hó: hiedelmek, hagyományok

Vége-hossza nincs a hóval kapcsolatos népi időjóslásoknak. Az időjárás alakulása döntően meghatározta a gazdálkodás, gyűjtögetés, vadászat sikerét, így életbevágó jelentőségű volt a földművelő, állattenyésztő, a természet kincseiből élő ember számára - nem csoda hát, hogy a világ minden pontján hiedelmek sora fűződik előrejelzéséhez. Ilyen a hazánkban is jól ismert "Katalin locsog - Karácsony kopog" vagy a drávaszögi "Dorottya locsog - Júlia kopog". Székesfehérvárott úgy vélekedtek, "Jakab napján (július 25) virágzik a hó, mert ha ilyenkor sok a felleg, akkor télen sok hó lesz" (idézet forrása: Magyar Néprajz), míg Tápé lakói az ekkor érkező hideg szélből következtettek zord télre. 

Az ainuk szerint ha éjjel a leégő tűz hamuja fehér, másnap bizton havazni fog. Észak-Karolinában is számos, a kandallóhoz kötődő hiedelem él: ha a tűz az ember talpa alatt ropogó hóhoz hasonló hangokat ad, ha sistereg, mikor vizet cseppentünk rá, ha pattog - hó közeleg. Havat jósol a holdudvar (huszonnégy órán belül, ha kettős körben tűnik fel a telehold körül); ha egyik oldala nyitott, az a közelgő hóvihar irányát mutatja. Ha Hálaadás előtt esik - nem lesz sok hó a télen; viszont minden egyes ködös augusztusi nap a köd mélységével, sűrűségével arányos intenzitású havazást vetít előre. Hó-előjel a kettős nap (parhelion, "sun dog") és a téli mennydörgés; kemény tél közeleg, ha a bükkök és tölgyek roskadoznak a makkok alatt; ha a pulyka felgallyaz a fára és nem hajlandó leszállni; ha a nyírfajdok nagy csapatokba gyülekeznek - és így tovább. 

Hazánkban éppúgy ismeretes a hagymakalendárium, mint nyugatabbra. A 12 hónap után elnevezett tucatnyi hagymacikkelyt megsózták; amelyik levet eresztett, az csapadékban - esőben vagy hóban - gazdag hónapot jövendölt. Észak-amerikai hiedelem, hogy a Márton-napi liba szegycsontjából a hozzáértő kiolvashatta a várható téli időjárást; nálunk (többek között) szintúgy Márton-nappal kapcsolatban őriz a népi bölcsesség néhány időjósló szentenciát (ld. a 'libanap' c. bejegyzést). 

Az USA egyes részein úgy tartják, az első hóhullás dátuma a tél hosszára engedett következtetni: ahányadik napjára esett a hónapnak (vagy ahány nap telt el közte és Karácsony között), annyi nagy havazásra kell számítani a télen. A hó mélységét indikálja a konyhaablak párkányán növő jégcsapok hossza; a hóviharok számát a forró tűzhelyen megolvasztott hóból felszínre bukkanó buborékok. Ha a növekvő Hold idején kezdődik a havazás, mire a Hold kitelik, a hó elolvad. 

A karolinai farmerek a téli hótakarót általában véve hasznosnak tartották a gabona számára. "A hó meglágyítja a szántót" - mondják, utalva a föld megtermékenyülésére. Ennél gyakorlatiasabb megközelítés is ismert: "A havas tél jót tesz a gabonának, mert elöli a rovarokat és megnedvesíti a talajt" (idézetek forrása: N. White - D.Hand, 1977). 

Elterjedt képzet, hogy a hóesés valójában dunnából, párnából kifoszló pihetollak özöne; vagy Holle anyó, vagy Perchta, Mariaschnee, az Ördög Nagyanyja, megnevezetlen öregasszonyok, helyenként pedig egyenesen kisangyalok rázzák az ágyneműjüket ilyenkor. Nálunk február 16.-ával (Julianna-nappal) kapcsolatban él hasonló hagyomány: ha e napon havazik, a nagykőrösiek szerint "Julianna kitette a dunnáját és az kiszakadt" avagy "Julianna megrázta a dunnáját". Drávaszögben csak azt mondják: "Bolondoznak a Julisok". 

A hóval kapcsolatos gyógyító eljárások sem ismeretlenek. Hazánk egyes vidékein a gyerekek meghemperegtek az első hóban, hogy egészségesek legyenek. E szokás fellehető tőlünk nyugatabbra is. Az angol folklór fagyási sérülések orvoslására ajánlja: csupasz lábbal gázoljunk bele, vagy dörzsöljük meg vele az elgémberedett végtagot. Ha a tél első havával bedörzsöljük a gyerekek lábát, az megóvja őket a fagyástól. Ez az elgondolás Észak-Amerikában is fellelhető. Ha cipő nélkül háromszor körbefutjuk a házat, nem lesznek fagyási sérüléseink; ha a csecsemők talpát az évszak első havába temetjük, megelőzhetjük a tüdőgyulladást, mellhártyagyulladást. Ha az első hóból egy maroknyit (lapátnyit) átdobunk a fejünk felett, nem fogunk megfázni; ha megmossuk vele a kezünk, nem fog kiszáradni és kicserepesedni a tél folyamán; sőt, mezítláb jégen vagy havon futni még a torokfájásra is orvosság. Ahogy (a gyengébb nem körében) nálunk is bevett szokás a márciusi hóban megmosakodni, hogy szépüljünk, úgy az Újvilágban is az arcbőr és a haj ápolására, továbbá szemölcsök eltávolítására alkalmazzák a márciusi hóolvadékot (de szépít az első hó is). A frissen hullott hó elfogyasztva a fogfájás ellen véd, míg az olvadt hólevet palackba töltve később égési sérülések kezelésére használhatjuk (némely forrás száraz szem megnedvesítésére is javallja: . Utóbbi a tartós fejfájásnak is orvossága, amennyiben a beteg Nagypénteken megmosdik benne. Az orrvérzésnek kiváló ellenszere a tarkóra tett hó; a szájba vett, ott egy darabig tartott, majd lenyelt hófalat pedig jó egészséget garantál. 

A hóval kapcsolatos hiedelmeknek van egy vészjóslóbb vetülete is. Balszerencsés dolog például valaki más nyomaiba lépni, mert betegséget vagy vakságot okozhat. Koreában a - valljuk be, meglehetősen ritkán tapasztalható - vörös hó nagyon rossz előjelnek számít. Ha hóembert építünk, a szerencsénk vele együtt olvad majd el; ha pedig udvarunkban a szél lemezszerű, íves redőkbe sodorja össze a havat, az egyenesen halál-ómen.

A hó bizonyos varázslatoknak is hasznos segédeszköze lehet. Ha egy élethelyzetet, állapotot szeretnék "befagyasztani", változatlan formában megtartani, írjuk kívánságunkat egy darab papírra, és temessük a hóba (hó híján összetört jégbe ágyazva dugjuk a frigóba). ). Ha pedig valaki ridegen, hideg elutasítással bánik velünk, haragszik ránk, írjuk rá nevét egy papírcetlire, amit egy tál friss hóba helyezünk. Öntsünk a hóra forrásban levő vizet, míg maradéktalanul el nem olvad; ezután az így nyert hólével spricceljük körbe az illető fényképét, vagy borítsuk ki olyan útra, ösvényre, amelyen rendszeresen elhalad. 

Végül, de nem utolsósorban, ha egy fenyőfáról nagy adag hó zuhan a nyakunkba, tekintsük úgy, hogy különleges áldásban részesültünk :). 

Források:

Balassa-Ortutay: Magyar néprajz /A hiedelemvilághoz kapcsolódó cselekmények
Etter, Carl: Ainu Folklore - Traditions and Culture of the Vanishing Aborigiens of Japan 1949 (Kessinger Publishing, 2004).
Hatfield, Gabrielle: Encyclopedia of Folk Medicine: Old World and New World Traditions (ABC-Clio, 2004).
Magyar Néprajz VII. Folklór 3: Népszokás, néphit, népi vallásosság - FEBRUÁR
Magyar Néprajz VII. Folklór 3: Népszokás, néphit, népi vallásosság - JÚLIUS
Róheim, Géza - Dundes, Alan: Fire in the Dragon: And Other Psychoanalytic Essays on Folklore (Princeton University Press, 1992).
Rosean, Lexa - The Encyclopedia of Magickal Ingredients. A Wiccan Guide to Spellcasting (Paraview-Pocket Books, 2005).
Swetnam, George (ed): Keystone Folklore Quarterly. 6. kötet (Simon Bronner, 1961).
White, Newman I. - Hand, Wayland D (eds.): The Frank C. Brown Collection of North Carolina Folklore. Vol VII: Popular Beliefs and Superstitions from North Carolina, part 2 (Duke University Press, 1977).

kék hold, borzálom

Tegnap elutaztam és beiratkoztam a Pécsi Tudományegyetemre. Gyakorlatilag egy fillér nélkül, diákhitelből szándékoztam megkezdeni a tanulmányaimat, és már épp megbarátkoztam a gondolattal, hogy adós leszek állambácsinak 130,- esetleg 260e forinttal, mikor tudatosodott bennem, hogy a költségtérítés összegén túl egyéb kiadások várhatók: utazás, szállás, étkezés, jegyzetek, stb. Így aztán fontolóra vettem a szabad felhasználású hitel legalacsonyabb összegű (65e ft/szemeszter) verziójának igénybevételét is, - de ha arra gondolok, hogy félévenként 200e forint adósságom gyűlhet össze (természetesen csak azokban a félévekben, amelyekben felhasználnám a hitelt) - nos, csomóba ugrik a gyomrom.  

