Először azt a címet akartam adni a bejegyzésnek: 'mindennapi csodák'. Merthogy ilyesféleképp éltem meg Uzonka válaszlevelét a nagy konfesszióra. Lelkiismeretfurdalásom támadt, amiért korábban szemellenzős, konzervatív, rigorózus kereszténynek könyveltem el őt - a pogánykodásomra adott reakciója megdöbbentően toleráns, nyitott és kulturált szemléletmódot tükrözött. Nemcsakhogy nem botránkozott meg, de érdeklődött, kérdezett.
No, ezen nekibuzdulva belemelegedtem, és - gondosan megfogalmazott, felhasználóbarát csomagolásba ágyazott szavakkal - meséltem neki spirituális útkeresésem főbb állomásairól, az újpogány mentalitás alapköveiről, a wiccáról. Féltem, hogy ez már megfekszi a gyomrát, hiszen - többek között személyes tapasztalatok révén - tisztában vagyok vele, hogy az európai, keresztény, polgári (értelmiségi) kultúrában az újpogányság
számos szokatlan elemével idegenül, sőt, olykor kimondottan nevetségesen hat. A nyugati műveltség tudományelvű, racionális táptalaján (és esetenként
konzervatív keresztény vallásosságán) szocializálódott átlagember számára - tisztelet a kivételnek - sok tekintetben nehezen emészthető a természethívő mentalitás és minden, ami vele jár.
Mindezek miatt néhány szabadkozó frázissal élve előrebocsátottam: tudom, hogy hirtelenjében elég sok mindent zúdítottam rá, s megértem, ha netán némi berzenkedésre készteti az infódömping. Reméltem, hogy nem néz élből hülyének, amiért létjogosultságot előlegezek meg a feltételezésnek, miszerint az angyalokon kívül más mitikus lények is létezhetnek, vagy épp hiszek a mágia valós voltában és működésében. Igyekeztem hangsúlyozni, hogy nem vagyok eszement diliházi szökevény, és mindezt a szükségesnek vélt körítéssel cifráztam.
A válaszlevelében Uzonka nem hazudtolta meg önmagát: a mail soraiba immár némi epét is csöpögtetett. De - rendkívül kellemes meglepetésként - továbbra sem a vallási hozzáállásomat kritizálta. Nem; amiatt emelt szót érezhető megbántottsággal, hogy megfeledkeztem róla, hogy öt-hat évnyi egyetemi tanulmányai, teológiai végzettsége és hittantanári gyakorlata révén többet tud a hitrendszerek kialakulásáról, fejlődéséről, s a kereszténység történelméről, múltjáról, mint egy 'laikus', - ergo számára nem ismeretlen tény, hogy Róma más vallások elemeiből építette a várát, vagy hogy a mágia az emberiség fejlődésében, kultúrájában kulcsszerepet játszott, ésatöbbi.. Megfogalmazásából érezhetően kicsendült a vallást 'pusztán' napi gyakorlatként művelő, de azt mélységében nem tanulmányozó krisztus-hívők iránti szolid lenézés. Nyilvánvalóan - ismétcsak - úgy érezte, nem méltányolom eléggé az iskolázottságát és műveltségét, s megalázó módon egy kalap alá veszem az utca keresztényével.
Azon túl, hogy ez az énközpontúság és alig burkolt önteltség meglehetősen visszatetsző, újfent elkeseredtem egy picit: annyira nehéz így társalogni valakivel! Az Uzonkával való kommunikáció - apró-cseprő és komolyabb ügyekben egyaránt - olyan, mintha milliónyi hímes tojáson kéne átevickélnem, hogy elérjem a célom. Nem számít, ha lábujjhegyen járok, sőt, ha leadok tíz kilót csak ezért, előbb vagy utóbb egy sereg gonosz kis tikmony fogja magát, és hangos recsegés-ropogással összetörik.
Ha felületesen vagy túl őszintén, spontán módon fogalmazok, ugyanúgy kihámoz belőle valamit, amibe beleköthet, mintha - a pontosság kedvéért, elkerülendő a félreértelmezést - körültekintő óvatossággal válogatom meg a szavaim.
Már az első levele után úgy éreztem, jobb lesz nem belemenni a témába túlságosan, hanem megmaradni ezen a jóindulatúan távolságtartó, intellektuálisan toleráns, "te járd a te utad, én is járom az enyém' szinten. Mert még a legnagyobb tisztelettel és a legelfogadóbb jóindulattal megkezdett, vallási különbségeket boncolgató társalgás is magában rejti a személyessé fajulás veszélyét (és nem csak Uzonka részéről - én is hajlamos vagyok belelovallni magam a témába). Errefel ki gondolta volna, hogy minden igyekezetem ellenére egy stilisztikai banánhéjon fogok elcsúszni.
Persze korántsem vészes a helyzet. Végtére is le tudom nyelni, ha valaki azt vágja a fejemhez, hogy úgy prédikálok, mint jóatyánk. Összességében az élmény továbbra is pozitív. Uzonka reakciójától tartottam a legjobban, és lám, úgy tűnik, élve megjártam a sárkány barlangját.
De azért nem fogom kipróbálni, vajon hogyan tűri, ha még táncra is perdülök az orra előtt.
:)
Áldás!
Eső
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése