holle, holda, perchta, berta

Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – Holle anyóról szeretnék megosztani egy-két ismeretet. 

A róla szóló népmesék és hiedelemmondák egy hajdan tisztelt pogány istennő, Holda alakját rajzolják elénk. Neve - amelynek több változata ismeretes (Hulle, Holl, Hulda, stb) - Jacob Grimm szerint etimológiailag a 'hold' (kegyes, bőkezű, nagylelkű) vagy 'hollr' (hűséges, bőkezű) kifejezésben gyökerezik (egyéb magyarázat is elképzelhető, ld. a hivatkozott wikipedia-oldalt). A 'holda', 'hulda', 'hulde' szavakat a köznyelvben is alkalmazták gyűjtőnévként különféle szellemi teremtményekre, míg az 'unholda’, 'unhold' terminus a - mindkét nembeli - rosszakaratú, rontó lények megjelölésére szolgált. Idekívánkozik többek között a svéd hulder-folk, az izlandi hulderfolk, huldumenn, a német guten holden,  guedeholden, holdichen, koldeken, holderchen stb.: valamennyi a (többnyire jóakaratú) tündérekre, elfekre, aprónépekre vonatkozik. Grimm kiemel egy svéd népdalt, amelyben a 'huldmoder, hulde moder' kifejezés a 'karn moder'(drága édesanya) szinonimájaként szerepel, ezzel is alátámasztva a szó pozitív értelmezését (szemben a másik eredeztetési lehetőséggel, a 'sötét', 'homályos' jelentésű 'hulda'-val).

Holda - amint az a mesebeli Holle-anyóról is kiderült - nagyra tartja a szorgalmat. Legfőbb attribútuma a szövés-fonás "felügyelete". Karácsony és Vízkereszt (Nagyújév) között (Zwölften, Tizenkétéj) körberepüli az országot, és a házak ablakain belesve ellenőrzi az asszonyok munkáját.  Ha Karácsonykor sok kócot, szöszt lát a rokkán, elégedett ("Van kóc elegendő/Jó lesz az esztendő"). Vízkeresztkor aztán visszafordul, s hazafele mentében ismét megvizsgálja a rokkákat: ekkorra a Karácsonykor felrakott kócnak el kell fogynia. Ha mégsem sikerült volna mindet megfonni, Holda megharagszik a lusta fehérnépekre, és így szól: "Van kóc elegendő/Rossz lesz az esztendő".  Ezért a lányok inkább letépkedik rokkájukról a megmaradt kócot, nehogy pórul járjanak.

Egy másik, hozzá kötődő hiedelem azonban éppenséggel tiltja a fonást a Zwölften ideje alatt (e periódusban nem maradhat len az orsón). A Rajna-vidékén is dologtiltó ünnepnek számított Hulla Szombatja. Északon úgy tartották, a Yule és az Újév közti mágikus időhasadékban "sem kerék, sem motolla nem járhat körbe".

Tevékenységi köre mindazonáltal jóval átfogóbb, semmint az asszonyi házimunka feletti bábáskodás: valószínűleg sokoldalú anyaistennő-típust testesít meg. Ezt példázza, hogy a Tizenkétéj alatti körútja során - amint azt a nép vallja - termékennyé varázsolja a földet.

Egyértelmű kapcsolatban áll a vízzel; gyakori, hogy tavakkal, forrásokkal, patakokkal összefüggésben említik. A Német mondák 4. - es, illetve 6-os számú története (Holle anyó tava, Holle anyó fürdője) egy Meissner-hegyi lápszemről úgy beszél, mint Holle anyó lakhelyéről (utóbb e tónál szobrot is állítottak az istennőnek).  Jellemzően délben tűni fel, ahogy fürdőzik: tündökletes, fehérbe öltözött asszony, aki egyik pillanatról a másikra kámforrá válik.

"Erről a Holléról sokfélét mesél a nép, jót és rosszat. Meggyógyítja és termékennyé teszi azokat az asszonyokat, akik leereszkednek hozzá a kútba; az újszülött gyermekek az ő kútjából származnak, és ő hordja ki onnan őket. Virágot, gyümölcsöt, kalácsot, amije odalenn a tóban van, s ami a semmihez sem fogható kertjében nő, szétosztja azok közt, akik találkoznak vele, és a kedvére valók. Igen takaros, és ad a jó háztartásra; ha az embereknél havazik, ő rázza az ágyát, attól szállnak a pelyhek a levegőben. A lusta fonólányokat azzal bünteti, hogy bepiszkolja a rokkájukat, összekuszálja a fonalat vagy meggyújtja a guzsalyt; az olyan szüzeknek viszont, akik szorgosan gombolyítottak, orsót ajándékoz, és éjszaka maga fon helyettük, hogy reggelre mind tele a cséve. A lusta marcsikról lehúzza a dunnát, és pucéran a kőre fekteti őket; a szorgosak, akik tisztára súrolt vödörben már hajnalban vizet hordanak a konyhára, ezüstgarasokat lelnek benne. A gyerekeket gyakran lehúzza magához a tóba, a jókat szerencsés filkókká teszi, a rosszakat váltott fattyúvá.  Évente egyszer bejárja az országot és termékenységet ad a szántóföldnek, de meg is ijeszti az embereket, amikor bősz serege élén áthajt az erdőn. Hol szép fehér nőként jelenik meg a víz alatt vagy a tó közepén, hol láthatatlan ..."

A fenti idézetből Holda számos attribútumára fény derül. A gyermekekkel való kapcsolatának egy másik aspektusa, hogy a néphit szerint hozzá - avagy a vele gyakorlatilag egylényegű Perchtához - kerülnek a kereszteletlenül (azaz pogányként) elhalt kisdedek lelkei. A "bősz sereg", amely a nyomában jár, nem más, mint a Wild Hunt (a.k.a. Furious Host, Wilde Jagd, wutende heer). Ez az északnyugat-európában közismert mitológiai toposz, avagy természetfeletti enigma elkárhozott vagy idő előtt, erőszak áldozatául esett halottak körmenetét, vadat hajtó szellemek féktelen seregét jelenti. Élükön történelmi személyek (királyok, lovagok, előkelő nemes urak), legendák hősei, olykor mitikus alakok lovagolnak. Gyakori vezető Wotan, Odin (innen a régi német wuotes heer, wotigez heer, vagy a svéd Odensjakt megnevezés), sűrűn felbukkan a hű Eckhart, rikább a női vezér (pl. Berchtholda, Perchta, Holda). Utóbbiak kíséretében sokszor gyermekek (a már említett kereszteletlenül elhalt kicsinyek) vonulnak. A 7-es számú mondában Holle anyó halad a menet élén; a hű Eckhart pedig előttük jár, hogy figyelmeztesse a parasztokat a wutende heer közeledtére. (A Wild Hunt-tal való találkozás az egyszerű halandó számára ritkán végződik szerencsésen: gyakori, hogy a kísértethadat kinevető, semmibe vevő embert mágikus úton megbünteti annak vezetője; előfordul, hogy a gyülekezet magával ragadja a bámészkodót; sokszor egyenesen halál-ómenként tűnik fel; ritkán az arra érdemeseket megjutalmazza).

Holdához azonban nem csak efféle baljós kompánia társul. A középkori és kora-újkori boszorkányperek során számos asszony vallotta, hogy (éjszakai lélekutazás során) társaival együtt egy titokzatos istennőhöz csatlakozott, akivel országokon repültek át, borospincéket törtek fel, hogy ott mulatozzanak, s aki megtanította őket például a gyógyfüvek használatára vagy a mágia művészetére. Az istennőt többféleképp említik: gyakori a 'Jó Játék Asszonya' titulus, ennél konkrétabb az inkvizítorok által is preferált Herodiana (amely talán Heródiás és Diana nevének összevonásával a kereszténység ellen munkálkodó ördögi, pogány hatalom sztereotip megnevezésére szolgált), Bensozia (valószínűleg a bona socia = jó társaság félrehallásából), avagy a vádlottak által hangoztatott Abundia (bőség), Richella (Gazdagság), bona Horiente, Fortuna, donna Venus, Holda. Felső-Hesszen és a Westerwald vidékén a "Holle-vágta", a "a lovaglás Holléval" a boszorkányok éjszakai vonulásának megfelelője; Nicolaus Cusanos püspök szerint az úrnő nyomában járó asszonyok csoportját 'Hulden' - nek nevezte a köznép. Diell Breul, hesseni varázsló 1630-as vallomásában Holda a mágus tanítómestereként tűnik fel: Breull néhány éven át az évszakkezdő böjtök idején lélekben eljárt a Venusbergre, ahol ’fraw Holt’ egy vízzel töltött tálat tett elé, amelynek felszínén a holtak túlvilági élete tükröződött. Az Edda Ynglinga-sagájában szó esik egy Huldr nevű völváról, egy 14. századi izlandi saga pedig Odin szeretőjeként és egy félisten testvérpár anyjaként említi ’az elbűvölő Huldrát’.

A német mitológiában gyakori elképzelés, hogy régi korok istenei, héroszai, uralkodói hegyek mélyére visszahúzódva szunnyadnak, várva, hogy ismét eljöjjön az ő idejük. (Talán közrejátszik ebben az elképzelésben a hegyvidék vadsága, érintetlensége - az ember nem tudta oly könnyen igába hajtani, mint a sík mezőket -, s a hegyvidéken élők - elzártságból fakadó - archaikus hitvilága, hagyománykincse). Holda lakhelyeként a Horselberg-et emlegetik; ide járnak a boszorkányok gyülekezni. 

Jellegzetes fogalom Holda szekere. Az istennőről - és alteregójáról, Perchtáról - szóló legendák sokasága számol be a róla. Elterjedt motívum (ld. Német mondák: 8-as történet), hogy a szekér meghibásodik, Holda pedig egy arra járó halandót - egyszerű, kétkezi munkából élő parasztembert - kér meg, hogy javítsa ki. Miközben amaz éket, szeget, tengelyt stb. farag fából, forgács hullik a földre, amelyet később Holda fizetségként ajánl fel jótevőjének. Akad, aki bölcsen zsebrevág annyit, amennyit bír, más csak legyint rá, s legfeljebb véletlenül visz haza magával egyet-kettőt (például a cipőjébe szorulva). A mesék rendre ugyanúgy végződnek: a forgács másnapra aranyröggé válik. 

Holda többnyire isteni szépségében mutatkozik, néha azonban lapátfogú, gubancos-tövises hajú, csúf öregasszonyként említik. Ezen alakjára emlékezik a mondás, amelyet a kócos, ápolatlan hajú személyre alkalmaznak: "találkozott Holléval". Holda e banya-külseje negatív jellemvonásokkal társul, s egyfajta gyerekriogató mumusként funkcionál. Szoros kötődése a mezőgazdasághoz az Íziszhez, Nerthushoz hasonló anyaistennőkkel kapcsolja össze. A szövés-fonás révén Frigg-el kerül rokonságba, de páhuzamba állítható Artemisszel, Létóval, a Nereidákkal és Amphiritével Hasonló vonásokat mutat Herke, Freke, Frik, fraw Gaude: talán - Holdával egyetemben - valamennyien Wotan női megfelelőjét, esetleg feleségét testesítik meg.
A skandináv országokban népmesék emlékeznek meg egy erdei vagy hegyi asszonyoról Hulla, Huldra, Huldre néven, aki hol fiatal és bájos hol, idős és csúf. Kék ruhájában, fehér fátyolba burkolózva látogatja a pásztorszállásokat; részt vesz az emberek mulatságain, noha nagy gondot okoz neki, hogy eltitkolja az alakját eltorzító állati farkat. A zeneszót igen kedveli, dala, a huldreslaat elbűvölő. Az erdőben máskor öregasszonyként mutatkozik, nyája élén, kezében sajtárral. Itt is ismeretes a kereszteletlen gyermekekre vonatkozó igénye, olyannyira, hogy elragadhatja a szülőktől a csecsemőket. Gyakran nem egyedül, hanem hegyi szellemek, manócskák (hulderfolk) kíséretében mint királynőjük bukkan elő. Grimm rámutat, hogy míg az Európa szívében fekvő német területeken Holda az itt meghatározó asszonyi munkákhoz, megélhetési tevékenységekhez (szövés-fonás, földművelés) kötődik, addig északabbra, Skandináviában logikusan az állattartással, pásztorkodással, erdei gazdálkodással kerül kapcsolatba. 

Perchta (Perht, Berchte, Perchte, Perehta, Bertha, Hildaberta, Hüdberta, Berechta, Vad Berta, Vass Berta) figurája elsősorban azokon a németajkúak lakta vidékeken ismeretes, ahonnan Holda hiányzik. Noha neve valószínűleg a 'ragyogó, fényes, tündökletes, dicső' kifejezésből ered (vö. ófelnémet beraht, bereht, angol bright), s hajdan éppoly jóakaratú istenségként tartották számon, mint Holdát, alakja utóbb gyermek-riogató mumussá torzult. A róla fennmaradt történetekben többnyire negatív vonásai domborodnak ki. Szintúgy Karácsony és vízkereszt közt jár, ez időszak egyik-másik napjához kifejezetten kötődik (perchtentag, perchtennacht - ált. Vízkereszt). Bármi szövést-fonást talál félbehagyva, azt lerontja. Ha úgy látja, hogy áll a munka, vendégek mulatoznak a fonóházban, vagy épp ellenkezőleg: a ház asszonyai nem szentelik meg az ünnepet kellőképp, és látástól-vakulásig dolgoznak, bedob egy halom orsót az ablakon, azzal a paranccsal, hogy azokat lehetetlenül rövid idő (ált. egy óra) alatt fonják tele. Ha ez nem sikerült, megbünteti a fehérnépet: összekuszálja, összegubancolja a fonalat. Az ezzel kapcsolatos mesékben az asszonyok-lányok többnyire túljárnak az eszén, becsapva őt. 

Perchta napján kulcsszerep jut bizonyos (böjti) fogásoknak. Elterjedt a heringfogyasztás, körítve lisztes ételekkel (pl. gombóccal). Az a hiedelem járja, hogy ha az ember mást is eszik ilyenkor, mint amit szabad volna, Bertha felvágja a hasát, kiszedi belőle a tilalmas elemózsiát,  szalmaszecskát és szénát tölt a helyére, majd tű helyett ekevassal, cérna helyett vaslánccal ölti  össze. Másutt zsíros sütemény az előírás, mondván, ha jól bezsírozzuk a pocakunk, Bertha kése lecsúszik róla. 

Az ekevas, eke különös jelentőségűnek tűnik Perchta kapcsán. Ahogy Holdának, neki is szekere vagy ekéje romlik el egyre-másra; a segítségére sietőket hasonlóképp jutalmazza, mint alteregója. Szintúgy felbukkan a Wild Hunt élén, gyakran kísérik szipogó, hüppögő, sírdogáló gyerekek. Arról is szól a fáma, hogyan bünteti azokat, akik kikacagják különös kompániáját (egy tiszteletlen fonólányt egy évre megvakított). A rossz kisfiúkat fenyegeti Hildaberta, Bildaberta, aki szőrös erdei asszony képében éjjel körbejárja a házakat, áldozatra lesve. Az 1488-as Theasurus pauperum a boszorkányok gyülekezetének élén mint 'Fraw Perht" említi. 

Bizonyos elbeszélésekben emberségesebb arcát mutatja. A Német mondák 267-es történetében (Berta, avagy a fehér asszony) mint egykor élt nemesasszony kísértetét ismerhetjük meg. Az ehhez hasonló legendákban különféle, vele rokonságban álló fejedelmi családok kastélyában tűnik fel talpig fehérben, fekete fátyolos főkötőben, övén kulcscsomóval. Felbukkanása lehet halál-ómen. Egyébiránt ártalmatlan: különösen szeret a gyerekek között lenni, elringatja őket, mesél neki, ha a dajkák elaludtak.

Mégis, általában fenyegető, torz természetfeletti lényként tűnik fel. Egyes költemények kihangsúlyozzák hosszú vagy épp vasból levő orrát. Egy vers azt örökíti meg, miként figyelmezteti a gazda házanépét, hogy egyenek meg mindent, ami az asztalra kerül, különben 'die Stempe' jön és meggyötri őket. Ez a 'stamping', avagy német 'stampen', 'stampfen' igéből képzett gúnynév valószínűleg Perchta egy jelzője 'taposó, nyomó' jelentéssel (hasonlóan Holdát is Trempe-nek, tipegőnek nevezik bizonyos tájakon). Más közlés szerint a vasorrú Perchtának szokás élelmet és italt kint hagyni mintegy engesztelő áldozatul. 

Perchta emlékét őrzi a busójáráshoz hasonló felvonulás, mely során állati elemekkel tarkított maszkokat viselő fiatal férfiak járnak házról-házra, jókívánságokat kántálva. A felvonulás olykor már-már eksztatikus jelleget ölt, a résztvevők, megrészegülve a tömeg mámorától, magasra ugrálnak. Az álarcok szerint az alakoskodók két csoportra oszlanak, a "szép" és a "csúf" perchten-ekre; ezek bizonyos esetben szimbolikus csatát vívnak, hogy biztosítsák a föld termékenységét (vö. a táltosok, garabonciások, benandanték és társaik - ld. a livóniai farkasember c. bejegyzést - által a termékenységért vívott ütközetekkel). A 'küzdelemből' természetesen a szép perchtenek kerülnek ki győztesen, áldást hozva a szántókra. Ginzburg említést tesz 'Holda szekeréről', amely egy fiatalok által vontatott, zöldellő ágakkal megrakott kocsi, s talán szintén a termékenységet reprezentálja. 

Perchta egyes vonásai beleszövőd(het)tek hasonnevű legendás (és/vagy) történelmi személyiségek mitológiájába. Grimm közülük is különös jelentőséget tulajdonít Kis Pippin frank király (i.sz. 714-768) feleségének, a későbbi Nagy Károly anyjának, Laoni 'Nagylábú' Bertának (i.sz. 720/725 - 783). Ugyan a királynénak a szájhagyomány túlméretezett, de emberi lábfejet tulajdonít, Grimm kiemeli, hogy a rendellenes láb általában az illető lény ember-feletti, természetfeletti mibenlétére utal (gondoljunk csak az ördög patájára vagy a lidérc ló,-kecske,-libalábára). Grimm szerint még elterjedtebb mitikus képzet az 'egyetlen nagy láb', amely egyben gyakran hattyú,-vagy libaláb (és ezzel megérkeztünk a népszerű hattyúszűz-toposzhoz). 

Én itt most megállok: a Teutonic Mythology még számtalan érdekességet közöl a fent nevezett istennő(k)ről, nekünk azonban egyelőre legyen elég ennyi. 

Források:

Ginzburg, Carlo: Éjszakai történet. A boszorkányszombat megfejtése.( Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003).

Grimm, Jacob: Teutonic Mythology. (George Bell and Sons, London, 1882).

Grimm, Jacob & Wilhelm: Német mondák. (Kalligram, Pozsony, 2009)

Hoppál Mihály (szerk): Mitológiai Enciklopédia. (Gondolat, Budapest, 1988. Az eredeti kiadás főszerkesztője: Tokarev, Sz.A.).

Wikipedia - Holda

Wikipedia - Perchta

Wikipedia - Kis Pippin

Wikipedia - Laoni Bertrada