A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lughnasad. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lughnasad. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 1., szerda

saját oltárom

na jó, akkor már ezt is :) - habár szépségében meg sem közelíti az előzőeket.



még mindig lughnasadh...

Úgy adódott, hogy tegnap délelőtt akadt egy nyugodt órácskám, így ekkor ünnepeltem meg a sabbatot. Nagyon egyszerű, rövidke szertartást celebráltam: köszönetet mondtam Földanyának, amiért önnön testéből táplál minket, és Nap-Atyának, amiért magát feláldozván minden életerejét belesűríti az érő terményekbe, hogy azok élelemül szolgáljanak a következő hónapokban. Kicsi gitározgattam, énekelgettem (szégyenszemre az Árnyak Könyvéből kellett kipuskáznom a saját szerzeményem akkordozását :)), gyertyát gyújtottam, fohászkodtam a gyümölcsöző jövőért. 
Ááááh, nem vagyok formában a blogoláshoz. Nem tudom szavakkal visszaadni, milyen bensőséges boldogság töltött el a rituálé során. Még most is feltolul bennem az örömteli hála és a gyengéd szeretet, ha arra gondolok, mit tett értünk az Isteni Pár. Mit tesz értünk évről évre: micsoda áldozat árán tartja mozgásban az élet nagy körforgását, milyen önzetlenül nyújtja át - önmagát, hogy a földi ökoszisztéma egyensúlyát biztosítsa. Persze elsősorban az északi félteke (mérsékelt övének) nevében beszélek :), hiszen egészen másképp zajlik az élet a trópusi övezetben, a sivatagos tájakon vagy épp a sarkkör vidékén. 
Ma hajnalban eltemettem a konyhakertben az oltár dekorációjául szolgáló gyógyfüveket, zöldségeket és gyümölcsöket, amelyek magukban hordozzák Földanya örökké megújuló termékeny energiáit; egyfelől, hogy visszaadjak valamit az Istennőnek mindabból, amit ő ajándékozott nekünk; másfelől abban a reményben, hogy jövő ilyenkorra dúsan termő kertet varázsolnak a jelenlegi, gyomos veteményből :). 
Este szörfözgettem a neten, és ráakadtam néhány inspiráló oltárfotóra. Látván a szemet gyönyörködtető szentélyeket, amelyeknek minden eleme az élet tiszteletéről és a természet csodái iránt érzett hódolatról tanúskodik; látván a föld adományait köszöntő, ünnepélyes ízlésességgel elrendezett gyümölcskosarakat, kalászkoszorúkat, süteményeket, gyertyákat, csuhébabákat; érezvén az esztétikum mögött megbújó áhítat-teli életörömöt, - nem értettem: hogy is hiheti bárki, hogy (új)pogánynak lenni valamiféle negatívum, spirituális melléfogás, erkölcsi defektus, tartalmatlan manír? Hát van-e szebb, mint ünnepelni a természet örökérvényű harmóniáját, belesimulni az élet nagy körforgásának rendjébe, s együtt lélegezni a Földdel? Ha ránézek e fotókra, érzem a rajtuk átszüremlő kiegyensúlyozott, pozitív, életigenlő, életörömmel teli szellemiséget, s elképzelni sem tudom, hogy bárkiben rossz érzéseket keltene, vagy az ösvényünkről pejoratív képet festene egy ilyen gyönyörűségesen feldíszített pogány oltár - bár persze meglehet, túl naiv vagyok.
Akárhogy is, mivel bizonyára van köztetek, aki ma (vagy a későbbiekben) ünnepel, ihletadónak íme néhány kép:).



















2012. július 31., kedd

hosszúkarú lugh

saját skicc - persze a határidőnaplóm
volt kéznél, így abba firkantottam le :)
A "hosszúkarú" (Lhámfadha)csak egy volt Lugh dícsérő jelzői közül: nevezték még Ildánach-nak,  Samhildánach-nak (vagyis számos mesterségben képzettnek), Lonnbeimnech-nek (ádáz harcosnak), Macnia-nak (hős fiú), és anyja után mac Ethlenn-nek is. Walesi megfelelője Lleu Llaw Gyffes, Az Erős Kézzel Született Ragyogó. 
Lugh apja a legenda szerint Cian a Tuatha Dé Dannan nemzetségéből, anyja pedig Eithnu, a fomoriai király, Balor leánya. Egy másik, népmesei változatban az apa Mac Cinnfhaleaid, aki bosszúból csábítja el Balor király toronyba zárt leányát, minekutána a király csellel kicsalta tőle párját ritkítóan bőséges tejet adó mágikus tehenét. Eithne azért sínylődik börtönben, mert Balor egy druida jóslatától retteg, miszerint unokája lesz a gyilkosa. Mikor Eithne életet ad hármasikreinek, Balor egy takaróba bugyolálja őket, és elrendeli azonnali vízbe fojtásukat; ám a megbízott szolga figyelmetlenségében az egyik csecsemőt a kikötő vizébe ejti, ahonnan Birog, a Mac Cinnfhaleaid-ot segítő leanan sídhe (tünde-asszony) kimenekíti. 
Mindkét történet azzal végződik, hogy édesapja elküldi a csecsemőt gyámságba, a népmese szerint bátyjához, Gavidához; más hagyomány értelmében a Fír Bolg úrnőjéhez, Tailtiu-hoz. (Tailtiu népét később legyőzte a Tuatha Dé Dannan, őt pedig arra kényszerítették, hogy irtsa ki a breg-i erdőt, hogy ott földművelésbe foghassanak. A királynő belehalt az mérhetetlen erőfeszítésekbe, s az ő emlékének adózott Lugh az Áenach Tailteann megrendezésével).
Az isten legközelebb erőteljes fiatalemberként tűnik fel a színen, méghozzá Tara dombjánál, ahol Ezüstkarú Nuada király székel; szándéka, hogy csatlakozzon a Tuatha Dé Dannan-hoz. Az ajtónálló azonban nem hajlandó beengedni semmirekellő léhűtőket: Lugh csak akkor léphet át a kapun, ha jártas valamilyen mesterségben, ami hasznot hajt Nuada királynak és népének. Lugh felajánlja szolgálatait mint ács, kovács, kardforgató, bajnok, hárfás, hős, költő, krónikás, varázsló, iparosmester, ám az ajtónálló mindre csak azt feleli: már van olyan emberünk, aki képes erre vagy amarra. Mire Lugh visszakérdez: "S van-e olyan, aki képes valamennyire?". Végül így nyer bebocsátást; s mindjárt megnyer egy kőhajítási viadalt Ogmával, a király bajnokával szemben, majd hárfajátékával gyönyörködteti el a tanácsot, eképp bizonyítva szerteágazó tehetségét. 
Ezidőtájt a Tuatha Dé Dannan-t a fomoriaiak sanyargatják, s Lugh értetlenül áll, látva, milyen méla megadással veszi tudomásul Nuada király az elnyomást. Nuada nagy lehetőséget lát az ifjú harci kedvében, bátorságában és tehetségében, s rábízza seregei vezetését: Lugh pedig kiadja a parancsot a fegyverkezésre. 
Miközben zajlanak az előkészületek, Lugh apját, Ciant megöli Tuireann három fia, Brian, Iuch és Iucharba (mentségükre legyen mondva, abban a hiszemben, hogy egy disznót szúrnak le, minthogy Cian épp e formában leledzett). Cselekedetük súlyától megrettenve megpróbálják eltussolni a bűntényt, de Lugh rájön, és hogy elégtételt nyerjen, egy sereg, a lehetetlenséggel határos küldetéssel bízza meg a testvéreket. Brian, Iuch és Iucharba valamennyit teljesítik, csodás erejű varázstárgyakat gyűjtve össze Lugh számára; ám az utolsó utazás során súlyos sérüléseket szereznek. Tuireann kétségbeesett könyörgése ellenére Lugh nem hajlandó meggyógyítani a három fiút a birtokába jutott, minden sebet beforrasztó mágikus disznóbőrrel; a testvérek végül elvéreznek, Tuireann pedig belehal az elvesztésük felett érzett bánatába. 
A Brian, Iuch és Iucharba által megszerzett varázslatos tárgyakkal felvérezve Lugh csatába vezeti a Tuatha Dé Dannan-t a fomoriaiak ellen. A küzdelemben Balor megöli Nuadát, majd Lugh-hal kerül szembe, aki egy parittyakővel kiüti halálos pillantású szemét, s az, Balor tarkóján át távozva hatalmas pusztítást végez a király mögött felsorakozó fomoriai seregben. 
A győzelem után Lugh védtelenül találja a csatatéren Bres, Danu népének korábbi, felerészben fomoriai királyát (más forrásban az ellenség egyik vezérét), aki életéért könyörög. Különböző ajánlatokkal igyekszik meggyőzni Lugh-ot és harcosait: biztosítja a tehenek folyamatos tejelését, az évenként négyszeri aratást, ám a Tuatha Dé Dannan mindegyikre nemet mond. Végül Lugh azzal a feltétellel kegyelmez meg neki, hogy megtanítja a népét a földművelés mikéntjére. 
Lugh életének egyéb eseményei kevésbé jelentősek. Nevéhez fűződik a már említett Assembly of Tailti megalapítása, csakúgy, mint a Lughnasadh ünnepe. Egy költemény szerint végül mérget itatott Bres-sel; arról is szól a fáma, hogy része volt az ír 'fidchell' táblajáték feltalálásában. Számos felesége volt, s az Ulster-ciklus szerint ő volt az atyja a jeles hősnek, Cuchúlainnak.
Negyven évnyi uralkodás után Lugh vesztét végül a nők okozták: egyik - megnevezetlen - felesége viszonyba keveredett Cermait-tal, mire Lugh haragjában megölte a férfit; ám annak három fia, Mac Cuill, Mac Cecht és Mac Gréine bosszúból a Lugborta-tóba fojtotta őt. 
Lugh, a legtöbb istenhez hasonlatosan, hatalmas erejű, egyedi tárgyakat birtokol, ezek közül legjellegzetesebb nevezetes lándzsája (ami a 'hosszúkarú' jelzőt ihlette; de említésre méltó harci eszköze a parittyakő is). A lándzsa olyannyira eleven és vérszomjas volt, hogy fejét álomhozó máktejbe áztatták, hogy nyugton maradjon. Ha közeledett a harc, kiemelték, mire ordítva igyekezett megszabadulni szíjaitól, tüzet lövellt, és ha egyszer sikerült elszabadulnia pórázáról, kíméletlen mészárlást vitt végbe az ellenség soraiban. 
A természeti jelenségek közül a villámot Lugh valamely fegyverével hozták párhuzamba; a szivárványt Lugh parittyarúdjának tartották, s a Tejutat mint 'Lugh láncát' emlegették. 
Lugh-é volt a tengeristen, Manannán legendás kardja, Fragarach, s tőle kapta Aenbharr-t, csodálatos lovát, valamint Sguaba Tuinnen-t, a hajót. Végül, de nem utolsósorban, a krónika megemlékezik Failinis nevű kutyájáról is. 
Az istenség neve a proto-indoeurópai 'leuk' szóra vezethető vissza, amelynek jelentése ragyogó fény (vagy felvillanó ragyogás); s gyakran övezi nap-szimbolika. Ugyanakkor a (nyári) vihar, villámlás, eső képzete is hozzá kötődik, olyannyira, hogy ha Lughnasadh ünnepén gyengéd eső szemerkélt, azt a résztvevők az isten jelenléteként értelmezték. Korábban egyértelműen Napistenként definiálták: a történelem során párhuzamba állították Apollóval, később Merkúrral, majd Wotannal, Woden-nel, Odinnal is. 
Érdekes megfigyelni, hogy élettörténetében milyen nagy szerepet játszik a hármas szám. Két ikertestvérrel együtt látta meg a napvilágot; atyjának két fivére volt; Tuireann három fiát küldte a halálba; s végül vele is három testvér végzett. E motívum jelentőségét mutatja, hogy a Lugh-ról nevezett, mintázott egyéb mondabeli hősök (Lugaid Riab nDerg, Lugaid Mac Con Róí és Lugaid Mac Con) történetében is helyet kap. A Párizsban talált, háromfejű férfialakot formáló kelta istenszobrocskáról ma úgy tartják, Lugus-t (Lugh megfelelőjét) ábrázolja. Lugus egyes feltételezések szerint klasszikus istenhármasságot rejt magában: Esust, Toutatist és Taranist. A kelta emberáldozatok 'hármas halála' talán épp ez isteni hármasságra mutat vissza.
Származása és a Tuatha Dé Dannan-hoz való csatlakozása azt sejteti, hogy figurája "kívülről jött" a kelta mitológiába. Nevét számos település őrzi tovább: Lyon (eredetileg Lugdunum), Laon, Leyden, Carlisle (eredetileg Caer Lugubaliun), sőt, vélhetőleg London is (Lugh-dunum). Alakjában a meghaló és feltámadó gabonaistenség vonásai is tükröződnek; mitológiájában e téma két szálon - Tailtiu és Bres révén is - megjelenik. 
Kisandítottam az imént az ablakon: sötétszürke felhők gyülekeznek odakint. Még a végén valóban szerencsénk lesz Lugh jelenlétéhez a mai sabbaton :). 

Áldás!
Eső

2012. július 30., hétfő

lughnasadh

A kelta gyökerű szó (ír: Lúnasa, skót gael: Lùnastal, manx: Luanystin) első fele Lugh (ejtsd: Lú) isten neve, a -'násadh' kifejezés pedig ünnepet, fesztivált, vásárt, összejövetelt jelent. A megnevezés az ír, a skót és a manxi gael nyelvben egyaránt vonatkozik az ünnepre (Lá Lúnasa, Lunastal, Laa Luanystin) és augusztus hónapra (Mi Lúnasa, Lúnastal, Luanystin). Megfelelője a welsh dialektusban a 'Calan Awst', ami a latin eredetű, angolba átemelt "Kalends of August" szóösszetételből származik.
Az ír-kelta mitológia szerint maga Lugh Lámhfadha alapította az ünnepet nevelőanyja, Tailtiu emlékére, aki hatalmas erőfeszítésekkel mezőgazdasági termelésre alkalmassá formálta Írország mezőit, majd meghalt a kimerültségtől (a történetben felfedezhetők a gabonaistenség tipikus vonásai, aki saját életét áldozza, hogy az emberek számára lehetővé tegye a földművelést [ahogy a földbe helyezett gabonaszem is látszólag meghal, hogy újjászületve táplálja a szántóvetőt]; ez a motívum számos nép, kultúra mitológiájában, hiedelemvilágában helyt kap). A ma közkeletűen aratóünnepként számon tartott jeles alkalom eredetileg sportverseny volt Áenach Tailteann néven, később vásárszerű fesztivállá alakult (Taillten Fair), s rövid időre még a 20. században is felelevenítették (Telltown Games). A vetélkedő július utolsó negyedében került megrendezésre, s a Lughnasadh ünnepében csúcsosodott ki. Helyszíne Tailtin (modern átírásban Telltown) volt, amelynek dombja alá a legenda szerint Lugh Tailtiu-t temette. Az erőt és ügyességet követelő játékok, lovas versenyszámok és vallási szertartások mellett hagyományosan ekkor kötöttek egy évig és egy napig tartó próbaházasságot a fiatal szerelmespárok, s ez a szokás egészen a 13. századig legálisnak számított. 
Máire MacNeill néprajzkutató 1962-ben publikált 'The Festival of Lughnasa" c. tanulmánya középkori forrásművekre és Írország, valamint Britannia-szerte végzett kutakodásaira alapozva a következőképp foglalja össze az alkalom jellegzetességeit:
"Az első kukorica ünnepélyes levágása, amelyet aztán áldozatul ajánlottak fel az istennőnek, egy magaslaton elégetve; az új terményekből és fekete áfonyából álló étek fogyasztása, amelyen mindenkinek részt kellett vennie; egy bika rituális feláldozása, körítve az öreg bika elrejtését, eltüntetését és egy fiatal állattal történő helyettesítését magában foglaló szertartással (talán reprezentálandó a föld megújuló életerejét?), a leölt szarvasmarha húsának elfogyasztása; táncjáték [...], rituális harc; a dombtetőn épült létesítmény diadalmas elfoglalása a Lugh istent megjelenítő színész által; egy másik előadás, amely azt reprezentálja, hogy ejti foglyul Lugh a gabonaüszög és az éhezés fenyegető rémét [...]".
Elterjedt tradíció volt az ünnep alkalmából az áfonyaszedés, amelyet vagy helyben megettek, vagy a későbbiekben használtak fel (pl. süteményekhez, borokhoz). A skót felföldön az ünnepi ételek sorát egyedi sütemény, a lunastain gazdagítja; eredetileg valószínűleg az isteneknek szánt felajánlás lehetett. 
A többi, kelta gyökerű évköri jeles eseményhez (Samhain, Imbolc, Beltaine) hasonlóan Lughnasadh idején is fontos szerep jutott az örömtüzeknek. Az ekkor gyújtott máglya hamvait később a mezők, a majorság vagy épp emberek megáldására használták. Úgyszintén e naphoz kapcsolódó tradíció a szent fák felkeresése: a zarándokok jó egészségért fohászkodva a Nap járásának megfelelő irányban megkerülték a törzset, majd adományt helyeztek a tövéhez. 
Napjainkban a kelta kultúrán alapuló politeista vallások törekednek a Lughnasadh-ceremóniák felelevenítésére, több-kevesebb történelmi hitelességgel; de az írországi katolikus egyház sem marad tétlen: a régi szokásra emlékezve e napon a katolikus papok megáldják a földeket. A szórványban élő írek körében megfigyelhető a nagy családi összejövetelek augusztus elejére történő időzítése, tudatosan avagy sem, de mintegy a hajdani Lughnasadh-fesztivál emlékének adózva. 
Folyt. köv. 

2012. július 28., szombat

gondolatok egy sabbat margójára

Olyan Lughnasadh-váró hangulat szállt meg, ami nem is csoda, lévén hogy nyakunkon az ünnep... Most, hogy néhány napot egyedül töltöttem, jobban rá tudtam hangolódni a természet kerekének fordulására. A faluban járva-kelve elgyönyörködtem az érő szilva hamvaslila színében, a pirosodó almák alatt meghajló gyümölcsfákban, az út szélére pottyant, poros körtékben, az árokparton, kaszálókon kibomló nyári virágpompában, a most nyíló gyógynövények sokaságában, a zsenge csemegekukorica-csövek lágy takaróleveleinek üde zöldjében, a párás-kék horizonton szétmázolódó naplementékben...
...belegondoltam, mit jelenthetett az aratás megkezdése a hajdaniaknak. Milyen megkönnyebbült öröm tölthette el a gazdákat, látván, hogy több hónapnyi kemény fizikai munka és aggodalom után végre beért a gabona, termőre fordultak a gyümölcsfák, elkezdte ontani áldásait a föld. 
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen itt Európa szívében ma legtöbbünkben nem okoz gondot a napi élelem biztosítása. Ha van egy - akár csak minimálbért fizető - állásunk, a táplálék megszerzéséhez mindössze a boltig kell eljutnunk. Az egykori földműveseknek, parasztoknak viszont a saját két kezük munkájával kellett előteremteni a betevő falatot, gondolva a téli hónapokra is, mikor javarészben a nyáron megtermelt élelem jelentette a túlélés kulcsát. Ha megértjük, milyen súllyal bírt eleink számára a betakarítás; ha megértjük, mennyi minden forgott kockán a földművelés sikerességétől függően; ha megértjük, milyen fontos volt a vetemény szerencsés beérése; csak akkor érezhetjük át igazán az ünnep mibenlétét.
Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ma is milliók próbálnak hagyományos keretek között, önfenntartó gazdálkodásból, elődeik évszázadok vagy akár évezredek óta változatlan életvitelét folytatva megélni. Sokuk - a nyugati jóléthez szokott fogyasztó mércéjével mérve - nagyon kemény, ínséges és mostoha körülmények között él; sokuk kimondottan hiányt szenved, éhezik. Ezért miközben hálát adunk a Nagy Istenanyának, amiért elhalmozott bennünket termékenysége gyümölcseivel, kérjük, hogy kegyeiből juttasson azoknak is, akik a legnagyobb szükséget szenvedik. Mondjunk köszönetet, amiért olyan szerencsések vagyunk, hogy a Föld egy kiváló földrajzi adottságokkal, klímával, természeti erőforrásokkal megáldott, termőföldekben, élővizekben, vadban-halban gazdag, páratlanul sokszínű flórával rendelkező pontján élhetünk, és kérjük a Nagy Anya áldását azokra, akiknek nehezebb sors jutott.

Áldás!
Eső



2011. augusztus 2., kedd

ó híú nosháh, ó-hí lughnasadh...

Hajnalban körtét szüreteltünk a tanüzem gyümölcsösében. A felkelő nap fényében csak úgy szikráztak a kövér gyümölcsök hamvas-sárga pocakján egyensúlyozó harmatcseppek. A nadrágom térdig felázott, és persze a cipőm is tocsogott a víztől, de egy percig se bántam. Mindenért kárpótol a reggel békéje; a keleti horizonton elnyúló rózsaszínes felhők alól kikukucskáló fátyolos sugárnyalábok, az ágas-bogas fák elégedett némasága, az üde nedvességgel telt föld puhasága...
Olyan különös ez a váratlan kisimulás a pár nappal ezelőtti mélyrepülés után, - szeretném azt hinni, hogy nem csak felszínes hangulatváltozás, hanem talán némi valódi lelki feltöltődés áll mögötte. Akkor tért vissza az istenekbe vetett hitem, bizalmam, amikor a legkevésbé vártam volna, s egyben a legnagyobb szükségem volt rá. Őszinte örömmel és hálával tudtam megköszönni Anyánknak a nyár terményeit, az elmúlt hónapok fáradozásainak eredményét, nem csak a kézzelfogható természeti javak vonatkozásában. Valahogy mélyebben átérzem most az ünnep misztériumát, mint eddig bármikor; talán mert ezúttal nem puszta hagyományként emlékezem meg a jeles nap főmotívumáról, nevezetesen a betakarításról, hanem aktív cselekvőként végzem azt. Ez elgondolkodtatott: vajon a modern kor boszorkányai, a Lughnasadh-t ünneplő természethívői valóban oly módon tapasztalják meg ez időszak jelentőségét, mint hajdan őseik? Aligha hinném. Talán tudjuk, de nem érezzük át, milyen fontos lehetett a gazdálkodó ember számára a termés learatása, különösen a mögötte álló hosszú és kemény munka fényében. Milyen hatalmas jelentőséggel bírt a rengeteg fáradozás után megszülető gabona és gyümölcs, amely az életbenmaradás zálogává nemesül a közelgő téli időszakban. Milyen örömünnep keretében áldhatták az első telt kalászokat, süthették az első, frissen őrölt lisztből készült kenyereket, s hálálkodhattak a természet bőkezűségéért...
Miközben magam is a múltba révedtem, s az előző év eseményein, örömein-bánatain töprengtem, egy csendes hang - talán az Istennőé - megszólalt bennem és azt súgta: ne azt latolgassam, mi mindent mulasztottam el, mi mindent hagytam ki, hanem hogy mi minden áll előttem, mi minden vár még rám. Ebben a bizakodó hangulatban töltöttem az egész napot, s remélem, a hitem holnapra sem fog szertefoszlani. Elvégre oly sok még a szüretelnivaló...

