Talán korai még az örvendezés, de üsse kavics: ugye ti is érzitek a tavasz leheletét? Mert én bizony érzem. Érzem a vadul süvítő, rakoncátlan északi szélben, az ég pajkos kékségében, a rajta vágtázó nedves hasú fellegek vonulásában, a csupasz föld barnaságában, a fűszálak zöldellő reménykedésében, a harmatgyöngyökkel borított árokpartban, az alvó, mozdulatlan erdőben, a levegő illatában.
Valami megváltozott. Valami készülődik, valami közeleg. A nappalok hosszabbodnak; a dermedt felszín alatt egyre fokozódik az élet áramlása.
Haragudnom kéne a globális felmelegedésre, amiért elrabolta gyermekkorom hópaplan alatt szunnyadó, fagyos kristálypompába öltöztetett teleit, és haragszom is: de nem tudok haragudni erre a fergeteges, lélek-bontogató, hűvös-friss tavaszelőre, még akkor sem, ha játszi látszat csupán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése