katalinka

Tudom, kissé túlontúl is belebonyolódtam a kertészkedés, növénytermesztés, vegetációs periódusok bűvkörébe, ideje kiszélesíteni a horizontot. Már hosszú ideje tervezgetem egy, az állatokkal kapcsolatos bejegyzésfüzér útnak indítását, s ehhez is remek apropót szolgáltat a március, hiszen ilyenkor megelevenedik az élővilág, lépten-nyomon elénk bukkannak a fauna jeles képviselő. Mivel valamelyik télvégi sétámon elsőként egy katicabogárba botlottam, gondoltam, kezdjük e parányi, de annál kedvesebb ízeltlábúval a sort.

Ugyan hazánkban a katicáknak közel 90 (!) faja honos, én most - jobbára - a közismert és könnyen beazonosítható hétpettyes katicával foglalkozom.

Megnevezés, rendszertan: a hétpettyes katicabogár (Coccinella septempunctata; a név első tagja 'gömböcskét' jelent,  második fele a hét pettyre utal) a Coleoptera (fedelesszárnyúak, másképp bogarak) rendjén belül a katicafélék - Coccinellidae - családjának tagja. A magyar népnyelv számos beszédes (vagy épp mulatságos) elnevezéssel illeti: hétpettyes böde, bödebogár, katóbogár, kata, katóka, tehénke, Isten-tehene, katalinbogár, katalinka, katinka, fusskata, katica, kóskata, katapila, katicska, bilibáncs, bugabácsi, bödebácsi, budabácsi... és még sorolhatnánk. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy számos európai nyelvben is hízelgő jelzőkkel látták el: ilyen a német Herrgotts-Küchlein (Úristen csibéje), franciául bête à bon Dieu (jó Urunk bogara), spanyolul coquito de Dios (az Úr bogara). Sok nyelvben kapcsolódik a neve Máriáéhoz: angolul ladybug vagy ladybeetle (= Miasszonyunk bogara), németül Marienkäfer, franciául bête de la Vierge (a Szűz bogara).

Megjelenés: a kifejlett bogár testossza 5-8 mm, teste szinte félgömb-alakú. Hasoldala lapos, háta domború; bunkós csáppal ellátott feje, valamint tora fekete, két-két fehér folttal; szárnyfedői sárgásvörösek, élénkpirosak, tövükön egy fehér,- és közvetlenül mellette, a középvonalban egy fekete folttal (utóbbiak a két szárnyfedő összezárásával kerek pöttyé formálódnak). Emellett a két szárnyfedőn további három-három, jól körvonalazott fekete pötty díszlik, így kerekedik hétre a számuk. Lábai szintúgy feketék. 

Tojása apró, hosszúkás-tojásdad, sárga, nőstény 20-30-as csomókban helyezi őket a levelekre. A lárvák hernyószerűek, csomókba álló tüskékkel megtűzdelt dudoroktól rücskös testűek, színezetük szürkésfekete (az előtoron és a potrohon oldalt feltűnő sárga foltokkal), lábaik erősek és jól fejlettek. A báb tojásdad, igen domború, sárgás színű, szelvényenként több fekete folttal. 

Elterjedés: egész Európában, továbbá Ázsia mérsékelt égövi területein honos; Észak- Amerikába betelepítették. Gyakorlatilag minden életközösségben megtalálható, ahol táplálékállata - a különféle levéltetvek - előfordulnak. 

Életmód: az imágók áttelelnek, majd tavasszal lerakják tojásaikat, és kevéssel azután elpusztulnak. A kikelő lárvák falánk ragadozók, akik elsősorban levéltetveket fogyasztanak, de táplálékhiány esetén minden kisebb rovart megtámadnak, sőt, saját fajtársaikat is felfalják. Fejlődésük 10-30 napig tart; négy vedlés után bábozódnak be, amely állapot 3-17 napon át húzódik. A kifejlett bogarak (imágók) szintén ragadozók.Gazdasági haszna hatalmas: egy katica életében akár 1000 levéltetvet is elpusztíthat. Terjedését elősegíthetjük, ha nem használunk rovarirtót, permetszereket a kertünkben, illetve nem nyírjuk le a gyepet golfpálya-szerűen, hanem legalább néhány közel természetes állapotú foltot meghagyunk, hogy e kis bogár békében szaporodhasson.

Természetvédelmi vonatkozások: ugyan a hétpettyes katica egyelőre nem veszélyeztetett, azonban az Ázsiából eredetileg Észak-Amerikába és Nyugat-Európába betelepített, 2008 óta hazánkban is egyre terjedő harlekinkatica (Harmonia axyridis) némi aggodalomra ad okot, lévén hogy agresszivitásával és életrevalóságával kiszoríthatja a hétpettyes katicát annak élőhelyeiről, illetve megfoszthatja táplálékától.

A katica a mitolgóiában és a folklórban: piros színe miatt régóta a szerelem szimbólumának tartják (többek között Freya jelképe). Provence-i hagyomány szerint egy férfi hamarosan megnősül, ha rászáll egy katica: egy leány pedig annyi évet fog még várni a házasodásra, ahány másodpercig a bogárka az ujján tartózkodott. Avagy az orrán; merthogy az orrhegyen landoló katalinka szintén közeli esküvőt jósol.

Ha menyegző előtt álló leány kezére száll, pettyei száma a várható gyermekáldásról árulkodik. Ha egyedülálló személy kezéről röppen fel, röpte iránya azt mutatja, merrefelé lakik az illető (jövendőbeli) igaz szerelme. Nem csak a várva-várt kedvest: például az elkóborolt nyájat is felkutatja nekünk. Az indiai Indra isten pásztoraként segített tehenei visszaszerzésében, s esőt és napsütést hozott a földre.

Egyben szerencsehozó is: ha rajtunk landol, súgjuk meg neki a kívánságunkat, mert az teljesülni fog. A bogárka pettyeinek száma az elkövetkező szerencsés hónapok számát jelöli. Más kulturális kontextusban a hét napjait; ezért a németeknél és angoloknál a hetedik nap az övé. 

Jelentése, jelentősége:  kulcsszavakban összefoglalva: szerencse, bőség, aratás, átalakulás. Ha feltűnik az életünkben, üzenete nagyban függ a szituációtól. Milyen körülmények között találkoztunk? Rászállt a kezünkre, a ruhánkra, vagy netán megfogtuk? Miről gondolkodtunk éppen, mi járt a fejünkben? 

Jelenthet közelgő románcot, amely, ha mégoly rövid életű is lesz, örömmel és élvezettel fog megajándékozni bennünket. Jövendölhet anyagi gyarapodást:  jutalomcsekket, visszafizetett kölcsönt, fizetésemelést, előreléptetést. A munka, karrier terén arra utal, hogy váratatlan események folytán új, jövedelmezőbb irányba fordulhat az életünk; néhány héten belül állást váltunk (válthatunk) vagy jobb munkakörülmények között találjuk magunkat. Kreativitást igénylő projektekhez új lendületet kapunk, amellyel rövidesen végére érhetünk a feladatainknak. Ha egészségügyi problémákkal küszködünk, a katicabogár üzenete az, hogy hamarosan a gyógyulás útjára lépünk. Még a krónikus betegségek spontán javulása is előfordulhat. 

