2011. január 10., hétfő

még mindig tarot

Nézegettem a neten a különböző Tarot-paklikat. Egyelőre nem találtam olyat, amit minden szempontból kifogástalannak mondhatnék. Számosnak nagyon látványos a grafikája, de talán túlontúl is fantasy-s; én az archaikusabb ábrázolásmód felé húzok. A kézenfekvő választás a Rider-Waite csomag lenne, s valóban, jobb híján azt fogom beszerezni (avagy letölteni és kinyomtatni), de még vele kapcsolatban is zavar egy-két apróság, főként az ilyen-olyan elrajzolások. Például a női figurák többnyire rémesen rondák:), azonkívül a Hold lapján az a két kutya borzalmas (meglehet, szánt szándékkal), és végül: minden kártya kék, sárga és piros színekben tündököl, más árnyalat -kevés kivétellel-még mutatóban sem akad rajtuk.
Megtaláltam viszont a Nagy Arkánumot viszonylag értelmes felbontásban fekete-fehéren (pontosabban: csak a kontúrok látszanak), lehet, hogy egyelőre beérem azzal: kinyomtaton és kiszínezem:) persze többé-kevésbé az eredeti nyomán, hiszen a színeknek itt-ott szimbolikus jelentéstartalma is van. A Kis Arkánumnak nem akadtam nyomára hasonló kivitelben:(.
Tegnap végigolvastam a wicca.hu témába vágó topicját. Nem lettem sokkal okosabb, viszont a hozzászólások mentén rábukkantam Márföldi Rita galériájára, és beleszerettem a képeibe. Egy klikket megér - varázslatos a fantáziavilága!

Áldás!
Hulló Eső, 2011-01-10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése