a szerelem hónapja

a másik garnitúra

Ezúttal bodzabogyó-lé, a többi változatlan.

és még mindig tojás...

Hat keménytojás, fél liter vöröshagyma-főzet, egy evőkanál ecet, néhány hústű, rengeteg türelem, foszladozó idegrendszer és voilá! :)

   

tojásfestés természetes anyagokkal

A bolti festék megvásárlása helyett színezhetjük a tojásokat olyan természetes matériákkal is, amelyek a háztartás, a kert hétköznapi tartozékai, be/vagy megszerzésük egyaránt olcsó és könnyű.

(Forrás)

Vöröset, barnásvöröset a vöröshagyma szolgáltat. Annyi héjat, amennyit épp ellep, tegyünk fél liter vízbe. Főzzük 30 percet, majd szűrjük le, és adjunk hozzá (1-)2-3(-4) evőkanál ecetet. A kifőtt tojásokat még melegen engedjük bele. Minél tovább áznak a festőlében, annál intenzívebb, mélyebb árnyalatot kapnak. (Az ecet adagolása valamennyi festőléhez javasolt, mert segít a színnek megkötni, ugyanakkor a tojáshéjat puhítja, feloldja, ezért jól válasszuk meg a mennyiséget és az áztatási időt.)

Pirosat (lilásbordót, illetve rózsaszínt) ad a céklalé, a csipkebogyó,- és a hibiszkusztea, illetve a festőmályva virágdrogjának főzete. A céklát felszeletelve vagy lereszelve, sós vízben főzzük legalább egy óráig, majd szűrjük át. Boltban kapható vagy házilag eltett ecetes cékla levét is használhatjuk (mindenféle forralás, főzés nélkül), azonban ez esetben a szín halványabb lesz. A teákat készítsük minél töményebbre.

Szintén piros színt eredményez az almakéreg, szurokfű és nyírfalomb együtt főzve.

Narancssárgát, sárgás-pirosat sárgarépa vagy pirospaprika révén festhetünk: aprítva főzzük meg őket, majd a leszűrt lébe áztassuk a tojásokat. Őrölt pirospaprikából 4-5 csapott evőkanálnyit egy bögre vízben feloldva (felfőzve) téglapiros színt kapunk. 

Sárga, narancssárga lesz az eredmény, ha pitypanggyökér, körömvirág, eperfalomb, gilisztaűző varádics-virág vagy almarügy,-és vessző főzetét készítjük el (utóbbihoz némi timsót is adagolni kell). Halványsárgát ad a (körülbelül negyed óráig főzött) citrom,- és narancshéj, zöldessárgára színez a kamilla. Némi timsó hozzáadásával a vöröshagyma-lében áztatott tojások is napsárga árnyalatot nyernek. 

Kiváló festőanyag a kurkuma,-vagy curry is. 1 liter vízbe tegyünk 50 g curryport, forraljuk fel, hagyjuk állni 1-2 órát, majd szűrjük át. A kurkuma kevésbé időigényes, negyedóra főzés után mehetnek bele a tojások.

Barnát (sötétbarnát, feketét) feketetea, kávé, vagy dióbarka, dióhéj,-és levél felhasználásával kapunk. 

Lilát, lilásvöröset a fentiekhez hasonlóan alkalmazott lilahagyma-héj vagy a bodzabogyó szolgáltat (utóbbit persze akkor tudjuk csak használni, ha van ősszel gyűjtött szárítmányunk). A bodzával szép sötétlila szín nyerhető.

Kéket a vöröskáposzta, az áfonyalé vagy a (timsóval elegyített) csillagvirág produkál. Az összevágott káposztát legalább egy óráig főzzük, a tojásokat hidegen (már kihűlt állapotban) pakoljuk bele. Az áfonyalében történő hosszabb áztatás bíboros árnyalatot eredményezhet. Liláskék, szürkéskék lesz a cseresznyefa-kéreggel, ibolyavirággal, kékszőlő-lével festett tojás

Zöldet apróra darabolt spenót, medvehagyma, petrezselyem, búzacsíra, zsenge csalánlevél (nyírfarügy, nyírfalevél) főzetével állíthatunk elő. 

A lecsöpögtetett, megszáradt tojást szalonnahéjjal volt szokás átdörgölni, hogy a felülete kifényesedjen. Étolajos szalvétával, konyharuhával is elvégezhetjük ezt a műveletet.

az ördögi piros tojás

Ha szeretnétek egy jót mosolyogni a húsvét hétfői locsolkodást - tulajdonképpen joggal - pogány tévelygésnek bélyegző keresztényi lelkesültségen, itt a beregújfalui református egyház honlapjának egy gyöngyszeme :).

