boszorkánykert XIII: prunica granatum

Rendszertani besorolás: a gránátalma (Punica granatum) a mirtuszvirágúak (Myrtales) rendjén belül a füzényfélék (Lythraceae) családjának tagja. 

Elterjedés, élőhely: őshazája a Közel-Kelet, Nyugat-Ázsia (Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Irán, Örményország, Palesztina, Izrael, stb. - ezeken a területeken hasznosítása több évezredes múltra tekint vissza), de mostanra a Földközi-tenger térségében és Dél-Amerika mediterrán területein is meghonosodott. Hazánkban is termeszthető, de óvni kell a kifagyástól. Jól szaporítható magvetéssel, gyökérsarjakkal és dugványozással egyaránt. Szárazságtűrő, megél a kopár, meszes területeken is, de a laza - középkötött, humuszos talajokon díszlik igazán. Fény,-és hőigényes., olyan termőhelyre érdemes ültetni, ahol sok napfény éri, ugyanakkor védve van a (z északi) széltől. Szélsőségesen hideg teleken a fiatal növényeket (illetve az idősebb cserjék fiatal hajtásait) fagysérülés érheti, ez ellen takarással védekezhetünk. Konténeres termesztésben is nevelhető, ilyenkor azonban rendszeres öntözésre szorul, s - ahogy a leandereket - hűvös, sötét, de fagymentes helységben teleltessük át.

Megjelenés: a gránátalma többnyire cserjetermetű, magassága 1-5 méter között változik (törpe változatai is ismertek). Törzse vékony, görbe, rajta sűrűn elágazó korona helyezkedik el. Fiatal hajtásai, vesszői négyélűek, zöldespirosak, később megfásodva szürkésbarna színűek lesznek. Levelei keresztben átellenesek, nyélbe keskenyedők, keskeny-lándzsásak; hosszuk 6-8 cm, szélességük 0.5-2 cm. Felületük fényes-zöld, olykor pirosas árnyalatú, fonákjuk világosabb. A virágok a hajtások vége felé jelennek meg (a levelek hónaljában, illetve a hajtáscsúcson), nagyok (4-6 cm hosszúak, 5-7 cm átmérőjűek), legtöbbször kétivarúak; mind a csésze,- mind a sziromlevelek feltűnő, élénkpiros színűek (ritkán találkozhatunk pirosasfehér, sárga, fehér szirmú variánssal is) . A virág többnyire öttagú, de vannak kimondottan dísznövénynek kitenyésztett kertészeti változatai, amelyek dúsabb virágzattal büszkélkedhetnek.

A termés 6-12 rekeszre osztott, kerekded, sokmagvú bogyó; átmérője 5-12 cm, súlya 20-80 dkg között változik. Héja éréskor sima, fényes piros (sárgászöld, fehéres, feketésibolya). Benne számos mag található fényes, gyöngyszerű húsba ágyazva. A termés kellően száraz, 2-3 fokos helységben hónapokig eltartható.
Hagyományos felhasználása: a magvakat körülvevő gyümölcshús frissítő csemege, belőle üdítőital is készíthető (török 'serbet', avagy manapság Grenadine). A magvak szintúgy ehetők, frissen és szárítva egyaránt. A világosabb (fehéres) héjszínű típusok édeskésebbek, a sötétek savanyúbbak - ha frissen akarjuk fogyasztani, erre ügyeljünk.
Levéből szörp, ételízesítő, zselé készíthető; Egyiptomban bort erjesztettek belőle. Indiában cukorral sziruppá főzve köretként tálalják. Ugyanitt a húsos burokkal együtt megszárított magvak adják az anardana (fűszer) alapját. A kéregből is előállítható festékanyag - hajdan tintát is készítettek belőle.
A gyümölcshéjat cserzésre használták. A virág kelmefestésre alkalmas színanyagokat tartalmaz, s kivonatának gyógyhatását már az ókorban, középkorban is ismerték. Érdekesség, hogy a 'balusztrád' a gránátalmáról kapta a nevét. A virágot ugyanis balaustium néven ismerték az ó,-és középkori Európában egyaránt, s e megnevezést később az egész cserjére kiterjesztették ('balaustro'). Mivel pedig a reneszánsz idején cserépbe, ládába ültetve kedvelt dísznövénye lett az ablakok könyöklőinek és a lépcsőkorlátoknak (ekkorra a gyümölcs fogyasztása háttérbe szorult, a növényt elsősorban esztétikai értékéért tartották nagyra), azokat az olasz balaustrata (gránátalmával díszített) kifejezéssel illették (ennek francia megfelelője a balustrade).

Hatóanyagai, gyógyhatása: az ókorban vesekő ellen, vérzéscsillapításra, lázcsillapításra, féreghajtásra, hashajtóként, féregűzőként (gyökerét) és hasfogóként (cseranyagokban gazdag kérgét) használták (Indiában ópiummal és aromás fűszerekkel - pl. szegfűszeggel - kombinálva). Flavonoidokat, gyümölcscukrokat, C-vitamint, káliumot, polifenolokat tartalmaz.  Utóbbiak közül az antimutagén és antikarcinogén ellagsav magas aránya teszi a rákmegelőzés és rákterápia hatékony eszközévé. Magas antioxidáns-tartalma a szív,-és érrendszeri betegségek, keringési rendellenességek orvoslásában is kiemelkedő szerepet játszik. E tekintetben a zöld teát, az áfonya,-és narancslevet is felülmúlja (amelyek szintén erős antioxidánsok). Baktérium,- vírus,- és gombaölő anyagainak köszönhetően elsőrendű gyulladáscsökkentő.

Folklór, mágia, vallás: a gránátalma megkülönböztetett jelentőségű szerepet töltött be majdnem minden népnél, kultúránál, amely megismerte. A görögöknél Aphrodité és Héra szent növénye volt, a termékenységet, szépséget, szerelmet, az asszonyi hűséget, méltóságot, őserőt reprezentálta. A rómaiaknál Júnóhoz tartozott. Mindkét antik kultúrában szokás volt esküvőkőn gránátalmát vágni a földhöz: hogyha szétrepedt és magjai szétszóródtak, az szerencsés, termékeny életet jövendölt az ifjú párnak (hasonló ehhez az a hagyomány, amely szerint uralkodók előtt is földhöz csaptak vagy felnyitottak egy-egy gránátalmát, vélvén, hogy ahány mag van benne, annyi évig fog élni az illető fejedelem). Virága szerelmi ajándék volt.
A felhasadó gyümölcs vörös leve a vért juttatta a hajdani ember eszébe, s ezen keresztül az élet és halál örök körforgását (egyik eredetmítosza szerint Side - vagy Dionüszösz - kifröccsenő vére nyomán nőttek az első gránátalmafák. Side Orion felesége volt, aki önnön szépségétől eltelve versenyre hívta Hérát. Büntetésképp gyermekeit megölték, ő pedig a haláluk miatt érzett bűntudattól hajszolva levetette magát egy szikláról. Egy harmadik monda szerint mikor Zeusz hermafrodita fiát, Agdost kiherélték, a gránátalma belőle szökkent elő). Ambivalens jellegét mutatja Perszephoné legendája, akit Hadész az Alvilágban termett gránátalma-magokkal etetett meg, így láncolva magához. Ez a történet Samhain idején különösen is aktuális, hiszen - a mítosz értelmében - Perszephoné ősszel az Alvilágba költözik, hogy férjével töltse a következő félévet; anyja, Démétér pedig bánatában megfeledkezik az élővilág gondozásáról, amely így fokozatos hervadásnak, pusztulásnak indul. Életet és halált összekötő jellegénél fogva Hekaté jelképe is.
Az egyiptomiak a XVIII. dinasztiától kezdődően halottjaik sírjába gránátalma-virágokból font ünnepi füzért helyeztek, a termékenység és a lét folytonosságának szimbólumaként. Az ókori Mezopotámiában a meghaló és feltámadó gabonaistenek (pl. Tammuz) gyümölcse; ugyanitt a gránátalma a legyőzhetetlenség záloga volt - a babiloni harcosok csata előtt fogyasztotték magvait, hogy verhetetlenné váljanak. Héberül a gránátalma neve Rimmon; a Bibliában ugyanilyen néven szerepel egy damaszkuszi szír istenség (vélhetőleg Baál megfelelője); az asszírok ugyanőt Rammanu (=Mennydörgő) néven ismerték. Kínában a bőség, a boldog jövő és a gazdag gyermekáldás képzete fűződött hozzá; a buddhizmus egyik szent növénye. Koreában az istenek és ősök eledele, áldozati gyümölcs. A buddhizmusban a gránátalma két oldala - a termékenységet, bőséget, gyermekáldást biztosító pozitív és a halállal, elmúlással, túlvilággal kapcsolatos negatív asszociációk - Hariti alakján keresztül ötvöződnek. Hariti eredetileg Lilithez hasonló démon volt, aki gyermekeket rabolt el és falt fel, mígnem Buddha rávette, hogy csillapíthatatlan étvágyát gránátalmával enyhítse. Hariti ily módon 'megszelidítve' a gyermekáldásért fohászkodó meddő asszonyok segítője lett.

A muszlimok Mohamed gyümölcseként tisztelik, amely megtisztítja a testet az irigységtől és gyűlölködéstől.   A Korán mint Allah ajándékát, illetve mint Paradicsom-beli gyümölcsfát említi e fajt.
A bibliai Salamon papjai csak akkor léphettek szentélyükbe, ha apró gránátalmákat viseltek a ruhájukon. Az Énekek éneke a Tórát tanulmányozó gyermekeket hasonlítja gránátalma-magokhoz. A zsidóság szóbeli hagyománya a gránátalmában a Tudás fájának tiltott gyümölcsét látja. Egy legendán keresztül laza kapcsolatot mutat a tisztátalan, kéjvágyó asszonyokkal is.
A kereszténységben az öröklét, a szellemi, lelki termékenység, gazdagság szimbóluma. Az egyiptomi kopt művészetben a feltámadást jelképezi. A középkori Mária-kultuszban rengeteg magvát a Szűzanya számlálhatatlan erényeivel azonosították. Nagy Gergely pápa úgy vélte, a sok-sok apró magot tömörítő egyetlen gyümölcs a katolikus egyház méltó hasonmása. Később a szeretet szimbólumából hatalmi jelkép lett; a koronás gyümölcsöt kezükben tartó királyok országalmája.
Mágikus használata a fentieken alapszik; termékenységi varázslatokban használatos. Ha gyermekáldásra vágyunk, fogyasszuk el vagy szórjuk az ágy alá a magjait. Az ablakba helyezve (vagy ajándékba kapva-adva) szerencsét hoz. Ha ágaiból egy csokornyit az ajtó fölé akasztunk, megoltalmaz a rossz szándéktól, gonoszságtól.

Judika Illes közöl egy bűbájt azok számára, akik a tenger mellett laknak: a gránátalma segítségével Yemajához fohászkodhatnak gyermekáldásért. Habár kis hazánkban kevésbé aktuális, azért leírom, elvégre mi is elvetődünk egyszer-egyszer a nagy kékség peremére.
Tehát: sétáljunk le a tengerpartra, magunkkal hozva egy gránátalmát, némi mézet, egy apró papírcetlit és valamilyen íróeszközt. Vágjuk félbe a gyümölcsöt, mindkét oldalára csöpögtessünk mézet. A papírra írjuk fel annak a nevét, aki megtermékenyülni vágyik (a sajátunkat vagy ismerősünkét, akiért a varázslatot végezzük). A cetlit helyezzük a széthasított gránátalma két fele közé, és kötözzük össze őket lehetőleg egy tengeri növény szárával (ha ilyenre akadunk, azt szerencsés előjelnek tekinthetjük). Ha viszont nem találunk, a méz fog ragasztóanyagul szolgálni. Mondjuk el Yemaya-nak a kérésünk, és dobjuk a gyümölcsöt az óceánba.
Yemaya eredetileg a joruba vallás istennője; az anyaság esszenciája, a gyermekek védelmezője, a tenger megtestesítője. Az Újvilágban számos afro-amerikai spirituális irányzat (pl. candomblé, umbanda, santería, woodo stb). tiszteli őt, különösen a kubai-karibi térségben. A gyermekek bántalmazását, a családi erőszakot nem tűri, így csak rendezett háttérrel és békés, szeretetteljes otthonnal rendelkezők forduljanak hozzá - ha a bizalmát elárulva rosszul neveljük a tőle kapott gyermeket, előfordulhat, hogy visszaveszi.
A gránátalma kedvelt étele Samhain ünnepkörének, hiszen - ahogy Perszephoné legendája is példázza - kapcsolatot teremt az élők világa és a holtak birodalma között. Ehetjük nyersen, ihatjuk gyümölcsléként, ízesíthetünk vele egyéb italokat, ételeket.

Perszephoné és Hádész