dalriada - táltosének

a szerelem hónapja

a föld napja

Ne csak egy nap. Mindennap.

a másik garnitúra

Ezúttal bodzabogyó-lé, a többi változatlan.

és még mindig tojás...

Hat keménytojás, fél liter vöröshagyma-főzet, egy evőkanál ecet, néhány hústű, rengeteg türelem, foszladozó idegrendszer és voilá! :)

   

az ördögi piros tojás

Ha szeretnétek egy jót mosolyogni a húsvét hétfői locsolkodást - tulajdonképpen joggal - pogány tévelygésnek bélyegző keresztényi lelkesültségen, itt a beregújfalui református egyház honlapjának egy gyöngyszeme :).

No, mentem tojást festeni.

(Forrás)

sámánok szibériában régen és ma

- ezzel a címmel indított útjára a Néprajzi Múzeum egy hat részes ismeretterjesztő előadássorozatot a finnugor népek kereszténység előtti hitvilágának vizsgálatára specializálódott Kerezsi Ágnes történész-néprajzkutató gondoksága alatt. Két előadás (Mi a sámánizmus?, illetve Sámánitológia címmel) már lezajlott, a következők várhatók még:

- 2015.04.01, 18:00-20:00 A sámán szerepe

- 2015.04.08, 18:00-20:00 Obi-ugor sámánok és kategóriáik napjainkban

- 2015.04.15, 18:00-20:00 Az obi-ugor sámánizmus sajátosságai

- 2015.04.22, 18:00-20:00 Videóvetítés Kerezsi Ágnes terepen készült felvételeiből

Fővárosiaknak és környékbelieknek szívből javasolt program - a téma iránt érdeklődők nem fognak csalódni. Kellemes időtöltést!

(Forrás)

Helyszín: Néprajzi Múzeum, 105-ös terem
Jegyár: Felnőtteknek: 800 Ft/előadás, diákoknak: 500 Ft/előadás. Bérlet: 4000 Ft

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges a következő email-címen: kerezsi@neprajz.hu

hungarian heathen hall

Örömmel  ajánlom figyelmetekbe a Hungarian Heathen Hall blogot, amely januártól gazdagítja a magyarországi pogány web-szcénát.

a mai nap dala: northland - when nature awakes

áldott napéjegyenlőséget!

arany napatya, táltos holdanya

egy pogány emlékmű magyarországon

Magyarország egyik első, és a maga idejében minden bizonnyal a legismertebb pogány közössége a '30-as évek elején megalakult Turáni Egyistenhívők Tábora volt, amely - élén Bencsi Zoltán ügyvéddel - a keleti gyökerek kutatására szakosodott Turán Társaságból vált ki és formálódott több mint tízezer (!) főt számláló önálló vallási szervezetté. A Turáni Egyistenhívők a kereszténység előtti magyar hitvilághoz való visszatérést propagálták, vértanúként tisztelték Koppányt, elítélték Szent Istvánt a Krisztus-hit fölvételéért, utóbbit pedig a nemzeti kultúra és az őseinkről ránk örökített erkölcs, életmód és hagyománykincs lerombolásával vádolták. Mai pogányként talán különösnek tűnhet, de szigorúan monoteista világképet alakítottak ki, középpontjában a magyarok Istenével (aki természetesen nem azonos a keresztény Atyával). 

A széles körű társadalmi támogatottságot élvező csoport több pogány emlékművet is szándékozott állítani Budapesten és a város környékén: szobrot Koppánynak és a vele együtt mártírhalált halt magyaroknak, mauzóleumot Attila királynak és egy babiloni mintára épült, öröktűzzel égő áldozati oltárt a Hármashatár-hegyen. A turáni kultúra dicsőségét zengte volna városszerte tucatnyi bástyaszerű torony is.

A torony dicsősége teljében (Forrás)

A történelmi egyházak nyomására az államhatóság természetesen megtagadta az építési engedélyt, így a nagy volumenű tervekből végül csak egy jutott el a megvalósításig. Az Attila, Árpád és Koppány tiszteletének szentelt, Taubel Géza tervei szerint Wührl Géza által kivitelezett hatszögletű emlékoszlopnak az egyik hívő, Szász Farkas aranyhegyi (ma a Pogánytorony utca és a Jutasi utca sarkán található) magánbirtoka adott otthont. A zikkurat-szerűen lépcsőzetes, hármas tagolású, keskeny, gótikus ablakokkal ellátott, 12-13 magas bástyát turul-szobor koronázta meg. Eklektikus, historizáló stílusában nem annyira valamilyen megszabott művészi irányzat, mint inkább a nemzeti múltról alkotott romantikus elképzelések, az erős, fejedelmi, harcedzett, elnyomóinak ellenálló, sok vihart átvészelt, büszke és méltóságteljes magyarság víziója dominál.

Az építkezést a hatóságok szüntelen zaklatása kísérte, és az 1935. július 7.-én celebrált avatási ünnepség sem zajlott le békében: a váratlanul felbukkanó csendőrség karddal kergette szét az egybegyűlteket. Ennek ellenére a tornyot 1936-ban végül is átadták, 1939-ben pedig öt, Somogyból hozott szent nyírfát ültettek el körülötte a legendás ősök, Balázs, Botond, Emese, Lehel és Csanád emlékére.

Még egy fotó az épület hőskorából (Forrás)

A Pogány-torony további sorsát a változó államhatalmi szelek szabták meg. A Turáni Egyistenhívők Táborának hangadóit a Horthy-rendszer mint megbízhatatlan, antiklerikális elemeket 1942-ben munkatáborba hurcolta. A kommunizmus idején a mozgalmat (lévén vallásos is, nemzeti érzelmű is) mindenestül betiltották, tagjai közül többen emigráltak. A bástyát az '50-es években az ÁVH légvédelmi megfigyelőállomásként használta, későbbi sorsáról keveset tudni. Mire - 1996-ban - a telket jelenlegi tulajdonosa megvásárolta, már romos állapotban, elhanyagoltan búslakodott. Az önkormányzat rendelkezései értelmében egyébként "jelentős zöldfelületű intézményi terület" besorolás alá esik, helyi védettséget élvez és a tervek szerint remélhetőleg előbb-utóbb kilátóként, történelmi emlékhelyként megújulhat.

Ami az egyházat illeti, a rendszerváltás után néhány tagja hazatért, és 1992-ben ismét bejegyeztették a csoportot Magyar Vallás Közössége néven. A Szegedi Tudományegyetem vallástudományi tanszékének kutatása szerint a 2000-es évek elején a taglétszám 150-200 főt számlált. A 2012.-es egyháztörvény beiktatásával a közösség megszűnt hivatalos egyház lenni; hogy azóta mi van velük, arról nincs naprakész információm.

A Pogány-torony ma:

(Forrás)

(Forrás)

(Forrás)

(Forrás)

(Forrás)

(Forrás)

(Forrás)

 

Annak, aki esetleg meglátogatná, fontos tudni, hogy az egész épület omladozik, lépcsőinek jórésze már kiesett, falai instabilok; lehetőleg kellő elővigyázatossággal, csak kívülről tekintsétek meg.

Források: 

Index - A turáni átok-sújtotta Pogány-torony

Indulj el egy úton - Pogány-torony

Szilágyi Tamás - Szilárdi Réka 2007: Istenek ébredése. Az újpogányság vallástudományi vizsgálata. Szeged, JatePress.

 

pogány szentély épül izlandon

A Guardian nyomán az Index számol be róla, hogy Izlandon hamarosan megkezdődnek az első pogány szentély építkezési munkálatai. A földbe mélyített, kör alaprajzú templomot egy Reykjavik-ra néző domboldal fogadja magába. Az építményt a tetőül szolgáló üvegkupolán keresztül fogják bevilágítani a Nap sugarai.  

Vikingkori leletek Izlandról: Thor és Mjolnir. (Forrás)

A szigetországban az őshitet - hazánkhoz hasonlóan - ezer évvel ezelőtt váltotta fel a kereszténység, nem utolsósorban a norvégok felől érkező politikai nyomás hatására. A folklór és a népi kultúra egyéb szegmensei azonban töredékes formában bár, de sokat megőriztek a régi hiedelmekből, az újjáéledő Ásatrú pedig mind több hívet toboroz. A Guardian szerint a tavalyi esztendőben a pogány híveket tömörítő, exponenciálisan gyarapodó Ásatrúarfélagið 2400 főt számlált, ami az ország lakosságának körülbelül 1%-a. Az egyház főpapja szerint a skandináv mítoszokat elsősorban metaforikusan értelmező vallásuk a természet tiszteletét, a természeti ciklusok ünneplését és az óhit hagyományainak felelevenítését foglalja keretbe.

a nyugati dualista gondolkodásról

Mint az a blogbejegyzésekből nyilvánvalóan kiviláglik, irodalmi forrásaim többsége az akadémikus tudomány mezején fakad. Az utóbbi években lényegében nem olvastam pogány szerzőtől fogant művet. A szakkönyvek túlhabzása nem csak a blog olvasóinak gyomrát feküdte meg, hanem a saját hitéletemet is: olykor már-már a szkepticizmus vagy legalábbis természethívőhöz illetlen tárgyilagos távolságtartás tüneteit tapasztaltam magamon. 

Ezért is jelent felszabadító érzést ráakadni egy auktorra, aki amellett, hogy szakember, gyakorló boszorkány. Adrian Harris írásait böngészve megéreztem, mennyit számít gyenge lábakon álló hitéletemnek a külső megerősítés, a hasonszőrűek tapasztalatainak és gondolatainak megismerése, a felfedezés, hogy nem csak önjelölt guruk és szíriuszi jósok harsogják nézeteiket az ezoterikus/pogány szcéna színpadán, hanem hiteles, intelligens, érett emberek is. E dicshimnusz után tőle szeretnék idézni néhány bekezdést a patriarkális dualizmus koncepciójáról.

Természetesen nem kell az alábbi szövegrész minden szavát aranyigazságnak venni: én fő értékének azt látom, ahogy megfogalmazza a modern nyugat világ mentális struktúráinak alapját képező duális nyelvezet fő vonásait és azok problematikus voltát. Frappánsan rávilágít arra, hogy azon eszmei sémák, amik meghatározzák a mindennapi gondolkodásunkat, nyelvi eszközeinket, fogalomalkotásunkat, valójában a legkevésbé sem maguktól értetődőek.

(Forrás)

"Az az elképzelés, hogy civilizációnk jelenkori krízise a nyugati patriarkális dualista kozmológiában gyökerezik, jól ismert gondolat, amely befolyásolta a pogány teológiát és alternatív szubkultúrák, ellenkultúrák kialakulását. Ám a közismertség nem garancia arra, hogy világosan értjük e fogalmat, így egy kis ismétlés nem árt.

E teória szerint az emberi nem fejlődésének egy bizonyos pontján magáévá tett egy dualisztikus filozófiát, amely a világot antagonisztikus ellentétekre osztja. Számos különböző elképzelés szól arról, mikor bukkant felszínre ez a kettészakadás. Morris Berman szerint a neolitikum mezőgazdasági forradalmával, mások szerint a kereszténység korai évszázadaiban megjelenő patriarkátussal vette kezdetét. Noha az eredet kérdésében különböznek, olyan összetett gondolkodók, mint Fritjof Capra vagy Helena Cixous is egyetértenek abban, hogy ez a kétosztatú kozmológia rejtetten meghúzódik a mindennapi fogalmaink mögött. A dualizmus rendkívül egyszerű, mégis erőteljes stratégia a realitás komplexitásának értelmezéséhez. Egy megfoghatatlan árnyalatokból álló, nyugtalanítóan zavaros világegyetem helyett mindent leegyszerűsítünk fekete-fehérre. A valóságot felosztjuk Jó és Rossz, Mi és Ők, Maszkulin és Feminin, Kultúra és Természet ellentétére. 

A pszichológus Melanie Klein úgy vélekedik, hogy ez a dualitás az én-más(ok) kettősségének felismeréséből fakad, saját pszichológiai megkülönböztetéseinket az egész világra kivetítve. Az ellentétpár egyik tagját minden esetben az 'én'-hez rendeljük és felsőbbrendűként definiáljuk, míg a másik fele a "más", ennélfogva alacsonyabbrendű, veszedelmes, ismeretlen és fenyegető. Amikor a világot Természet és Kultúra, Test és Elme, Intuíció és Ráció ellentéteire bontjuk, a természetes, fizikai és intuitív lesz a lebecsült, visszautasított, a "más", "nem én".