A katicabogár feltűnése arra is biztathat, hogy mozduljunk ki. Hagyjuk magunk mögött a mindennapos stresszt: fogjuk a családunkat és a szeretteinket, s menjünk kirándulni, kempingezni, horgászni vagy akár csak focizni a kertbe. Érezzük jól magunkat, leljük örömünket a szabadtéri elfoglaltságokban, a természet szépségeiben. Spiritualitásunkba is emeljük bele az új felfedezésének örömét.

A katica védelmet is nyújthat a rossz kedélyállapot, mások zavaró viselkedése, negatív gondolatai ellen. Ha meg akarunk szabadulni a félelmeinktől, aggályainktól, ha kiábrándultnak érezzük magunkat, és ismét vissza akarunk találni a hittel és bizalommal teli életörömhöz, gondolatban vagy meditáció útján hívjuk magunkhoz a katicát, s vele pozitív energiáit. 

A katica mint totemállat: családszerető, a hagyományos értékeket és erkölcsöket tisztelő személyiséget mutat, akit körbevesz a bőség. Az illetőnek sosem kell aggódni a következő étkezés miatt (természetesen ez nem jelenti, hogy ne lehetnének anyagi nehézségei; inkább mint életfelfogás értendő), s a világot ártatlanul és őszintén szemléli. 

Források:

Farmer, Steven D.: Animal Spirit Guides (  Hay House, Inc. 2006)

Germondo, Millie - McGergor, Trish: Animal Totems - The Power and Prophecy of Your Animal Guides (Fair Winds, 2004)

Rosta, Erzsébet - Rábai, Attila: Hiedelmek, hagyományok, babonák a világ minden tájáról (Korona Kiadó Kft, 2007)

Vásárhelyi, Tamás: Az év rovara 2011-ben: a hétpettyes katica
Wikipédia: Hétpettyes katicabogár 

magyar kalendárium (III) - december 24: karácsony vigíliája (2)

Talán a Yule-tuskó égetésének (bizonyára külhonból importált) hagyománya mutatkozik abban a Kandra Kabos által lejegyzett erdélyi szokásban, hogy karácsony estéjén a cselédség egy rönköt hoz be, amit szertartásos körülmények között a gazda helyez a tűzhelyre, mondván: "Áldott legyen Krisztus születése napja". A gazdasszony szalmát hoz be, melynek egy részét a tuskóra dobja, másik felét a tyúkok alá teszi, hogy a kotlósok jól költsenek. A tuskó maradékait eltették a következő évre.

Göcsejben a családtagok nevével megjelölt fadarabokat támasztottak a tűzhely mellé. Úgy hitték, hogy amelyik magától vagy érintésre eldől, az a személy a következő év folyamán elhalálozik.

Némely vidékeken hasonló halál-jósló szerepet töltött be a hamu. Az éjféli mise előtt a család nőtagjai közül egyik összekotorta a parazsat, s vékonyan hamut hintett rá. A miséről visszatérve megszemlélték a zsarátnokot: ha a hamu koporsó-forma volt, az közelgő gyászt jövendölt.

Az időjósláshoz "hagymakalendáriumot" használtak: mise előtt az asztal négy sarkára három-három kivájt vöröshagymát tettek (az egyes hónapok nevében), s mindegyiket megsózták. A miséről hazajövet megállapították, melyik mennyire nedvesedett meg: aszerint lesz csapadékos vagy száraz az adott hónap. Hasonló szerepet töltött be a palack bor és víz is: amelyik kidagadt, jelölte, hogy jó újbor, jó szőlőtermés vagy esős idő várható-e. Ha karácsony éjszakáján csillagos az égbolt, bőséges termést és gazdag szaporulat várható. Az éjféli mise után a templomból kilépve a szélirány s a szél mozgása arról árulkodott, lesz-e a következő évben döghalál.

A karácsonyi ételekhez Kandra annyit fűz hozzá, hogy abból a tepsiből, amelyben az ebédhez készült kalács vagy rétes sült, a gazdasszony az ebéd valamennyi fogásával megkínálta a 'majorságot', vagyis a haszonállatokat. A dióbélből először a beteg gyerekeknek adtak, majd a héját megfüstölve bedobták egy olyan kertbe, ahol egészséges gyermek lakott.

Az aprójószággal kapcsolatos szokások közt találunk a Luca-napra jellemzőket, például a tyúkok piszkavassal történő megbökdösését (a sok tojás érdekében), a gyerekek tréfás-gúnyos "Itt legyék a kotkodács, nálunk meg a sok tojás!" rigmusát, amelyet a szomszéd ablaka alatt kántáltak el, a gúnár fokhagymával tömését, a baromfik abroncsból történő etetését (hogy szét ne széledjenek a csirkék). A terpesi asszonyok egy zsákot ragadva karácsony éjjel baltával jól megütögetik a tyúkól oldalát, ajtaját, s a tyúkok ülőrúdjait, miközben így fenyegetőznek: "Agyonváglak, ha tele nem tojjátok ezt a zsákot!". 

A hajadonok ezzel szemben a jövendőbelijüket kívánták kifürkészni a szárnyasnépség segítségével. Éjfélkor kimentek és megzörgették az ól oldalát: ha a kakas válaszolt először, úgy tartották, az illető leány még abban az évben férjhez megy.

A palócok az igavonó marhákat az éjféli misére hívó harangszó idején megetették, megitatták, hogy egész évben jó étvággyal egyenek-igyanak. A göcsejiek karácsony este szalmát dugtak a csizmába, azt kiskarácsonyig bent hagyták, majd ekkor kivéve egy edénybe gyömöszölték, s később ha a marha felfúvódott, ezzel etették meg.

Őskeletű tiltások kötődtek e naphoz. Tilos volt istállót tisztítani, lovat vakarni (pucolni), ruhát szárítani, fonalat fonni, szőni-varrni-hímezni-kötni, a szemetet kivinni.

Férj-jósló praktikákból bőven akad. Némely helyeken a leány éjféli misére harangozás alatt felseperte a házat, a szemetet keletnek fordulva szórta ki, s közben füttyentett, ahogy a kutyáknak szokás. Úgy hitte, hogy amelyik irányból ugatás hallatszott, arrafelé lakik a jövendőbelije. A Szilágyságban a lányok karácsony estéjén felnyaláboltak egy öl tüzelőt (amennyit csak bírtak); ha páros számú fadarabot fogtak meg, még abban az évben oltár elé vezetik őket. Az ólomöntés, éjféli tükörbenézés is dívott; nemkülönben az András-napkor vágott gallyak rügyeztetése. Mindegyik ágacskához egy-egy személy tartozott, s amelyik Karácsonyra kivirágzott vagy rügyeket hajtott, az a legény kérte meg az ágak gazdájának kezét. A göcseji lányok a misére menet megkérdezték a szembejövő fiúgyermekek nevét, úgy gondolván, hogy amilyen nevet mond, úgy hívják majd az urát is. Mások abban bíztak, hogy az éjféli harangszó alatt kútba nézve, vagy mise után egy halat elfogyasztva (anélkül, hogy inna rá) kideríthetik leendő mátkájuk kilétét. Egyes vidékeken a leányok egy almát vittek magukkal a misére, s a templom ajtaján belépve beleharaptak, úgy vélvén, hogy a mögöttük érkező lesz a párjuk. 

S végül, de nem utolsósorban: aki karácsony éjjelén keresztútra megy, az meglátja a jövendőt; illetőleg ha ott egy bottal kört húz maga köré a porba, úrfelmutatáskor meglátja a kísérteteket. Fontos azonban, hogy a kört ne hagyja el, mert különben a szellemek elragadják. 

Forrás: Kandra Kabos: Magyar mitológia (Magyar Ház Kft, 2006)(érdemes tudnunk, hogy a mű 1897-ben került először kiadásra, s számos olyan népszokást, hagyományt, babonát megőrzött, amelyek a későbbi korok néprajzkutatói már nem ismerhettek meg; illetve sok forrása, gyűjtésanyaga ma már nem elérhető.)

libanap

Igaz, hogy Márton napja elmúlt, ám mivel sokfelé - így mifelénk is :) - a hétvégén ülik meg, talán még időszerű előhozakodni néhány, a jeles alkalomhoz fűződő népszokással, hiedelemmel Természetesen az időjóslással kezdjük, amely  kétségkívül az egyik leggyakoribb ünnepi folklórelem. Úgy tartják, ha az elfogyasztott liba mellcsontja hosszú és fehér, kemény tél várható, ha viszont rövid és barna, locsogós-sáros. A következő idézetek a wikipédiáról származnak:

1. Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.
2. Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.
3. Ha Márton napján a lúd jégre áll, karácsonykor sárba jár. 
4. Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton borongós tél
5. Baranyában azt tartják, hogy márciusban olyan lesz az idő, mint a Márton-napi. Mivel ez a nap többnyire ködös, esetleg havas, a baranyaiak azt mondják: „Eljött Márton szürke lovon.” „Márton fehér lován nyargal.” 

Persze nem szabad megfeledkeznünk a bőségvarázsló hagyományokról sem. Ezzel kapcsolatban maradtak fent a következő rigmusok: 

1. Elhoztuk Szent Márton püspök vesszeit. Se mink nem kezdtek, se mink nem végezzek. Úgy szaporodjanak a sertések, mint ennek ahány ága boga van!
2. Adjon Isten szerencsés jó estét! Megjött Szent Márton püspök szolgája. Adjon Isten bort, búzát, bikessiget, lölkünknek üdvössiget! 

A libafalásról pedig annyit, hogy " Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik." Egyszóval, remélem, gondoskodtatok a pecsenyéről :). 

Áldás!

kedd asszonya

Több forrásból tudhatjuk, hogy a kedd (Nagy)Boldogasszony, vagyis ősi istenanyánk napja, ám a gyimesi hagyomány arról is megemlékezik, hogy e napon szerencsétlen dolog bármiféle házi, házkörüli munkába belefogni. Ez a hiedelem többször is eszembe jutott ma, miközben szomszédtól szomszédig furikázva próbáltunk egy működőképes terménydarálót keríteni, hogy legalább részben megőrölhessük a délelőtt vásárolt mázsányi kukoricát. Édesapám nem volt a legfényesebb hangulatában, szemlátomást elkedvetlenítette a sorozatos kudarc, én meg azon tipródtam, hogy délre be kell érnem az egyetemre, s mindeközben odahaza a tyúkok gyanúm szerint a kerítést is elrágták éhségükben. Végül sikerült egy vödörnyi darát összehoznunk, de a végkifejletre nálam már-már beütött a sírhatnék, annyira kinyuvadtam; egyszóval jól megszenvedtem 'Babba Márja' haragját. Azóta is terménydarálót vadászok a neten. Soha nem hittem volna, hogy egyszer ugyanolyan áhítattal fogok rá vágyakozni, mint annakidején a görkorcsolyára vagy az első túrahátizsákomra:).

hogy kicsoda pócs éva?

Néprajzkutató, egyetemi tanár, az MTA doktora; a Pécsi Tudományegyetem Néprajz–Kulturális Antropológia Tanszékének professor emeritusa. Kutatásai kiterjednek a magyar- és közép-európai néphit és hiedelmek rendszerének vizsgálatára, a vallásetnológia, a szakrális kommunikáció, a samanizmus, a boszorkányság, az európai mitológiák kérdéskörére. Számos magyar és idegennyelvű könyv és tanulmány szerzője, szerkesztője. Munkásságáért rangos nemzetközi elismerésben, a Herder-díjban részesült 2004-ben.

Amikor a műveit olvasom, amikor azt látom, hogy milyen mélyreható és széleskörű betekintést nyert a különféle európai nemzetek, azon belül is elsősorban a magyarság néphagyományába, babonáiba, misztikus-mágikus hagyatékába, milyen alapos és átfogó ismeretekkel rendelkezik a mitológiáról, szellemlényekről (különös tekintettel a boszorkányra!) - mondhatnám, hogy elfog a sárga irigység, de inkább szégyenkezem. Hogyan is vallhatnám magam boszorkánynak, ha azt sem tudom, a modern értelmezésen túl mit takar ez a fogalom? Azt állítom, hogy kicsiny nemzetünk folklórja közel áll a szívemhez - miközben csak töredékes ismeretekkel rendelkezem mindarról, ami e folklóron belül a hitemhez és élethivatásomhoz a legszorosabban kapcsolódik. Pócs cikkeinek lábjegyzeteiben és irodalomjegyzékében pedig további, tudományos körökben is rangos és mindenfajta ezoterikus túlkapástól mentes (habár épp ezért tán kicsit száraz, lélektelenül tárgyilagos) szakirodalmi források sokasága hemzseg. Milyen fantasztikus volna megismerkedni ezekkel is, beleértve a boszorkányüldözés és démonhisztéria középkori forrásmunkáit és az azokról írt elemzéseket- egyszóval: a legszívesebben elejétől fogva végigjárnék a kutatási ösvényen, amit Pócs hosszú évtizedek alatt bebarangolt. Újra elkapott a néprajztudomány iránti, régen oly heves, majd kissé megkopó, de soha el nem tűnő lelkesedés. Már-már azt fontolgatom, hogy a következő alkalommal a PTE-re felvételizek. :)  

De nem kell etnológusnak lenni ahhoz, hogy a szakirodalommal szorosabb barátságot kössön az ember. Nektek is teljes szívemből ajánlom Pócs Éva műveit, - abban végre szűkebb környezetünk, saját nemzetünk bűvös-bájos emlékeivel ismerkedhetünk meg, egy nagyszerű szakember precíz, részletgazdag, adathű és hiteles tolmácsolásában.

kegyes nap-atya, kegyes hold-anya...

