Elterjedés, élőhely: őshazája a Közel-Kelet, Nyugat-Ázsia (Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Irán, Örményország, Palesztina, Izrael, stb. - ezeken a területeken hasznosítása több évezredes múltra tekint vissza), de mostanra a Földközi-tenger térségében és Dél-Amerika mediterrán területein is meghonosodott. Hazánkban is termeszthető, de óvni kell a kifagyástól. Jól szaporítható magvetéssel, gyökérsarjakkal és dugványozással egyaránt. Szárazságtűrő, megél a kopár, meszes területeken is, de a laza - középkötött, humuszos talajokon díszlik igazán. Fény,-és hőigényes., olyan termőhelyre érdemes ültetni, ahol sok napfény éri, ugyanakkor védve van a (z északi) széltől. Szélsőségesen hideg teleken a fiatal növényeket (illetve az idősebb cserjék fiatal hajtásait) fagysérülés érheti, ez ellen takarással védekezhetünk. Konténeres termesztésben is nevelhető, ilyenkor azonban rendszeres öntözésre szorul, s - ahogy a leandereket - hűvös, sötét, de fagymentes helységben teleltessük át.
Hagyományos felhasználása: a magvakat körülvevő gyümölcshús frissítő csemege, belőle üdítőital is készíthető (török 'serbet', avagy manapság Grenadine). A magvak szintúgy ehetők, frissen és szárítva egyaránt. A világosabb (fehéres) héjszínű típusok édeskésebbek, a sötétek savanyúbbak - ha frissen akarjuk fogyasztani, erre ügyeljünk.
Levéből szörp, ételízesítő, zselé készíthető; Egyiptomban bort erjesztettek belőle. Indiában cukorral sziruppá főzve köretként tálalják. Ugyanitt a húsos burokkal együtt megszárított magvak adják az anardana (fűszer) alapját. A kéregből is előállítható festékanyag - hajdan tintát is készítettek belőle.
A gyümölcshéjat cserzésre használták. A virág kelmefestésre alkalmas színanyagokat tartalmaz, s kivonatának gyógyhatását már az ókorban, középkorban is ismerték. Érdekesség, hogy a 'balusztrád' a gránátalmáról kapta a nevét. A virágot ugyanis balaustium néven ismerték az ó,-és középkori Európában egyaránt, s e megnevezést később az egész cserjére kiterjesztették ('balaustro'). Mivel pedig a reneszánsz idején cserépbe, ládába ültetve kedvelt dísznövénye lett az ablakok könyöklőinek és a lépcsőkorlátoknak (ekkorra a gyümölcs fogyasztása háttérbe szorult, a növényt elsősorban esztétikai értékéért tartották nagyra), azokat az olasz balaustrata (gránátalmával díszített) kifejezéssel illették (ennek francia megfelelője a balustrade).
A felhasadó gyümölcs vörös leve a vért juttatta a hajdani ember eszébe, s ezen keresztül az élet és halál örök körforgását (egyik eredetmítosza szerint Side - vagy Dionüszösz - kifröccsenő vére nyomán nőttek az első gránátalmafák. Side Orion felesége volt, aki önnön szépségétől eltelve versenyre hívta Hérát. Büntetésképp gyermekeit megölték, ő pedig a haláluk miatt érzett bűntudattól hajszolva levetette magát egy szikláról. Egy harmadik monda szerint mikor Zeusz hermafrodita fiát, Agdost kiherélték, a gránátalma belőle szökkent elő). Ambivalens jellegét mutatja Perszephoné legendája, akit Hadész az Alvilágban termett gránátalma-magokkal etetett meg, így láncolva magához. Ez a történet Samhain idején különösen is aktuális, hiszen - a mítosz értelmében - Perszephoné ősszel az Alvilágba költözik, hogy férjével töltse a következő félévet; anyja, Démétér pedig bánatában megfeledkezik az élővilág gondozásáról, amely így fokozatos hervadásnak, pusztulásnak indul. Életet és halált összekötő jellegénél fogva Hekaté jelképe is.