A rosszullét határán emésztettem magam: merjek-e bevállalni ilyen léptékű pénzügyi manővert? Ha bízni tudnék a kormány ígéreteiben, az államgazdaság stabilitásában, a biztos jövőben... de félek, a jelenlegi társadalmi és pénzügyi rendszer nem marad tartós. S ha mégis, akkor is beüthet a hitelfeltételek kedvezőtlen módosítását előíró kormányrendelet. 

Nyilvánvalóan okosabb volna halasztással indítani, és az így nyert egy évet némi egzisztenciateremtésre, pénz-spórolásra, a lehetőségeim feltérképezésére használni. De egy év alatt annyi minden történhet! Mi van, ha jövőre - elég jelentkező hiányában - el sem indul a szak? Mi van, ha addigra egészen más fordulatot vesz az életem, és ez az álom is a múltba olvad? Egy rég várt lehetőség most itt van az orrom előtt, én meg habozok megragadni. Ugyanakkor azzal is kénytelen vagyok számolni, hogy talán csak a bírvágy vagy az önfejűség beszél belőlem: meglehet, azért ragaszkodok ilyen makacsul a tanulmányok megkezdéséhez, mert jó érzéssel (és némi büszkeséggel) töltene el a tudat, hogy néprajzos vagyok. Vagy mert továbbra is az iskolarendszerben mozoghatnék, jól ismert és megszokott környezetben, ami újabb néhány évre távlatokat, célt és kereteket adna az életemnek. Néha attól tartok, a rám jellemző önpusztító nemtörődömség munkálkodik a döntéseim mögött, ami a pillanatnyi kényelmet előbbre helyezi a hosszútávú céloknál. Olyan vagyok, mint az egyszeri tücsök, aki nyáron hegedül, és úgy tesz, mintha a tél sosem jönne el. Vagy ahogy édesapám mondaná, már hosszú ideje tovább nyújtózkodom, mint a takaróm ér. 

Egyszóval őrlődöm. Még megtehetem, hogy passziváltatom a félévet, visszamondom vagy szüneteltetem a diákhitelt, és elhalasztom az iskolakezdést (habár e gondolattól majd megszakad a szívem - már megküldték az első félév kurzuslistáját, olyan tárgyakkal, mint 'Rítus és vallás, mentalitás', 'Vallás, mentalitás, vallásos folklór Európában, új vallási mozgalmak', 'Magyar és összehasonlító folklorisztika', 'Kulturális antropológia', 'Vallásantropológia'... és még sorolhatnám.). Végül - talán illetlenül későn - úgy döntöttem, az égiek segítségét kérem.

A 'Kék Hold' kifejezés csalóka, mert nem az égitest színére utal: azt a jelenséget takarja, mikor egy naptári hónapon belül kétszer van Holdtölte - ahogy ez idén augusztusban is történt (legközelebb egyébként 2015-ben várható). 

Ugyan nem ünnepeltem nagy körítéssel, lefekvés előtt kikönyököltem az ablakba. Az égen vágtázó esőfelhők piszkosszürke masszájából sápadtan derengő fényfoltként rajzolódott ki Holdanya arca. Azzal a fohásszal fordultam hozzá, hogy adjon valami jelet, bocsásson rám jósálmot, ami segíthet döntést hozni. 

Mindezek után borzalmasan aludtam,- a szél-rángatta erkélyajtó nyikorgása, a hűvös hajnali levegő, a macska szöszmötölése újra és újra felébresztett. Reggelre összesen két álomkép maradt meg az emlékezetemben. Az egyikben a kutyánk, Árnyék a kertben kapirgáló tyúkokra vadászott - ezt valószínűleg az a jogos aggodalom generálta, amit akkor érzek, ha magára kell hagynom az ebet a pipékkel, a múltban ugyanis történt egy-két szégyenletes epizód. A másik álomban találtam az udvaron három kisállatot. Messziről ugyan fészekből hullott madárfiókáknak gondoltam őket - leginkább a havasi csókára hajaztak, de ez talán kevésbé lényeges - ám ahogy közelebbről megszemléltem (kézbe vettem) hármójukat, kiderült, hogy borzkölykök. Az egyikük arányos testű,-és fejű volt, szép, fejlett; a másiknak az előzőhöz hasonló méretű feje, de aránytalanul kicsi, mondhatnám, sorvadt teste volt; a harmadik fiatalabbnak tűnt, irinyó-pirinyó volt, fázósan kucorodott össze és látszott rajta, hogy az éhenhalás szélén áll. Igyekeztem is befelé velük a meleg házba, közben a kicsi táplálását tervezgettem --- és filmszakadás.

