az elveszett lány

Jupp, teljesen rápörögtem a Lost Girl-re. Ismerős? A kanadai sorozat 2009-ben indult, jelenleg a harmadik évadot tapossa. Véletlenül botlottam bele a vizsgaidőszak végét ünneplő nagy semmittevés közepette, hogy aztán alig egy hét alatt ledaráljam az eddig megjelent 38 epizódot. Pedig a szinopszis első blikkre nem ígért sokat, a kivitelezésről pedig nem mondhatni, hogy elérné a Once upon a time vagy a Game of Thrones színvonalát: mégis a szívemhez nőtt a maga mitológiai csudabogaraktól hemzsegő, különös világával.

A sztori alapkoncepciója szerint valamennyi természetfeletti teremtmény a - pirossapkástól a kappán át az ogréig - a tündék (nos, nem egészen: az eredeti kifejezés az angol ’fae’, amelynek azonban érzésem szerint nincs igazi megfelelője a mi nyelvünkben) nemzetségéhez tartozik, annak különböző fajait képviseli. Az emberi társadalomba észrevétlenül betagozódó, azt hatalmuknál fogva manipulálni és kihasználni képes legendás lények két táborra oszlanak: a világos és sötét tündékre. Merev hierarchia szerint szerveződő életüket szigorú szabályok és megcsontosodott hagyományok szorítják korlátok közé. E világba csöppen a főszereplő: a bájos-zűrös Bo (Isabeau - Anna Silk), egy succubus, aki - mint ilyen - szenvedélyre és szerelemre, de méginkább: az intim testi kontaktus során elszipkázott életerőre vágyva sodródik városról-városra. Mentségére legyen mondva, mivel családjából kiszakítva, emberi nevelőszülők szárnya alatt nőtt fel, fogalma sincs róla, kifaele-mifaele, s mi módon tudná kontrollálni, irányítani önnön éhségét. Szerelmi kalandjai rendre végzetesek, mert túl sok energiát emészt fel halandó partnereitől; tragédiákkal szegélyezett, hányattatott életútja fordulóponthoz ér, mikor megmenti a szintén csavargó, zsebtolvaj Kenzi (Ksenia Solo) életét. A hátramaradt nyomok (nevezetesen a Kenzit kiszemelő szexuális ragadozó holtteste) Bo-ra irányítja a rendőrség kötelékében dolgozó daliás szimat, a farkasember Dyson (Kris Holden-Ried), s rajta keresztül a város ’fae’ népességének figyelmét. Hősnőnk menekülni kényszerül tette következményei elől, nyakában Kenzivel, aki rövid úton eldönti: minthogy Bo a legerősebb gyerek a játszótéren, érdemes csatlakozni hozzá. A lányokat az olajra lépésben Dyson és társa, Hale (K.C.Collins) akadályozza meg, aki sziréndalával kábulatba ringatja a kettőst, hogy aztán Bo-t a tünde-társadalom vezetőinek színe elé hurcolják. Személye iránt A Kőris (the Ash, a világos tündék vezetője - az első évadban Clé Bennett) és ellenlábasa, a Morrigan  (Emanuelle Vaugier) is élénk érdeklődést tanúsít, s mikor rádöbbennek, valóban fogalma sincs önnön származásáról, választás elé állítják: döntenie kell, melyik oldalhoz csatlakozik. Bo azonban - felrúgva az ősi tradíciót - ragaszkodik a függetlenségéhez, s lecövekel a semlegesség (valamint Kenzi) mellett. A lányok maguk mögött hagyják a megbotránkozott fae-népséget, berendezkednek egy elhagyatott házban, és hamarosan új megélhetési módot találnak: magánnyomozóként erednek különféle misztikus bűnesetek nyomába. Kalandjaik során lépésről lépésre megismerkednek a fae-társadalom bonyolult felépítésével, a világosak és a sötétek közti kényes egyensúlyt biztosító törvényekkel, s persze megannyi varázslatos, bohókás vagy épp félelmetes faelszerzettel. Noha Bo kitart a függetlenség mellett, hamarosan afféle mentor-patronált viszonyba kerül (a világos fae) Trick-kel (Rick Howland), a semleges területnek számító pub, a Dal Riata tulajdonosával; és ahhoz sem kell sok idő, hogy munkakapcsolatnál egy paraszthajszállal szorosabb kötelék fűzze Dysonhoz (kósza fellángolásokkal tarkítva a Kőris szolgájaként dolgozó halandó doktornő, Lauren - Zoie Palmer - iránt). S miközben saját (meglehetősen különleges) családja után kutat, olyan problémák szakadnak a nyakába, amelyek az egész fae-népre kihatással vannak; végül - alig sejthető csavarral - a tündék jövőjét fenyegető veszély elleni küzdelem kulcsfigurájává válik. 

No, többet a sztoriról már nem szólok, tán így is túl sokat mondtam. Bármennyire is sablonosnak és kiszámíthatónak tűnik a cselekményszövés, a karakterek és a hangulat magával ragadó. Bo figurája nagyon karizmatikus: viharvert, eltökélt, végletekig makacs és végzetesen vonzó amazon. Kenzi örökös csacsogása, naiv könnyelműsége és felelőtlensége üdítően gyermeki lelket takar, aki látványos álruhák mögé rejti saját sebzettségét és melegszívűségét: amilyen irritálónak tűnt számomra az első néhány epizód során, annyira a szívemhez nőtt a későbbiekben. Trick - teljes nevén Fitzpatrick McCorrigan a Finn Arvin klánból - törpe termete ellenére nagy ember. Dyson - hmmmm.... nincsenek megfelelő jelzők. Kris Holden-Ried nem bébipopsi-simaságúra sminkelt bőrrel és kirakatbábu-vonásokkal megvert modellszépség: épp az teszi rokonszenvessé, hogy valódi, emberi arca van, apró szarkaláb-ráncokkal, párnapos borostával, némi egészséges elnyűttséggel. S hogy milyen sokat számít az egyéniség varázsa: ehhez a farkaspofihoz kecses mozgás, lélek-karcolgatóan mély hang, csuda kedves mosoly és tökéletes fizikum társul (ezalatt pedig nem szteroidokon és proteintabletákon hízott bodybuilder-alkatot értek), ellenállhatatlanná téve az összképet. Dyson rettenthetetlen, önfeláldozó lovagiassága már csak hab a tortán. 

Hogy egy kicsit belezúgtam volna? Naná :).

Mintha mindez nem lenne elég, a sorozat - a Grimmhez és a Supernatural(jobb pillanatai)hoz hasonlóan - különféle mitológiákból merített elemekkel operál (habár gyanúm szerint fiktív szörnyecskék is megfordulnak benne). Persze nem a szaktudós hűségével használja fel őket: példának elég csak a harmadik évad első epizódját említenem, amelynek főgonosza egy saját utódait áruba bocsátó lidérc (vagy ahogy a szereplők mondják, liderk - ennyit a fonetikáról :)). Sebaj, a pirossapkások utcai bandája, a ketrecharcos ogre, a börtönőr amazonbrigád, a kétbalkezes feltaláló Loki, dívaként a rajongók áhítatában fürdőző ifrit, a féltékeny fúria ás társaik serege így is nagyon szórakoztató a hozzám hasonló mítoszbolondok számára: a végeredmény pedig olyan, mintha összekevernénk az X-Ment egy nagyobbacska Összehasonlító Mitológia ismeretanyagával, aztán az egészet némi kelta alapszószba tunkolnánk. 

Ami a show árnyoldalait illeti, nos, a konzervatívabb ízlésűek számára talán szokatlan lehet a főhős progresszív szexualitása. Bo, mint a szerelmi szenvedély megszállottja, nem túl válogatós a partnereit illetően, férfiakat és nőket egyaránt az ágyába bűvöl (utóbbiak között például Lauren-t, az Ash-nek dolgozó orvos-kutatót). Én az itt-ott felbukkanó logikai hézagokat nehezményezem; ami a külsőségeket illeti, eleinte hadilábon álltam a Bo és Kenzi lakhelyeként szolgáló rom - finoman szólva - leharcolt voltával, Dyson kongó lakásának sivárságával, vagy a cselekmény egy részének háttért állító lepukkant szuburbán környezet nyomasztó elhanyagoltságával. Azt hiszem, ízlés kérdése, ki hogy értékeli e látványvilágot: mostanra mindenesetre megbarátkoztam vele. Az animációk, digitális effektek, kosztümök és díszlet-elemek is hagynak maguk mögött némi kívánnivalót, dehát egy szimpla tv-show nyilván nem rendelkezik a Gyűrűk Ura költségvetésével. Summa summarum: semmi megbocsáthatatlan, annál több értékelendő motívum :). 

Egyszóval ha valakinek felkeltette a kíváncsiságát a fenti ömlengés, bátran ugorjon neki. A legközelebbi epizód 4 nap múlva jelenik meg: épp elég idő végigtekerni az előzményeken :). Jó mulatást!

ps: ne lepődjetek meg, az opensubtitles.-en fellelhető magyar felirat elég gagyi, bár a fordító(k) angoltudás észrevehetően fejlődött az idő előrehaladtával. Mindenesetre aki jártas a nyelvben, annak érdemes odafülelni az eredeti szövegre, mert a felirat olykor aszinkronban van az elhangzottakkal.