Mit árul el ez a mélyen meggyökerezett hiedelemrendszer a civilizációnkról? Aláhúzza a monista gondolkodást, amely egyetlen Igazságról, egyetlen Istenről és egyetlen Helyes Útról beszél. Azt tanítja, hogy a szentség valahol máshol rejtezik, e világ illuzórikus, sőt, gonosz fizikai valóságán kívül.

Ez a gondolati keret csekély változtatásokkal a szekuláris patriarkális ideológia kiszolgálójává válhat. A freudi pszichoanalízis vagy a marxizmus ugyanazon témákat visszhangozza, mint a patriarkális* vallások. Az 'igazságot' az emberiség számára egy kinyilatkoztatott szöveg tárja fel, amely a 'nagyember' szószólóin keresztül jut el hozzánk. A megváltás egyedül a 'mester' tanításainak követése révén érhető el, s e tanításokat kizárólag az általa felállított szabályok mentén érthetjük meg..."

Harris egy újfajta, holisztikus tudatosság kialakítását szorgalmazza, amely nem húz éles határokat 'ego' és a külvilág, test és elme, természet és természetfeletti, ember és a többi létező közé. Amely egyenrangúként ismeri el az intuitív, ösztönös, zsigeri tudást és a túlértékelt racionális döntéshozatal felszíni folyamatai mellett rávilágít az azokat meghatározó a testi-ösztönös ismeretek ("embodied cognition") fontosságára. Amely az egyént nem mint szuverén, a környezetétől elkülönülő egyedet, hanem azzal folyamatos cserekapcsolatban levő, azon keresztül körvonalazódó "nyitott rendszert" szemléli.

Mivel egy olyan kultúrába nőttünk bele, amely bináris oppozíciókra** osztja az univerzumot, természetesnek tartjuk az ellentétpárokra épülő világlátást. Harris azonban rámutat, hogy e dualizmus korántsem szükségszerű, mi több: a modern éra környezeti és társadalmi válsága bizonyítja, milyen károkat okoz az egyoldalúan racionális, civilizáció,-és emberközpontú, férfiorientált, technicizált gondolkodás.

Nyugodtan lehet vitatkozni a szerzővel. A férfiuralom például nem a kereszténységgel vette kezdetét, és ma a legtöbb (az előadás későbbi részében példaként emlegetett) törzsi társadalom, még a természettel legszorosabb kapcsolatot tartó totemisztikus-animisztikus vadászó-gyűjtögető népek zöme is patriarkális. A nőket gyakran tekintik tisztátalannak vagy a szentséggel összeegyezhetetlenül profánnak, a szent helyekre csak bizonyos esetekben léphetnek be, a vallási rituálékat korlátozottan látogathatják, a férfiak szakrális tárgyaihoz nem érhetnek, menstruációjuk és a szülés idején elkülönítik őket stb. Egyes ausztrál törzsek hite szerint a nőnek egyenesen nincs lelke. Ami a szexualitást illeti, néhány melanéz etnikumot (vagy az indiai todákat), illetve bizonyos rituális alkalmakat kivéve nagyon szigorú szabályok korlátozzák, amelyekben a nőnek egyértelműen alárendelt szerep jut.

Mindezzel együtt nekem nagyon szimpatikusak Harris gondolatai, amelyek arra sarkallnak, hogy lebontva a humán szféra és az élővilág többi része, kultúra és natúra, a természet és természetfeletti közti éles határokat tapasztaljuk meg a bolygó ("human and other-than-human") lakóit összefogó egység csodáját és az individuum feloldódását a közös létezés, együtt-létezés mámorító harmóniájában.

Felhasznált irodalom:

Harris, Adrian 1996: Goddess Consciousness: Dimensions of Sex, Ecology & the Sacred'. Előadás, prezentálva: Lancaster University conference on 'Nature Religion Today' in April 1996. (Forrás)

Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, itt vannak további ajánlott olvasmányok:

The Green Fuse - Adrian Harris írásai

Adriann Harris blogja(i)

Pearson, Joanna - Robert, Richard S - Samuel, Geoffrey (eds.) 1998: Nature Religion Today: Paganism in the Modern World. Edinburgh University Press, Edinburgh. (A fenti konferencia előadásaiból készült esszék válogatása, Harrisé innen kimaradt).

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* A szerző ugyan "patriarkális" vallásokat említ, szerencsésebb volna az "ábrahámita" kifejezés használata, hiszen egyértelműen a közel-keleti eredetű monoteizmusokra utal; miközben a patriarkális vallás kategóriába a Föld vallásainak jelentős hányada besorolható

** A "bináris oppozíciók" fogalma Claude Levi-Strauss és a strukturális antropológia egyik alapvetése; Strauss szerint az egymást kizáró ellentétpárok felállítása az emberi elme, gondolkodás immanens, veleszületett adottsága.

mit jelent pogánynak lenni?

Erre a kérdésre számtalan különböző felelet adható, én most Chas Clifton-tól szeretnék idézni egy egyszerű, de nagyszerű választ:

"Live so that someone ignorant about Paganism would know from watching your life our visiting your home that you followed an Earth religion."

(magyarul:)

"Élj úgy, hogy még az is, aki egyébként semmit nem tud a pogányságról, a mindennapjaidat figyelve vagy az otthonodba látogatva rájön, hogy természethívő vagy."

(Forrás)

Forrás: 

Harris, Adam 1996: Sacred Ecology. In: Hardman, Charlotte - Harvey, Graham (eds.) 1996: Paganism Today. Thorston.

krampusnacht

Szóval, akad olyan szeglete a világnak, ahol a jóságos Télapót kísérő krampusz nem bekormozott arcú, feketébe öltöztetett, unott kamaszlány, hanem valami egészen más. Német nyelvterületen a télközép minden vérfagylaló rettenetét magukba sűrítik a különböző krampuszfelvonulásokon,-összejöveteleken és fesztiválokon látható, a pogány régmúlt, a keresztény ördögképzet és a modern horror nászából született szarvas-patás jelmezek. A figura az utóbbi évtizedekben kilépett a Mikulás árnyékából, hogy többek között december 5.-én saját jogán járja az utcákat, vad szertelenséggel, nem kevés pajzánsággal és annál is több foggal-karommal felszerelkezve. S a sok agancs, szőrme és virgács rengetegén talán átszüremlik valami a letűnt korok elfeledett misztériumaiból is.

 

angol blogprojekt

Arra az elhatározásra vetemedtem, hogy útjára indítom a blog angol verzióját - nem az önreklámozás céljából, hanem a nyelvgyakorlás egy remélhetőleg szórakoztató és élvezetes formájaként. A hazai olvasók számára sok újdonságot egyébként nem fog nyújtani, a magyarul már közzétett bejegyzések rövidített fordításait szeretném majd posztolni (azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kicsit közelebb vigyem a nemzetközi pogány közösséghez a Kárpát-medence folklórját, néphitét, mítoszait, pogány múltját és jelenét). Egyelőre még az előkészületeknek sem kezdtem neki, de ha a terv épkézláb formában megvalósul, természetesen megjelenítem a linket itt is. 

Áldás!

Eső

istensorsok: interpretatio christiana

Sokszor emlegetem már-már axiómaként, hogyan olvasztotta be a Krisztus-hit a korábbi vallások isteneit, mítoszait és hitgyakorlatát a maga kozmogóniájába és rituális praxisába, keresztény köntösbe öltöztetve egyes és démonizálva más vonásaikat. Az alábbiakban erre szeretnék egy, a magyarság pogány hitvilágát is érintő példát hozni.
Ami a magyar ősvallás kutatásának problematikáját illeti, Voigt Vilmos tekintélyes tanulmányt írt pusztán a kérdés tudományelméleti megközelítésének nehézségeiről, - nem véletlenül. Anélkül, hogy a részletekbe bonyolódnánk, előre kell bocsátani, hogy a honfoglalás idejére őseink nem csak a  sztyeppei népek vallásaival (ideértve a különböző török népcsoportok samanisztikus pogányságán kívül a kereszténységet, a judaizmust és az iszlámot is!) került érintkezésbe, hanem a Kárpát-medencében megtelepedett (zömmel szláv) népesség által közvetített - részben saját, részben az őket megelőző (avar, görög-római, kelta) kultúráktól megörökölt - hiedelmekkel. Mindehhez csapjuk hozzá az ugor-kori világkép töredékes emlékeit (amelyek nyomai még a 20. századi folklórban is fellelhetők), a honfoglaló népesség kulturális-etnikai heterogenitását és a keresztény hittérítők buzgólkodásait: színpompás, ám szinte kibogozhatatlan szövedékét kapjuk a különféle vallási elképzeléseknek.
A recens néphit és népi vallásosság egyik prominens alakja Boldogasszony, akit a kereszténység Szűz Máriával azonosít, míg Nagyboldogasszony Szent Anna alakjával kapcsolódik össze. Tevékenységi körük a női élet, a házasság, a várandósság, a szülés-gyermeknevelés területére fókuszál, ünnepeik a különféle mezőgazdasági munkákhoz kötődnek. Figurájuk mögött bizonnyal egy vagy több pogány istenanya húzódik meg, ám pontos eredetük ismeretlen. Előfordulhat, hogy egyenesen az Ural lábától hoztuk magunkkal a gyermekáldás e patrónáit, de alakjukba beleszövődhettek a Kárpát-medencében továbbélő antik hagyományok is.
A honfoglalás előtti századokban a Római Birodalom hanyatlásának szinkretisztikus hitgyakorlata és a nagy népszerűségnek örvendő keleti misztériumvallások (például Mitrászé) jól dokumentáltan jelen voltak a térségben, a női élet rejtett kultuszai azonban alig hagytak nyomot maguk után. Míg a patriarkális társadalom "elit" kultúrájáról írásos források sora tanúskodik, a zárt asszonyi világ - benne a terhesség és szülés misztériumaival -  kívül maradt a férfiak érdeklődésének horizontján, ezért nehezebben kutatható. Néhány, a Kárpát-medencében előkerült 4.-5. századi régészeti lelet - meztelen, csecsemőt tartó (és vélhetőleg császármetszésen átesett) nőalakot ábrázoló, faragott végű guzsalyok - azonban arra enged következtetni, hogy bizonyos, a szülést és a gyermek sorsát eligazító istennő(k) ismert(ek) volt(ak) itt is. Hasonló (elsősorban fiatal s talán szülés közben elhunyt nők sírjából származó) leletek kizárólag Kelet-Európából - a Balkánról és Pannónia keleti feléről - ismertek. A (díszes) guzsaly általában véve gyakori női sírmelléklet, illetve sírkő-faragvány elsősorban a keleti provinciákban: egyrészt asz asszonyi élet szimbólumaként, másrészt - olykor generációkon át öröklődő - menyasszonyi ajándékként, amely szexuális-termékenységi jelképeket vonultatott fel, illetve mágikus védelmező szerepe volt. (Az orsó és guzsaly mint a házasság és az egyesülés jelképe évszázadokon át megőrizte jelentését: a jegygyűrűnek megfeleltethető "cifra guzsaly" még a 19. századi erdélyi parasztságnál is ismert volt.)

Ami a fentebb említett, anyaistennőt formázó guzsalyokat illeti, a nőalak mintájául felismerhetően a knidosi Aphrodité szolgált, ám gyermekkel történő megjelenítése egyedülálló, s miközben ikonográfiája egyértelműen görög, római települések vagy katonai táborok helyén akadtak rá - jelezve a két kultúrkör összeolvadását. Az istennő minden bizonnyal a szülés és gyermekágy felett őrködő, az anyát és csecsemőjét oltalmazó istenanya, akinek sajátos kultusza alakult ki a Balkánon.

E hipotézist a görög műveltséggel összevetve kiderül, hogy legközelebbi rokona Aphrodité Genetillys vagy Kollias, azaz a születéseket uraló Aphrodité, akit egyben a sorsfonó istennők, a Moirák legidősebbikének tartottak (attribútumuk, a guzsaly itt az életet és halált kiszabó végzet-úrnők mágikus eszköze). Aphrodité, az új élet patrónusa Hekatéval, az Alvilág úrnőjével olvad össze az ókori görögség vallásgyakorlatában: kétarcú, nagyhatalmú sorsistennő, igazi khtonikus Magna Mater, aki születés és halál felett egyaránt uralkodik. Társnője a vajúdók mellett - a valószínűleg krétai eredetű - Eileithya, a fényhozó, aki napvilágra segíti a csecsemőt. Egyikük tehát az új élet sorsáról dönt, másikuk pedig a szülő asszony fölött őrködik. Kettősüknek a római hitvilágban Venus Genetrix - a szülést segítő Vénusz - és Juno Lucina - a fényhozó Júnó - feleltethető meg. A "Lucina" jelzőt (és vele a gyermekágy körüli szerepkört) gyakran kapcsolták Diana, Luna nevéhez is; a késő-császárkorra már önálló istennőként tisztelték. Fontos feladata a Gello, Lamia néven ismert gyermekágyas démonok távoltartása. 

A kereszténység hatalomátvételével természetesen a kép megváltozott: a Matrix Mundi (Mindenek Anyja) szerepkört Mária vette át, az ő kultusza lépett az egyéb anyaistennő-misztériumok helyébe. Az e tisztséget eredetileg birtokló égi úrnők sorsa meglehetősen gyászosan alakult. A Lamiák és Gellok mellett megjelent az arab világtól a szlávokig ismert gyermekágyas démon: Alabasztria, Albaszta, Almaszta, Albasz és El-Avad. A felsorolt változatok valamennyien Aphordité nevének származékai - azé az Aphroditéé, aki egykor a szülés-születés jóságos védelmezője volt, ám akinek Mária debütálásával nem maradt helye az anyaság patrónusai között, így eltorzult alakja szükségszerűen az "ellentábor" rontó szellemeinek sorát gyarapította.

S hogy Lucinával mi történt? Talán belőle vált a kelet-közép-európai folklór egyik legellentmondásosabb, legambivalensebb figurája: Luca. Szent Luca (fiktív) személyében az egyház igyekezett krisztianizálni egy számára terhes, ám a jelek szerint kiirthatatlanul erős, a népi világképben makacsul meggyökeresedett pogány kultuszt. A 20. században Róma hivatalosan is beismerte, hogy Luca sosem létezett hús-vér emberként, legendáját és a hozzá fűződő csodatételt az egyházatyák ötölték ki: ám noha töröltetett a szentek jegyzékéből, a népi műveltségben továbbra is dobogós helyet foglal el. 

Ugyan Lucát szentként tisztelte a keresztény világ, tagadhatatlanul vészjósló figura. A szent ünnepe a Julianus-kalendárium szerint épp az év legsötétebb napjára, a téli napfordulóra esett ( csak a Gergely-naptár bevezetésével tolódott december 13. -ára), s egyidőben volt a férj-jóslás, szerelemi mágia, termékenységvarázslás és a fonásit tilalom, halotti lakomák, az emberi világot fenyegető gonoszok, vészterhes ómenek napja. A magyar néphitben is jól ismert Luca büntető hatalma, amellyel a munkatilalmat megtörő asszonyokat sújtja. Számos termékenységvarázsló, idő, termés,- és férjjósló szokás mellett a halál-előjelek keresése, a kísérteties Luca-alakoskodás, a luca-szék készítés vagy a boszorkányok, ördögök elleni védekezés is hozzá kötődött (a téli napforduló örökségeként Luca napja is átmeneti idő, igazi gonoszjáró nap.)

