véletlen?

A mágikus gondolkodásmód szerint minden mindennel kapcsolatban áll. Amint fent, úgy lent; a részben megmutatkozik az egész. E világlátás az univerzumra egyetlen, organikusan összefüggő szerves egységként gondol, amelynek folyamatai - legyenek bármely nagyívűek - kihatnak a legapróbb, legjelentéktelenebbnek tetsző részletekre is. Az asztrológia vonatkozásában például a születésünk pillanatában regnáló és sorsunkat befolyásoló kozmikus erőviszonyokról a földi kultúrát, időszámítást, vallást, gondolkodásmódot és tudományt legközelebbről meghatározó csillagok, bolygók - utólag is pontosan megállapítható, feltérképezhető - helyzetéből, egymáshoz való viszonyulásából következtetünk; míg egy jós a földre hulló csontok, a markába akadó rúnakövek, a frissen kiontott belek, az egymás után sorakozó kártyalapok alapján olvassa ki a jelen - jövőnkre kiható - történéseit, amelyek csírájukban hordozzák a változást.

Nővérem egy alkalommal a "pogány fatalizmus" kifejezéssel élt, utalva a korai politeista ember végzet-hitére, s azon meggyőződésére, hogy környezetének elemei olyan előjeleket, tabukat és ómeneket hordoznak, amelyek meghatározzák a sorsát. De vajon ostobaság-e ez a gondolkodásmód? Természetesen nem hiszem, hogy minden apróságnak különös jelentőséget kéne tulajdonítanunk - aki ezt teszi, az beleveszik a kritika nélkül elfogadott hiedelmek, az élet minden területére kiterjedő babonák és az alaptalan aggodalmak, feltételezések útvesztőjébe. Ám azt bizton állíthatom, hogy - nem is kevésszer - életünk eseményei (köztük a leghétköznapibb, legjelentéktelenebb történések) mögött egy rendezőelv mutatkozik meg. Hogy az utunkat segítőtáblák szegélyezik, csak meg kell tanulnunk felismerni őket. 

A Gaia-elmélet hívei a Földet hatalmas élőlényként jellemzik. Valóban, e megközelítés nem áll távol a valóságtól. A földi ökoszisztémák közötti kölcsönhatások legalább olyan kifinomultak, összetettek, árnyaltak és főleg - pótolhatatlanok, mint az emberi szervezetet átszövő biokémiai kapcsolatok sokasága. Megfordult a fejemben a feltételezés, hogy e teóriát talán az univerzum egészére is kivetíthetnénk - azaz nem csak bolygónkat, hanem az egész világmindenséget kéne egyetlen, gigászi szervezetnek tekintenünk (s máris a gyönyörű Világfa-elképzelésnél vagyunk, - de erről most nem szólok...).

Namármost, a testünkben lejátszódó folyamatok - legyenek kórosak-károsak vagy az egészséges életműködésekhez tartozók - egyértelmű nyomokat hagynak maguk után. Ha a testben egy szerv megbetegszik, az különféle tüneteken keresztül mutatkozik meg. E tünetek sokszor nem közvetlenül a beteg szervnél, hanem attól látszólag független módon jelentkeznek. Mégis, az orvostudomány - hosszú évezredek alatt - kitapasztalta, felismerte a szimptómák valódi okát, s vagyunk olyan szerencsések, hogy az ok-okozat közti összefüggések feltárásában is jól állunk. Nem így a - fizikai paraméterekkel le nem írható - kozmikus törvényszerűségek tekintetében. Pedig ha egyetlen élőlényként tekintünk akár Földanyára, akár a mindenség egészére - mi sem tűnik természetesebbnek, minthogy a benne lejátszódó folyamatokról tünetek útján hírt ad. Testünk is tudatja velünk a felszín alatt zajló eseményeket, változásokat, ilyen vagy olyan módon - hogy is gondolhatnánk, hogy a Föld vagy épp a kozmosz önnön állapotáról nem közöl jeleket? 

Ezek egy részét, a kézzelfogható biológiai és fizikai törvények hatálya alá eső jelenségeket (mint amilyen a bolygók körpályája a csillaguk körül. vagy a csillagok életciklusa, vagy a tengeráramlatok rendszere, az éghajlatváltozás következtében fellépő időjárási anomáliák, a felmelegedés miatt instabillá váló ökoszisztémák átalakulása) a tudomány vizsgálja.
Én azonban hiszem, hogy a mindenség nem csak az efféle látványos változások útján hat az életünkre. Hogy rejtett törvényszerűségeinek, a tudomány hatókörén kívül eső folyamatainak - melyek a lélek mélyén visszhangzanak - szintén megvannak a maguk 'tünetei'. Általában nem ordítóan egyértelmű jelek, inkább a részletekben rejlő árnyalt, finom, alig észrevehető motívumok. Jelentőségüket csak akkor érthetjük meg, ha nyitott szívvel, befogadó elmével és az univerzumra hangolódva járunk-kelünk a nagyvilágban. Ha egyensúlyban vagyunk önmagunkkal és a környezetünkkel, felismerjük abban a nekünk szánt jelzéseket, figyelmeztetéseket és előjeleket. Rádöbbenünk, hogy nem véletlenül keltette fel az érdeklődésünket egy film, egy dal, egy lehulló falevél, egy harmatos mohapárna, egy ásvány, egy virág. Megértjük, hogy a világnak mondanivalója van a számunkra, - csak meg kell tanulnunk odafigyelni rá.
Hogy e mentalitás egyenlő a fatalizmussal? Aligha. Nem kell azt éreznünk, hogy marionettbábként rángatnak bennünket fölöttünk álló hatalmak. Hiszem ugyan, hogy a 'sors', mint olyan, létezik; hogy az ember magában hordozza életpályájának lehetőségeit és buktatóit, s van, amelyik elől nem menekülhet. De azt is hiszem, hogy a döntéseink jellemeznek bennünket, s hogy utunk fordulópontjain miénk a választás. A világegyetem mindehhez, ha úgy tetszik, súgóként asszisztál; elárulva a maga állapotát s benne elfoglalt helyünk alapján szelíden megmutatva az uta(ka)t, amely(ek) ránk vár(nak). Nincs más dolgunk, mint meghallani tanácsait, és befogadni azok mondanivalóját.

Áldás!