Mióta hazaérkeztem Erdélyből, Hajnácska mindössze egy levelet írt, azt is a lassan szokásosnak mondható, depressziós hangulatban. Valósággal kétségbeestem, amiért ilyen érzelmi hullámvölgy mélyén hagytam magára szegényt, s persze csalódtam, hogy a férjével való konfliktusának rendezésére hivatott, rögtönzött varázslat nem váltotta valóra hozzá fűzött reményeimet.
Hajnácska azzal zárta a levelet, hogy miután elutaztunk, ismét elkezdett havazni, s azóta is esik, négy fal közé kényszerítve őket. Ezt követően heteken át nem hallottam róla. Már-már kezdtem aggódni, s nem tudtam, mitől tartok jobban: a zord időjárástól vagy Hajnácska lelkiállapotától. Újra és újra emailekkel bombáztam, és számoltam a napokat.
Az istenek ismét megmutatták, milyen - számunkra sokszor érthetetlennek ítélt - fordulatokon keresztül igazgatják a sorsunkat. Tegnap végre levelet kaptam Hajnácskától. Elmesélte, hogy a hó nem csak őt és a gyerekeket kárhoztatta tétlenségre, hanem az erdészeket is: ezért a férje, Bondor az eltelt hetek javarészét odahaza töltötte. Ezalatt az időszak alatt sikerült valamelyest elsimítani a kettejük közt felgyülemlett feszültséget, újra megtalálni a közös hangot, s békés, szeretetteljes, normális családi életet élni. Hosszú-hosszú ideje nem olvastam ilyen gondtalan, kiegyensúlyozott, derűs sorokat tőle. A szavaiból - végre-valahára - ismét kicsendült a rá korábban oly jellemző életöröm és lelkesedés. Nagyon boldoggá tett a beszámolója.
Köszönet érte az Istennőnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése