küldött béka, rongyos macska

A magyar néphit boszorkánya* gyakran állatalakban mutatkozik, vagy állati segítők útján viszi végbe varázslatát. Ezek közül a leggyakoribb talán a küldött varangy, amely olykor csak szolgája, máskor valóságos alteregója a boszorkánynak: több történet szól arról, hogy a megsebesített (agyonütött, agyontaposott, megszurkált) varangy sérülései másnap egy falubeli(asszonyo)n tűnnek fel. 

Ipolyi Arnold - elsősorban adattárként kiemelkedő - Magyar Mythologiája a varangyon kívül a következő állatokat sorolja fel a boszorkánysággal kapcsolatban: (fekete, fehér, vörös, hamuszínű, stb) kutya, farkas, (fekete, vörös) macska, (fekete) ló, szamár, disznó, lúd, egér, pocok, teknősbéka, légy, lepke, dongó, méh, egyéb repülő (fekete) bogár. Érdekes adalék, hogy bizonyos éjjeli lepkéket a népnyelv kimondottan "boszorkánypillangónak" nevez. További adatokat közöl Pócs Éva (2012): eszerint a boszorkány "csúszóvá" (azaz kígyóvá), csikóvá, medvévé, kotlóssá, (fekete) (bak)kecskévé, "vadrucává" változik. Szomszéd falunkból származó gyűjtés szerint az elbeszélő anyósának fivérét tücsök képében gyötörték a boszorkányok, míg egy vásárban rá nem sózta őket egy hajadonra, akit aztán rontással elsorvasztottak.

Állatalakban a boszorkány áldozatát rémisztgeti (este, sötétben kíséri, követi, erővel hozzá szegődik és nem tágít), elragadja (például kecske, ló alakjában a hátára veszi), megnyomja (macska, kutya képében a mellére ül, fojtogatja), megrontja (békává, kutyává, macskává stb. válva), a ház körül zavarog, a házban randalírozik. Ha nem személyesen, akkor állati közvetítővel varázsol: a már említett varangyon túl kígyóval, egérrel, macskával stb. dolgozik. Különösen rosszindulatú rontást közvetít a piros cérnával bevarrt szájú béka. Az éjszakai nyomáson, kísértésen túl a boszorkány rendelkezésére álló állatok leggyakrabban a tej (hasznának - fölének, zsírjának) elvételében segítik gazdájukat: éjjel a más tehenét "megszopják", megfejik.
A boszorkány állat alakban tett lélekutazása, nyomó-rontó tevékenysége az egész kontinensen ismert, a környező népek rokon alakjaira (Alp, Mahr, Trud, mare, mürawa, mora, mara, sztrigoj stb.) éppannyira jellemző, mint a magyar bűbájosokra. A boszorkányperekben is rendszeresen felmerülő vádat Carlo Ginzburg a hajdanvolt eurázsiai samanisztikus világkép emlékének tartja. 
A(z alvó) (boszorkány) száján távozó, majd oda visszatérő kisrágcsáló vagy rovar képében archaikus lélek-képzetek visszhangzanak: nevezetesen az alvás közben (s egyéb önkívületi állapotokban) távozni képes "szabadlélekbe" vetett hit, amely a boszorkányperek idejében még elevenen élt, a 20. századi gyűjtések tanúbizonysága szerint azonban a legújabb korra megkopott a néphagyományban. Ipolyi szegedi adatot közöl: "... hogy midőn a boszorkányokat elégették, lőport kötöttek torkuk alá s úgy tették máglyára, ekkor látni lehetett, hogy béka, egér, pocok alakban akartak menekülni, de visszasöpörtettek és megégetettek..." Ismert a halott boszorkány állatalakban távozó lelkének motívuma, de dongó, darázs lenyelésével történő tudományszerzése is. Ez utóbbi feltehetőleg az ördögi tudás, a megtestesült gonosz magába fogadásának allegóriája. A boszorkány haldoklásakor, temetési menetében őt kísérő, koporsóján ülő vagy azt körülvevő állatok (óriás béka, legyek, macskák, darazsak) részben mint démoni szolgák, részben mint a boszorkányt megszállva tartó ördögi szellemek (avagy persze mint a boszorkány lelke) jelennek meg. Erre néhány példa: "Egy Krizsánkó Mári néni nevű öregasszony, 94 éves volt, és az, a hiedelem szerint, a faluban boszorkány híribe állott. És amikor az meghat, ... amikor fölvették a koporsót, hogy viszik...megeredt a nagy esső, úgy, hogy majdnem letépte róluk a ruhát... De azért csak mentek. És a hídra vivők, a kísérők közül többen látták, hogy egy óriás béka rajt feküdt a koporsón... s a pap is látta...."(Kaposvár). "Vót egy öregasszony Aszódon... nagyon beteg lett, és mondta, híjják el a papot, meggyónik. És aztán, mikor bement a pap, rengeteg légy lett a szobába, és mind a papra ment, és nagyon csipték. És amikor megáldoztatta, megszentelték, mind eltűntek, és akkor meghalt az öregasszony" (Galgamácsa). "Édesanyám mesélte, hogy egy öregasszonynak hét fekete macskája volt. Aztán, mikor meghalt az öregasszony, kitették a koporsót az udvarra, és a hét macska körülállta. Amikor vitték a koporsót, nagy szél támadt... Mire a sírhoz értek, a hét macska már ott volt. Mikor a koporsót leeresztették, úgy eltűntek a macskák, hogy senki se tudja, há lettek." (Kemenesmihályfa). "... Elég az, hogy mikor [a boszorkány] halt meg, háromszor halt meg, s háromszor felébredett. Mikor halt meg, a szemein s az orrán jöttek ki a darazsak rajostól, s a száján visszamentek, s akkor újra élt... Harmadszor, mikor kijöttek a szemein s az orrán, akkor nem mentek vissza, hanem elszálltak, mint a füst...." (Nagyvejke - Istensegíts. Az idézetek forrása: Pócs 2012). A példákat hosszasan lehetne még bővíteni.  

A boszorkány halálakor más módon is szerepet játszhat a majorság: a hagyomány szerint ugyanis nem tud békében elhunyni, amíg tudományát - érintéssel - át nem hagyományozza valaki másra. Ha erre nincs önként jelentkező, seprűt (egyéb szerszámot) vagy valamilyen lábasjószágot hoznak neki, azokat megfogva, megsimítva válik meg a mesterségtől. Több közlés a boszorkány által megérintett állat későbbi pusztulásáról számol be. A tudomány átadásának másik módja a tanulás, próba útján történő hatalomszerzés volt. Ennek során a jelöltet olykor varázskör közepébe ültették, ahol félelem nélkül kellett kiállnia a kört kívülről rohamozó (ám azon átjutni képtelen), állatalakban (vagy különböző tárgyak, például zuhanó malomkő) képében megjelenő boszorkányok, szellemek ostromát. A varázskörből megpillantott, állatként mutatkozó boszorkányok motívuma a boszorkány leleplezésére irányuló cselekedetek sorából is ismerős.

A boszorkány hátasként is meggyötörheti a szomszédság jószágait (vagy magát a szomszédot - amint tudjuk, egyik jellemző tevékenysége a kiszemelt -többnyire - férfi fejébe kötőféket vetni, s ezáltal lóvá változtatni). A lesoványodott, csapzott szőrű, girhes (rühes) macskáról úgy vélik: a boszorkány (vagy az ördög) lovagolja.

A boszorkány és az állatvilág kapcsolatának sajátos szegmensét alkotják a boszorkány ismertetőjegyeként számon tartott állatalakú testrészek: a félve takargatott farok és a Luca-székről (keresztúton, szentelt körben állva, rostán áttekintve, ünnepi - mágikus - tárgyak segítségével stb.) megpillantható szarv, agancs vagy konty alá tűzött tollsöprű. E jegyekben Diószegi Vilmos szerint a táltos hajdani jellegzetes viseletének egy eleme - a (mágikus) védelmet reprezentáló szarvakkal és/vagy a (lélek)repülést szolgáló tollakkal, szárnyakkal "díszített" fejék - köszön vissza. Habár elgondolásait az azóta eltelt évtizedek kutatásai sok ponton kritikusan felülbírálták, tény, hogy a boszorkánysághoz, mint a falusi közösségek életében (- nem csak - hazai viszonylatban) jóformán napjainkig elevenen ható, működő jelenséghez fűződő hiedelmekben igen régi elképzelések is túlélték, túlélhették a történelem viharait. Az élővilággal való közeli rokonságot, a természettel (annak kozmikus őserőivel) való összeolvadást, eggyé válást, vagy egy adott állatfajjal való azonosulást, annak megidézését, befolyásolását, bizonyos tulajdonságainak átvételét szimbolizáló ábrázolások, maszkok, öltözékek és szokások a történelem hajnalától kísérik az embert. Ami a termékenységalapú vallásokban az élővilág egységét és szentségét reprezentálta (akár az istenek állatalakban történő ábrázolása, akár a hívek bizonyos alkalmakhoz kötődő állati megjelenése, viselkedése), a kereszténységben - lévén a pogány világkép egyik kifejező eleme - az ördögi szféra attribútumává vált. A démoni személyeket, erőket és transzcendens hatalmakat - embertelen, primitív, brutális, torz voltukat hangsúlyozandó - gyakran állati(as) vonásokkal látták el (ez egyébként az általában fejletlenebbnek tartott "másság" - más kultúrák, népek - alacsonyabbrendűségét is reprezentálta, szinte sztereotip módon: már az ókori görögök is emlegetik a "kutyafejűeket" és társaikat.) Az ördöngös lények e felfogása a boszorkányok (és egyéb üldözött bűbájosok) állatokkal való kooperációjában, állattá alakulásában is tükröződik. Másfelől a segítő, vezérlő vagy támogató állati szellem, vagy a transzban, alvás közben, révüléskor távozó, állat-alakot öltő lélek ősi és a világ számos pontjáról adatolt jelenség - talán ennek távoli, meglehet, sokszoros áttételeken keresztül megőrződött lenyomata a kora-újkori és legújabb kori magyar boszorkány "küldött békája, rongyos macskája". 

Források:

Diószegi Vilmos 1998: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben. Akadémia Kiadó, Budapest.
Ginzburg, Carlo 2003: Éjszakai történet. A boszorkányszombat megfejtése. Európa Könyvkiadó, Budapest.

Ipolyi Arnold (1854) 1987: Magyar Mythologia. Európa Könyvkiadó, Békéscsaba. (Reprint)

Magyar Néprajzi Lexikon: Lélek

Pócs Éva (szerk.) 2012: Hiedelemszövegek. A magyar folklór szövegvilága I. Balassi Kiadó, Budapest.
Szendrey Ákos 1986: A magyar néphit boszorkánya. Magvető Kiadó, Budapest.

* Az itt és más bejegyzésekben is használt "magyar néphit boszorkánya" kifejezés (és szinonimái) nem arra akar utalni, hogy a bemutatásra kerülő hiedelmek specifikusan "magyar" jelenségek volnának, kizárólag a hazai folklórból ismertek, s egy sajátosan magyar boszorkányalakhoz fűződnek. A boszorkány állattá változása, állatalakú segítői Európa-szerte közkeletű elképzelések. Azért fogalmaztam mégis az említett módon, mert a saját ismereteim, illetve a forrásokban közölt adatok a történelmi Magyarország területéről, zömmel magyar etnikumú adatközlőktől származnak; noha nyilvánvaló, hogy a más nemzetiségekkel való szoros (történelmi) együttélés a kulturális elemek nagymértékű fúzióját, keveredését, vándorlását és kicserélődését eredményezte. A boszorkányság bizonyos oldala már a múltban "nemzetközivé" dagadt, értem ezalatt, hogy a szervezett, több országon átívelő boszorkányüldözés miatt számos, e fogalomhoz kötődő eszme széles körben ismertté vált, meggyökeresedett. Mivel azonban a Kárpát-medencei nem-magyar népcsoportok, valamint a szomszéd és egyéb európai népek boszorkányhiedelmeiről nem rendelkezem kellően alapos ismeretekkel, biztosabbnak éreztem megmaradni szigorúan "hazai" viszonylatban; ezt, tehát a felhasznált források, tudásanyag orientációját jelzi a "magyar néphit boszorkánya" kitétel.