No, mentem tojást festeni.

(Forrás)

a böjti boszorkány

Böjti boszorkánynak nevezi a népnyelv a farsangfarkában vagy húsvét előtt kiebrudalt, általában nőalakot formázó szalmabábut, amely a telet, a hideget, a halált hivatott szimbolizálni. Ide sorolható a jól ismert kisze, kicice, kiszőce, amelyet a falu hajadonjai felöltöztetve, ünnepélyes menetben körbehordanak a településen, majd a határhoz érve elégetik vagy szétszaggatva vízbe vetik. A kisze alakjában a sötét évfélhez kapcsolódó asszociációk ötvöződtek: a betegség, a zimankó, a fagy, az elmúlás. Diadalmas elpusztítását a villőzés, vagyis a sarjadó életet jelképező barkás fűzvesszők behozatala ellenpontozta, hirdetve a tavaszt, az újjászületést. Hasonló télvégi rítusok találhatók az egész kontinensen, elég csak a kiszézéssel kapcsolatos bejegyzésben szintén említett Morena-ra, Marzanna-ra gondolni. Röviden idézem a korábban írtakat:

Marmuriena, Morena "gyászmenete" 2011-ben, a szlovákiai Vesna-ban. (Forrás)

"... A tél 'kihordásának' különféle rituáléi Európa-szerte ismertek. A keleti szlávoknál Kosztroma, Kosztrubonyka (férfi,-vagy nőforma szalmafigura) testesíti meg a telet, akit a tavasz beköszöntével jelképesen elsiratnak, eltemetnek (darabokra tépve elégetnek). Hasonló szokás - Gyümölcsoltó Boldogasszony napján - az észteknél is dívik; itt az egyik évben férfinak, másik évben nőnek öltöztetett babát  énekszó mellett az erdőbe vitték és egy fára akasztották. Német vidékeken a téltemetés farsang végén zajlott le. A nyugati szlávoknál (ahová e rítus valószínűleg Dél-Németországból kiindulva, Thüringián, Szászországon és Csehországon keresztül érkezett) a zord évfelet egy Marena-t mintázó - akár életnagyságú - szalmabábu jelképezi, amelyet (többnyire a tavaszi napéjegyenlőség táján) a falu népe ünnepélyes menetben kivisz a határba, hogy ott szétszaggassa és/vagy tűzre vesse, folyóba dobja. >>A szlovák, morva, cseh és lengyel falvakban, K-Németo.-ban a nagyböjt negyedik vagy ötödik vasárnapján vitték ki az általában halálnak nevezett szalmabábut (német: Todaustragen ’halálkihordás’, cseh: nesou smrt ’viszik a halált’, lengyel: śła śmiertecka z miasta ’elment a halál a városból’). A szlovákoknál gyakori a Morena, Muriena elnevezés is, továbbá a magyar elnevezéssel azonos eredetű kysel, kyselica<< - írja a Magyar Néprajzi Lexikon. A bábfigura kihordását a természet megújulását, az időjárás javulását bűvölő énekek kísérik..."

Orosz Maslenitsa, azaz pogány gyökerű téltemető ünnepség ábrázolása. (Forrás)

 

Arra, hogy a böjti boszorkány a folklórban mint valós személy, az általában vett boszorkány sajátos variánsa jelenne meg, egyetlen, bizonytalan adat utal. Dugonics András 1820-ban publikált munkája, a "Magyar példabeszédek és jeles mondások" az "olyan, mint a bűdi boszorkány", "borzas, mint a böjti boszorkány" (=szakadt, rendetlen) szólásmondást úgy magyarázza, hogy a böjti boszorkány, aki nagyböjt idején sűrűn jár a Szent György-hegyre, zilált külsejét a seprűn nyargalászásnak köszönheti. Dugonicsot Kállay Ferenc és Ipolyi Arnold is citálja, ám utóbbi valószínűleg lényeglátóan rámutat, hogy a telet megszemélyesítő szalmabáb épp elég kócos és toprongyos egy ilyen csúfolkodó hasonlat megszületéséhez. Summa summarum, nagyon valószínű, hogy a böjti boszorkány hús-vér emberként történő azonosítása félreértésen alapul. 

Felhasznált irodalom:

Ipolyi Arnold (1854) 1987: Magyar Mythologia. Európa Könyvkiadó, Békéscsaba. (Reprint)

Kállay Ferencz (1861) 1999: A pogány magyarok vallása. Püski, Budapest.  

Pallas Nagy Lexikona - Böjti boszorkány

a mai nap dala: northland - when nature awakes

áldott napéjegyenlőséget!

a legjobb tudatmódosítószer

A Gerecsébe mentem sólyomfészket őrizni, tavaszt köszönteni, szerelembe esni az erdővel, kiszabadulni az idő szorításából, mélyeket lélegezni. Pár napig házon és hálózaton kívül leszek, egyedül egy kedves baráttal és a természettel társalogva, addig is néhány időzített bejegyzés gondoskodik a blog frissüléséről. Áldás!

"Extensive research has shown that spending extended periods in the 'wilderness' can have a profound impact on the psyche [...]. Changes engendered by what is widely known as the 'wilderness effect' include a deeper connection to the environment, a sense of freedom and an altered sense of self..." 

azaz: Kiterjedt kutatás bizonyítja, hogy a 'vadonban' töltött hosszabb idő mélyen kihat a pszichére [...]. A széles körben 'vadon-effektusként' ismertté vált jelenség a környező élővilággal való kapcsolat elmélyülését, szabadságérzetet és megváltozott én-érzékelést foglal magába..."

Forrás: Adrian Harris: The Power of Place - Protest Site Pagans. European Journal of Ecopsychology 2: 1-27, 2011

európa vad emberei

"Medvékké, szarvasokká, ördögökké válnak. A halált idézik, mégis termékeny életet ajándékoznak. Modern korban élnek, de régi hagyományokat elevenítenek fel." - így kezdődik a National Geographic cikke Charles Fréger 'Wilder Mann' című fotósorozatáról, amelyre az Annwn jóvoltából akadtam rá. A képek Európa különböző országainak téli népszokásait, maszkos alakoskodóit örökítik meg, a napfordulóhoz kapcsolódó tradícióktól egészen a télűző-tavaszköszöntő rítusokig. A továbbiakban a fenti cikk folytatását olvashatjátok, a fordítás az én művem minden hibájával és esetlenségével együtt.

 

Európa ősi szíve még dobog. Az okostelefonok felszínes csillogása alatt régi rítusok nyugszanak; rítusok, amelyek aratásról, napfordulóról és a téli sötétség félelméről regélnek. Szörnyek derengenek ebben az árnyékos mélységben, ám a tavaszi újjászületés, a bőven termő gabona és a gyermekáldás reménye is. Úgy tűnik, az Óvilág - legalábbis részben - nem vesztette el kapcsolatát a természet ritmusával.

Ez a kapcsolat elevenedik meg azokon a kontinens-szerte elterjedt ünnepeken, amelyek december elejétől Húsvétig kerülnek megülésre. E jeles napok ugyan a keresztény ünnepkörhöz igazodnak, rítusaik azonban gyakran kereszténység előtti gyökerekkel bírnak, noha pontos eredetüket nehéz kinyomozni. A - legutóbbi időkig kizárólag férfi - résztvevők jelmezt öltenek, amely elrejti az arcukat, leplezi alkatukat, így lépnek a nyilvánosság elé. Álruhájuk lehetővé teszi, hogy áthágják a határvonalat ember és állat, a civilizáció és a vadon, a fizikai valóság és a szellemvilág, halál és újjászületés között. "Az ember kettős személyiséget ölt magára" - mondja a portugál António Carneiro, aki a podencei- karneválon ördögi careto-ként vesz részt. "Valami misztikus, rejtélyes lénnyé válik."

A fényképész Charles Fréger célja az volt, hogy lencsevégre kapja ezt az általa "törzsi Európának" nevezett különös, vad világot. Két télen át utazott, tizenkilenc országot járt be. Az ez idő során megörökített jelmezek régiónként, sőt, akár falunként nagy variálódást mutattak. A romániai Corlata-ban a férfiak gímbikának öltöznek, és táncosok segítségével egy vadászatot jelenítenek meg.  Olaszországban, Szardínia szigetén kecskék, szarvasok, vadkanok vagy medvék játsszák az áldozat szerepét. Ausztria-szerte a krampusz, Szent Miklós bestiális alteregója riogatja a rosszcsont gyerekeket. 

Mindenütt megjelenik a Vad Ember figurája. Franciaországban ő a "l'Homme Sauvage"; Németországban "Wilder Mann", Lengyelországban a bohóc-szerű Macidula. Állati bőrt, szalmát, zuzmót-mohát vagy gallyakat visel a testén. Félig antropomorf, félig mitikus keveréklény külsejével a vadember az - elsősorban is vidéki, gazdálkodó - emberi közösségek és a természet közti szoros és összetett viszonyt reprezentálja. 

A medve alakja szorosan kapcsolódik a vademberéhez - bizonyos legendákban egyenesen az apja. Ember-szerűségét kiemeli, hogy képes felegyenesedve járni. Téli álma - a hibernáció szinte tetszhalott állapota - és újjászületéshez hasonlatos ébredése hírül adja a tavasz és vele a bőség beköszöntét. A fesztiválok résztvevői számára, ahogy Fréger mondja, "medvévé válni egyszerre jelent azonosulni a vadállattal és ugyanakkor uralkodni rajta."

E tradícionális szokások hagyományosan a fiatal férfiak beavató rítusaiként is felfoghatók. A vadember vagy a medve külsejét felöltve a fiatalok "demonstrálják a bennük rejlő erőt", így Fréger. Az életrevalóságot és férfiasságot a kosztümökön lógó nehéz kolompok is hangsúlyozzák.

A kérdés az, vajon az európaiak - a civilizált európaiak - valóban elhiszik, hogy ezekre a szokásokra szükség van a termőföld, a jószágállomány és az emberi populáció termékenységének biztosítása érdekében? Valóban elhiszik, hogy e jelmezek és rítusok képesek elűzni a gonoszt és véget vetni a télnek? "Mind tudják, hogy nem kéne elhinniük" - mondja Gerald Creed, aki Bulgária maszkáit tanulmányozta. A modern élet arra tanítja őket, hogy ne tegyék. Mégis nyitottak maradnak a lehetőségre, hiszen a régi utak mély nyomot hagynak...

 

(Valamennyi fotó Charles Fréger linkelt oldaláról származik)

áldott ünnepet!

(Forrás)

tegnap délelőtt...

 Tegnap délelőtt Árnyékkal beleszimatoltunk a Völgy tavasz-illattal édes atmoszférájába: hosszasat kódorogtunk a smaragdzölden pezsgő patakmeder mentén. A száraz föld napszítta aromáját lehelő mezei dűlők szegélyét tyúkhúr és pásztortáska fehér fejecskéivel pettyezett piros árvacsalán - szőnyeg borította, benne huncut kék szemekként ösztörüs veronikák kacérkodtak. Másutt pitypang és vadárvácska váltotta egymást alkonylila indás ínfűvel, föléjük szálanként hagymaszagú kányazsombor hajlott.

Az erdőszélen bátortalanul virágzott néhány ifjonc madárcseresznye; a sötét dombháton idősebb társaik tündökletes mennyegzői pompában magasodtak ki a komor vadonból. A dióágakon porzós barkák tömött hengerecskéi ültek. A cseregalagonya téltől megráncosodott, sötétvörös bőrű tavalyi bogyóit az új levelek csipkés karéja ölelte körbe. A rezgő nyár ékszerként viselte lecsüngő virágfüzéreit, ezüsthamvas pehelyszőrrel borított fakó levélkéi épp csak megjelentek a hajtásvégen. A tölgyek kérgén serlegzuzmó napozott elégedetten.

A fasor alatti üde félárnyékban olocsány csillaghúr hunyorgott, növekedésnek indult a méregzöld erdei turbolya, miközben a filigrán és világosabb levelű zamatos turbolya fűszeres ánizsillatot árasztott az útra. A meder martján a vérehulló fecskefű terebélyes tőlevélrózsái nyújtózkodtak, némelyik hajtáson  már megjelentek az első, négyosztatú sárga virágok is. 

A partoldalon leereszkedve bokáig gázoltunk a megújhodás lázától fűtött növényvilág burjánzó tengerében, amely gazdagon tenyészik az egykori vízfolyás emlékét őrző, nedves mikroklímájú, nyirkos és tápanyagdús termőhelyen. A keltike és salátaboglárka utóvédje  is elnyílóban van, kései példányaik valósággal fuldokoltak a párlófűszőnyegben. A bogláros szellőrózsa még tömegével virul, naparany ragyogását a tüdőfű rózsaszínből mélykékbe hajló árnyalatai, a foltos árvacsalán lilulása és az ibolyák visszafogott violaszíne hűti. A medvehagyma-csokrok hótiszta bimbókat ringatnak, a gumós nadálytőn kunkorodó füzérbe sorjázó zöldessárga gyöngyök készülnek a kipattanásra, a fürtös salamonpecsét egyelőre még csak a majdani virágzás ígéretét suttogja.

Gyönyörűséges arcát mutatja felénk a Természet e hetekben, hónapokban; nincsenek méltó szavak szépségének megragadására. Minden színében, árnyalatában, ízében, minden teremtményében a tökéletesség testesül meg - ismét és ismét. Ne mulasszátok el észrevenni, szívbezárni és áhítattal megköszönni Földanyánknak az új tavasz új csodáit.

a méhek szerint itt a tavasz

... és a fehér fagyöngy is egyetért velük