Noha elsőre nem tanúsítottam különösebb jelentőséget ennek a futó és felületesnek vélt víziónak, azért utánanéztem, mit jelenthet - és nem kellett csalódnom.

Egyszerű álomképként értelmezve a borz hideg időjárást jósol, ami nem igényel különösebb magyarázatot - csak nézzetek ki az ablakon. Ha azonban álmunkban feltűnik egy jelkép, érdemes alaposan utánajárni, egy állat esetében például megvizsgálni, mit szimbolizál totemként, szellemi erőlényként. A borzról tudtam, hogy a makacsság, (hadd ne mondjam, önfejűség) és a céljainkért folytatott kitartó küzdelem megtestesítője; az Annwn eképp ír róla:

"A borz a következõk szimbóluma: elhatározás, tettrekészség, erõs akarat, koncentráció, stratégia, szívósság, védelem, függetlenség, önbizalom.

Az amerikai õslakosok szerint borz nyomokat látni jó elõjel, üzenet, hogy minden lehetséges, ha a belsõ kreatív erõnkre hallgatunk.

A borz megszerzi magának, amit akar. Tehát a totemállat esetében is gondolnunk kell arra, hogy terveinkben kitartóak legyünk. Fõleg azoknak fontos ez, akik nem fejezik be azt, amit elkezdtek. A borz segít ebben az aspektusban. Ha nem is totemállatként, hanem erõt adó állatként hívnád, akkor számíthatsz a borz makacsa és akaratos szellemére, ha elkezdesz valamit.

A borz erõsen önálló is és agresszív, ha fenyegetik. Ez a lecke számunkra azt jelenti, hogy álljunk a saját lábunkra és védjük meg magunkat, ha a helyzet úgy kívánja. [...].

A borz a földdel áll kapcsolatban, ezért földelõ totem. Ha zavartnak és idegesnek érezzük magunkat, a borz segíthet a gyökerek megtalálásában és vasmacskaként szolgálhat az életünkben.

Ha a borz feltûnik életünkben, elérkezett az ideje a terveinknek, s ha szükségünk van rá álljunk ki magunkért vagy kérjünk segítséget, ha fontos. A borz egyszerre jele az elvonulásnak és az önállóságnak, ám közösségi életben való magabiztosságnak is. A világnak tudnia kell, hogy mi is létezünk.

A borz nagyon különleges lény. Nem törõdik senkivel, sem azzal hogy mit „mondanak” mások. Ezt kell megértenünk nekünk is.

A legnagyobb lecke, amit adhat a borz, hogy járd a saját utad a saját tempódban. Ne figyelj arra mit mondanak mások. Bízz magadban és képességeidben. Tudd, hogy fel vagy szerelve mindennel bármi is jön eléd."

Jelen esetben persze az álom értelmét a szituáció is meghatározza: a három kisállat jellegzetességei, különbözőségei. Biztos, hogy az apró részletekben is megbújik valami többletjelentés, amit még ki kell hámoznom. Az is fontos kérdés, hogy vajon a jelenlegi lelkiállapotomat tükrözi-e a borz, vagy a követendő utat jelöli ki a számomra. Egyszóval van még min elmélkedni. 

Addig is áldás!

Eső

sámándob és hímestojás

Két hete Pesten töltöttem néhány napot, s ennek folyományaként sikerült beszereznem nem is egy, de mindjárt kettő sámándobot, beteljesítve ezzel egy több éve megfogant álmot. 

A dob nem puszta eszköz, hangszer a sámán kezében, hanem annál sokkal több - élőlény, segítőtárs, s egyben a teljes kozmosz tükörképe. Elkészítésének mikéntjéről a sámán beavatási álmában kap részletes utasításokat. Mivel a létsíkok közti misztikus utazás kelléke, kávája egyenesen a világfa ágaiból készült - tehát abból a fafajtából, amely az adott népnél a Világfa megtestesítője (Szibériában legtöbbször a nyír). Bőrét az adott népnél legelterjedtebb hátasállat szolgáltatja - így Szibériában a rénszarvas, Belső-Ázsiában inkább a ló. 

