljem Földanya szépségét. Azt a szépséget, amely nem csak szívet-lelket gyönyörködtető, de életadó is. Azt a szépséget, amelyet az emberiség rohamléptekkel pusztít, önmaga alatt vágva a fát. Ne csak ma emlékezzünk meg róla: a mi életünkben legyen minden nap a Föld Napja.

2014. március 2., vasárnap

erdőmentők

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe az Erdőmentőket, illetve az általuk szervezett, hamarosan elstartoló ingyenes erdő,- és vadvédelmi koordinátor képzést.

(a kép az egyesület weblapjáról származik)

2013. március 22., péntek

egy csepp, két csepp, öt csepp meg tíz....


.. olvad a jégcsap, csepereg a víz - folytatódik a versike. Az ártatlan gyerekmondókának szomorú aktualitást ad a sarki jégsapka vészes fogyatkozása, illetve az édesvízkészletek krízise. 
A Föld számunkra hasznosítható édesvízkészletei meglehetősen szűkre szabottak. A bolygó teljes vízmennyiségének mintegy 2-2.5%-át kitevő édesvíz 96 - 98%.-a a talajfelszín alatt rejtezik. A felszíni képződmények - tavak, vízfolyások, tengerszemek, gleccserek, hómezők, források stb - elenyésző hányadát alkotják az éltető kincsnek. 
Hogy jobban el tudjuk képzelni, íme az ábra, amely planétánk vízvagyonát egyetlen - nem is olyan - gigantikus cseppbe sűrítve ábrázolja. Mellette ott guggol két, még kisebb kék bogyó: egyik az össz-édesvízkészletet, másik a felszín feletti édesvizek tömegét hivatott reprezentálni. A világóceán tehát belesűríthető egyetlen, 1385 kilométer átmérőjű, 1.4 milliárd köbkilométer térfogatú gömbbe; az édesvíz teljes mennyisége pedig egy 272.8 kilométer átmérőjű cseppet tölt meg. 
A Föld teljes vízkészletének több, mint 97%-át a magas sótartalmuk miatt emberi fogyasztásra, mezőgazdasági vagy ipari célokra közvetlenül nem alkalmazható tengerek teszik ki. A fennmaradó édesvíz 80%-a a sarki jégtakaróban található (amíg egyáltalán beszélhetünk sarki jégtakaróról); így hát a bolygó vízkészletének mindössze 0.5%-a a talajvíz (67000 köbkilométer), az egyéb felszín alatti vizek (rétegvizek, hév-vizek: 8 400 000 köbkilométer) és a felszíni víztestek (126 000 köbkilométer). Rajtuk kívül 13 000 köbkilométer a légkörben található nedvesség űrtartalma. 
A vízfelhasználás megoszlásában köztudomásúlag aggasztó aránytalanságok állnak fent. Becslések szerint közel egymilliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, miközben a világ népességének nyugati nyugalomban élő töredéke - köztük mi, magyarok - meggondolatlanul pazarolja a bőséges(nek hitt) vízkészletetl. Egyetlen zuhanyozás 30-100 l, a fürdés 100-400 l, WC-öblítés 10-30 l, a mosogatás 40 l, a mosógép 120 l ivóvizet (!!) fogyaszt. Az ENSZ adatai szerint a kitermelt felszín alatti édesvíz (Európában a készlet 70%-a, Szaúd-Arábiában 100%-a, Afrikában 80%-a) javarésze (65-70%-a) mezőgazdasági célokat szolgál. Mindeközben a világ másik felén tömegek halnak meg a kényszerűségből fogyasztott szennyezett ivóvíz okozta fertőzésektől. 
Egy átlag amerikai nagyjából 260, egy német 120, egy hazai polgár 150 l vizet használ el naponta - szemben egy gambiaival, aki mindössze 5 litert. A természeti erőforrások egyenlőtlen eloszlásáról senki nem tehet, a harmadik világ vízkrízisét pedig főképp közvetve, segélyszervezetek, oktatóprogramok, kútfúrások finanszírozásával támogathatjuk. Viszont azt illetőleg komoly felelősség hárul ránk, hogy hogyan bánunk a napi szinten rendelkezésünkre álló vízvagyonnal: mennyire takarékoskodunk vele, mennyire szennyezzük, mennyit pocsékolunk el belőle. 
"A víz 29 százaléka vécéöblítésre, 45 százaléka fürdésre megy el - utóbbiba beleértve a kézmosást, a zuhanyozást és a kádfürdőt. Mosásra mintegy 13 százalékot, mosogatásra 5 százalékot fordítunk, 3 százalékot főzéshez használunk el, illetve megisszuk. A maradék 4 százalék megy takarításra és egyéb célokra, például kocsimosásra.
A 150 literből legfeljebb 5 litert használunk főzéshez és iváshoz, amelyhez elengedhetetlen a maximális vízminőség. De szintén ivóvíz minőségű vízzel öblítjük a vécét, mossuk a kocsit, locsoljuk a gyepet, áztatjuk a ruhát" - írja Hivert-Klokner Zsuzsanna (ld. források). 
A környezet,- és pénztárcabarát vízgazdálkodás egyik lehetséges eszköze a szürkevíz újrahasznosítása. Szürkevíz alatt - bár azt remélem, senkinek nem ismeretlen ez a fogalom - a zöldségmosás, tisztálkodás stb. során keletkező enyhén szennyezett vizet értjük, amely WC-öblítésre vagy veteményes, szobanövények locsolására, autómosásra, takarításra még megfelel (természetesen figyelembe véve, hogy mi került bele az első használat során. Tusfürdős vízzel fikuszt öntözni valószínűleg nem nyerő).  Ugyanakkor ha természetes alapanyagokból készült környezetbarát tisztító,- és tisztálkodószereket használunk, a szürkevíz használati spektruma is kitágul (persze ekkor sem lehet ész nélkül bánni vele. Természetes öblítő az ecet, de ez nem jelenti azt, hogy az ecetes víz a konyhakertbe való!).
"Németországban úgy becsülik, a 127 literes átlagos fejenkénti napi vízfogyasztásból 70 liter a szürkevíz. Vagyis a napi fogyasztás 55 százaléka kétszer használható lenne, tehát különösebb komfortveszteség nélkül megtakarítható a vízszámla negyede." (uo). A szürkevíz újrahasznosítására már hazánkban is ismertek különféle elképzelések, tervek, szabadalmak és konkrét berendezések, pl. a Hangsrohe KFT. -féle "Pontos AquaCycle" vagy Országh József "Kegyedi" rendszere. Persze a legegyszerűbb: tisztálkodás közben bedugni a mosdókagyló, mosogató, kád dugóját, és az így összegyűlt vizet a fenti módon felhasználni.
A másik komoly fegyver a csapadék gyűjtése. "Magyarországra alkalmazott számítások szerint egy 150 négyzetméter alapterületű családi ház tetejéről annyi esővizet lehet összegyűjteni, amennyi egész évben fedezi egy négytagú család vécéhasználati, takarítási, mosási igényeit (67,5 köbméter/év), valamint egy 120 négyzetméteres kert locsolását (65,6 köbméter/év). Ebből következik, hogy fejenként és naponta 45 liter ivóvíz váltható ki esővízzel. Ez évente nagyjából 44 ezer forintos megtakarítás. A vízgyűjtéshez két darab öt köbméter űrtartalmú ciszterna kell Gayer József tanulmánya szerint. Az egyik tartály a házban felhasználandó esővizet gyűjti, a másik a kerti locsoláshoz valót. A rendszert kisebb tárolókból is össze lehet állítani." (uo).
A beérkező víz mennyiségét is csökkenthetjük - ebben a víztakarékos mosó,-és mosogatógépek, a  start/stop gombos (vagy egyéb módon szabályozható) WC-tartályok (nem beszélve a mostanság felkapott komposztWC-ről) sokat segíthetnek. A mosogató csapjára szerelt perlátoros (gyöngyöztető) szórófej levegőt kever a vízsugárhoz, vízpermetet hozva létre, aminek következtében az elhasznált víz mennyisége 30%-kal megfogyatkozhat. Németországban egyébként már engedélyezett - sőt, támogatott - a kizárólag esővízzel üzemelő mosógép, illetve a házi szürkevíz-tisztító berendezés alkalmazása. Víz,- és energiatudatosság szempontjából is alapvető követelmény a háztartási gépek kapacitásának kihasználása: vagyis lehetőleg akkor indítsuk be mosó - és mosogatómasináinkat, ha megteltek. Ügyeljünk a csöpögő csapokra, szivárgó vezetékekre: jelentékeny mennyiségű víz tud rajtuk keresztül - kihasználatlanul - eltávozni.
Egy kis odafigyeléssel közvetlen vízhasználatunk valamelyest leredukálható. Kádfürdő helyett válasszuk a gyors zuhanyt, amolyan kolesz-stílusban (ahol soha nincs elég melegvíz ahhoz, hogy az ember végtelenségig áztassa magát, nem beszélve a fürdő ajtaja előtt toporgó türelmetlen lakótársakról) - a szappanozás idejére zárjuk el a csapot, és csak az öblítéshez nyissuk meg ismét. Ugyanez áll a kézmosásra, fogmosásra, borotválkozásra. Az elvetemültebbek pedig akár egy lavór vagy lábas vízből is megoldhatják - a higiénia követelményeinek megfelelő - mosakodást, ahogy ezt saját tapasztalataim is alátámasztják. A tisztálkodás során dugjuk be a kád, mosdókagyló dugóját, és az így megtartott vizet később használjuk fel például WC-öblítésre.
Aki pedig a sok hétköznapi apróságon túl felderengő komoly változtatásokon töri a fejét, annak javaslom a Vízönellátó honlapot, ahol a szennyvíz-kezelés és vízújrahasznosítás egyedi szintű megoldásaival ismerkedhet meg. 
Tovább nem ragozom az instrukciókat. Lehetne itt még beszélni az egyes élelmiszerek, iparcikkek, ruházati termékek "vízlábnyoma", vagyis az előállításukhoz szükséges vízmennyiség alapján történő megvásárlásáról, a természetes élővizek szennyezettségéről - pl. a Csendes-óceánon pusztító szemétszigetről - és mindannyiunk ezzel kapcsolatos felelősségéről, a víz számtalan, a nyers tudományon túlmutató különlegességéről (amint azt Dr. Masaru Emoto sokat vitatott, de mindenképp gondolatébresztő kutatásai elénk tárják), de akár arról is, hogy milyen vallási képzetek, hiedelmek, mitologémák fűződtek hozzá a történelem során. 
A modern pogányok többsége számára a víz nem pusztán tudattalan anyag, random természeti képződmény,   hidrogén-és oxigénmolekulák kémiai kötelékeiből felépülő struktúra, biológiai építőkocka, vivőanyag, reakcióközeg,- és partner, fizikai jelenség. A víz a földi élet bölcsője és táplálója: Földanya méhe, vére, könnye, magzatai ringatója. A teremtés esszenciáját rejti magában. Ne csak a mai napon, de mindenkor bánjunk vele több alázattal: minden korty folyadék, minden csepp eső a létezés zálogát hordozza - tanuljuk meg megbecsülni.
  
Források:
origo (Hivert-Klokner Zsuzsanna írása)

a víz



2012. április 22., vasárnap

a folytatás - II

A világítással bánjunk csínján: csak azokban a helységekben égjen a lámpa, ahol épp tartózkodunk. Részesítsük előnyben az energiatakarékos izzókat. A vízfelhasználás még ennél is kritikusabb pont. Miközben a világ egyik felének nincs tiszta ivóvize, a másik még a WC-t is azzal húzza le. Ennek tudatában igyekezzünk takarékoskodni. Egyik nagy gyengeségem az órákhosszat tartó fürdőzés: ehelyett a rövid és lényegretörő:) zuhanyzás volna igazán környezetbarát. Az esővíz felfogása és összegyűjtése nem csak az öntözés, de a WC-öblítés és takarítás szempontjából is hasznos lehet. Ami a mosást, mosogatást illeti, vásároljunk víz, - és energiatakarékos masinákat, és azokat is csak szükség esetén használjuk. Hacsak nem sárban dagonyáztunk naphosszat, ne mossunk ki minden ruhadarabot egyszeri viselés után (kivétel természetesen a fehérnemű), és normál szennyezettség esetén ne alkalmazzunk 30 foknál magasabb hőmérsékletű programot. A mosószereinket is megválogathatjuk: mosópor helyett ott a mosódió (igaz, érdemes megfontolni, hogy utóbbi behozatala – lévén importcikk – önmagában nem épp környezetkímélő), öblítő helyett az ecet, amely egyéb háztartási vegyszereket is felválthat. Én a padló feltörlésétől az ablakmosáson és fürdőszoba-takarításon át a deguketrecek, csigaterrárium és teknősakvárium kifertőtlenítéséig mindenhez használom, remek eredménnyel.
A fűtés hatalmas energiapazarlással jár, ha a házunk szigetelése elégtelen. Építkezésnél ügyeljünk a falak vastagságára, a tető strapabíró szigetelésére, a hermetikusan záródó ajtókra, ablakokra, mert a későbbi fűtési költségek jelentős hányada ezen múlik. E téren is ismeretesek ökológiai szempontból kedvező építészeti megoldások: lásd passzív ház, földház, napkollektorral szerelt tető, stb. A cserépkályha vagy vegyes tüzelésű kazán a földgáz alternatívája lehet, noha az ezekben eltüzelt faanyag és papír szintén szén-dioxidot juttat a légkörbe (s ha mindenki fával akarna fűteni, alig maradna erdő a Földön). A geotermikus fűtés inkább környezetbarát, amennyiben a termálvíz keringetésére használt szivattyút megújuló energiaforrásból üzemeltetjük (ez a kompozíció sajnos egyelőre leginkább elméleti síkon létezik).
Ami a bútorzatot, a használati tárgyakat és a ruházatot illeti, az ember szereti maga körül a természetes anyagokból készült holmikat, ugyanakkor ha mindenki ragaszkodna a tölgyfaszekrényhez, nem maradna tölgyfa a bolygón. Ámazonban a pozdorja, farostlemez vagy műanyag berendezés – számomra – nagyon idegen. E téren valahogy meg kell találni a harmóniát a természetszeretet és a környezetvédelem között.
A ruhavásárlást illetően csak annyit mondhatok, hogy igyekezzünk szem előtt tartani azokat a cigánygyerekeket, akik télen is mezítláb koldulnak. A megunt, kinőtt holmit ne hajítsuk a szemétbe: adjuk tovább a családtagoknak vagy a rászorulóknak. Ha nem ismerünk a közvetlen környezetünkben olyat, aki örömmel fogadná, ott a Máltai Szeretetszolgálat és társai. Aztán meg, ha a másik végéről fogjuk meg a dolgot: mikor ruhát veszünk, ne csak a neves szalonok irreálisan drága modelljei között nézzünk szét. Én a turkálók nagy híve vagyok:), hisz még a kilóáron futó bálás cuccok között is rá lehet akadni nagyon jó minőségű, kifogástalan állapotú holmikra. S sokszor mennyivel egyedibbek, stílusosabbak a kínai áruházak és mondvacsinált márkaboltok tömegtermékeinél!
Egy szó mint száz: a mindennapi életben is rengeteg apróság adódik, amellyel tehetünk valamit a környezet védelme érdekében. Ne várjuk a világot irányító oligarcháktól, politikusoktól és diplomatáktól, hogy cselekedjenek helyettünk, mert félő, ők csak akkor fognak mozdulni, ha már a fejünkre szakad a ház. S higgyétek el: akkor csak a maguk tulajdonát, életét, érdekeltségeit mentik majd. A kisemberek egyetlen esélye az alulról építkező szemléletmód, - és életforma-váltás, a környezettudatosság beemelése az élet minden szegmensébe.
Még egy elengedhetetlen része van a környezeti válság elkerülésére, ill. átvészelésére tett erőfeszítéseknek: a tanulás. Nagyon fontos, hogy minél jobban megismerkedjünk a minket körülvevő élővilág által nyújtott lehetőségekkel (s persze az azt fenyegető veszélyekkel). Nem akarok vészmadárként viselkedni, de bizony előfordulhat, hogy a pesszimista folyamatmodellek egyike valósul majd meg, s akkor nagy értéke lesz a tudásnak. Eljöhet még az idő, mikor a túlélés kulcsa az lesz, hogy felismerjük az ehető és mérgező növényeket, gombákat, tudjuk, hogyan kell salátaboglárkából, tyúkhúrból, pitypangból salátát, medvehagymából levest, zamatos turbolyából főzeléket készíteni, tudjuk, hogy a fűzfakéreg főzete lázcsillapító, a galagonyabogyó szívgyógyszer, a csipkebogyó vitaminbomba, a kamilla gyulladáscsökkentő, tudjuk, hogyan csapdázzunk nyulat, hogyan főzzünk éti csigát, és így tovább. Nem kívánom, hogy ide jussunk, de sajnos nem lehetetlen – jobb tehát felkészülni.
Még valami: akinek van pénze és lehetősége, még 2014 előtt vásároljon legalább 1-2 hektár földet. A nevezett évben lejár ugyanis a külföldiekre vonatkoztatott tilalom, s az országot – a viszonylagos olcsóság miatt – vélhetőleg el fogják özönleni az idegenhonos befektetők. Az árak előbb-utóbb itt is az egekbe emelkednek majd, amint a jómagyar gazda rádöbben, hogy ezekből a dajcsokból vagy hollandusokból többet is kisajtolhat hektáronkénti potom félmilliónál, - ezzel végleg ellehetetlenítve a magyar vásárlók helyzetét. Ha még időben lépünk, nem csak attól óvhatjuk meg Magyarországot, hogy – szó szerint – még az anyaföldet is eladják a talpunk alól, de magunkat is bebiztosíthatjuk valamelyest egy esetleges környezeti vagy gazdasági mélyhullám esetére.
No, nem épp reménykeltő zárógondolatok. Bocsássátok meg, de nem tudok túl bizakodó lenni e témával kapcsolatban. Talán már elárulhatom, annak idején az is jelentősen motivált a gyógynövénytermesztő szakra történő jelentkezésben, hogy úgy éreztem: ezzel egy lépéssel előrébb kerülök a túléléshez szükséges ismeretek megszerezésében. Azóta csak egy paraszthajszállal lettem derűlátóbb.
A tudósok jó negyven-ötven éve figyeltek fel a környezeti problémák sokaságára, a fajok kihalásától kezdve az erdők mértéktelen pusztításán át a klímaváltozásig. S az eltelt dekádok alatt más sem történt, mint ugyanazon, szépen hangzó jelszavak emlegetése néhány nagyívű, de szinte semmitmondó nemzetközi egyezmény születése mellett (oké, persze vannak kivételek). A globális gépezet lassan mozdul, s túl sok benne a laza csavar, az előrehaladás ellen dolgozó alkatrész. A mi feladatunk nem az, hogy tapsoljunk az újabb, üres szólamokhoz és levegőbe puffogtatott ígéretekhez, hanem hogy tegyünk valamit: önmagunkért, a családunkért, az otthonunkért. Így legyen, s talán még megmenthető a jövő.