További áldott ünnepet!
Hulló Eső, 2011 aug. 02





2011. augusztus 1., hétfő

aratás

Lughnasadh - ismét. Az elmúlt egy év oly gyorsan rohant el, mintha a szél ragadta volna magával. Élesen emlékszem a tavalyi aratásünnepre; a poros szántóföldi dűlőket övező sárga tarlókra, a haragoszöldre érett kukoricaszárak tengerére, a lemenő nap lágy óarany ragyogására, amely elömlött a párás némaságba burkolózó, mozdulatlan dombvidéken...
Emlékszem az ősz első érintésére a még júliusi pompába öltözött vidéken, az elmúlás, a búcsú épp csak érezhető zamatára, amely észrevétlen belevegyült a nyári forgatag napfényes-lármás kavalkádjába. Emlékszem az alkonyat melankolikus szépségére, a levegőben szálló por táncára, a bókoló aranyvessző-virágok napsárga izzására. Emlékszem a csendben megszülető visszafojtott várakozásra, a langyos estét megborzongató hűvös szellőre, s arra a keserédes érzésre, amely a lelkemre telepedett a természet lassú hanyatlása láttán...
Idén oly hirtelen fordult az idő kereke - az elmúlt hetek párás-esős napjait váratlanul az érett augusztus puha, harmonikus szépsége váltotta fel. Ma sokat figyeltem az ég színét, amely a legékesebben árulkodik a természet körforgásának fázisváltásairól: mélyebb, teltebb kék lett, már-már felöltötte gyönyörű őszi árnyalatát. Más szél fújt, s más felhők járták vándorútjukat a mennybolt óceánján, mint akár csak két héttel ezelőtt. Búcsúzik a nyár...
A napot az ünnep jellegéhez nagyon is illő módon különféle gyógynövények betakarításával töltöttem az egyetemi tangazdaság bemutatókertjében, a kötelező kéthetes üzemi gyakorlat keretén belül. Elképesztő, mennyire megnyugtatott a föld érintése, a munka békés egyszerűsége, a Nagy Istennő bőkezű ajándékainak tiszteletteljes learatása... Közben Lisa Thiel dalát dúdolgattam, halkan énekelve: " Give thanks for the blessing, give thanks for the lessons, give thanks for all, what the Goddess provide..."
Mondjunk köszönetet az áldásokért és a tanulságokért, az ajándékokért és a leckékért egyaránt. Mondjuk köszönetet mindazért, amit a Nagy Istennő a sorsunkba sző, mert minden történés, legyen örömteli vagy fájdalmas, arra szolgál, hogy lélekben növekedjünk, tapasztaljunk, erősödjünk tőle. Mondjuk köszönetet Anyánknak szerető gondoskodásáért, s hogy neki hála learathatjuk egy újabb év gyümölcseit.




Hulló Eső, 2011 Lughnasadh

2010. augusztus 13., péntek

lughnasad - ének

Íme egy saját kútfőből származó Lughnasad - dal.

a C G e a
Lughnasad, ó Lughnasad, kalász-ringató
a C d E7
Lughnasad, ó Lughnasad, nyárbúcsúztató
A C d H7 e
Búza arany magvát, Úrnőnk adományát
a C G e a
Lughnasad, ó Lughnasad nyújtja nékünk át

Lughnasad, ó Lughnasad, gyümölcs-érlelő
Lughnasad, ó Lughnasad, szelíd ősz-elő
Nap-Úr arany fénye, mennybolt tüzes éke
Lughnasad, ó Lughnasad ragyogó kincse

Lughnasad, ó Lughnasad, kenyérrel teli kosár
Lughnasad, ó Lughnasad, a föld aratásra vár
Magba zárt ígéret, hogy megújul az élet
Lughnasad, ó Lughnasad, örök a szépséged

O híu Nosháh, O hí Lughnasadh
O híu Nosháh, O hí Lughnasadh
//:O híu Nosháh, O hí Lughnasadh
O híu Nosháh, O hí Lughnasadh://

A hangfelvétel pediglen (ismét a szokásosan fals gitárral - szánom-bánom, bírjátok ki :))


Hulló Eső, 2010-08-13
Minden jog fenntartva:) - vagyis amint az lenni szokott, közzététel, előadás esetén kéretik megemlíteni a szerzőt, valamint haszonszerzés, eladás céljából felhasználni tilos!!!
 