Minthogy a dob a sámán 'hátasállata', akként is kezelték. A szertartások előtt 'felélesztették': vízzel vagy gyenge alkohollal (például sörrel) meglocsolva tűz fölé tartották, hogy bőre megfeszüljön. Ekkor vált holt tárgyból élőlénnyé. Ezt követően a sámán dalában lovának, gyorslábú szarvasának etc. szólítja, s arra biztatja: száguldjon vele minél gyorsabban. Részeit gyakran az adott állat testrészeivel állítják párhuzamba: így például a káván sorakozó rezonátorok 'szarvak', az őket a dob bőre alatt összekötő fonalak az állat vérerei (amelyeken végigáramlik a szívdobbanás, jelen esetben a dob ütemes lüktetése).  A dobverő - értelemszerűen - az ösztöke szerepét tölti be.
A sámándob hátasállat-funkcióját őrizte meg népmeséink táltoslova. Emlékezzünk csak: a táltos paripa kezdetben rozzant, sokszor betegeskedő, sőt, haldokló gebe, akiből a csutakolás, lemosás és/vagy a parázzsal történő abrakolás varázsol 'gondolatnál is sebesebben szálló' csodalényt. E motívum a hajdani samanisztikus hiedelemvilágban gyökerezik, számos más meseelemmel karöltve. 

A dob alakja kerek vagy ovális; hátul fából vagy vasból készült fogantyúját olykor csengettyűk, szalagok, rituális díszek ékítik. Természetesen egyik sem a puszta esztétikum miatt kerül oda. A csengők hangja távol tartja az ártó szellemeket, elmélyíti a sámán révületét; a parányi fegyverek (íj, nyíl, kés) a gonoszok elleni harcban segítik gazdájukat; a totemállatok képmásai a sámán lelkének biztonságos utazását teszik lehetővé, a megszólítani kívánt istenek, szellemek ábrái pedig a transzcendens szférával történő kommunikációt mozdítják elő. Ugyancsak a fogantyún vagy a dob hátoldalán jelölik a középpontot, a Világ Köldökét, amely a dob és a mindenség centruma is egyben.

A dob előlapjának bőrére festett ábrák a világmindenség parányi másaként foghatók fel. A dobon megjelenő legfontosabb motívumok a világfa (a világ kozmikus rétegei és az azok közti közlekedési útvonalak), a Nap és a Hold, egyéb jelentős égitestek (a sarkvidéki sámándobok például valóságos csillagtérképeket tartalmaznak, ami a tájékozódást szolgálja), esetleg a különböző dimenziókat (a Világfa alsó-középső-és felső szintjét) jelképező állatok (az alsó szinten többnyire hüllők, kétéltűek - vö. a népmesék kígyókirályának földalatti uradalmával; a középsőn az adott nép mindennapjaiban fontos szerepet játszó vad,- és háziállatok, a sámán totemállata; a felsőn az égbe szárnyaló madarak). Olykor emberalakot is láthatunk: a sámánnak a Világfán utazó lelkét.
Hogy a dob a révületnek milyen hatásos elősegítője, arról Wolfgang G. Jilek-nek a szelis indiánok körében végzett vizsgálatai is tanúskodnak. EEG-készülék segítségével kiderítette, hogy a sámán ütemes dobolása megváltoztatja az agyhullámokat (a théta-hullám EEG-frekvenciáján mozgó hangrezgést hoz létre), egy tízperces utazás alatt olyan tudatállapotba juttatva a sámánt, amit egy Zen-mester hatórányi munkával elért mély meditációban tapasztal meg. Révülése alatt azonban a sámán tudatában van a külső környezetnek is: cselekvőképes és koncentrált. Nem utolsósorban, a dob hangja nem csak rá, de a közönségére is hatással van, így téve közösségi élménnyé a szertartást.
A sámándob rituális használatának emlékét nem csak a népmesék, de egyéb folklór-elemek is őrzik. Ilyen a rostával, szitával történő jóslás. E konyhai eszközök alakja a dobra emlékeztet, s emiatt ugyanúgy a transzcendens kommunikáció eszközeivé léptek elő. Egyes forrásokban a rostában történő lélekutazás elemével is találkozhatunk. 

No most, a címben nem véletlenül szerepel a Húsvét egyik attribútuma, a festett tojás. A neten kutakodva rábukkantam Lux Évának a források közt is feltüntetett érdekfeszítő munkájára, amely párhuzamot von a hímestojás és a sámándob motívumkincse között. A kettő közti kapcsolatot a Világtojás-képzet szolgáltatja; talán eleve erre reflektál az urali, altaji és mandzsu-tunguz dobok többsége, amelyek nem kerek, hanem elnyújtott ovális alakúak.

