Nos, a mai nap nem egészen úgy alakult, ahogy terveztem, de korántsem nevezném haszontalannak. Takarítás helyett reggeltől estig a bátyám telkén munkálkodtunk: lecibáltuk az öreg diófáról az utolsó iszalag-indákat, aztán kikapáltuk a seprőzanót-töveket a felszántandó területről, végül hozzáfogtunk, hogy összeácsoljunk egy kertipadot, amely a diófa elé helyezve pihenőhelyül szolgálna nem csak nekünk, de az úton járó-kelő népeknek egyaránt. A probléma ott kezdődött, mikor édesapám - a saját udvarunkban hömbölgő, gyönyörűen felvágott tűzifa-rönkök és a Kende által vásárolt, bátyám kertjének felső szegletében gúlába rakott szabályos akácoszlopok helyett - kiszúrta a mezsgye legvaskosabb akácfáját mint leendő alapanyagot. Lelkesedése (melyet némi fröccs is fűtött), nem ismert kifogást: még azon melegében hozzáláttunk, hogy kidöntsük. Meg kell mondanom, rendkívül plasztikus szociofotók készülhettek volna e munkaművelet során: például Kendéről, aki kifejezetten bájosan festett a maga 1'90-et közelítő magasságával és saccperkábé 90 kilós habtestével, amint olajzöld munkásoveralljában, kezében a Makitával, az unokahúgom pink biciklis-bukósisakjában bőszen fűrészel egy tizenöt méter magas fát, miközben két futóbolond (én és kedves ősöm) az ágak közé hurkolt kötél segítségével igyekszik biztosítani a megfelelő dőlésszöget.
A lényeg, hogy végül leküzdöttük a feladatot; ám a pad lábául és háttámlájául szolgáló gerendák összeerősítésébe már beletörött a bicskánk, pontosabban a kétszázas szög: lehetetlenségnek tűnt belekalapálni akár csak egyet is. Így aztán dolgunkvégezetlen távoztunk.
Persze egyéb is történt. Délelőtt segítettem Kendének befejezni az emucsibék leendő kifutójának (egyben majdani galambröpdének) a lehálózását, s közben jót beszélgettünk, egészen komoly és személyes témákról. Újra konstatáltam, hogy voltaképpen már-már barátságnak nevezhető a kapcsolatunk. Aztánmeg: elugrottam egy röpke munkatárgyalásra "HüllősZolihoz", ugyanis ismét felbukkant a láthatáron a madárpark, s már-már damoklész kardjaként lebeg a fejem felett a döntés: elfogadjam-e az ott kínált állást, vagy sem? Sajnos érdemi információra nem derült fény az összeröffenésen, tulajdonképpen a nagy semmiről beszéltünk vagy egy órán át. Nem vagyok meglepve ezen a szervezetlenségen.
Végül pedig, a napközbeni facebook-túráimnak hála (igen, el sem hiszem, hogy képes voltam két percnél többet is eltölteni a közösségi oldalon) rábukkantam a Szivárvány Harcosai közösségre, és kicsit rázizzentem a témára. Nem is folytatom, mert túllépném a maximális karakterszámot :).
Estefelé a bátyám telkét elözönlötték az utcabeli gyerekek. A vén diófa, amit az elmúlt évtizedekben valóságos iszalag-dzsungel lepett el, felszabadulva kiváló mászókának bizonyult. Jó volt elnézni a porontyokat, akik - édesanyjuk féltő felügyelete mellett - kacagva és sikítozva kapaszkodtak feljebb, egyre feljebb. Talán a pad még nem készült el, de az biztos, hogy eddig sem hiába dolgoztunk.
Áldás!
Eső, 2012-03-22
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése