a szerelem hónapja

hungarian heathen hall

Örömmel  ajánlom figyelmetekbe a Hungarian Heathen Hall blogot, amely januártól gazdagítja a magyarországi pogány web-szcénát.

olvasmánylista

Ismét kitört a szakdoga-őrület, amelynek hozadékaként lelkiismeretes alapossággal belegubancolódtam az újabb keletű pogány mozgalmakkal kapcsolatos szakkönyvek meglepően szerteburjánzó szövevényébe. Az alábbiakban néhány angol nyelvű, általános referenciamunkát szeretnék a blog esetleges olvasóinak figyelmébe ajánlani, amelyek átfogóan tárgyalják a nyugati kultúrában elterjedt neopogány mozgalmakat, közösségeket, elgondolásokat és vallásos attitűdöket. Némelyik könnyen emészthető, mások kicsit szőrszálhasogatóbbak; van, ami ugyan széles merítéssel, de csak karcolgatja a felszínt, van, amelyik egy szűkebb jelenséget vizsgál a gyökerekig leásva. Közös vonásuk, hogy a szerző(-k, közreműködők jelentős hányada) maga is valamilyen modern természethívő, politeista irányzat követője, így a bennfentes szemével és lelkületével (olykor a szakmai elfogulatlanság és az apologetikus intenciók határmezsgyéjén bóklászva)  tárja fel e hitrendszereket. Jó szórakozást az érdeklődőknek!
(A félreértések elkerülése végett: a linkek az Amazon-ra mutatnak, ahol részletesebb infók olvashatók az egyes kötetekről.)

Adler, Margot 2006: Drawing Down the Moon. Druids, Goddess-Worshippers, and Other Pagans in America Today. Penguin, New York.

Clifton, Chas 2006: Her Hidden Children: The Rise of Wiccaand Paganism in America. Rowman & Littlefield

Harvey, Graham 2005: Animism: Respecting the Living World. Hurst & Co, London.

Harvey, G – Hardman, C (eds.) 1996: Paganism Today: Ancient Earth Traditions for the 21st. Century. Thornston, London.

Harvey, Graham 2000: Contemporary Paganism. Listening People, Speaking Earth. New York University Press, New York. 

Harvey,G – Clifton, Ch (eds.) 2004: The Paganism Reader. Routledge, London.

Harvey, G – Blain, J – Ezzy, D (eds.) 2004: Researching Paganism. Altamira, New York.  

Hutton, Ronald 1999: The Triumph of the Moon: A History of Modern Pagan Witchcraft. Oxford University Press, Oxford. (Hutton kicsit kilóg a sorból, mert ugyan pogány családban nevelkedett, felnőttkori hitéletéről keveset tudni: a Triumph of the Moon viszont megkerülhetetlen, zseniális alapmű. A szerző további írásait is szívből ajánlom!)

Magliocco, Sabina 2004: Witching Culture: Folklore and Neo-Paganism in America. University of Pennsylvania Press.

Pearson, Joanne - Roberts, Richard H. - Samuel, Geoffrey 1998: Nature Religion Today: Paganism in the Modern World. Edinburgh University Press, Edinburgh.

Pizza, Murphy - Lewis, James R. 2009: Handbook of Contemporary Paganism.(Brill Handbooks on Contemporary Religions, Vol. 2). Brill Academic Publisher

Strmiska, Michael 2005 (ed.): Modern Paganism in World Cultures: Comparative Perspectives. ABC-Clio, Santa Barbara.

York, Michael 2003: Pagan theology. Paganism as a World Religion. New York University Press, New York

meghasonlott életek

Hiszti leend.

Évekkel ezelőtt, mikor még keresztény nyári táborokba jártam és boldogan gitároztam a katolikus karizmatikus megújulási mozgalom dalait egy templomi ifjúsági kórusban, volt egy jóbarátom, aki ateista rockerből konvertált Krisztus-követővé. Emlékszem, egyszer azt mondta: senkinek nem kívánja azt, ami vele történt, tudniillik hogy 180 fokos fordulatot vegyen az élete. Mert noha a változást pozitívnak élte meg, a folyamat maga gyötrelmes. Akkor még nem igazán értettem, mire gondol.

Tudom, nem én vagyok az egyetlen pogány, aki önmegvalósítási gondokkal küszködik. Legtöbbünknek komoly próbatételt jelent helyet találni a világban, elfogadtatni az általa választott ösvényt a környezetével. A vallás-váltás egyébként is kemény dió, nem csak annak, aki történetesen egy ezer éve keresztény országban szeretné kibontakoztatni a maga eretnek természet-spiritualitását. 

Mégis, kezdetben kevésbé tapasztaltam e helyzet negatívumait. Az, hogy a külvilágtól elzárkózva, magányosan ápoltam a hitem, inkább tűnt izgalmas titoknak, mint kínzó nehézségnek. Nem volt érdemi összezördülésem más vallásokkal, más vallású családtagokkal vagy barátokkal, mert előttük - nemes egyszerűséggel - hallgattam, mint a kuka.

Aztán a konfliktusok mocsara elkezdett terebélyesedni, túl a jó öreg "merjem-e-nyíltan-hordani-a-pentagram-medálomat" dilemmán. Sokadjára is azon kaptam magam, hogy két fél-életet élek, ám azok nem alkotnak egy egészet. A számomra legfontosabb dolgokat sebészi pontossággal ki kell ollóznom mindennapi megnyilvánulásaimból. Amikor angolon egy gyakorlat folyományaként a zenei műfajokra terelődött a szó, nem mertem azt mondani, hogy a pogány folkmetál a kedvencem. Ilyesmivel nem feltétlenül dicsekszel, ha a tanárod történetesen egy hétgyermekes, vérkatolikus ír család sarja. Megosztanám az Earth Warriort a Facebook-on, de elbizonytalanít e nyíltan méregzöld hitvallás kirakatba tétele, különösen most, hogy református főnököm ismerősnek jelölt. Megmutatnám a kedvenc dalaimat a családtagoknak, de mi lesz, ha - horribile dictu - megértik a szöveget?! Hova dugjam a tetoválásom, hogy ne kelljen magyarázkodni arról, "mit jelent" és "honnan az ötlet" (aztán - valós indoklás hiányában - kínos vigyorral tűrni, hogy hebehurgya idiótának tartsanak, aki azt sem tudja, mit varrat magára)?

Mit mondjak a legidősebb unokahúgomnak, amikor azzal nyüstöl, hogy kerítsek magamnak valami lelkészpasit? És mikor azt javasolja, hogy váltsak vallást (mondjuk, legyek buddhista), hogy tudnám magamban tartani, hogy már rég megtettem?! És mikor megkérdezi, mit jelent az, hogy "természethívő", merem-e szavakba önteni azt a csodát, amit naponta megtapasztalok?! (Nem, nem merem. Helyette bizonytalanul körülhatárolom a fogalmat egy keresztény gyomorral is bevehető féligazság mentén, megtagadva a természet sokarcú szellemeibe, a Szentháromságon túl létező transzcendens hatalmakba, a megannyi istenbe és istennőbe, a kozmosz varázsába vetett hitemet.)

Mit mondjak a barátaimnak, akik csendes nehezteléssel kifogásolják, hogy mostanság hanyagolom a kapcsolattartást? Hogy "bocs, de tudod, bánt, hogy nem vagyok képes megosztani veled életem azon részét, ami momentán talán a legfontosabb a számomra, és ami összefűzi a hobbijaimat, a hivatásomat, a munkámat és eddigi, valamint ezutáni tanulmányaimat"? Ha már itt tartunk: amikor a sógorom erkölcsi fensőbbrendűsége magas lováról szent meggyőződéssel kiprédikálja ide-oda csapongó egyetemi pályafutásom látszólag összefüggéstelen állomásait, hogy magyarázhatnám el neki, hogy mögöttük konzisztens vezérelv: a természethit a kötőanyag, ami egységbe fogja a természetvédelmi mérnök képzést a gyógynövénytermesztéssel, gombaszakértéssel és néprajzzal? És mit mondjak a gyerekeinek, akik bátortalanul rákérdeznek, hogy "de mi az a gyógynövényes izé, amiről apa beszélt?", miután atyjuk a családi reggeli körítéseként dörgedelmes kirohanást intézett az én hitbéli eltévelyedésem ellen?

Vége-hossza nincs a példáknak. Ha valamiről biztosíthatok bárkit, aki a pogányság felé kacsintgat, hát az a kisebb-nagyobb lelki zökkenők töretlen sora. Természetesen van, aki támogató közösségre talál és pozitív visszajelzéseket kap: mások nem kerítenek túl nagy feneket az ügynek, esetleg kitűnően elboldogulnak az egy életen át tartó titkolózással. Én nem.
Bármennyire is szerettem volna azt hinni, hogy megúszom az áttérést a kereszténységgel való összezördülés nélkül, nem ment. Bármennyire is szerettem volna azt hinni, hogy teljes életet élhetek félszívvel, titkon pogánykodva, az elmúlt évek bebizonyították az ellenkezőjét. Bármennyire is szerettem volna beérni azzal, hogy a virtuális térben, egy izolált blogon adok hangot a bennem élő lázadónak, remélvén, hogy az a bizonyos nyírófeszültség majd csökken, csalódnom kellett (nem szólva arról, hogy itt is egyre kevesebb személyes megszólalást engedélyeztem magamnak, mert úgy éreztem - és alighanem így is van - hogy azok kevésbé érdekesek a nagyérdemű számára). Bármennyire is bíztam benne, hogy jól elleszek magányos szobapogányként, a valóság rám cáfolt. 

Fülem-farkam behúzva, minden és mindenki vallási érzékenységére tekintettel engedelmesen belesimultam a családi-társadalmi elvárások megszokott rendjébe és szőnyeg alá söpörtem életem "nemkívánatos tartalmait". Korhatáros karikával felcímkézve a padlástérbe űztem a boszorkányságot, a mágiát, a háziszentélyt, a dalszerzést. Bolhányi aggodalmaimat is elefánttá pumpálta az állandó szorongás, az örökös megfelelési kényszer. A kellő rejtőszínek kifejlesztésének szükséglete damoklész kardjaként függött felettem. 

És az eredmény? Itt vagyok, lassan kilenc évvel azután, hogy belebotlottam az újpogányságba, és a mimikri fenntartása felőrölt.

Szóval a megfelelő kifejezés, azt hiszem, az volna, hogy "screw them". Nem rejtőzködhetek örökké. 

a mai nap dala: omnia - earth warrior

Úgy fest, nem csak a Tyr kísérletezik új stílussal. Az Omnia 2014-es albumának címadó dala szövegestül-zenéstül belopta magát a szívembe (a bohókásan furcsa, amolyan omniás videoklip már csak ráadás).

újpogányság és sátánizmus

Hja, szerettem volna valami szépelgő ömlengéssel nyitni az augusztusi bejegyzések sorát: mindenféle emelkedett gondolatot fogalmazgattam a nyár utolsó hónapjának gyönyörűségeiről, az aratásról, miegyébről. Szégyen, de a technika ördöge húzta keresztbe a számításaimat, mindenáron fényképeket akartam ugyanis mellékelni a beszámolóhoz, azonban a saját fotómasinám mellett az unokahúgomé is bedobta a törülközőt, én pedig fogcsikorgatva lemondtam a blogolásról (azóta is fokozódó elvonási tünetekkel küszködök). Pedig nap mint nap tucatnyi megörökíteni való szépség toppan elém többek közt a munkahelyemen - szerettem volna lencsevégre kapni a másodköltésből származó fecske-fészekalj kiröpülését, a gímszarvasbika agancsának barka-hullatását, az őzek üzekedésének kezdetét, a hamvas-narancssárgából almapirosra színeződő galagonyabogyókat, az őszülő égbolt felhőszabdalta, mélykék óceánját... Nem mintha csupán objektív mögé bújva tudnám értékelni mindezen parányi (és nem is olyan parányi) csodákat, csakhát a természethívő rajongó áhítata mellett ott munkálkodik bennem az Ikrek görcsös közléskényszere, a vizuális önkifejezés vágya is.

Ennyit erről. Egyszóval, az augusztust éltető pogány dicshimnusz helyett következzen néhány gondolat a címben jelzett témáról.

Mielőtt ismét Szilágyi Tamás és Szilárdi Réka tanulmányából merítenék [1], szeretnék rámutatni, hogy az, hogy az újpogányságot ördögimádásnak értelmezi-e valaki, jelentős mértékben múlhat azon, mit ért utóbbi alatt. Egy kellőképpen konzervatív keresztény apologéta ugyanis a maga logikája szerint joggal véli a Sátán keze munkáját tetten érni egyfelől az új vallási mozgalmak, okkult-ezoterikus gyakorlatok, misztikus kultuszok és pogány spiritualitások elszaporodásában (újjáéledésében), másfelől - Róma két évezredes gyakorlatát követve - démonokként azonosítani az e hitrendszereken belül tisztelt istenségeket, transzcendens entitásokat, természeti szellemeket etc. Ahogy az ősegyház alvilági gonoszként definiálta a nem-keresztény vallások pantheonjának legtöbb tagját, Krisztus mai követői közt is akad, aki egyenesen ördöghitnek titulálná az újpogányságot.

Ördögöt imádó boszorkányok. Forrás

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem mindenki: az explicit sátánizmus különállóságának felismerése már a keresztény köztudatban is megjelenik. A Katolikus Lexikon például külön címszó alatt tárgyalja a LaVey-féle (és abból tovaburjánzó [2]) közösségek tanait, illetve a (rockzenén szocializálódott [3]) ifjúság nonkonformista lázadásának szélsőséges megnyilvánulásait. Ugyanakkor a szócikk végén ajánlott további címkék, elsősorban is az "ördög" artikulus a modern kor spirituális ébredését egyértelműen összekapcsolja a sátáni térnyeréssel: "... Az egyházatyák első 5 századának és a 20. sz. végének közös megfigyelése, hogy az ~ egyik legkedveltebb ter-e az okkultizmus és a mágia, mely a 21. sz-ra a New Age mozgalom alapelemévé vált." És hát ne felejtsük, az ördögimádás tipikus (bár nem kizárólagos) vádja volt a történelmi eretnek,- és boszorkánypereknek.

Az alábbiakban - a lusta blogger fegyverével élve - idézem, mit ír az Istenek ébredése a  per definitionem sátánizmus és a neopaganizmus viszonyáról:

"Kétségtelenül a sátánizmus tekinthető a köztudatban jelenlévő ezoterikus-okkult irányzatok legszélsőségesebb képviselőjének. Az írott és az elektronikus média gondoskodott - a jelenséget némiképp felnagyítva és eltorzítva - arról, hogy az elmúlt évtizedekben mindenki tudomást szerezzen egyes sátánista csoportok tevékenységéről és annak társadalomra veszélyes voltáról. A sátánizmus, mint téma, kiapadhatatlan forrásként szolgált (és szolgál) a filmes forgatókönyvírók, képregényrajzolók és más populáris művészeti ágak képviselői számára, de a jelenség a vallástörténet szempontjából, valamint témánk, a neopogányság kapcsán sem elhanyagolható. Többek számára - főleg a már említett keresztény irányól - a sátánizmus és a pogányság analóg fogalmak, és az újpogány irányzatok csaknem mindegyikét érte már a sátánimádat vádja. A megszólított csoportok minden esetben visszautasították ezt, és valóban, a neopogányság és a sátánizmus ideológiájának az összevetése nyilvánvalóvá teszi a különbségeket.
A Sátán, a gonoszság princípiumaként és a "jó" Isten ellenlábasaként való elgondolása feltételezhetően a perzsa zoroaszterianizmus közvetítésével került a nagy monoteista vallásokba. A sátánizmus, egyfajta feje tetejére állított kereszténységként, ezt a negatív sötét erőt imádja. A "jó" és "rossz" ilyen dialektikus felfogása viszont teljesen idegen az újpogány vallások többségétől, nem hisznek az eredendő gonoszban, és magát a Sátánt, mint a judeo-keresztény mitológia alakját, vallási képzeteik körében nem tudják elhelyezni. Újpogány szerzők szerint, az egyes pogány kultuszokban jelenlevő Szarvakat Viselő Istenséget a középkor során azonosították a Sátán figurájával és az archaikus természetvallás követőit, mint sátánimádókat kezdték el üldözni. Ezekre az évszázados tévhitekre, valamint az általános tájékozatlanságra vezethetők vissza a korunkban megfogalmazódott vádak, miszerint az újpogányok sátánimádók volnának [4]. Továbbá összevetve a két irányzat alapvető etikai elveit, szintén eklatáns különbségek fedhetők fel. Az újpogányság kihangsúlyozottan toleráns, a közösség fontosságát hangsúlyozó, a segítségnyújtás, a nem ártás elvét alapvető erkölcsi princípiumként kezelő magatartás áll szemben a sátánizmus szélsőségesen individualista, én-központú, hedonista és antiszociális elveivel.

Anton LaVey. Forrás

Maga a sátánizmus nem rendelkezik a neopogánysághoz mérhető tömegbázissal. Napjaink minden valószínűség szerint legismertebb sátánista irányzata, az 1966-ban Anton Szandor LaVey által alapított Church of Satan. LaVey a huszadik századi okkultizmus egyik legszínesebb alakja volt, akinek közismert műveiben megfogalmazott nézetei sokakra hatást gyakoroltak. Filozófiája egyesít bizonyos, az anarchizmust és a hedonizmust egyaránt idéző elemeket, és középpontjában a lázadás áll, ami elsősorban a keresztény egyház tekintélye ellen irányul. Dicsőíti a természetes emberi ösztönök felszabadítását, és a Sátán is a buja vitalitás, a hús és az "itt és most lét" vallásának isteneként jelenik meg nála. Az általa alapított "Sátán Egyházának" rituáléi, a keresztény rítusok teátrális paródiáit idézik, melyekben fontos szerepet kap a meztelenség, de a hiedelmekkel ellentétben, emberáldozatok nem kerülnek bemutatásra. Mivel a hetvenes évekre LaVey és a Church of Satan inkább képezte részét az amerikai show business-nek, mint a vallási életnek, ezért néhányak kiváltak az egyházból, és Michael Aquino vezetésével megalapították 1975-ben Temple of Set néven saját sátánista irányzatukat. A T.o.S. nagyobb hangsúlyt helyez a mágikus gyakorlatokra, és kevésbé keresi a publicitást. Alapvetően titokzatosság lengi körül, Aquino írásai pl. csak beavatott tagok számára hozzáférhetők.
Konklúzióként megfogalmazható, hogy a modern sátánizmus csupán egy színes terméke a nyugati ezoterikus piacnak, és habár a mágikus gyakorlata, egyes rítusai rokoníthatók a pogány irányzatokéval, ez nagyrészt a sátánizmust jellemző eklekticizmusnak tulajdonítható [5]. Az eredetükre irányuló kérdés kapcsán részükről sem történik utalás a pogányságra, és a neopogány csoportok is határozottan elzárkóznak tőlük."

Ismétlem azonban: ez a szépen csengő okfejtés sem fog meggyőzni egy fundamentalistát. Keresztény szemmel nézve a modern idők spirituális dzsungele, a gombamód szaporodó új vallások sokszínű kavalkádja karöltve a szekularizációval, a (konzervatív rémképek tanúsága szerint) mindent relativizáló liberalizmussal és a történelmi egyházak tekintélyének hanyatlásával [6] az alvilági ellenerők munkálkodásának gyümölcse. Az egyszeri ember, aki - akár a legtisztább szándékoktól vezéreltetve is - elfordul a kereszténységtől egy másik spirituális ösvény kedvéért, ördögi illúzió rabja lett, vagy legalábbis: az ördög mesterkedéseinek esett áldozatul, mikor a világi hívságok bűvöletében hagyta meglazulni  az őt az Anyaszentegyházhoz és a hívők közösségéhez fűző szálakat, majd a lelkében keletkezett hiányt az élő hit helyett talmi pótszerekkel, placebóval próbálja betölteni.

Az újpogányság - azon felül, hogy vallási alternatívát képvisel - meglehetősen sok vonásával borzolja a hagyománytisztelő kedélyeket. Ilyen a nemek egyenrangúsága, sőt: a női nemnek a férfi fölé emelése, az Anyaistennő-tisztelet, a termékenységközpontúság (és minden finomság, ami ezzel jár), a szexualitás megszentelése és nyílt élvezete - amelyre az egyik oldal szakrális aktusként, egészséges életigenlésként, a másik bűnös promiszkuitásként tekint -; az életöröm, amely a létezés szépségeinek áhítatos tiszteletével a tartalmatlan anyagi élvezetek, üres földi gyönyörök hajszolásának vádját vonja a fejére; a természet szakralizációja, amelyet bálványimádásnak titulál a túlbuzgó keresztény; a lélekvándorlás tana vagy az erkölcsi kódex rugalmassága, amelyben sok újpogány épp a fokozott felelősséget, s velük szemben sok keresztény a felelősségtől való megszabadulás vágyát látja; a toleráns szemléletmód, amely elfogadja, sőt élteti a sokszínűséget - avagy a deviancia melegágyává avatja e hitközösségeket; a szinkretizmus, amely szükségszerű velejárója egy fragmentumaira zúzott hagyomány mozaikszemcséiből építkező új vallásnak, ám amely a - szintén sok idegen elemet magába olvasztó - kereszténység szemében a hiteltelenség bizonyítéka; és így tovább. Mindezek eleve kivívják egyes Krisztus-követők ellenszenvét, akik szükségszerűen a Sátánt okolják az e "tévtanokban", vallásgyakorlatokban (is) megtestesülő erkölcsi végromlásért.
Számos megengedőbb gondolkodású keresztény véli úgy, hogy a pogány vallásokban az ember egyetemes istenkeresése, a mindenekfelett álló Úr utáni vágy, a világegyetem isteni eredetének felismerése tükröződik, s mint a homo religiosus csecsemőléptei Teremtője felé, értékeket is rejtenek. Ám ez az álláspont sem kérdőjelezi meg a kereszténység - vagy épp a katolicizmus! - tanításainak abszolút érvényét: onnantól fogva, hogy Isten a zsidóságnak személyesen nyilatkoztatta ki magát, ismertté vált az egyedüli igazság, a korábbi vallások pedig elvesztették létjogosultságukat.  Hogy viharvert töredékeik újra felszínre bukkannak a 20. - 21. század háborgó változásai közepette, a kereszténység bástyáit ostromló ellenerőknek kedvez.
No, mielőtt rosszra gondolnátok, a fentieket nem azért írtam, mert egyetértek velük, hanem hogy megpróbáljam a kérdéskört a másik oldal szemszögéből láttatni. Merthogy a puszta tények megítélése értelmezési kerettől függ, és a párbeszédhez szükség van a másik fél paradigmájának ismeretére, megértésére. Ami az újpogányság keresztény verdiktjét illeti: örüljünk, ha immár nem tartanak bennünket (a LaVey-i értelemben vett) sátánistának: örüljünk, ha nem hívnak a fejünkre ördögűzőt, pszichiátert, rendőrt; örüljünk, ha a szeretteink, barátaink elfogadnak úgy, ahogy vagyunk; de - sajnos - számítanunk kell konfliktusokra, számunkra alaptalannak, a másik fél szemében megdönthetetlennek tetsző vádakra, hitvédő buzgalommal átitatott ellenvéleményekre. S akár még arra is, hogy ördögimádónak bélyegeznek...

Jegyzetek és források:

1 - Szilágyi Tamás - Szilárdi Réka 2007: Istenek ébredése. Az újpogányság vallástudományi vizsgálata. Religion in Society 1. JatePress, Szeged.
2 - Például a Sátáni Testvériség Egyház, Ordo Templi Satani, Nephtys Temploma, a Sátáni Felszabadítás Egyháza stb. (lásd Molnár Attila Károly: Sátánizmus in Lugosi Ágnes - Lugosi Győző [szerk] 1998 : Szekták - Új vallási jelenségek. Pannonica Kiadó, Budapest.)
3 - A zárójelbe tett kitétel nem a Katolikus Lexikon szócikkéből, hanem a fentebb idézett írásból származik. Molnár Attila a LaVey-féle sátánizmust az önmegvalósításra, földi örömökre, személyes sikerekre törő, énközpontú életmód "user's manual"-jaként jellemzi, amelyben a Sátán nem perszonifikált természetfölötti hatalom többé, hanem az emberben rejlő ösztönlény, az önzés, az élvhajhászat, a törtető ego megtestesítője. Ezzel szemben a (z elsősorban) fiatalkorúak körében megfigyelhető úgymond "hagyományos sátánizmus" az Alvilág fejedelmében létező entitást, istenséget tisztel, rítusokkal hódol neki, rövidéletű közösségekbe tömörülve dicsőíti (és alkalomadtán erőszakcselekményekkel igyekszik megörvendeztetni). Molnár párhuzamot von a tinédzserkori ördögimádat és a korosztály által bálványozott rockbandák sátánista ikonológiája között (példaként a Slayer-t, Ozzy Osbourne-t és a Judas Priest-et említi). Mint írja, ..." Ez a fajta sátánista ifjúsági kultúra a '70-es évek óta tapasztalható lázadási forma, és a sátánista jelképeket elsősorban a szülők nemzedékének meghökkentésére szánják, nem pedig valóságos életstílusuk szimbólumaként." A Katolikus Lexikon "sátánizmus" címszava és Molnár esszéje közt mindenesetre feltűnő a hasonlóság, talán közös forrásból vagy épp egymásból táplálkoznak, ezért éreztem helyénvalónak a betoldást.
4 - Ahogy a lábjegyzetből kiderül, a szerzők maguk nem firtatják e kijelentés igazságtartalmát, történelmi hitelességét, pusztán a sátánizmustól élesen elhatárolódó újpogány önmeghatározás illusztrálásaként közlik.
5 - S talán annak is, hogy a modern újpogány eszmeiség - csakúgy, mint a sátánizmus - tagadhatatlanul megörökölte a 18. - 19. - 20. századi okkultizmus eszköztárát.
6 - Amelyet, amennyire én látom, javarészben maguknak: erőszakos hegemóniatörekvéseiknek, túlbürokratizált, ingatag elemekkel teletűzdelt elefántcsonttorony-hierarchiájuknak, megcsontosodott és élettelenné merevedett dogmáiknak, az általuk hirdetett eszmeiséget - az önfeláldozó krisztusi szeretetet, a szerénység, szegénység, alázat, béketűrés, elfogadás etikáját - gyalázatosan megcsúfoló múltjuknak, hiteltelen, hatalmukkal visszaélő képviselőiknek köszönhetnek. 

újpogányság és new age

Forrás

Az újpogányság és a New Age közti határ meghúzása sokszor problémás - különösen a külső szemlélőnek, aki hajlamos egy kalap alá venni a modern Nyugat - csúnya szóval élve - spirituális piacán megjelenő alternatív vallási-világnézeti mozgalmakat. A nem-keresztény vallási motívumokat okkult tanokkal és gyakorlattal, sokszor természet-centrikus szemléletmóddal elegyítő New Ageről valóban könnyen elhihető, hogy szülőanyja az újpogányságnak; a kettő közti különbségek még a gyakorlókban sem feltétlenül körvonalazódnak tudatosan. 

Szilágyi Tamás és Szilárdi Réka korábban ajánlott kötete e tekintetben kiváló eligazítást nyújt; a következőkben az ő nyomdokaikon haladva szeretnék rávilágítani egy-két fontos elhajlási pontra.

Elöljáróban: a New Age-ről nem lehet egységes vallásként, sőt, kifejezett vallási mozgalomként beszélni. A magyar Wikipédia-oldal találóan definiálja jellegeztességeit: "... A New Age a keleti vallások, pogányság és spiritualizmus által befolyásolt egyéni és személyes hitek széles sávjának gyűjtőneve, mely egy új, fejlődő vallás jegyeit mutatja ugyan, de napjainkban lelki keresők, tanítók, gyógyítók és más résztvevők laza hálózatának tekinthető". Azaz egyfajta spirituális szubkultúra, amely számos vallás, mitológia, misztérium elemeiből építkezve formálódik alternatív lelkiséggé. Egyöntetűen megfogalmazott doktrínái, dogmái nincsenek, helyette ezoterikus nézetek és gyakorlatok széles "termékkínálatát" tárja a kereső elé, aki úgyszólván kedvére válogathat közöttük. A New Age berkein belül tömérdek új vallási mozgalom, szekta, jógi, guru, lelki vezető gyűjtögeti híveit, tehát a közösségi hitgyakorlat sem idegen tőle, mégis, elsősorban az egyén individualista vallásosságának megformálásához szolgáltat építőkockákat. Számos megnyilvánulási formája hitéleti vonatkozásoktól függetlenül a mindennapokba is begyűrűzik: gondoljunk csak a füstölőégetésre, a jógára, az alternatív gyógymódokra.

Az újpogánysággal rengeteg rokon vonást ápol. "Mindkét mozgalom nagy jelentőséget tulajdonít a természetnek, a Földnek, igyekeznek harmóniában élni a természeti környezettel, tisztelik a létezők sokféleségét, és környezettudatos életmódot folytatnak, holisztikus világszemlélet jellemzi őket. Az ezoterikus tanításaikban is sok párhuzamot felfedezhetünk, és ezek a külső szemlélő számára egy közös eredetre, esetleg azonosságra utalnak, amit erősít az is, hogy számos vallási közösség egyértelmű besorolása igen nehéz, mivel eredetük, tanításaik és/vagy praxisuk alapján mind a két mozgalomhoz tartozhatnak. Továbbá vitán felül közös elem az, hogy a neopogányság és a New Age is egyfajta ellenkultúraként jelenik meg, szemben a tudomány uralta nyugati társadalom racionalitásával (s persze a keresztény kultúrkörrel - betoldás tőlem:h.e.)." (Szilágyi - Szilárdi, 2007. A továbbiakban minden idézet innen származik).

Forrás

A New Age és az újpogányság is a '60-as években bukkant fel a tömegek szintjén (noha az első nemzeti jellegű pogány vallási csoportok már az 1920-as, '30-as években megjelentek). Mindkettőnek előfutárát képezik a romantika korszakának filozófiai áramlatai és 19.-20. század fordulójának okkult-metafizikai mozgolódásai: a spiritizmus, teozófia etc. Ráadásul mindkettőről nehéz általánosságban beszélni, hiszen szerteágazó és sokszínű jelenségcsokrot lefedő esernyőfogalmakkal van dolgunk. Mégis, a Szilágyi-Szilárdi páros a többséget tekintve releváns jellemvonások alapján néhány lényeges különbséget fogalmaz meg. Mint mindig, kivétel itt is adódik, tehát az alábbi oppozíciók nem érvényesek valamennyi, magát a New Age-hez vagy az újpogánysághoz soroló spirituális irányzatra.