A gyimesi csángók körében még elevenen élnek (azaz, a gyűjtés idején még elevenen éltek. Az egyházi propaganda, a két világháború és a román sanyargatás sem tudott akkora kárt tenni e kulturális örökségben, mint a nyugati modernizáció.) a hajdani természethit töredékei. Tudnotok kell, hogy olyan népcsoportról beszélünk, amely hosszú évszázadok óta buzgó katolikusnak vallja magát. Ugyanakkor a Gyimes-völgy külvilágtól elzárt katlanjában a régi idők babonái és misztikus hagyományai összeszövődtek a római egyház tanításaival és rituáléival. Utóbbi nyilvánvalóan igyekezett fölénybe kerülni a pogány szokásokkal szemben, s amit nem tudott kiirtani, azt katolicizálta. Ilyen a Nap reggeli köszöntése, amelyről egy adatközlő eképp számol be: " Reggel, régi szokás szerint, mikor  a Nap felkel, a Nap felé fordulunk, a családomat es erre tanyítottam." (BSZ/EI, 1911, Bosnyák Sándor 14 in Antal Mária: A gyimesvölgyi csángó magyarok hitvilága, General Press, Budapest.) Akad, aki kitárt karral vagy szívére tett kézzel imádkozik, más letérdelve köszönti az Ég Urát. S hogy milyen szavakkal? A legegyszerűbben így: "Drága áldott fényes Nap/Segíts meg a mai nap!" (PP/BÁné, 1937 in ...) Valamivel hosszabban és keresztényibben ilyenformán: " Atyának, Fiúnak, Szentlélek Istennek nevében, ámen./Dícsértessék az Úr Jézusnak szent neve. / Szent péntek (minden nap mondom a napot)/ Köszöntelek téged Istennek szent igéje/ Istennek szent rendelése/ Istennek szent eredménye, fényes világ/ Ki e fényes ez világot megfényesítetted/ Édes áldott Napom/ Adj szerencsét a mai napon/ Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot és minden jóra menendőséget/ Őröjz meg a mai nap, őröjz meg, őröjz meg, őröjz meg!/ A mai napon szerencsétlenségtől és nagy szomorúságtól./ Írj bé az Úr Jézus könyvibe/ Amelyikbe beírta az egész világ neveit/ Kezdettől végezetig. Ámen. " (GYKL/ MFné, 1931 in...) Milyen szép, tisztelettudó és áhítatteli sorok...

sheela-na-gigs 2

Hogy mit képviselnek e rejtélyes nőalakok, arról ismét megoszlik a kutatók véleménye. Ugyan számos közkeletű elmélet röppent fel, de egyik sem magyarázza hiánytalanul az összes figura mibenlétét
Gyakori a vélekedés, hogy a különös ábrázolások egy pogány istennő túlélésének emlékei. Ez a gondolat népszerű a laikusok között, de kevésbé elfogadott tudományos körökben. A faragványok által reprezentál istennő talán a blogban már említett Cailleach (ld. Holdistennők, Holdistenek), aki az ír-skót mitológia oszlopos tagja. Margaret Murray és Anne Ross egyaránt ezt a verziót támogatja: csakúgy, mint Maureen Concannon, aki „Szent kéjhölgy: a kelták istennője, Sheela” c. könyvében a Nagy Anyával azonosítja őt.
Mircea Eliade Vallási Enciklopédiája párhuzamot von Sheela-na-Gig és az óír mitológia egyik istennője között. A legenda szerint az istennő rút banya formájában tűnt fel, s a férfiak húzódoztak tőle, egy azonban mégis hajlandó volt vele aludni. Reggelre az istennő gyönyörű lánnyá változott, s hálából királlyá tette szerelmesét. Eliade szerint ez a mondabéli elem több változatban feltűnik az észak-európai kultúrában, annak közös eleme.
Andersen „Boszorkány a falon” című könyvében azon meglátásnak ad hangot, hogy ha pogány hatások felfedezhetők is bennük, a Sheelák alapvetően középkori eredetűek. Freitag lehetségesnek véli a pogány kelta származtatást, de elutasítja a Nagy Anyaistennő-párhuzamot, mint önkényes és megalapozatlan fantazmagóriát. Weir és Jerman figyelemreméltónak tartja e feltevést, de a kellő bizonyítékok hiányában pusztán mint „érdekes spekulációt” jegyzik.
A fentiekkel kéz a kézben jár a második magyarázat, miszerint a Sheelák termékenységfigurák lennének. Barbara Freitag szerint e szobrocskák a fertilitás megtestesítői, s a „szülőkövekhez” hasonlította őket. Néprajzi adatok bizonyítják, hogy legalább néhány Sheelat használtak ily módon, abban reménykedve, hogy megsegítik a szülő asszonyokat. Másokhoz esküvői hagyományok kötődnek. Margaret Murray szerint ("Female Fertility Figures", Journal of the Royal Anthropological Institute, Vol. LXIV 1934) az oxfordi Szent Mihály templom északi kapujánál levő Sheela-t hagyományosan megmutatták a menyasszonynak, esküvője napján. Habár szimpatikus, e teória sem passzol az összes faragványra, hiszen némelyik olyan sovány, hogy kirajzolódnak a bordái, s melle is lapos, vékony (vagyis aligha a termékeny anyatípus megtestesítője). Akadnak azonban molett küllemű Sheelák, s köztük olyanok, amelyek szexuális kontextusban jelennek meg, partnerükkel együtt. Összességében elmondható, hogy ha nem is valamennyi, a domborművek egy része minden bizonnyal termékenységi szerepkört töltött be.
Anthony Weir és James Jerman könyvükben megpendítik annak lehetőségét, hogy a Sheelák a paráznaság, a szexualitás kísértésére emlékeztetnek. Ez megmagyarázza gyakoriságukat a különféle vallási építményekben, hiszen bujaságukkal, kéjvágyó pozíciójukkal a hús bűneire hívják fel a hívek figyelmét (habár nem kételkedem affelől, hogy némelyik jámbor bárányka fantáziája meglódult őket kémlelve:)). E pajzán faragványokat gyakorta ábrázolták olyan képekkel együtt, amely a bűnösök pokolbéli kínjait részletezték, eképp értetve meg az írástudatlan lakossággal az elkárhozás mibenlétét. Weir és Jerman, továbbszőve Andersen gondolatát, úgy véli, e vallási indíttatás is azt támasztja alá, hogy a Sheelák a kontinensről erednek. Véleményük szerint a zarándokutakat járó mesteremberek az utazás alatt megtapasztalt élményeiket, illetve másutt látott képi ábrázolásokat felhasználva készítették el saját interpretációjukat. Az elgondolás igaz lehet a templomokban látható Sheelákra, de nem magyarázza azokat, amelyek világi épületeken díszlenek.

Weir és Jerman, valamint Andersen is arra a következtetésre jutott, hogy azon építményeken, amelyek nem vallási célokat szolgálnak, a Sheelák feladata a gonosz távoltartása. Ezt alátámasztandó, némely írországi Sheelák a „The Evil’s Eye Stone” névre hallgatnak. Folklorisztikai kutatások igazolják, hogy egyes vidék néphite szerint az ördögöt taszítja a női nemiség. Andersen könyvében feltűnik egy 1647-ből származó ábra, amelyen az ördög irtózva elfordul egy, a szoknyáját felemelő asszonytól. Weir és Jerman Az Irish Times 1977 szept. 23.-ai száma nyomán beszámol egy esetről, amely során egy asszony a genitáliáit mutatta a rátámadó erőszakos férfiaknak, s azok visszavonulót fújtak. Nem tudom, mennyi hitele lehet egy ilyen beszámolónak, magam nagyon csekély valószerűséget tanúsítok neki, s úgy fest, a közvélemény is kételkedett benne. Az mindenesetre valószínű, hogy a népi gondolkodásmódban lehetett valami alapja a női szexualitás démonűző erejének, s ily módon a várfalakon, istállókon, stb. található Sheelák talán valóban védelmi funkciót láttak el.
Különös párhuzamot találunk ez értelmezéshez Mircea Eliade már említett Enciklopédiájában, a ’Yoni’ címszó alatt. A szerző megjegyzi, hogy a Sheelák-hoz nagyon hasonló, széttárt lábú, kihangsúlyozott ágyékú női alakok (dilugai-k) láthatók a Palauan szigetvilágban, a főnök házának ablakai, ajtajai és kapuja fölé faragva. Az ábrázolás szigorú szabályok szerint készül; célja, hogy megóvja a falusiak egészségét, s védelmezze őket a gonosz szellemek ellen. Hisz a női szeméremtest nem más, mint az elveszett paradicsomba, az anyaméh biztonságába vezető kapu; a titokzatos híd, amely átível a létet és nemlétet elválasztó szakadék felett, a mennyek bejárata.

samhain

Az apokalipszis lovasai átmenetileg visszavonultak; magyarán szólva megúsztuk az első zh-dömpinget, s a folytatást szerencsére kettészelte az őszi szünet. :)

Olyan rég tervezgetem, hogy mi mindent fogok lejegyezni, ha lesz egy kis időm, de most valahogy semmi nem akar az eszembe jutni. Írok a Samhainról, úgyis az a hónap aktualitása.

Az ünnep eredete a kelta kultúrkörben gyökerezik. Az elnevezés 'Samhain' (szóeny, szavíny) formában honosodott meg világszerte, jelentése "nyárvég" ('sam' - nyár + 'fuin' - vég). A kifejezés a q-kelta nyelvcsaládból ered, közvetlen felmenője vélhetőleg az óír samain, samuin, samfuin, de rokon vele a skót-gael Samhuinn és a manx Sauin (ugyanakkor a Man-szigeten egy másik megnevezéssel is találkozhatunk: Hop - tu - Naa). A p-kelta népek a jeles napot a Hollantide/Allantide (Cornwall) vagy Calan Gaeaf/Galan Gaeaf (modern cornish, ill. welsh, jelentése: a tél első napja), illetve a Kala Goanv (breton, jelentése: november elseje) megnevezéssel illették. Az idevágó angol nyelvű wikipédia oldalon további etimológiai fejtegetéseket találunk, amely az ír samani - nagygyűlés, s ezzel párhuzamban a szanszkrit, ill. gót samana szavakkal rokonítja. Említésre érdemes tény, hogy a gall Samon(ios) épp az október-novemberi holdhónapot jelöli, azonban rokonságban áll az április-májusi időszak megnevezésével, a Giamonios-sal. Utóbbi kifejezés magában foglalja az indoeurópai eredetű "tél" szócskát (latin - hiems, lett - ziema, litván - ziema, szláv - zima, görög - kheimon, hatti - gimmanza), s visszautal az óír gemadaig-ra, amelynek jelentése : téli éjszaka. Ennek tükrében a Giamonios szót értelmezhetjük "télvég"-ként, hiszen valóban, a nyári félév kezdetét jelöli - ellenpárja, a Samonios, a tél kezdete pedig joggal fordítható "nyárvég"-nek.

Utolsó adalékként hadd említsem meg, hogy e napot 'Féile Mongfhinne' néven is emlegették, amelynek jelentése: Mongfhionn ünnepe. Monghfionn a Cormac-szótár szerint pogány ír istennő, akit Samahinkor imádtak. Samhain éjszakáját, okt. 31. - ét jelöli az ír Oíche Shamhna, ill. a skót-gael Oidche Shamhna kifejezés.

A kelta népek az évet kétfelé osztották: egy világos (nyári) félévre és egy sötét (téli) félévre. Utóbbinak első napja - s egyben az új esztendő első napja - a hiedelmek szerint különleges varázserővel bírt. A való világ és a természetfölötti közti határ elmosódott - szellemek, tündérek, holtak lelkei és lidércek özönlötték el az éjszakát. A hagyomány úgy tartja, hogy e nap különösen is alkalmas a jövőre vonatkozó varázslatok, jóslások kivitelezésre és a transzcendens szférával történő kapcsolatteremtésre.

A gazdálkodó ember életritmusában ezidőtájt lezárult egy újabb fejezet: véget ért a betakarítás, az aratás. A szorgos munkával töltött nyár után egy passzívabb, vegetatívabb időszak következett. A terményt magtárakban és éléskamrákban halmozták fel; a haszonállatok közül kiválogatták a levágásra ítélteket, hogy a húsuk eledelül szolgáljon a következő zord időszakban, s a maradék jószág nagyobb eséllyel élje túl a telet.

Az ünnep hajdanán három napig tartott (vö: gall trinux(tion) samo(nii) ), s az őszi napéjegyenlőség, valamint téli napforduló felezőpontjához legközelebb eső holdciklus kezdetére esett. Az időzítés valószínűleg a mezőgazdasági munkálatok, illetve vegetációs periódusok és a lunáris naptár összehangolását célozta,- kisebb hangsúlyt helyezett a napünnepekre. Akárhogy is, a középkori Íroszágban a Samhain a legjelentősebb "fesztivállá" avanzsált: a Tara dombján kigyúló szent örömtűz nyomán az emberek tüzeket gyújtottak az otthonaikban és a települések határában. Esetenként két máglyát lobbantottak lángra egymás mellett, s átsétáltak közöttük rituális megtisztulás céljából. A gazdák haszonállataikat is áthajtották a két tűzrakás között, hogy szépen gyarapodjanak és egészségesek maradjanak a következő év során.

A jövendőmondás leggyakrabban a leendő házastárs személyének felfedését célozta, de különféle praktikák szolgáltak a majdani otthonnak, vagy a születendő gyermekek számának kiderítésére (nagyon hasonlóan a nálunk is bevett, igaz, javarészt Nyugat-Európából adoptált karácsonyi jövendölésekhez). A váll fölött hátradobott almahéj alakja például a titokzatos jegyes nevének kezdőbetőjére utalt; a vízbe cseppentett tojásfehérje formája a várható gyermekáldásról árulkodott.

Az ünnep szoros kapcsolatban áll a halál, elmúlás és túlvilág fogalmával - számos motívumával utal rájuk. A jelmezes-maszkos felvonulás (amely hasonló a hazánkban honos busójáráshoz) gael szokás volt, s a Samhain éjszakáján szabadon kószáló ártó szellemek, lidércek kiengesztelését, illetve az ellenük való védekezést szolgálta. Skóciában fehér ruhába öltözött, feketére mázolt arcú fiatal férfiak személyesítették meg a halált. Komikusan hangzik, de fehérrépából (tarlórépából) készült lámpásokat is bevetettek a túlvilág ellen:): a nagyobbaknak még arcot is faragtak, s az ablakokba állították őket, hogy távol tartsák az árnyakat. A szokás megmaradt az újkorban is: a 16. sz-ban a skót vidékeken álruhás férfiak járták az utcákat, később, a 19-20. század során egyre inkább a gyerekeké lett a főszerep. Az ír bevándorlók magukkal vitték e hagyományt Amerikába, ahol hamarosan széles körben elterjedt és igen népszerűvé vált. Természetesen időközben keresztény elemekkel keveredett, s mai elnevezésében - Halloween - az All Hallow's Eve (Mindenszentek éjszakája) kifejezés köszön vissza. Utóbbit egyébként isz. 835 - ben szentesítette az egyház, s később nov. 2. - a is társult mellé, mint Halottak Napja.

A fesztivál jellegére nem csak a kereszténység, hanem a római Pomona-ünnep is rányomta bélyegét. Pomona a gyümölcsök és kertek úrnője volt, s a római kultúrkörben november elseje körül ünnepelték. Amikor a római légiók elfoglalták Angliát, hagyományaikat is magukkal hozták az új földre, s azok keveredtek az őslakosok vallási elemeivel. Talán épp ennek köszönhető, hogy a Samhain ünnepén nagy szerep jut a szezonális gyümölcsöknek, így például az almának, gránátalmának, diónak, stb.

A manapság is oly divatos töklámpások eredetét többféleképp magyarázzák. A legtöbb forrás egy részeges és csalafinta naplopó, Jack történetére vezeti vissza. Jack italozással és duhajkodással töltötte az élete javarészét, ám tivornyáin az ördög is tiszteletét tette. Addig-addig zaklatta Jack-et, mígnem annak elege lett, és rávette őt, hogy versenyezzen vele fára mászásban. Ha Jack nyer, az ördögnek meg kellett ígérnie, hogy nem nyüstöli őt többet. Az ördög ráállt a fogadásra, és se perc alatt fent termett a kiválasztott fa csúcsán - de lejönni már nem tudott, mert Jack egy keresztet karcolt a fakéregbe. Ily módon aztán élete végéig nyugta volt a gonosztól, - ám halála után az "bosszúból" kirekesztette őt a Pokolból. Mivel erkölcstelen és kicsapongó életmódja miatt a Mennybe sem nyerhetett bebocsátást, arra ítéltetett, hogy egyetlen árva fáklyával fölszerelkezve bolyongjon a világok közti határmezsgyén. A lángot egy töklámpásban hurcolja magával, s aki nem akarja, hogy betévedjen az otthonába, az szintúgy töklámpással védekezik ellene.

A történet egyéb verzióiban Jack karaktere változatos (fukar gazda, földönfutó tolvaj, bölcs ember), de a cselekmény lényege ugyanaz: átveri az ördögöt (a kereszt segítségével foglyul ejti vagy megfosztja az erejétől), s így az megígéri neki, hogy nem kerül a pokolra. Halála után aztán egy soha ki nem alvó parázzsal ajándékozza meg, amelynek Jack valamiféle növényi tartót farag, s azzal felszerelkezve nekiindul, hogy nyugvóhelyet találjon magának.

A töklámpás használatára csak a 19.sz végéről, 20. sz. elejéről származó források alapján következtethetünk. Igaz, az ír-kelta folklór már ezt megelőzően is őrzi a Samhain éjszakáján különféle zöldségekből (elsősorban, ahogy azt már említettem volt, répából) faragott mécsesek emlékét. A töklámpásra használatos 'jack-o-lantern' kifejezés a 17. században jelenik meg először, s akkor is 'éjjeliőr' vagy 'lámpás ember' értelemben. Később a jelentése lidércfény-re változott, s csak eztán kerül át a Halloween - fogalomkörbe tökmécsesként.

Még egy tisztázatlan téma maradt, méghozzá Samhain istenség létezésének problémája. Itt-ott belebotlik az ember abba a kétes hitelességű teóriába, mely szerint a napistent Samhain, a halál rosszindulatú ura foglyul ejti október végén, majd összehívja szolgálóit - ártó szándékú szellemek és lidércek sokaságát - s szélnek ereszti őket az emberek világában. Mások szerint az istenség puszta kitaláció, amely a keresztény Halloween-ellenes kampány gerincét alkotja. A magyar nyelvű wikipedia szócikk a következőket közli:

"... Vitatott az ünnephez tartozó kultuszban az emberáldozat szerepe. A keresztény írástudók megemlítenek egy bálványt, Cróm Crúiachot, akinek feltehetőleg emberáldozatokat is bemutattak az ünnepen. Azonban az is elképzelhető, hogy ezek a források a Biblia olyan részeiből is táplálkoztak, ahol magában a Szentírásban is megjelenik az emberáldozat szerepe (például a Hinnóm völgyben Molok bálvány istennek bemutatott áldozat.) Cróm Crúiach léte így tehát nem bizonyított, de megemlítendő, hogy a pogány Hallowe'en ellenes röpiratokban megjelenő Samhain gonosz (kitalált) istenséget róla mintázták. E röpiratok hatására terjedt el az az - egyébként téves - elképzelés, hogy a Samhain szó valójában egy istent, gonosz erőket irányító szellemet jelöl."

E kérdésben nem szándékozom igazat tenni, de az általam olvasott cikkek többnyire a Samhain=Halál Istene tézis ellen érvelnek, méghozzá elég meggyőzően. Valóban el tudom képzelni, hogy e képzettársítás mindössze a félreértelmezett történelmi forrásokon alapuló keresztény propaganda terméke, s a célja csupán az, hogy elejét vegye az ünnephez kötődő pogány hagyományok életben tartásának. Cróm Crúiach ettől függetlenül lehetett valós mitológiai alak, s előfordulhat, hogy épp Samhain idején áldoztak előtte (akár embert is), ám ez korántsem bizonyítja egy Samhain nevezetű, kegyetlen és vérszomjas isten létezését.

Források:

- Samhain, wikipedia - ENG

- Samhain, wikipedia - HU

- Samhain - KWHE, Osara cikke

- Jack-o-lantern - wikipedia . ENG

- Cróm Crúiach - wikipedia - ENG

ajánlott továbbá:

- A Samhainról - ENG (részletes és nagyon alapos etimológia, értelmezés, kifejtés, számos forrás megjelelölésével és idézésével).

No, hát ennyit röviden az ünnepről - remélem, viszonylag megbízhatóan fordítottam le az idegennyelvű szövegeket.

Áldás!

Hulló Eső, 2010-10-26

shamaniac

Jeremy Narby és Francis Huxley "Sámánok" című könyvét olvasgatom, amely a sámánizmus világszerte tapasztalható jelenségeit kutató és leíró személyek (hittérítők, utazók, természettudósok, majd a jelenkor felé közeledvén mindinkább néprajzkutatók, antropológusok, pszichológusok) munkáiból idéz rövid szemelvényeket, rajtuk keresztül feltárva a természeti népek hitvilágának, spiritualitásának a modern kor emberével való kapcsolatát.
Mielőtt továbblépnék, szeretném tisztázni a sámánizmus fogalmával kapcsolatos meglátásaimat, mert e témakör több ponton is problémás. Először is, újabban nem -izmus, hanem -ság (sámánság) formájában emlegetik, hisz nem annyira egységes vallásfilozófiai rendszert, mint inkább globális "mesterséget" , világszerte szembeszökő párhuzamokat mutató kulturális jelenséget értünk alatta. A második gyakori kifogás az előzővel kéz a kézben jár, és a sámán megnevezés általánosítása ellen tiltakozik. Tény, hogy a szó a mandzsu-tunguz evenkik nyelvéből ered, jelentése "az ember, aki tud", s tőlük elterjedve vált általánossá a tudományos szakszókincsben és a köznyelvben. Úgyszintén tény azonban, hogy Északkelet- Szibériától Dél - Amerikáig, -sőt, Ausztráliában és szórványosan az afrikai kontinensen is- a természetes közösségeknek volt olyan "tudója", akinek tevékenysége, feladatköre, munkamódszerei, társadalmi rangja, közösségi "funkciója", s ami még fontosabb: a spirituális közeg, amelyben dolgozott, a transzcendens háttér (ha a konkrét mitológia nem is) oly nagyfokú hasonlóságokat mutat, hogy azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Függetlenül attól, hogy az adott nyelven hogy nevezik, e különleges emberek életútjának és tevékenységének annyi azonos jellemzője, annyi rokon vonása van, hogy érthető az egységes fogalomhasználat. Még ha a konkrét legendakör vagy hitrendszer népenként eltérő is, a sámánság egy nagyon ősi, az egész emberiséget összefogó, a közös gyökerekhez visszavezető ariadné-fonal. S hogy épp egy evenki megnevezést húztak rá a kutatók - hát istenem, a "arendiouannesizmus" némivel bonyolultabb lenne, nem? (arendiouannes - a sámánnak megfeleltethető személy megnevezése a huronoknál.) Lényeg, hogy véleményem szerint bármely titulus (baksi, paijé, agostinnachen, curandera, miko - ezrével sorolhatnánk) lehetett volna az egységesítés alapja, s egyik sem rosszabb a másiknál.
Visszakanyarodva a kezdetekhez, számtalan leírásból kicsendül a tudós mint kívülálló, elfogulatlan megfigyelő kételkedése. Még azok a beszámolók sem nélkülözik a szkepticizmust, amelyek a sámáni szertartásokban aktívan résztvevő, sőt magát a révületet is megtapasztaló kutatók tollából származnak. ( S ez alól csak egy-két kivétel van). Talán épp azért kapaszkodnak görcsösen a tudományosan megalapozott észérvekbe e cinizmus révén, hogy ne kelljen beismerniük: egy olyan világgal kerültek kapcsolatba, amely messze fölötte áll logikának és racionalitásnak. Amely magasan túlszárnyalja a technikai "civilizáció" eszmei korlátait. De vajon melyik feltételez nagyobb naivitást: elhinni, hogy a #sámán# valóban kiszívja a beteg testéből a betegséget valamilyen fizikai tárgyba sűrítve - tüskeként, apró húsdarabként, faszilánkként vagy véres váladékként - , ily módon gyógyítva meg a gyengélkedőt; vagy azt gondolni, hogy - a világszerte elterjedt, több tízezer, vagy talán több százezer éves működő gyakorlat, a szellemvilág létezésébe vetett, emberemlékezetig visszanyúló hit, a rengeteg szemtanú a föld minden szegletéből (adott közösség tagjai - generációkra visszamenőleg-, az újkorban meg még ráadásul tudósok) ellenére - az egész nem több, mint puszta szemfényvesztés, színház ? Vajon mi a struccpolitika, elfogadni, amit kézzelfogható valóságként tapasztalsz meg, és előtted az apáid, nagyapáid sem kételkedtek benne - vagy minden bizonyíték, minden szóbeli és tettleges tanúsítás ellenére is makacsul ragaszkodni a tagadáshoz? Melyik tudós nézett körül akármelyik sámán szájában fogászati kistükörrel, mielőtt az nekikezdett volna a szertartásnak, hogy bizonyíthassa: a "kór" anyagi szubsztanciáját megtestesítő tárgy már akkor benne rejtezik? Amíg ezt nem dokumentálják, addig a közösség által elfogadott verzió - mely szerint az a valami a rituálé során került ki a beteg testéből - éppúgy igaz lehet, mint az ellenkezője.
S ez a kérdésfelvetés áll a sámánság számtalan jellemzőjére. Vajon hány sámánt röntgeneztek meg tetőtől talpig, hogy lecsekkolják a csontjainak a számát (az eurázsiai kontinensen, -közelebből Szibériában, Altajban, Mongóliában, Közép-Keleten- elterjedt hit, hogy a tudóknak több csonttal kell rendelkezniük az átlagosnál)? Hányakat világítottak át a testükben elrejtett kristályokat keresve (ez a Dél-Amerikában bevett nézet - a szellemek kristályokat ültetnek a sámán testébe a beavatás során, s azokban rejlik a varázserő)? Oké, magam sem hiszem, hogy minden sámáni hiedelem valóságos alapokon nyugszik - de nem zárom ki a lehetőségét annak, hogy mégis így van. Az "elfogulatlan" kutatóknak még kevésbé kéne a beléjük rögzült ideák szűrőjén keresztül vizsgálni azon jelenségeket, amelyekre nem érvényesek a tudományos axiómák. Nemde épp az az elfogultság, amit józan távolságtartásnak, racionalitásnak nevezünk - hogy ragaszkodunk a kézzelfogható bizonyítékokhoz, a fizikai törvényszerűségek közé illeszthetőséghez, az ésszerű magyarázathoz? Úgy vélekedni, hogy csak az valóságos, ami beilleszthető a jelenkori tudományos világkép keretei közé, nagyon gyermeteg dolog. Hisz ezért hurcolták meg Galileit a maga idején - olyasmit hangoztatott, amely meghaladta az akkori tudásszintet, s mint ilyen, valótlan, lehetetlen dolognak tűnt. Most sem szabadna azt hinnünk, hogy mindent tudunk a minket körülvevő csodáról - mert éppúgy, ahogy Galilei teóriája végülis bebizonyosodott, számtalan, ma még az ezotéria, spiritualizmus, képzeletvilág és gyermekmese kategóriájába sorolt jelenség is igazolást nyerhet a későbbi korok során. Hihetetlen arrogancia azt állítani, hogy a világ annyi, aminek a tudósok leírták. Mérhetetlen tiszteletlenség az élet rejtelmeivel szemben. Nem kéne azt gondolnunk, hogy mindet megfejtettük. Az emberiség önnön tökéletlenségének és jelentéktelenségének felismerését illetően még gyerekcipőben jár...
Bár félre ne értsetek, nem becsülöm le a jó öreg homo sapienst. Ám az univerzum végtelenségéhez viszonyítva porszem a létünk. Egyediek, csodálatosak, rejtelmesek és fájdalmasan múlandók, ugyanakkor örökkévalók vagyunk - ... "északfok, titok, idegenség...", ahogy Ady írja. De mégis, akár a kisgyerekek, azt hisszük, hogy körülöttünk forog a világ, s ez a világ csak annyiból áll, amit látunk, megfoghatunk, megszagolhatunk, megnyalhatunk. Idő kell még, mire kilábalunk e kezdetleges állapotból és hitelt adunk a feltételezésnek, hogy "több dolgok vannak a földön és égen, ... mintsem bölcselmetek álmodni képes".