A tojás a kereszténységet megelőző időkben a termékenység, újjászületés és gyógyulás szimbóluma, s a tavaszi megújulás hagyományos jelképe. Mintázott formában is igen ősi hagyományelem: a kisszombori hun-avar sírban nyugvó asszony kezében karcolt tojás maradványaira leltek.

"A méhviasszal írott hímes tojások mintakincsének sok motívuma mutat vissza kereszténység előtti eredetre, a kereszténység előtti, animisztikus-mágikus hitvilágot tükrözve. A magyar hímes tojások díszei eredetileg a tojás termékenységvarázsló, gyógyító, bajelhárító szerepét erősítő mágikus ábrák voltak. Legszembetűnőbb a régi tojásokon a felület felosztása függő¬leges és vízszintes tengelyek mentén. 

Ha jól megnézzük, a régi hímestojások a sámándobok síkban megjelenített mikrokozmo¬szának miniatürizált és három dimenzióban ábrázolt változa¬tai. A különbség annyi, hogy a dobok az Univer¬zumot többnyire a középpontjában álló szemszögéből, belülről ábrázolják, a tojásnyi méretű kis univerzumok pedig, gömbölyűek lévén, a külső szemlélő szemszögéből mutatják tárgyukat. Mi¬niatüri¬zált mikrokozmoszként a tojások a dobok elvont-naturális ember és állatábrázolásai helyett jelképekkel csak jelzik, (ugyanakkor tükrözik, többszörözik) felosz¬tott felü¬letükön a Kozmosz 'összetevőit' ..." (Lux)
Jellegzetes a tojások négyosztatú festése, amely párhuzamba állítható a sámándobon látható irányjelzésekkel, a létsíkok elválasztásával. A világfa gyakran megjelenik stilizált fenyőág vagy kis halmon álló, esetleg cserépbe ültetett virág formájában. A negatív/pozitív részeket kiemelő pontozás a csillag-ábrázolások utóda lehet; a mára virágornamentikává alakult "békasegge, kégyós, kakastarés, ujjas, teneres, gereblés, villás, tyúklábas" elnevezésű minták eredetileg a totemisztikus-animisztikus világkép fontos szimbólumait (totemállatokat, a Világfa különböző szintjeit jelképező egyéb fajokat - pl. kígyó, béka - , a sámán tenyerének lenyomatát - amelyről tudjuk, hogy magát a személyt jelképezi -, egyéb emberi, állati testrészeket) jelenítettek meg.

Mindez a magyarság régi motívumkincsére igaz - a környező országok lakói és a magyarországi népességek tojásdíszítményei újabb keletűek és eltérő formavilágúak.

Források:
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén (1998, Terebess)
Diószegi Vilmos: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben (1998, Akadémiai Kiadó)
Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága (1967, Akadémiai Kiadó)
Eliade, Mircea: A samanizmus. Az eksztázis ősi technikái (2001, Osiris Kiadó)
Hoppál Mihály: Sámánok - lelke és jelképek (1994, Helikon Kiadó)
Lux Éva: Sámándobok és hímes tojások (Terebess Ázsia e-tár)
Pócs Éva: Élők és holtak, látók és boszorkányok - Mediátori rendszerek a kora újkor forrásaiban (Akadémiai Kiadó, 1997)

véletlen?

A mágikus gondolkodásmód szerint minden mindennel kapcsolatban áll. Amint fent, úgy lent; a részben megmutatkozik az egész. E világlátás az univerzumra egyetlen, organikusan összefüggő szerves egységként gondol, amelynek folyamatai - legyenek bármely nagyívűek - kihatnak a legapróbb, legjelentéktelenebbnek tetsző részletekre is. Az asztrológia vonatkozásában például a születésünk pillanatában regnáló és sorsunkat befolyásoló kozmikus erőviszonyokról a földi kultúrát, időszámítást, vallást, gondolkodásmódot és tudományt legközelebbről meghatározó csillagok, bolygók - utólag is pontosan megállapítható, feltérképezhető - helyzetéből, egymáshoz való viszonyulásából következtetünk; míg egy jós a földre hulló csontok, a markába akadó rúnakövek, a frissen kiontott belek, az egymás után sorakozó kártyalapok alapján olvassa ki a jelen - jövőnkre kiható - történéseit, amelyek csírájukban hordozzák a változást.

