A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természet. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 22., vasárnap

2015. március 19., csütörtök

napfogyatkozás: hiedelmek, hagyományok

A napfogyatkozást többnyire baljós jelnek, rendellenességnek, a Nap éltető erejét megcsappantó gonosz természetfeletti támadásnak tekintették a különböző társadalmak. A tatárok szerint egy, a csillagokban lakó vérszívó szipkázza el a napfényt; a kínaiak úgy vélték, mitikus sárkány harap ki nagy falatokat az égitestből. Bizonyos filozófiai iskolák számára a váratlan napfogyatkozás azt jelezte, hogy a mennyek elégedetlenek az aktuális uralkodóval. Az ókori görögség is hajlamos volt valamiféle küszöbönálló katasztrófára figyelmeztető égi intésnek tekinteni e jelenséget. A mezopotámiaiak regnáló királyukat féltették a nap,-és holdfogyatkozások ártalmas befolyásától; ha azok beszennyezték az uralkodót, csak bonyolult rítusok segítségével tudott megtisztulni. Egy mítosz Inanna (sikertelen) égi hatalomátvételének viharos következményeként írja le Nanna vagy Sín (Suen) holdisten megcsappanását.
Az egyiptomiak egy rosszakaratú démont hibáztattak a ritka jelenségért, míg a skandinávok Sköllt, a napistennő, Sól nyomdokaiban járó és őt végül elemésztő farkast. A hinduk szintúgy egy sárkányt, név szerint Svarbahnu-t teszik felelőssé a napfogyatkozásért.
A karibok azt állították, a rosszindulatú szellem, Mabouia a vétkes a napfogyatkozásban. Dél-Amerika egyes népcsoportjai a közelgő apokalipszis előjelének vélték e ritka eseményt, és a mindenség urát, a teremtőt, Tamoi-t magasztaló dalokkal igyekeztek elhárítani a fejük fölül a bajt. Az Andok hajdani lakói számára az elsődleges életerőt, a mindent megelevenítő energiát Inti, a napisten szolgáltatta: fényének elhalványulását, korongja eltűnését aggodalommal figyelték. Napfogyatkozás idején megkettőzött igyekezettel fohászkodtak hozzá, siratóénekeket és panaszos jajgatást is szőve az imákba, sőt: demonstrálandó, hogy napfény hiányában a föld minden élőlénye nyomorúságosan senyved, megvesszőzték a háziállatokat is, hogy hangosan bőgjenek. 
A kereszténység a Jézus halálát követő váratlan napfogyatkozást mint az Atya gyászának és haragjának szimbólumát tartja számon.
Az elképzelés, miszerint valamiféle szörnyeteg falja fel, majd öklendezi ki az ég urát, szinte univerzális: ennek emlékét őrzi a napfogyatkozásra vonatkozó kifejezés például a csuvasoknál vagy az észt folklórban, mivel mindkettő az evéssel, megevéssel áll kapcsolatban.
Nem minden nép értelmezte ugyanakkor vészterhes ómennek a Nap vagy a Hold megfogyatkozását. Egyes észak-amerikai törzsek szerint a karjaikban tartott újszülötteik takarják ki az égitestek kisebb-nagyobb részét, ily módon számukra a fogyatkozás éppenséggel az új élet, új reménység ígéretét hordozta. Tahitin pedig nemes egyszerűséggel a két égitest szerelmes egyesülését látták benne. 
A napfogyatkozást gyógyítani is igyekeztek azok a kultúrák, amelyekben negatív szerepet kapott. Többnyire gongok, kolompok, trombiták, ütőshangszerek által keltett zajjal igyekeztek elkergetni a Napot fenyegető égi ellenséget. Volt, ahol lángoló nyílvesszőket lőttek az égbe, hogy segítsenek újragyújtani a Nap tüzét.
A magyar néphitben különféle ártó figurák: az ördög, a sárkány, a markoláb (markaláb), varkalács, (virkolák, virkolács stb) eszik meg a Napot, vészterhes időket jósolva. „Azt mondják, hogy a varkalács eszi a Napot. Műk láttuk és. De tudja, hogy lehet azt meglátni? Apókámat láttam, tettek egy edénybe vizet, s áttör a vízbe látta, hogy kap hozzája, így harap belőle, ulyan, mint a rák."(Diósfalu). „Apám mindig mondta, mikor elfogyott a Nap, vaj háború lesz, vaj világvége." „Ha a Nap fogyatkozik, akkor a keresztények halnak, ha a Hold fogyatkozik, akkor a pogányság hal." (Pusztina, Bosnyák Sándor gyűjtése, idézi Jankovics). 
Diószegi Vilmos kutatásai szerint a markoláb alakja a palóc kulturális örökség sajátja, e kígyó,-vagy madárforma szörny Palócföld bennszülöttje, ennek ellenére az ország más tájairól is ismert (jelezve a palóc kirajzás hatását). "Mikor a Hold fogy, mög a Nap is, a Markaláb öszi. Mög is láccik, hogy kapkoggya" - így Róheim Géza egyik szegedi adatközlője. 
Ugyanakkor a virkolák, varkalács talán azonos vele (hangzás alapján könnyen következtethetünk erre; Diószegi persze az eltérő eredet mellett tette le a voksot). Utóbbi a szláv "vlokodlak" származéka, szomszédnépeink és a velük szoros kapcsolatban élő magyar közösségek csordásfarkast, farkasszellemet, vérszívó kísértetet illetnek ezzel a névvel (lásd még az alakváltó prikulics esetét). Az a hit, hogy a fogyatkozó Holdat, illetve eklipsz idején a Napot valami farkasféleség falja fel, a magyar nyelvterületen élő szászok-románok sajátja, a magyar néphitben való megjelenése átvételnek köszönhető.
Göcsejben kutya, házi rágcsálók, kakas marcangolják a Napot; a Balaton-felvidéken maga a Hold verekszik vele, esetleg sárkányháton lovagoló garabonciások rohamozzák meg, netán a kereszteletlenül elhalt vagy szándékkal elhajtott gyermekek mennyországból kirekesztett lelkei. Tordatúron háborút, katasztrófát sejtenek a napfogyatkozás láttán. 

Mi azért holnap ne ijedjünk meg nagyon; viszont ne is szemléljük elővigyázatlanul az eseményt. Hogy milyen eszközzel lehet és milyennel tilos figyelni a Nap és a Hold nászát, arról többek között az Index írt részletesen.

2015. március 8., vasárnap

teszed?

Idén május 15-17. között kerül megszervezésre a TeSzedd! akció, a szelektalok.hu honlapon már lehet regisztrálni, gyülekezési pontokat és bajtársakat keresni az ország tavaszi nagytakarítására. Tessék felvenni a kesztyűt!



2015. március 6., péntek

a legjobb tudatmódosítószer

A Gerecsébe mentem sólyomfészket őrizni, tavaszt köszönteni, szerelembe esni az erdővel, kiszabadulni az idő szorításából, mélyeket lélegezni. Pár napig házon és hálózaton kívül leszek, egyedül egy kedves baráttal és a természettel társalogva, addig is néhány időzített bejegyzés gondoskodik a blog frissüléséről. Áldás!

"Extensive research has shown that spending extended periods in the 'wilderness' can have a profound impact on the psyche [...]. Changes engendered by what is widely known as the 'wilderness effect' include a deeper connection to the environment, a sense of freedom and an altered sense of self..." 

azaz: Kiterjedt kutatás bizonyítja, hogy a 'vadonban' töltött hosszabb idő mélyen kihat a pszichére [...]. A széles körben 'vadon-effektusként' ismertté vált jelenség a környező élővilággal való kapcsolat elmélyülését, szabadságérzetet és megváltozott én-érzékelést foglal magába..."

Forrás: Adrian Harris: The Power of Place - Protest Site Pagans. European Journal of Ecopsychology 2: 1-27, 2011

2015. február 26., csütörtök

nature is speaking

A Conservation International (egy nemzetközi civil természetvédelmi egyesület) tavaly ősszel hatrészes rövidfilm-sorozatot tett közzé, amelyben közismert médiaszemélyiségek adnak hangot az óceánnak, az élővizeknek, a talajoknak, az esőerdőnek és így tovább. Az üzenet egyszerű, de velős: a természetnek nincs szüksége az emberre - az embernek van szüksége a természetre. Valamennyi film elérhető a YouTube-on, én most csak azt a kettőt linkelem be ide, amely a legmélyebb benyomást tette rám. Harrison Ford drámai méltósággal szólaltatja meg az óceánt, a teremtés ősvizét, minden földi élet bölcsőjét; Julia Robertsen keresztül pedig az egyszerre gondoskodó és könyörtelen Anyatermészet beszél hozzánk.

 


2015. február 18., szerda

európa vad emberei

"Medvékké, szarvasokká, ördögökké válnak. A halált idézik, mégis termékeny életet ajándékoznak. Modern korban élnek, de régi hagyományokat elevenítenek fel." - így kezdődik a National Geographic cikke Charles Fréger 'Wilder Mann' című fotósorozatáról, amelyre az Annwn jóvoltából akadtam rá. A képek Európa különböző országainak téli népszokásait, maszkos alakoskodóit örökítik meg, a napfordulóhoz kapcsolódó tradícióktól egészen a télűző-tavaszköszöntő rítusokig. A továbbiakban a fenti cikk folytatását olvashatjátok, a fordítás az én művem minden hibájával és esetlenségével együtt.

 
Európa ősi szíve még dobog. Az okostelefonok felszínes csillogása alatt régi rítusok nyugszanak; rítusok, amelyek aratásról, napfordulóról és a téli sötétség félelméről regélnek. Szörnyek derengenek ebben az árnyékos mélységben, ám a tavaszi újjászületés, a bőven termő gabona és a gyermekáldás reménye is. Úgy tűnik, az Óvilág - legalábbis részben - nem vesztette el kapcsolatát a természet ritmusával.
Ez a kapcsolat elevenedik meg azokon a kontinens-szerte elterjedt ünnepeken, amelyek december elejétől Húsvétig kerülnek megülésre. E jeles napok ugyan a keresztény ünnepkörhöz igazodnak, rítusaik azonban gyakran kereszténység előtti gyökerekkel bírnak, noha pontos eredetüket nehéz kinyomozni. A - legutóbbi időkig kizárólag férfi - résztvevők jelmezt öltenek, amely elrejti az arcukat, leplezi alkatukat, így lépnek a nyilvánosság elé. Álruhájuk lehetővé teszi, hogy áthágják a határvonalat ember és állat, a civilizáció és a vadon, a fizikai valóság és a szellemvilág, halál és újjászületés között. "Az ember kettős személyiséget ölt magára" - mondja a portugál António Carneiro, aki a podencei- karneválon ördögi careto-ként vesz részt. "Valami misztikus, rejtélyes lénnyé válik."


A fényképész Charles Fréger célja az volt, hogy lencsevégre kapja ezt az általa "törzsi Európának" nevezett különös, vad világot. Két télen át utazott, tizenkilenc országot járt be. Az ez idő során megörökített jelmezek régiónként, sőt, akár falunként nagy variálódást mutattak. A romániai Corlata-ban a férfiak gímbikának öltöznek, és táncosok segítségével egy vadászatot jelenítenek meg.  Olaszországban, Szardínia szigetén kecskék, szarvasok, vadkanok vagy medvék játsszák az áldozat szerepét. Ausztria-szerte a krampusz, Szent Miklós bestiális alteregója riogatja a rosszcsont gyerekeket. 