2010. augusztus 8., vasárnap

lisa thiel: lammas



lughnasad

Jobb későn, mint soha: íme egy kis ismertető a hónap aktualitásáról, a Lammas vagy Lughnashad ünnepéről.

" Agusztus 1-én a gabona, az aratás, a termékenység, az új kenyér ünnepét tartjuk. Az ünnep egyúttal a nyár végét és az ősz kezdetét jelzi. Az augusztusi nap még forrón süt, ám a nappalok már észrevehetően rövidebbek, az éjszakák hűvösebbek, a nappali árnyékok hosszabbak - az ősz már a kertek alatt lopakodik.
A görög mitológiában Démétér, a gabonaistennő ilyenkor kezdi el kétségbeesetten keresni leányát, Perszephonét, akit Hádész rabolt el az alvilágba fondorlatos módon. Empedoklész Hádészt a Tűz elemhez köti, és Perszephónét a Vízhez. Titkos házasságuk teszi őket az Alvilág Királyává és Királynőjévé, egyesülésük pedig az ellentétek alkímiai mennyegzője. Hádész a Központi Tűz Ura, Perszephóné pedig az Oldás Úrnője.
Az ünnep a nyári napforduló utáni 40. napra esik, hagyományosan augusztus 1. (ill. a kelta szokásoknak megfelelően: július 31. napnyugtával kezdődik az ünnep). A nap legfőbb istensége Lugh.
Lugh minden mesterség feltalálója. A pénzkeresés, a kereskedelem, a mesterségek, mágusok, harcosok, kézmuvesek, utasok, vándorok istene.
A hagyomány úgy tartja, e nap Lugh halálának ünnepe (ne felejtsük el: a kelta világkép szerint a halál egyben újjászületés is, tehát a temetési szertartás gyász- és örömünnep is egyben.) Valójában azonban nevelőanyja, Taillte halálának megemlékezésére rendelte el a napisten. Taillte vagy Tailtiu a Fir Bolg nép királyának, Mag Mórnak a leánya, később törzse királynője volt, és a Tuatha De Dannan harcosainak köszönhette halálát, akik legyőzték népét, őt pedig arra kényszerítették, hogy irtsa ki nekik a bregi erdőt, hogy ott vethessenek. A királynénak ez túl nehéz feladat volt, gyönge teste nem bírta és belehalt. A legenda szerint egy nagy domb alatt égették el holttestét, a dombot elnevezték róla és itt tartották Írországban az első Lughnasadh-ünnepet. (Tailtean - Telltown, Meath tartomány - alig 15 mérföldnyire Tarától, a Nagy Király székhelyétől.) A mítoszokban Tailtiu a földet személyesíti meg, nem mint asszony, hanem mint Lugh szoptató dajkája. (Érdekesség, hogy Perszephóné neveinek egyike, a Khthonie jelentése: Ő a Föld Alól.)
A fesztivál ürügyén törzsi találkozókat tartottak, cserekereskedelmet folyattak, lóversenyeket, atlétikai versenyeket, különböző játékokat és mesterségbeli versenyeket és szertartásokat rendeztek, valamint nagy lakomát tartottak a nyári aratás első terméseiből. Az ünnep eredetileg tizenöt napon át tartott. Az írek ma is Taillte-játékok néven tartják az ünnephez kötődő szertartásokat.
A játékok egyik eleme a Taillte-menyegző: az ifjú jegyespár jelképes házasságot kötött, - egy lyukas kövön át fogták meg egymás kezét - ami vagy "egy évig és egy napig", vagy a következő Lammasig tartott. Ekkor eldönthették, hogy folytatják a kapcsolatot, vagy - ősi kelta szokás szerint - ugyanazon a helyszínen háttal állnak egymásnak és eltávolodnak, vagy másképp: egyszer megkerülik egymást, így vetve véget a jelképes Taillte-házasságnak. Ezek a próbaházasságok egészen a XV. századig érvényben voltak.
Más brit hagyományok augusztus 6.-ra teszik az ünnepnapot, asztrológiai megfontolásból: e nap régi idők óta "erőpont" a zodiákuson, az Oroszlán szimbólumával. Az ünnep a középkorban a Lammas (Loaf-mass) nevet kapta, ennek jelentése: cipó-mise, és a keresztény kenyérszentelés szertartására utal, amikor az első aratásból sütött cipókat hagyományosan megszentelték. Szokás volt e napon vásárokat is tartani, amik leginkább a társkeresés, kapcsolatteremtés célját szolgálták.
A hagyományos wicca Lughnasad része a kenyérevés és darabjainak tűzbe szórása, vagy más felhasználása a szertartásban, illetve gabona szórása az Istennő képeire vagy jelképeire. Az ünnep színei a vörös és a narancs. A wiccák ilyenkor házi kenyeret sütnek, melyet Nap vagy ember alakúra formáznak az Isten tiszteletére. Az oltárra helyezett, gabonaszálakból készített csutakbabák az Istennő jelképei. Régi szokás elültetni a szertartáson fogyasztott gyümölcs magvait. Ha a magok kicsíráznak és szárba szökkennek, a wiccák gondosan ápolgatják a növényeket, mert ezek az Istennel és az Istennővel kialakított jó kapcsolatuk jelei.
A hagyomány szerint ilyenkor érdemes ellátogatni a mezőkre, földekre, gyümölcsösökbe, gyógyforrásokhoz és tavakhoz.
Az asztalra kenyér kerül, földieper, málna, szeder, makk, vadalma, valamint minél többféle gabona és helyben termő gyümölcs. Torta és almabor zárhatja az étkezést."