Áldás!

Ajánlott olvasmány:

a folytatás - I

Szóval, hogy mit is tehetünk mi, szürke kisemberek a környezetvédelem csataterén? Nos, egy sereg instrukció immár lerágott csontnak hat, holott mit sem veszített aktualitásából.
Ami a bevásárlást illeti, igaz, hogy egyéni szinten nincs beleszólásunk a multicégek árukínálatába, de megtehetjük, hogy nemet mondunk annak egyes elemeire. E vállalatokat egyetlen érdek motiválja: a nyereségvágy. Nyilvánvaló, hogy azokat a termékeket éri meg forgalmazniuk, amelyekre vásárlói kereslet mutatkozik. Ideális esetben tehát megvalósítható volna az árukészlet alulról jövő, a kellően környezettudatos vásárlók kezdeményezése általi átformálása. Ha nem vesszük meg a perui narancsot, a kínai pólót, a szlovák tejet, már tettünk egy kis lépést efelé. Azon túl, hogy a fentiek helyett választott hazai gyümölcs, ruha és tej (még ha drágább is), a magyar gazdaságot támogatja, arra is gondoljunk, hogy a kontinensnyi távolságból ideutaztatott termékek szállítása mekkora terhelést ró a környezetre.
A vásárlásnál ne csak az importáru tudatos elkerülésére ügyeljünk; az agyoncsomagolt cikkekről is mondjunk le. A vákuumfóliázott, hungarocell-tálcás, háromszoros burkolattal rendelkező termék csomagolóanyagából ugyanis szemét válik, s az így keletkező hulladékmennyiségnek csak töredéke kerül újrahasznosításra. Ha mégis csomagolt árut vásárolunk, igyekezzünk előnyben részesíteni a természetes vagy természetes úton lebomló csomagolást. A műanyag rendkívül ellenálló találmány, évezredek alatt sem bomlik el (ha mégis, akkor pedig mérgező anyagok sokaságával pumpálja tele a környezetét). S hogy milyen elrettentő mértékben halmozódott fel a természetben, arra jó példa a Csendes-óceánon lebegő, Európa-méretű szemétsziget.
A fentieket a bevásárlószatyrokra is vonatkoztassuk. Ha lehet, hátizsákkal, kosárral vagy strapabíró, tartós vászontáskával induljunk shoppingolni; ha pedig mégis a boltban vesszük meg a szatyrot, válasszuk a papírból készült vagy biológiai úton komposztálódó változatot.
A legjobb megoldás persze nagy ívben elkerülni a tecsót és társait: helyettük a környékbeli termelőktől származó árukészletet felvonultató kisboltok, vagy méginkább, a szomszédnéni konyhakertjének kínálatából válogassunk. Ilyen szempontból a vidéken lakók némi előnyt élveznek. A mi családunk például kimondottan szerencsés helyzetben van: a faluban még él egy-két idős asszony, aki szorgalmasan kertészkedik, így mindig van kitől garantáltan vegyszer, - és szennyeződésmentes zöldséget, gyümölcsöt vásárolni. A kenyeret egy közeli településen sütik, az automatából fejt bocitej:) 20 kilométerről érkezik, a húsárut a szomszéd hegyközség hentese készíti. Node a nagyvárosokban is akad piac, ahol bárki hozzájuthat az agglomeráció által megtermelt élelmiszerekhez. Csak annyi kell, hogy felemeljük azt az elkényelmesedett hátsónkat a fotelból, és legyőzzük a lustaságot (akinek nem inge, ne vegye magára).