Mindenütt megjelenik a Vad Ember figurája. Franciaországban ő a "l'Homme Sauvage"; Németországban "Wilder Mann", Lengyelországban a bohóc-szerű Macidula. Állati bőrt, szalmát, zuzmót-mohát vagy gallyakat visel a testén. Félig antropomorf, félig mitikus keveréklény külsejével a vadember az - elsősorban is vidéki, gazdálkodó - emberi közösségek és a természet közti szoros és összetett viszonyt reprezentálja. 






A medve alakja szorosan kapcsolódik a vademberéhez - bizonyos legendákban egyenesen az apja. Ember-szerűségét kiemeli, hogy képes felegyenesedve járni. Téli álma - a hibernáció szinte tetszhalott állapota - és újjászületéshez hasonlatos ébredése hírül adja a tavasz és vele a bőség beköszöntét. A fesztiválok résztvevői számára, ahogy Fréger mondja, "medvévé válni egyszerre jelent azonosulni a vadállattal és ugyanakkor uralkodni rajta."
E tradícionális szokások hagyományosan a fiatal férfiak beavató rítusaiként is felfoghatók. A vadember vagy a medve külsejét felöltve a fiatalok "demonstrálják a bennük rejlő erőt", így Fréger. Az életrevalóságot és férfiasságot a kosztümökön lógó nehéz kolompok is hangsúlyozzák.



A kérdés az, vajon az európaiak - a civilizált európaiak - valóban elhiszik, hogy ezekre a szokásokra szükség van a termőföld, a jószágállomány és az emberi populáció termékenységének biztosítása érdekében? Valóban elhiszik, hogy e jelmezek és rítusok képesek elűzni a gonoszt és véget vetni a télnek? "Mind tudják, hogy nem kéne elhinniük" - mondja Gerald Creed, aki Bulgária maszkáit tanulmányozta. A modern élet arra tanítja őket, hogy ne tegyék. Mégis nyitottak maradnak a lehetőségre, hiszen a régi utak mély nyomot hagynak...





(Valamennyi fotó Charles Fréger linkelt oldaláról származik)

2015. február 14., szombat

mára csak egy idézet

(Forrás)
"With the population explosion, the carcinoma of planless urbanisation, the now geological deposits of sewage and garbage, surely no creature other than man has ever managed to foul its nest in such short order."

(magyarul: A robbanásszerű népességnövekedéssel, az esztelen városiasodás rákfenéjével, a földrajzi léptékű szennyvíz,- és hulladéklerakatokkal az ember az egyetlen teremtmény, amely ilyen rövid időn belül ily mértékben képes volt tönkretenni a lakhelyét.)

White, Lynn Jr. 1967: The Historical Roots of Our Ecological Crisis. Science Vol. 155, No. 3767, pp. 1203-1207.

2015. február 5., csütörtök

a nyugati dualista gondolkodásról

Mint az a blogbejegyzésekből nyilvánvalóan kiviláglik, irodalmi forrásaim többsége az akadémikus tudomány mezején fakad. Az utóbbi években lényegében nem olvastam pogány szerzőtől fogant művet. A szakkönyvek túlhabzása nem csak a blog olvasóinak gyomrát feküdte meg, hanem a saját hitéletemet is: olykor már-már a szkepticizmus vagy legalábbis természethívőhöz illetlen tárgyilagos távolságtartás tüneteit tapasztaltam magamon. 
Ezért is jelent felszabadító érzést ráakadni egy auktorra, aki amellett, hogy szakember, gyakorló boszorkány. Adrian Harris írásait böngészve megéreztem, mennyit számít gyenge lábakon álló hitéletemnek a külső megerősítés, a hasonszőrűek tapasztalatainak és gondolatainak megismerése, a felfedezés, hogy nem csak önjelölt guruk és szíriuszi jósok harsogják nézeteiket az ezoterikus/pogány szcéna színpadán, hanem hiteles, intelligens, érett emberek is. E dicshimnusz után tőle szeretnék idézni néhány bekezdést a patriarkális dualizmus koncepciójáról.

Természetesen nem kell az alábbi szövegrész minden szavát aranyigazságnak venni: én fő értékének azt látom, ahogy megfogalmazza a modern nyugat világ mentális struktúráinak alapját képező duális nyelvezet fő vonásait és azok problematikus voltát. Frappánsan rávilágít arra, hogy azon eszmei sémák, amik meghatározzák a mindennapi gondolkodásunkat, nyelvi eszközeinket, fogalomalkotásunkat, valójában a legkevésbé sem maguktól értetődőek.

(Forrás)

"Az az elképzelés, hogy civilizációnk jelenkori krízise a nyugati patriarkális dualista kozmológiában gyökerezik, jól ismert gondolat, amely befolyásolta a pogány teológiát és alternatív szubkultúrák, ellenkultúrák kialakulását. Ám a közismertség nem garancia arra, hogy világosan értjük e fogalmat, így egy kis ismétlés nem árt.
E teória szerint az emberi nem fejlődésének egy bizonyos pontján magáévá tett egy dualisztikus filozófiát, amely a világot antagonisztikus ellentétekre osztja. Számos különböző elképzelés szól arról, mikor bukkant felszínre ez a kettészakadás. Morris Berman szerint a neolitikum mezőgazdasági forradalmával, mások szerint a kereszténység korai évszázadaiban megjelenő patriarkátussal vette kezdetét. Noha az eredet kérdésében különböznek, olyan összetett gondolkodók, mint Fritjof Capra vagy Helena Cixous is egyetértenek abban, hogy ez a kétosztatú kozmológia rejtetten meghúzódik a mindennapi fogalmaink mögött. A dualizmus rendkívül egyszerű, mégis erőteljes stratégia a realitás komplexitásának értelmezéséhez. Egy megfoghatatlan árnyalatokból álló, nyugtalanítóan zavaros világegyetem helyett mindent leegyszerűsítünk fekete-fehérre. A valóságot felosztjuk Jó és Rossz, Mi és Ők, Maszkulin és Feminin, Kultúra és Természet ellentétére. 
A pszichológus Melanie Klein úgy vélekedik, hogy ez a dualitás az én-más(ok) kettősségének felismeréséből fakad, saját pszichológiai megkülönböztetéseinket az egész világra kivetítve. Az ellentétpár egyik tagját minden esetben az 'én'-hez rendeljük és felsőbbrendűként definiáljuk, míg a másik fele a "más", ennélfogva alacsonyabbrendű, veszedelmes, ismeretlen és fenyegető. Amikor a világot Természet és Kultúra, Test és Elme, Intuíció és Ráció ellentéteire bontjuk, a természetes, fizikai és intuitív lesz a lebecsült, visszautasított, a "más", "nem én".
Mit árul el ez a mélyen meggyökerezett hiedelemrendszer a civilizációnkról? Aláhúzza a monista gondolkodást, amely egyetlen Igazságról, egyetlen Istenről és egyetlen Helyes Útról beszél. Azt tanítja, hogy a szentség valahol máshol rejtezik, e világ illuzórikus, sőt, gonosz fizikai valóságán kívül.
Ez a gondolati keret csekély változtatásokkal a szekuláris patriarkális ideológia kiszolgálójává válhat. A freudi pszichoanalízis vagy a marxizmus ugyanazon témákat visszhangozza, mint a patriarkális* vallások. Az 'igazságot' az emberiség számára egy kinyilatkoztatott szöveg tárja fel, amely a 'nagyember' szószólóin keresztül jut el hozzánk. A megváltás egyedül a 'mester' tanításainak követése révén érhető el, s e tanításokat kizárólag az általa felállított szabályok mentén érthetjük meg..."

Harris egy újfajta, holisztikus tudatosság kialakítását szorgalmazza, amely nem húz éles határokat 'ego' és a külvilág, test és elme, természet és természetfeletti, ember és a többi létező közé. Amely egyenrangúként ismeri el az intuitív, ösztönös, zsigeri tudást és a túlértékelt racionális döntéshozatal felszíni folyamatai mellett rávilágít az azokat meghatározó a testi-ösztönös ismeretek ("embodied cognition") fontosságára. Amely az egyént nem mint szuverén, a környezetétől elkülönülő egyedet, hanem azzal folyamatos cserekapcsolatban levő, azon keresztül körvonalazódó "nyitott rendszert" szemléli.
Mivel egy olyan kultúrába nőttünk bele, amely bináris oppozíciókra** osztja az univerzumot, természetesnek tartjuk az ellentétpárokra épülő világlátást. Harris azonban rámutat, hogy e dualizmus korántsem szükségszerű, mi több: a modern éra környezeti és társadalmi válsága bizonyítja, milyen károkat okoz az egyoldalúan racionális, civilizáció,-és emberközpontú, férfiorientált, technicizált gondolkodás.

Nyugodtan lehet vitatkozni a szerzővel. A férfiuralom például nem a kereszténységgel vette kezdetét, és ma a legtöbb (az előadás későbbi részében példaként emlegetett) törzsi társadalom, még a természettel legszorosabb kapcsolatot tartó totemisztikus-animisztikus vadászó-gyűjtögető népek zöme is patriarkális. A nőket gyakran tekintik tisztátalannak vagy a szentséggel összeegyezhetetlenül profánnak, a szent helyekre csak bizonyos esetekben léphetnek be, a vallási rituálékat korlátozottan látogathatják, a férfiak szakrális tárgyaihoz nem érhetnek, menstruációjuk és a szülés idején elkülönítik őket stb. Egyes ausztrál törzsek hite szerint a nőnek egyenesen nincs lelke. Ami a szexualitást illeti, néhány melanéz etnikumot (vagy az indiai todákat), illetve bizonyos rituális alkalmakat kivéve nagyon szigorú szabályok korlátozzák, amelyekben a nőnek egyértelműen alárendelt szerep jut.
Mindezzel együtt nekem nagyon szimpatikusak Harris gondolatai, amelyek arra sarkallnak, hogy lebontva a humán szféra és az élővilág többi része, kultúra és natúra, a természet és természetfeletti közti éles határokat tapasztaljuk meg a bolygó ("human and other-than-human") lakóit összefogó egység csodáját és az individuum feloldódását a közös létezés, együtt-létezés mámorító harmóniájában.


Felhasznált irodalom:

Harris, Adrian 1996: Goddess Consciousness: Dimensions of Sex, Ecology & the Sacred'. Előadás, prezentálva: Lancaster University conference on 'Nature Religion Today' in April 1996. (Forrás)

Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, itt vannak további ajánlott olvasmányok:
The Green Fuse - Adrian Harris írásai
Adriann Harris blogja(i)
Pearson, Joanna - Robert, Richard S - Samuel, Geoffrey (eds.) 1998: Nature Religion Today: Paganism in the Modern World. Edinburgh University Press, Edinburgh. (A fenti konferencia előadásaiból készült esszék válogatása, Harrisé innen kimaradt).
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* A szerző ugyan "patriarkális" vallásokat említ, szerencsésebb volna az "ábrahámita" kifejezés használata, hiszen egyértelműen a közel-keleti eredetű monoteizmusokra utal; miközben a patriarkális vallás kategóriába a Föld vallásainak jelentős hányada besorolható
** A "bináris oppozíciók" fogalma Claude Levi-Strauss és a strukturális antropológia egyik alapvetése; Strauss szerint az egymást kizáró ellentétpárok felállítása az emberi elme, gondolkodás immanens, veleszületett adottsága.

2015. január 31., szombat

a föld dala

Kicsit giccses, kicsit közhelyes, de aktuális üzenetű, meglepően sokatmondó dal a magyar popszíntérről. Ugyan a Föld nem "értünk él", a felhívás helytálló: halljuk meg az anyatermészet szavát, míg nem késő.