Áldás!
Hulló Eső, 2010-10-10

lucky day

Péntek 13 ezúttal sem hazudtolta meg önmagát... remek egy nap volt!
Már reggel jól kezdődött: mikor felébredtem, friss levegő és a sötétítőfüggönyön átszüremlő bágyadt, selymes fények mellett szokatlan csend köszöntött. Olyan békés volt heverni az ágyamon a hajnali napsütésben, miközben az énekesmadarak, a kakasok, sőt az autók és munkagépek is mélyen hallgattak...
A pozitívumok sorában a délelőtt folyamán megalkotott Lughnasadh - dal következik, majd az ebéd, amelyet legnagyobb meglepetésemre nagyon ízletesnek találtam - pedig bőszen vallom, hogy utálom a sóskát. Most mégis kifejezetten jól esett :D.
Délután ismét szunyókáltam (méghozzá milyen jót!), majd nekiültem a diplomamunkámnak, és befejeztem az egyik alpontot. Ezt követően futni mentem, - miközben délnyugatról sötétszürke, baljós felhőhad kúszott fölénk. Mire befejeztük a vacsorát, megérkezett a vihar - és micsoda vihar, te jó ég! Igaz, hogy nem volt nagy szél, és az esőből is csak módjával kaptunk, de mindezekért kárpótolt a horizonton körüs-körül, szüntelenül zajló égiháború. Amikor azt mondom, szüntelenül, azt szó szerint értem: ÉNy-on, É-on egyfolytában villámlott, s szakadatlan morajlásként hatoltak el hozzánk a mennydörgések - míg DNy-on és DK-en időközönként hatalmas égi szikrák borították fénybe a felhőmennyezetet. Káprázatos látvány volt! Hosszan álltam az erkélyem ajtajában, mélyen belélegezve az eső-illatú, hűvös levegőt, s gyönyörködve a fenséges istennyilákban. Végül a nap méltó záróakkordjaként megnéztem a Péntek13 c. nagysikerű alkotás 2008 - as remake-jét...:)


Áldás legyen veletek!
Hulló Eső, 2010-08-14

péntek 13

Mindannyian tudjuk, hogy péntek 13 balszerencsés nap - node miért is?
1307 okt. 13. - án, pénteken IV. "Szép" Fülöp francia uralkodó egy jól megszervezett, kegyetlen akcióval saját királyságában egyetlen éjszaka alatt lefoglalta a templomos lovagrend vagyonát, bezáratta tagjait, majd eljárást indíttatott ellenük a keresztény vallás meggyalázása miatt. Fülöpnek sikerült elérnie, hogy a pápa a vienne-i zsinaton (1311-1312) feloszlassa a templomosok rendjét. A rend utolsó középkori nagymesterét, Jacques de Molay-t Párizsban börtönbe vetették, majd 1314 - ben elevenen elégették. A templomosokat - jószokás szerint- kínzással kicsikart hamis tanúvallomások alapján máglyára küldték vagy egy életre tömlöcbe zárták Birtokaik java része a francia király (ill. adott terület uralkodója) és a többi lovagrend kezébe került; párizsi központjukat lerombolták.
E véres esemény is épp elég borzalmas, hogy biztosítsa péntek 13 rosszhírét, azonban annak eredete egyéb források szerint másképp magyarázható - az Utolsó (szintén 13 fős ) Vacsorával, illetve Jézus - a hagyomány szerint pénteki napon történő - keresztrefeszítésével kapcsolatos.
A történetre a skandináv mitológia is rátesz egy lapáttal: a péntek (Freitag, Friday) Freya termékenység- és szerelemistennő napja volt. A keresztény egyház Freyát (mint minden, a női szépséget és szexualitást megtestesítő mitológiai alakot) boszorkánynak tartotta, s a pénteket a boszorkányok napjaként bélyegezte meg. Ugyancsak a skandináv mitológia eleme az istenek vacsorája, ahol a 13. - ként, hívatlanul odapofátlankodó, örökös bajkeverő Loki véres kalamajkát okoz.
A modern városi legendák szintúgy rálapátolnak a 13 - as szám köré szövődő baljós hiedelemkörre A babona hívei szívesen emlegetik fel, hogy némely közismert sorozatgyilkosnak épp 13 betűből áll a neve - pl. Charles Manson-é. És akkor még nem is említettem a Péntek 13 című, nagysikerű horror-eposzt :)...
A triszkaidekafóbia, vagyis a 13 - as számtól való félelem különösen angolszász kultúrterületen elterjedt, - olyannyira, hogy nem ritka, hogy egyes épületekből hiányzik a 13. emelet, városokból a 13. sugárút, és így tovább. Balszerencsés jelenségnek tarják azt is, ha egy asztaltársaságot 13 fő alkot - az ilyen vendégeskedés csakis rosszul sülhet el.

Mindazonáltal a boszorkánykovenek hagyományos létszáma pont 13 fő - talán épp e keresztényi gyökerű előítéletekkel való szembehelyezkedés okán. Állítólag az ókor Egyiptomban és Kínában a 13-as szám kimondottan szerencsésnek számított - e kultúrákban pozitív jelentéstartalmakat hordoz. A magam részéről e dátumot mindig is szerencsenapomnak tartottam (ahogy azt is, ha egy fekete macska keresztezte az utamat :)), és az elvárásaim általában beigazolódtak. Emlékszem egy jó 9 évvel ezelőtti péntek 13. - ára, mikor négy 5-öst kaptam a gimiben... :D

Na de ne igyunk előre a medve bőrére... :D

Áldás!

Hulló Eső, 2010-08-13