A konkrét élelmiszerek megválasztása tekintetében gondoljunk arra a döbbenetes tényre, hogy a Földön megtermelt éves gabonamennyiség közel fele állatok takarmányozását szolgálja. A vágóállatok felhizlalása tehát nem csak az állattartásból közvetlenül származó metánért, hanem a mezőgazdasági szennyezés jelentős részéért is felelős. Nem mondom, hogy egy az egyben mondjunk le a húsevésről (én képtelen volnék megtenni; ugyanakkor akad, aki a vegán étrendben látja a globális felmelegedés megoldásának kulcsát), de igyekezzünk több növényi táplálékot magunkhoz venni. A húsvásárlásra ugyanúgy igaz, mint a többi árucikkre: a közeli termelők, kisgazdák, családi vállalkozások (vagy szomszédnéni:)) által előállított termék megvételével a nemzetgazdaságnak, a lakóhelyünk fejlődésének és a bolygónak is szolgálatot teszünk.
Ami az utazást illeti, azzal használhatunk a legtöbbet a bioszférának, ha lemondunk az autózásról. Helyette ott a tömegközlekedés, a kerékpár vagy a tulajdon becses lábunk. Lehet, hogy a MÁV vacak, de ki csodálkozik ezen, mikor alig van utasa? Abból a kevéske bevételből hogy is lehetne egetrengető fejlesztéseket végrehajtani? Nem lehetünk olyan felelőtlenek, hogy malmozva várjuk, míg hazánkban is kiépül a mágnesvasút, addig meg vígan autókázunk.
Budapestieket nem egyszer hallok a BKV-ra panaszkodni. ’Ó, te jó ég, majdnem tíz percet kell várni a villamosra!’. Igazán felháborító. Hozzánk a tőlünk 10 kilométerre levő városkából kétóránként érkezik egy busz. Ha nincs türelmem várni (márpedig általában nincs:)), nekivágok gyalog (és meg kell mondanom, lélekfrissítő séták ezek). Persze csak rossz időben: ugyanis ha nem zuhog az eső, biciklivel járok. Olykor napi 35-40 kilométert is letekerek a suliba oda-vissza. Kiderült, hogy ebbe sem hal bele az ember.
Ha mindenáron ragaszkodunk a személygépkocsihoz, tartsuk szem előtt a ’teleautó’ – projekt célkitűzéseit, és ne egyedül üljünk be a batárnagy városi terepjáróba. Az azonos desztináció (munkahely, bevásárlóközpont, templom) felé igyekvő emberek sokkal kisebb terhelést fejtenek ki az atmoszférára, ha ahelyett, hogy mindannyian kocsiba pattannak, közösen töltenek meg egyet.
A háztartást illetően az első, elénk adódó probléma a hulladék-kezelés. Ma már szinte mindenütt elérhető opció a szelektív gyűjtés: ha másképp nem, hát a településen elhelyezett szelektív konténerek segítségével. Csak rajtunk áll, veszük-e a fáradtságot, hogy odaszállítsuk a szétválogatott szemetet.
Értelmes megoldás a papírszemét eltüzelése is, noha ezáltal szintén felszabadul némi szén-dioxid. Amennyiben kertes házban lakunk, a zöldség, - és gyümölcshéjat, egyéb szerves hulladékot komposztálhatjuk és visszaforgathatjuk a talajba, annak termőképességét is fokozva. Mondanom sem kell, hogy külön gonddal kezeljük a veszélyes hulladéknak számító tárgyakat (elemek, akkumulátorok stb).
...
(folyt. köv).