Végül, de nem utolsósorban néhány szó arról, miként kapcsolódik mindez a magyarság vallási örökségéhez. Nos, a néphit Nagyboldogasszony - (Kis)Boldogasszony kettőse éppoly feladatokat tölt be, mint Aphordite Genetyllis és Elileithya vagy a Venus Genetrix - Juno Lucina páros. Nagyoldogasszony segíti az anyát szülés közben, hozzá fohászkodnak a meddő asszonyok gyermekáldásért, ő bünteti a magzatukat elveszejtő nőket. Boldogasszony a gyermekágyasok őrzője, az ő "ágyában" fekszik a kismama és gyermeke a szülés utáni hetekben, ez oltalmazza őket a rontó hatalmaktól. Boldogasszony egyben gyógyító, a háztűzhely őrzője, a család gondviselője is. Bíró Mária (lásd források) eszmefuttatása szerint e nyilvánvalóan kereszténység előtti istenasszonyok talán teljesen, de legalábbis részben olyan hagyományokat őriznek, amelyek a Kárpát-medencében vészelték át birodalmak és népek felemelkedését és bukását. Az, hogy különféle vallási elgondolások kitartanak egy-egy adott helyen, miközben az etnikumok jönnek-mennek, jól ismert jelenség. Az is belátható, hogy a honfoglaló magyarság világképe képlékeny volt, könnyen engedett a változásnak, könnyen fogadta be az új elemeket, hiszen eredeti környezetéből kiszakítva, kultúrák és népek sokaságával kapcsolatba lépve s végül teljesen új hazában letelepedve aligha őrizhette meg urali örökségét idegen hatásoktól érintetlenül. Könnyen lehet, hogy a 9. századi kárpát-medencei szláv népesség még ápolta az egykori pogány istenanyák emlékét, amelyet eleink is megismertek és adoptáltak - akár már meglevő istennőkultuszukba (tudjuk, hogy Kisasszonyt, azaz Boldogasszonyt vagy Kisboldogasszonyt Szent Gellért ösztönzésére azonosították Szűz Máriával).

A fenti okfejtés nem kőbe vésett szentírás, csupán egy lehetséges, leginkább töredékes utalásokból és elszórt ismeretmorzsákból építkező forgatókönyve a balkáni és pannóniai sírmellékletek istennő-faragványos guzsalyai eredettörténetének, és adalék Luca, valamint Boldogasszony alakjának értelmezéséhez - a teljesség igénye nélkül. Az ajánlott olvasmányok további kiegészítéseket tartalmaznak a Boldogasszony-kultusz és a Luca-napi szokások tekintetében. Érdemes megjegyezeni, hogy Luca alakjának gazdag párhuzamát adja a germán nyelvterületen Perchta, Berta, Holda, akik szintén erősen kötődnek a szövéshez-fonáshoz, a hanyag háziasszonyt büntetéssel sújtják, s a vészzivataros télközépi éjszakákon (gyakran a Vad Hajsza élén) járnak.

Búcsúzóul Katona Lajos (Bíró Mária által citált) szavait idézem: "Csak a sors változó szeszélyének furcsa játéka, hogy ma nagyobbrészt éppen azok ellen védekezik a jámbor, kiknek hathatós segítségéért minden ártó hatás, minden rontás és megvetés ellen ősei századokkal ezelőtt áhítatosan esdekeltek. Avagy nem annak a Lucinának az örökébe lépett-e Luca, aki más néven hol Diana, hol meg Juno volt Rómában... ?"

Gyönyörű Boldogasszony-ábrázolás Somogyi Rékától. Forrás

Források:
Bíró Mária: Lucina és Szent Lucia. Az antik születésistennő továbbélése a néphitben. In: Pócs Éva - Voigt Vilmos (szerk.) 1996: Ősök, táltosok, szentek. Tanulmányok a honfoglaláskor és az Árpád-kor folklórjából. MTA Néprajzi Kutatóintézet, Budapest.
Dömötör Tekla 1981: A magyar nép hiedelemvilága. Corvina, Budapest. 
Magyar Néprajz - Luca napja
Magyar Néprajzi Lexikon - Luca napja
Pócs Éva (szerk.) 2012: Hiedelemszövegek. A magyar folklór szövegvilága I. Balassi Kiadó, Budapest.


Ajánlott irodalom:
Falvay Károly 2001: Boldogasszony. A női szerep a magyar hitvilág tükrében. Tertia, Budapest
Falvay Károly2006: Nagyboldogasszony. Női szerepkör a magyar ősvallás tükrében. Püski Kiadó, Budapest.
Kálmány Lajos 2002: Boldogasszony. Ősvallásunk istenasszonya. Főnix Könyvműhely, Budapest

a mai nap dala: jonne jarvela és a kakukk éneke

... ez pedig a ráadás:

a mai nap dala: tyr - the lay of our love

(bridget jones-i utóirat: azt hiszem, beleszerettem Heri Joensenbe. :))