1. ISTEN

Míg a New Age eszmerendszerén belül a Teremtő sokszor csak elvont fogalom, kozmikus energia, személytelen, mindent átható erő, az újpogányság konkrét, perszonifikált istenségeket ismer. Számos vallás panteonját tiszteli, noha egyes ágazataiban az Isten/Istennő párosának vagy a Nagy Anyának (esetleg a Teremtőnek) kiemelt kultusza van.

2. TÚLVILÁG ÉS REINKARNÁCIÓ

A New Age a lélekvándorlást hajlamos a keleti minták alapján fejlődési folyamatként értelmezni, amelynek célja a megtisztulás, megvilágosodás, átlépés valamiféle magasabb létállapotba. A túlvilágról kevés a kiforrott elképzelés: "Szó esik magasabb valóságról, a szférák hierarchikus rendjéről, benépesítve felsőbb szellemi létezőkkel, akik képesek kapcsolatba lépni az emberrel," de mindez kevésbé kézzelfogható. Az újpogány mozgalmak többségében szintén megjelenik a reinkarnáció tana, de "az evolúciós felfogás hiányzik, csupán egy másik testben való újjászületést jelent, és célja nem valamiféle spirituális értelemben vett megszabadulás elérése... A túlvilágkép igen fejlett, egy másik valóságként fogják fel, ami a mi világunkkal párhuzamosan létezik."

3. KINYILATKOZTATÁS

Míg a New Age-ben hangsúlyos szerepet kapnak a felsőbb létezőktől (például angyaloktól) különféle csatornákon keresztül kapott misztikus kinyilatkoztatások, a pogányság inkább az elődök hagyatékára és a személyes tapasztalásra hagyatkozik. 

4. A MEGSZABADULÁS

A New Age-ben az újjászületések láncolatán keresztül zajló öntökéletesítés, megtisztulás és végül a kozmikus erőként létező Istennel való összeolvadás ösztönző célként fogalmazódik meg, míg a pogányság az "itt-és-most" vallása: a túlvilági felmagasztosulás gondolata helyett az életigenlés, életöröm, a létezés szépségeinek megragadása és mind teljesebb megtapasztalása dominál. Itt szeretném hozzátenni, hogy ez a szemlélet nem jelent önpusztító hedonizmust, ahogy a másvilági sors iránti teljes közömbösséget sem: a kisázsiai vallásokra jellemző messiásvárás, illetve a távol-keleti hitrendszerek lelki fejlődés-eszménye azonban legfeljebb nyomokban fedezhető fel. Talán kijelenthetem, hogy a pogányok többsége a földi létezést nem a mennyei örömöket megelőző, kínlódással teli köztes létnek, tökéletlen vagy egyenesen tisztátalan állapotnak tartja, hanem csodákban gazdag ajándéknak. 

5. A TÖRTÉNELEM

Míg a New Age az új világkorszak eljövetelét hirdeti, amelyben a Vízöntő beköszönte mint forradalmi megújulást hozó szellemtörténeti fordulat kulcsszerepet játszik, a pogányságban ez az érzet kevésbé kifejezett. A legtöbb pogány csoport meglehetősen hagyománytisztelő, a múltba tekintve elődei vélt vagy valós örökségét igyekszik restaurálni, a modern korhoz adoptálva helyreállítani. Még a wiccához hasonlóan eklektikus, követőiknek tág mozgásteret hagyó vallási áramlatok is az ősiséget, a letűnt korok tudásanyagát helyezik reflektorfénybe: a világmegváltó új idő helyett az elődökkel való kontinuitás, kulturális folytonosság vágya jellemzi a történelemhez való viszonyukat. 

6. ÜNNEPSÉGEK ÉS SZERTARTÁSOK

A New Age központi ünnepkörrel nem rendelkezik, noha az egyes csoportoknak minden bizonnyal megvannak a maguk ünnepei. Papság helyett a közösség élén álló tanítók, mesterek vezetik a szertartásokat, amelyek kevésbé zártak, mint számos újpogány mozgalom esetében. Utóbbiaknál (természetesen nem mindenütt) kiemelt rituális szerepkör jut a papoknak/papnőknek. A szerzők szerint jellemző különbség az is, hogy a New Age nagyobb szabadságot enged az egyénnek, aki sokszor teljesen individuális módon gyakorolja - saját maga által megválasztott - vallását, míg a pogányság bizonyos ágazataiban körök, kovenek, csoportok keretein belül és/vagy megszabott formaságok szerint történik mindez.

7. EREDET

Noha a New Age számos nem-keresztény hagyományból építkezik (s persze bőven merít a keresztény misztikából is), nem célja azok autentikus újjáélesztése: inkább a szinkretizmusra, vagyis a különféle tradíciók összeolvasztására törekszik, a múlt tudását a jelen igényeire szabott öntőformákba töltve. Az újpogányságtól sem áll távol a hasonló gyakorlat, mégis: az egy-egy nép, kultúra vallási örökségét ápolni kívánó irányzatok részéről kifejezett igényként jelentkezik az autenticitás, a hagyománykövetés, az archaikus gyökerekhez való visszanyúlás, a hajdani hitvilág lehető legteljesebb rekonstruálása.

Az Istenek ébredése interpretációjában tehát a fenti szempontok mentén húzható meg a New Age és az újpogányság közti - igen képlékeny - vízválasztó. Természetesen lehet vitatni a szerzők gondolatait: a kiindulási alap eleve ingoványos terület. Én mindenesetre amolyan irányjelzőként hasznosnak találtam ezt az összevetést - remélem, más is :)

egy pogány blog

Örömmel ajánlom a figyelmetekbe a

- ot :).

istenek ébredése

Töredelmesen bevallom, rám bizony a meglepetés erejével hatott a tény, hogy a vallástudomány felfedezte magának a természethívő szubkultúrát, méghozzá nem tegnap, hanem vagy két évtizede. Pedig logikus, hogy a posztmodern éra spirituális robbanása rengeteg munkát ad a vallástörténészek, vallásfenomenológusok, vallásantropológusok, eszmehistorikusok és néprajzkutatók számára. No, hát ma beható ismeretséget kötöttem a vonatkozó szakirodalom egy szösszenetével, Szilágyi Tamás és Szilárdi Réka "Istenek ébredése - Az újpogányság vallástudományi vizsgálata" c. tanulmányával (Religion in Society 1, JatePress, Szegedi Egyetemi Kiadó, Szeged 2007). A mindössze 100 oldalas írás egy, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszéke által koordinált, 1996 óta folyó kutatás terméke, amelyben a szerzők elsősorban a hazai újpogány csoportok társadalmi - politikai beágyazottságát és az újpogányság egyéb megnyilvánulási formáival ápolt viszonyát vizsgálták. A kutatás fókuszában e közösségek identitásképző funkciója, a posztmodern identitásválság megválaszolására alkalmazott stratégiái állnak, amelyek a közép-kelet európai térségben (hála a nemzeti önérzetet kényszerű internacionalizmusra cserélő kommunizmus utórengéseinek) jellemzően etnikai felhangúak, azaz a nemzettudat erősítésével, a nemzet eszményének felmagasztalásával és a nemzeti kultúra (bizonyos elemeinek) ősi, romlatlan, "csak-a-miénk" hagyománykinccsé deklarálásával operálnak. 

A kötet első fele az újpogányságot átfogóan tárgyalja, a megnevezés problematikusságától a definiálási kísérletek erdején és az általános jellemzők körülhatárolásán át a főbb irányzatokig (Wicca, Ásatrú, Druidizmus, baltikumi és szláv országok 'nemzeti' pogánysága). Külön erénye a New Age és a sátánizmus tárgyilagos összevetése a velük (főleg keresztény hitvitázók által) sokszor egy nevezőre hozott neopogánysággal, határozottan rámutatva a különbségekre. A tanulmány második részében a magyarországi helyzet kerül terítékre, elsősorban is a sajátosan nemzeti jelleget öltő (jelentősnek mondható) pogány csoportosulások tálalásával. Itt kell figyelmeztetnem azt, aki gyengéd érzelmeket táplál Badiny Jós Ferenc, Papp Gábor, Szántai Lajos, Grandpierre Attila, Bobula Ida és társaik munkássága iránt: a Szilágyi - Szilárdi kettős interpretációjában nehéz komolyan venni a tiszta hagyomány, kinyilatkoztatott bölcsesség, nemzeti küldetéstudat szentháromságának aurájába öltöztetett, ugyanakkor a kereszténységet a táltoshittel, a hinduizmust az ufókkal vegyítő tanításokat (tisztelet a kivételnek). 

A szerzők a fellelt csoportok, valamint két hozzájuk kötődő sajtóorgánum vizsgálata után a nemzeti jellegű, vagyis (vélt vagy valós) magyar (ős)vallási hagyományokra épülő újpogány közösségek vezérmotívumát a magyarságtudatban határozzák meg, amely ennélfogva már-már etnikai szervezőerőként jelentkezik, az etnikai csoportokhoz hasonló erős önazonosságtudatot és a (jelen esetben azonos nemzetiségű) többségtől való különbözőség, elkülönülés érzését indukálva. Mindezt nálam kicsit hosszabban, táblázatokkal tarkítva fejtik ki, a részletekért tehát irány a könyvtár. 

Egy szó mint száz: az Istenek ébredése nekem kimondottan tetszett. Szembeszökő hiányosságának tartom ugyanakkor a tradícionális boszorkányság, valamint a neosamanizmus jelenségének kifelejtését az újpogányság meghatározó áramlatai közül, a hazai színtér szereplői gárdájából pedig kimaradt a szintén magyar specifikumnak mondható Pannon-Wicca és Yotengrit, noha szépen illenek a profilba. Meg persze valószínűleg még egy rakás egyéb közösség, akikről nekem sincs tudomásom. 

Olvassátok és élvezzétek (vagy szidjátok) - ahogy jólesik :-).

Áldás!

Utóirat: akinek felkeltette az érdeklődését a könyv, itt elérhető Szilárdi Réka hasonló témát boncolgató 2013-as doktori értekezésének összefoglalója, de a szerző egyéb írásai is megtalálhatók online.