Az egyiptomiak a XVIII. dinasztiától kezdődően halottjaik sírjába gránátalma-virágokból font ünnepi füzért helyeztek, a termékenység és a lét folytonosságának szimbólumaként. Az ókori Mezopotámiában a meghaló és feltámadó gabonaistenek (pl. Tammuz) gyümölcse; ugyanitt a gránátalma a legyőzhetetlenség záloga volt - a babiloni harcosok csata előtt fogyasztotték magvait, hogy verhetetlenné váljanak. Héberül a gránátalma neve Rimmon; a Bibliában ugyanilyen néven szerepel egy damaszkuszi szír istenség (vélhetőleg Baál megfelelője); az asszírok ugyanőt Rammanu (=Mennydörgő) néven ismerték. Kínában a bőség, a boldog jövő és a gazdag gyermekáldás képzete fűződött hozzá; a buddhizmus egyik szent növénye. Koreában az istenek és ősök eledele, áldozati gyümölcs. A buddhizmusban a gránátalma két oldala - a termékenységet, bőséget, gyermekáldást biztosító pozitív és a halállal, elmúlással, túlvilággal kapcsolatos negatív asszociációk - Hariti alakján keresztül ötvöződnek. Hariti eredetileg Lilithez hasonló démon volt, aki gyermekeket rabolt el és falt fel, mígnem Buddha rávette, hogy csillapíthatatlan étvágyát gránátalmával enyhítse. Hariti ily módon 'megszelidítve' a gyermekáldásért fohászkodó meddő asszonyok segítője lett.
A bibliai Salamon papjai csak akkor léphettek szentélyükbe, ha apró gránátalmákat viseltek a ruhájukon. Az Énekek éneke a Tórát tanulmányozó gyermekeket hasonlítja gránátalma-magokhoz. A zsidóság szóbeli hagyománya a gránátalmában a Tudás fájának tiltott gyümölcsét látja. Egy legendán keresztül laza kapcsolatot mutat a tisztátalan, kéjvágyó asszonyokkal is.
A kereszténységben az öröklét, a szellemi, lelki termékenység, gazdagság szimbóluma. Az egyiptomi kopt művészetben a feltámadást jelképezi. A középkori Mária-kultuszban rengeteg magvát a Szűzanya számlálhatatlan erényeivel azonosították. Nagy Gergely pápa úgy vélte, a sok-sok apró magot tömörítő egyetlen gyümölcs a katolikus egyház méltó hasonmása. Később a szeretet szimbólumából hatalmi jelkép lett; a koronás gyümölcsöt kezükben tartó királyok országalmája.
Mágikus használata a fentieken alapszik; termékenységi varázslatokban használatos. Ha gyermekáldásra vágyunk, fogyasszuk el vagy szórjuk az ágy alá a magjait. Az ablakba helyezve (vagy ajándékba kapva-adva) szerencsét hoz. Ha ágaiból egy csokornyit az ajtó fölé akasztunk, megoltalmaz a rossz szándéktól, gonoszságtól.
Tehát: sétáljunk le a tengerpartra, magunkkal hozva egy gránátalmát, némi mézet, egy apró papírcetlit és valamilyen íróeszközt. Vágjuk félbe a gyümölcsöt, mindkét oldalára csöpögtessünk mézet. A papírra írjuk fel annak a nevét, aki megtermékenyülni vágyik (a sajátunkat vagy ismerősünkét, akiért a varázslatot végezzük). A cetlit helyezzük a széthasított gránátalma két fele közé, és kötözzük össze őket lehetőleg egy tengeri növény szárával (ha ilyenre akadunk, azt szerencsés előjelnek tekinthetjük). Ha viszont nem találunk, a méz fog ragasztóanyagul szolgálni. Mondjuk el Yemaya-nak a kérésünk, és dobjuk a gyümölcsöt az óceánba.
Yemaya eredetileg a joruba vallás istennője; az anyaság esszenciája, a gyermekek védelmezője, a tenger megtestesítője. Az Újvilágban számos afro-amerikai spirituális irányzat (pl. candomblé, umbanda, santería, woodo stb). tiszteli őt, különösen a kubai-karibi térségben. A gyermekek bántalmazását, a családi erőszakot nem tűri, így csak rendezett háttérrel és békés, szeretetteljes otthonnal rendelkezők forduljanak hozzá - ha a bizalmát elárulva rosszul neveljük a tőle kapott gyermeket, előfordulhat, hogy visszaveszi.
A gránátalma kedvelt étele Samhain ünnepkörének, hiszen - ahogy Perszephoné legendája is példázza - kapcsolatot teremt az élők világa és a holtak birodalma között. Ehetjük nyersen, ihatjuk gyümölcsléként, ízesíthetünk vele egyéb italokat, ételeket.
 |
| Perszephoné és Hádész |