Szerző: Osara la Mort, a Kelta-Wicca Hagyományőrzők egyházának főpapnője
Forrás: http://www.wicca.hu/index.php?mod=cikkolvas&cikkid=1166

Saját magam annyit szeretnék hozzátenni, hogy bár az ünnep erősen kötődik Lugh istenség (átvitt értelemben Napatya) figurájához, számomra inkább az Istennőről szól, hiszen a tőle kapott terményekért, gyümölcsökért, egyéb javakért mondunk köszönetet. Az oltárra kerülő és a szertartásban felhasznált ételek, gabonaszemek, csutakbabák mind a Nagy Anya testéből születtek, őt reprezentálják, így közelebb érzem magamhoz őt, mint a már gyengülő fényű Istent, aki fokozatosan visszahúzódik a "porondról". Habár mindabban, amit learatunk, leszüretelünk, leszedünk a következő hónapokban, az Istennővel egyenértékű alkotó-teremtő szerepe van, számomra Lammas és a Mabon elsősorban az Úrnőről, az ő ajándékairól szól - hiszen általuk életet és reményt ad nekünk (ha a közelgő ínséges, zord időszakra gondolunk:)). Míg az Úr lassanként erejét veszti. Földanya továbbra is élettől duzzad, és bőségben füröszt bennünket.
Természetesen nem csak a kézzelfogható mezőgazdasági javakért lehetünk hálásak, hanem minden egyéb ajándékért, adományért, sikerélményért, megvalósított célkitűzésért, ami az eddigiek során elértünk. Habár az éves szintű "kiértékelés" inkább a Samhain vagy a Yule, esetleg az Imbolc vagy Ostara (mint új kezdet) idején aktuális, én most is bátran mondok köszönetet mindazért, amit az istenek jóvoltából kaptam vagy teljesítettem.
 
Áldás (és sok finom gyümölcs) belétek:D!
Hulló Eső, 2010-08-07

2010. március 11., csütörtök

a wicca ünnepkör

Ezúttal a wicca ünnepkörről fogok írni.
Ahhoz, hogy megértsük a wicca ünnepek rendjét és szertartásait, vissza kell nyúlnunk a kezdetekhez. Azokban a halászó-vadászó-gyűjtögető, illetve kezdetleges földművelést folytató kulturákban, amelyek hitrendszereiből a wicca eredezteti magát, kulcsfontosságú volt a természet örök körforgása. Az emberi élet folyását az évszakok ciklikus váltakozása határozta meg, így a jeles napok is az évszakváltásokhoz, illetve az ezzel összefüggő munkafázisok megkezdéséhez vagy lezárásához kötődtek. A wicca mitológiában szimbolikusan, a Napisten és Földanya kapcsolatának alakulásán keresztül jelennek meg az évkör fordulópontjai.
Vegyük elsőként a Yulét, vagyis a Téli Napfordulót (dec 21-22)
A leghosszabb éjszaka idején eleink tűzzel és ünnepléssel igyekeztek elűzni a sötétséget. Habár ez az éjjel tart legtovább, örömre ad okot, hogy innentől kezdve hosszabbodnak a nappalok. A Napisten újjászületik, ugyanakkor még nagyon gyenge. Általánosan elterjedt szokás a lakás örökzöldökkel történő feldíszítése (e pogány hagyomány ölt testet a karácsonyfa-állítás szokásában), a Yule-tuskó égetése, az ajándékozás. Az oltárt örökzöld ágakkal, tobozokkal, zöld, piros és arany színnel díszítjük, amely az élet megújulására és a tűz melegére emlékeztet bennünket.
Második ünnepünk az Imbolc (Imbolg, Oimelc), másképp Gyertaszentelő, február 2.-án.
Imbolc idején az egyre erősödő fényért adunk hálát, vagyis a mind hosszabb és melegebb nappalokért, amelyek magukban hordozzák a közeledő tavasz ígéretét. Régi hagyomány a gyertyagyújtás, gyertyakorszorúból készült fejdísz viselete (elsősorban nők esetében), előkészületek a tavaszra (pl. takarítás, rituális tisztálkodás, megtisztulás.) Az oltár díszítésére gyertyákat és tüzes (vagy az életerő megújulását reprezentáló) színeket használunk.
Ezt követi az Ostara vagy Eostre, a Tavaszi Napéjegyenlőség éjjele (márc 21-22).
Az Ostara a tavasz kezdetének ünnepe. Ilyenkor már rügyeznek a fák és bokrok, megjelennek az első tavaszi virágok, sarjad az őszi vetésű gabona, kezdetét veszi az állatok nászidőszaka. Az Isten fiatal és életerős, táncba vezeti az Istennőt, aki ismét szűzként lép elénk (szimbolizálva a megtermékenyítésre váró földet, amelyből aztán a Nap melegének hatására új élet sarjad). Az éjszaka és a nappal egyforma hosszú, tökéletes egyensúly uralkodik. A wiccák vadvirágokkal ékesítik a lakásukat, zöldbe öltöztetik az oltárt, és a jövőre irányuló varázslatokat végeznek, vonatkozzék az a bőséges termésre vagy a munkahelyi sikerekre, a családtagok egészségére vagy egyéni célkitűzések elérésére. Pogány szokás a tojásfestés is, amely átszivárgott a keresztény Húsvét ünnepkörébe.
Az Ostara után a Beltane (Beltaine) érkezik, május 1. - jén (ápr. 30. - án)
Beltane idején az Isten és az Istennő szerelmi egyesülését ünnepeljük, a remények beteljesüléséért, a termékenységért és várandósságért mondunk köszönetet. A természetben tetőfokára ér a szerelmeskedés időszaka, s egyben kezdetét veszi a termésérlelés, vemhesség, utódgondozás. A szűzből anya válik.
Régi szokás a májusfa-állítás, amelyet hazai szokások szerint elsősorban legények követnek el a kiszemelt leány háza előtt. A wiccák újabban inkább az üst (mint női szimbólum) köré összpontosítva ülik meg az ünnepet, virágot és harmatot gyűjtenek, szerelmeskednek. Az oltárt a tavaszünnephez hasonlóan zöld szín és növényi dekoráció jellemzi.
A következő jeles nap a Litha, vagyis a Nyári Napforduló (jún. 21-22).
Litha idején a leghosszabb a nappal. Az Istenség ereje teljében, férfiassága delén ragyog. A Föld már termőre fordult, s szüntelen ontja magából áldásait. Litha idején szokás hatalmas örömtüzeket rakni, amelyet a fiatal párok átugrálnak (ld. Szent Iván-éji hagyományok), hogy eképp készüljenek a kincsekben gazdag közös életre. A wiccák a világosság kiáradását, a nyár tetőfokát, az évkerék fordulását ünneplik. Az oltárt friss termések és zöld hajtások díszítik.
A Lithát a Lughnasadh vagy Lammas követi ( aug.1).
Augusztus van, a Nap ereje már gyengül. Egyre később kel fel, egyre hamarabb süllyed a Horizont alá, s habár még tart a nyár, a hőség mérséklődik. Az Isten hanyatlóban van, mosolygós, középkorú úrként tudnám elképzelni, aki legfőbb gyönyörét immár utódaiban leli. Valóban, Lughnasadh ünnepe a betakarításhoz kötődik: megkezdődik az aratás, leszedjük a nyáron érő gyümölcsöket, kisül az év első frissen őrölt lisztből készült kenyere (innen az ünnep másik megnevezése, a Lammas, amely a loaf-mas szóösszetételből származik). A wiccák hálát adnak a természet bőkezűségéért és elbúcsúztatják a nyarat. Az oltárra gabonaszemek, gyümölcsök, virágok kerülnek.
Mabon, vagyis az Őszi Napéjegyenlőség (szept 21-22)
Az őszi napéjegyenlőségkor ismét egyensúlyba került a nappal és az éjszaka, de ezt követően a sötétség fokozatosan átveszi az uralmat. A kelta mitológiában a Magyalkirály fölénybe kerül a Tölgykirállyal szemben. (A Magyalkirály az év "sötét" felében, a Tölgykirály az év világos felében uralkodik). A Mabonnal zárul a Lughnasadh idején megkezdett betakarítási időszak. Learatjuk a tavaszi vetésű gabonaféléket, leszedjük az ősszel érő gyümölcsöket. A természet fokozatosan visszahúzódik, lecsendesedik, felkészül a télre: ugyanakkor a föld mélyében máris ott pihennek az új életet rejtő magvak. Az Isten haldoklik, s ugyanakkor az Istennő méhében megfogant a fény, hogy a Yule idején újjászülethessen. A boszorkányok megköszönik a nyári félév gyümölcseit, friss kenyeret sütnek, terményekkel díszítik az oltárt, és az elkövetkező nyugalmi időszakra készülnek.
Az évkör utolsó ünnepe a Samhain vagy Mindenszentek, Halloween (okt. 30)
Samhain az elvégzett munka, az elmúlt év eseményei fölötti elmélkedés, a múltba mélyedés, az emlékezés éjszakája. Ekkor a legvékonyabb a fátyol a túlvilág és az élők dimenziója között: felidézhetjük eleinket, elhalt szeretteinket, akár spirituális kapcsolatteremtés, akár csak nosztalgiázás útján. Samhain a lemondás, az áldozat és gyász napja, mikor végleges búcsút veszünk a fénytől. A Napisten kihuny, fénye az alvó Istennő méhében szunnyad tovább, újjászületésére várva. Legjobb tudomáson szerint a kelták Sahmainkor ünnepelték az új év kezdetét is.
Samhain után ismét a Yule közeleg, és ezzel teljessé válik a kör.
Tudnivaló, hogy ezek a jeles napok nem egyforma fontosságúak. A wiccák Nagyszombatoknak nevezik az Imbolc, a Beltaine, a Lugnashad és a Samain ünnepét, és kisszombatoknak a Yulét, Ostarát, Lithát és Mabont. Előbbiek kiemelt jelentősségűek a vallásgyakorlatunkban, utóbbiak pedig a természet ciklusának mérföldkövei. Elnevezéseik zömében kelta hagyományokon alapulnak, és az Európában jellemző négy évszakos mérsékelt éghajlathoz igazodnak, hiszen a wicca is elsősorban európai alapokra épül. Kelta eredetű az a szokás is, hogy a jeles napok előestéjén ünnepelünk, a kelták ugyanis nem éjféltől éjfélg, hanem napnyugtától napnyugtáig számítottak egy napot.
A nevezett sabbatokon kívül a wicca vallásgyakorlat fontos ünnepei a Telehold-szertartások vagy esbatok. A Telehold ragyogása az Istennő szépségébnek és hatalmának kiteljesedését szimbolizálja. Az oltárt ez alkalomból ezüst és fehér színekkel díszítjük, s eszközeink közül a vizes, nőies eleműek (üst, kehely) játszanak főszerepet. A Hold fázisváltozásai egyébként is meghatározóak, hiszen a legtöbb wicca varázslatai során is szem előtt tartja azokat. Míg növekvő Hold esetén a gyarapodást célzó bűbájok aktuálisak, addig a fogyatkozó Holdsarló alatt az elhárítás, védelem, káros hatásoktól való megszabadulás, rossz szokások levetkezése érdekében érdemes mágiázni. 
Bizonyos hagyományok nem csak a Holdtöltét, hanem az Újholdat (Sötét Holdat) is rituáléval tisztelik meg.


Hulló Eső
2010.03.11