komposztásás, oltárfestés, ilyesmik

Arról is régen írtam utoljára, hogyan telnek a mindennapjaim, tehát íme. Ma délelőtt nekiestem a komposztdombnak, és alaposan kibeleztem. Miközben térdig merülve, félig elbomlott zöldségek, rohadó forgácshalmok és kövér pondrók társaságában áskálódtam (időnként megdobva egy-egy rém gusztustalan pajorral a baromfiudvar lelkes közönségét), egyfolytában Michelle Mays sorai jártak a fejemben: "... life is a beautifil place to be...". Trutymó és kukacok ide vagy oda, megvolt az eredmény: négy talicskányi ébenfekete színben játszó földet hordtam ki a parányi fűszerkertbe, amit nem csak az abban növekvő zsálya,-rozmaring,-és izsóptövek fogadtak hálásan, hanem a szabadon kóricáló orpington tyúkanyó is (aki karantén címszóval hónapok óta kizárólagos birtokosa a teljes udvarnak). 

Délután aztán eltöltöttem vagy két órát a számítógép előtt görnyedezve, majd mikor már zombira neteztem magam, úgy döntöttem, ideje valami értelmes elfoglaltság után nézni. Az Uzonkáéktól megörökölt degucuccok között akadt két kicsi falipolc, amikre már korábban szemet vetettem, mint esetleges oltárpótlékra. Tudniillik a nyár óta nincs háziszentélyem. Az előző kellékei ott díszelegnek az egyik vitrinben; node így, üveg mögé zárva inkább dekoratív, semmint funkcionális értékkel bírnak. Momentán helyem sincs egy komplett oltár felállítására, így jutott eszembe az ötlet: miért ne csinálhatnék a két polcocskából - némi fazonigazítás után - afféle 'minioltárt'?.

Rotringot, körzőt, vonalzót, radírt ragadtam, s megterveztem, majd néhányszor újrakomponáltam a leendő mintát. Aztán egy rakás temperával meg öt Supernatural-epizóddal felfegyverkezve belevágtam a megvalósításába. Az ábrák menet közben tovább alakították önmagukat, s persze az is hamar kisült, hogy nem vagyok született piktor (világéletemben hadilábon álltam az ecsettel, utáltam is festeni annak rendje szerint), de estére megszületett a mű. Döntsétek el, mennyire lett jó - én maradéktalanul elégedett vagyok vele :).
No, hát ennyi rólam :).