Nővérem egy alkalommal a "pogány fatalizmus" kifejezéssel élt, utalva a korai politeista ember végzet-hitére, s azon meggyőződésére, hogy környezetének elemei olyan előjeleket, tabukat és ómeneket hordoznak, amelyek meghatározzák a sorsát. De vajon ostobaság-e ez a gondolkodásmód? Természetesen nem hiszem, hogy minden apróságnak különös jelentőséget kéne tulajdonítanunk - aki ezt teszi, az beleveszik a kritika nélkül elfogadott hiedelmek, az élet minden területére kiterjedő babonák és az alaptalan aggodalmak, feltételezések útvesztőjébe. Ám azt bizton állíthatom, hogy - nem is kevésszer - életünk eseményei (köztük a leghétköznapibb, legjelentéktelenebb történések) mögött egy rendezőelv mutatkozik meg. Hogy az utunkat segítőtáblák szegélyezik, csak meg kell tanulnunk felismerni őket. 

A Gaia-elmélet hívei a Földet hatalmas élőlényként jellemzik. Valóban, e megközelítés nem áll távol a valóságtól. A földi ökoszisztémák közötti kölcsönhatások legalább olyan kifinomultak, összetettek, árnyaltak és főleg - pótolhatatlanok, mint az emberi szervezetet átszövő biokémiai kapcsolatok sokasága. Megfordult a fejemben a feltételezés, hogy e teóriát talán az univerzum egészére is kivetíthetnénk - azaz nem csak bolygónkat, hanem az egész világmindenséget kéne egyetlen, gigászi szervezetnek tekintenünk (s máris a gyönyörű Világfa-elképzelésnél vagyunk, - de erről most nem szólok...).

Namármost, a testünkben lejátszódó folyamatok - legyenek kórosak-károsak vagy az egészséges életműködésekhez tartozók - egyértelmű nyomokat hagynak maguk után. Ha a testben egy szerv megbetegszik, az különféle tüneteken keresztül mutatkozik meg. E tünetek sokszor nem közvetlenül a beteg szervnél, hanem attól látszólag független módon jelentkeznek. Mégis, az orvostudomány - hosszú évezredek alatt - kitapasztalta, felismerte a szimptómák valódi okát, s vagyunk olyan szerencsések, hogy az ok-okozat közti összefüggések feltárásában is jól állunk. Nem így a - fizikai paraméterekkel le nem írható - kozmikus törvényszerűségek tekintetében. Pedig ha egyetlen élőlényként tekintünk akár Földanyára, akár a mindenség egészére - mi sem tűnik természetesebbnek, minthogy a benne lejátszódó folyamatokról tünetek útján hírt ad. Testünk is tudatja velünk a felszín alatt zajló eseményeket, változásokat, ilyen vagy olyan módon - hogy is gondolhatnánk, hogy a Föld vagy épp a kozmosz önnön állapotáról nem közöl jeleket? 

Ezek egy részét, a kézzelfogható biológiai és fizikai törvények hatálya alá eső jelenségeket (mint amilyen a bolygók körpályája a csillaguk körül. vagy a csillagok életciklusa, vagy a tengeráramlatok rendszere, az éghajlatváltozás következtében fellépő időjárási anomáliák, a felmelegedés miatt instabillá váló ökoszisztémák átalakulása) a tudomány vizsgálja.
Én azonban hiszem, hogy a mindenség nem csak az efféle látványos változások útján hat az életünkre. Hogy rejtett törvényszerűségeinek, a tudomány hatókörén kívül eső folyamatainak - melyek a lélek mélyén visszhangzanak - szintén megvannak a maguk 'tünetei'. Általában nem ordítóan egyértelmű jelek, inkább a részletekben rejlő árnyalt, finom, alig észrevehető motívumok. Jelentőségüket csak akkor érthetjük meg, ha nyitott szívvel, befogadó elmével és az univerzumra hangolódva járunk-kelünk a nagyvilágban. Ha egyensúlyban vagyunk önmagunkkal és a környezetünkkel, felismerjük abban a nekünk szánt jelzéseket, figyelmeztetéseket és előjeleket. Rádöbbenünk, hogy nem véletlenül keltette fel az érdeklődésünket egy film, egy dal, egy lehulló falevél, egy harmatos mohapárna, egy ásvány, egy virág. Megértjük, hogy a világnak mondanivalója van a számunkra, - csak meg kell tanulnunk odafigyelni rá.
Hogy e mentalitás egyenlő a fatalizmussal? Aligha. Nem kell azt éreznünk, hogy marionettbábként rángatnak bennünket fölöttünk álló hatalmak. Hiszem ugyan, hogy a 'sors', mint olyan, létezik; hogy az ember magában hordozza életpályájának lehetőségeit és buktatóit, s van, amelyik elől nem menekülhet. De azt is hiszem, hogy a döntéseink jellemeznek bennünket, s hogy utunk fordulópontjain miénk a választás. A világegyetem mindehhez, ha úgy tetszik, súgóként asszisztál; elárulva a maga állapotát s benne elfoglalt helyünk alapján szelíden megmutatva az uta(ka)t, amely(ek) ránk vár(nak). Nincs más dolgunk, mint meghallani tanácsait, és befogadni azok mondanivalóját.

Áldás!

álmomban hol jártam...

Hajnaltájban mindig beszédes álmaim támadnak (pontosabban szólva ezekre emlékszem, hiszen közvetlenül megelőzik az ébredést). Ma például felerészben arról ábrándoztam, hogy egy wicca kovenre - vagy inkább baráti társaságra - bukkanok a saját utcámban, s persze teljesen felvillanyozott a felfedezés:). Ennél jóval rejtélyesebb volt a másik vízió, amelyben darazsak keringtek körülöttem. Azt nem mondanám, hogy üldöztek, de a királynőjük újra és újra rám szállt, a többiek pedig őt követték.
Utánanéztem Krúdy álmoskönyvében a darázsmotívumnak, és a következő értelmezéseket találtam: 

"Nagy darázs: csúf rágalom jegye. Darázscsípés: harag, amely pletyka miatt kerekedik. Darázsfészek: elszólást, szószátyárságot jelez. Darazsat megölni: jelzi, hogy szomszédoddal kibékülsz. Tarka darázs: idegen, aki hírt hoz. Lódarázs: messzi tavasz. Királydarázs: kerti munka. Halott darázs: öregség.

Adventben (karácsony előtt) darázs: hosszú tél jegye. Kerner szerint: darazsak, amelyek üldöznek: hajhullást mutatnak. Darázs, amely igent mond: nagy ellenség. Darázslyuk: új szerelem; öregnél: gonosz szerelem. Darázs az ablakban: levél, amelyet nem hoznak el. A lipcsei nagy álmoskönyv szerint: darázs jegyez jó időt.

A különös álmokból: darázsfészek, amely testünkből nő ki és igen elcsúfítja: jegyez gondolatokat, amelyek semmi jóra sem vezetnek; leginkább családi bánatot mutat; meghalt gyermekeket.

Radics Mária szerint: darázshang: visszatérő szerelem jele."

Egyik opció jobb, mint a másik. Nem is tudom, melyiket válasszam: a hajhullást, a perpatvart, netán a rosszidőt?:)

tarot: csapó 1

Kora este a tanulási kényszer és a színházbamenés közt őrlődve végső kétségbeesésemben a tarot-hoz nyúltam. (Mielőtt továbbmennénk: igen, tudom, hogy a kártyát nem illik ilyen bagatelle kérdésekkel zaklatni.)Az első keverés után a Botok Lovagja került elő a pakliból - majd földhözvágtam mérgemben, mert a jelenlegi állapotom jellemzése (feszült, ideges, izgatott, türelmetlen) nem sokat segített annak eldöntésében, hogy a nap hátralevő részében orrvézésig magoljak vagy sutba dobjam a jegyzeteket. Végül egy sor szerencsétlenkedést követően kiraktam egy ötlapos terítést. Nagyon zagyvára sikerült: a jelölőnek választott Botok Lovagja mellé a Kelyhek 2, a Szerencsekerék és a Nap (mindkettő fordítva), valamint a Korongok 4 és 10 került (normál állásban). Alkotó fantáziával úgy értelmeztem őket, hogy ha a kedvtelésemnek hódolok (Kelyhek 2), akkor a balszerencse (Szerencsekerék fordítva) ugyancsak keresztbe tehet nekem, ám némi jószerencse (Nap fordítva) ellensúlyozhatja ezt. Végeredményben mégis jobb, ha a konszolidált gyarapodás, a biztos előrejutás mellett maradok, és nem kockáztatom az eredményt (Korongok 4), így több esélyem van a végső sikerre (Korongok 10).

Még jó, hogy a különböző lapokhoz tartozó fogalmak köre elég tág ahhoz, hogy lényegében bármilyen helyzethez társítani lehessen őket. A fenti elemzés valószínűleg éktelen nagy hülyeség, de azért arra jó volt, hogy kellemesen elüssek vele vagy 20 percet. Ami pedig a csattanót illeti, az majd holnap fog elsülni... :)

Áldott éjszakát!

Hulló Eső, 2011-05-08