olvasmánylista

Ismét kitört a szakdoga-őrület, amelynek hozadékaként lelkiismeretes alapossággal belegubancolódtam az újabb keletű pogány mozgalmakkal kapcsolatos szakkönyvek meglepően szerteburjánzó szövevényébe. Az alábbiakban néhány angol nyelvű, általános referenciamunkát szeretnék a blog esetleges olvasóinak figyelmébe ajánlani, amelyek átfogóan tárgyalják a nyugati kultúrában elterjedt neopogány mozgalmakat, közösségeket, elgondolásokat és vallásos attitűdöket. Némelyik könnyen emészthető, mások kicsit szőrszálhasogatóbbak; van, ami ugyan széles merítéssel, de csak karcolgatja a felszínt, van, amelyik egy szűkebb jelenséget vizsgál a gyökerekig leásva. Közös vonásuk, hogy a szerző(-k, közreműködők jelentős hányada) maga is valamilyen modern természethívő, politeista irányzat követője, így a bennfentes szemével és lelkületével (olykor a szakmai elfogulatlanság és az apologetikus intenciók határmezsgyéjén bóklászva)  tárja fel e hitrendszereket. Jó szórakozást az érdeklődőknek!
(A félreértések elkerülése végett: a linkek az Amazon-ra mutatnak, ahol részletesebb infók olvashatók az egyes kötetekről.)

Adler, Margot 2006: Drawing Down the Moon. Druids, Goddess-Worshippers, and Other Pagans in America Today. Penguin, New York.

Clifton, Chas 2006: Her Hidden Children: The Rise of Wiccaand Paganism in America. Rowman & Littlefield

Harvey, Graham 2005: Animism: Respecting the Living World. Hurst & Co, London.

Harvey, G – Hardman, C (eds.) 1996: Paganism Today: Ancient Earth Traditions for the 21st. Century. Thornston, London.

Harvey, Graham 2000: Contemporary Paganism. Listening People, Speaking Earth. New York University Press, New York. 

Harvey,G – Clifton, Ch (eds.) 2004: The Paganism Reader. Routledge, London.

Harvey, G – Blain, J – Ezzy, D (eds.) 2004: Researching Paganism. Altamira, New York.  

Hutton, Ronald 1999: The Triumph of the Moon: A History of Modern Pagan Witchcraft. Oxford University Press, Oxford. (Hutton kicsit kilóg a sorból, mert ugyan pogány családban nevelkedett, felnőttkori hitéletéről keveset tudni: a Triumph of the Moon viszont megkerülhetetlen, zseniális alapmű. A szerző további írásait is szívből ajánlom!)

Magliocco, Sabina 2004: Witching Culture: Folklore and Neo-Paganism in America. University of Pennsylvania Press.

Pearson, Joanne - Roberts, Richard H. - Samuel, Geoffrey 1998: Nature Religion Today: Paganism in the Modern World. Edinburgh University Press, Edinburgh.

Pizza, Murphy - Lewis, James R. 2009: Handbook of Contemporary Paganism.(Brill Handbooks on Contemporary Religions, Vol. 2). Brill Academic Publisher

Strmiska, Michael 2005 (ed.): Modern Paganism in World Cultures: Comparative Perspectives. ABC-Clio, Santa Barbara.

York, Michael 2003: Pagan theology. Paganism as a World Religion. New York University Press, New York

könyvespolc: mágia

Az alábbiakban a mágiával kapcsolatos, magyar nyelven megjelent tudományos (igényű) vagy ismeretterjesztő (tehát nem ezoterikus vagy vallási) irodalomból szemezgetek. Mindenféle elhatározásom ellenére csak bekerült a listába olyan könyv is, amellyel még nem volt szerencsém mélyebb ismeretséget kötni, egyszóval olvasás csak saját felelősségre :).

1. Fónagy Iván (1943) 1989: A mágia és a titkos tudományok története. (Bibliotheca) Tinódi Könyvkiadó, Budapest (reprint). A4, 480 oldal.

Fónagy Iván (1920-2005) nyelvész doktor, az MTA egykori levelező tagja elsősorban a nyelvtudományban szerzett érdemeket, tucatnyi szakmai írás mellett azonban a 20. század derekán papírra vetette az Óvilág mágikus ismereteinek történelmi távlatokba visszanyúló összegzését. Számos témakörre kitér a mezmerizmustól az alkímiáig, a kabbalától a nekromantiáig, a theurgiától az asztrológiáig és így tovább. Szemet szúr a hasonmás kiadás fedlapjának baljós fekete-vörös színkombinációja, amely igyekszik az okkultizmus szenzációhajhász köntösébe öltöztetni a művet, noha az nem a gyakorló misztikus belső, hanem az érdeklődő tudós távolságtartással elegy külső szemszögéből íródott. Mindenesetre ha felkerül a polcomra Makra Sándor és Szendrey Ákos hasonszőrű (oppardon, hasonkötésű) könyvei közé, semmi esély rá, hogy elhitessem bárkivel is: továbbra sem hódolok aberrált mágikus praktikáknak :). Mentségére szóljon, a papírborítótól megfosztva mérföldekkel szalonképesebb külsőt nyer, alatta ugyanis családbarát, drapp műbőrkötés rejlik.

2. Láng Benedek (2007): Mágia a középkorban. Typotex, Budapest. A5, 164 oldal

Láng Benedek dr. a BME Filozófiai és Tudománytörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, történész és középkor-kutató, akinek szakmai munkásságában kiemelkedő helyet foglal el a mágiatörténet vizsgálata (érdemes átfutni a linkelt weboldalon szereplő publikációs listát). A Mágia a középkorban érdekfeszítő, olvasmányos, szakszerű, tömör összefoglalását nyújtja a középkor mágikus eljárásainak és elméleteinek, a mágia és tudomány örökké változó határmezsgyéje problematikájának, s a kutatás főbb forrásainak - egyetlen hibája, hogy túl rövid. Értékelés: 10/9

3.  Makra Sándor (1988): A mágia. Magvető, Budapest. A5, 350 oldal
Újabb szerencsétlen színvilágú kötés. Nézzük el neki. Makra Sándor (1915 - ?) néprajzkutató, református lelkész a mágia gyökereit: az animisztikus, totemisztikus hiedelmeket és azok máig továbbélő maradványait vizsgálja. Könyve figyelemfelkeltő és szórakoztató, kifejezetten fantáziadús, ugyanakkor nem számít a néprajztudomány korszakos produktumának. Hogy miért érdemes mégis belefogni (a fenti pozitívumokon túl)? Mert - az időnkénti túlzások és tévedések mellett - hasznos ismeretmorzsákkal szolgál, új kérdéseket vet fel, s talán meg is ihlet egy kicsit. Készpénznek venni nem érdemes, mértékkel fogyasztandó szellemi csemegének annál inkább. Épp a múlt héten vásároltam meg egy pécsi antikváriumban, alig várom, hogy újra végigrágjam: utána talán kiegészítem a kommentárt. Egyelőre értékelés 10/6

4. Mauss, Marcel (2000): A mágia általános elméletének vázlata. In uő. : Szociológia és antropológia. Osiris, Budapest. A5, a szóban forgó szösszenet nagyjából 180 oldal.

Mauss, a neves francia társadalomtudós tanulmányára már többször hivatkoztam. Aprólékos, összetett, szőrszálhasogatóan alapos szakmunka, amelynek következtetéseit részben cáfolta az utókor, ennek ellenére a mágia iránt (tudományos igénnyel) érdeklődők számára megkerülhetetlen alapmű. Általános érvényű, esszenciális ismereteket tartalmaz, ha nem is lehetne kivétel nélkül valamennyi állítását aranyba önteni: mindenesetre aki belevág, készüljön föl, hogy időigényes feladatra vállalkozott. Nehezen emészthető szöveg, bonyolult gondolatmenet, harci kiképzés a szürkeállománynak - de megéri. Értékelés: 10/8

5. Róheim Géza (2010): A varázserő fogalmának eredete. Hermit, Budapest. A4, 280 oldal

Meglepődve tudatosult bennem, hogy az alapvetően ezoterikus irodalomra szakosodott Hermit jelentette meg Róheim Géza 1914-es tanulmányának reprintjét (a kiadó abszolút érdeme egyébként a középkori és reneszánsz mágikus szövegtestek - mint a felkapott Claviculae Salamonis - publikálása). Róheim (1891-1953) az etnológia pszichoanalitikai irányzatának világviszonylatban kiemelkedő, mindmáig magasan jegyzett képviselője (noha maga a diszciplína Freud kultuszának lecsengésével, hogy úgy mondjam, divatjamúlttá vált). A varázserő fogalmának eredete - legalábbis szerintem - kiváló írás, amely a mindent átható, arctalan - személytelen őserő, a sok néven ismert mana kultúrtörténetét és ennek kapcsán az animizmus, totemizmus, samanizmus megannyi jelenségét tárgyalja. Szakszerű, alapos, közérthető - értékelés: 10/8.

6. Seligmann, Kurt (1987): Mágia és okkultizmus az európai gondolkodásban. Gondolat Kiadó, Budapest. A4, 336 oldal

Seligmann (1900-1962) személyében nem etnográfus, hanem szürrealista festő gazdagítja a szerzők sorát, aki a szaktudós tárgyilagossága helyett művészi szemmel ismerteti az európai gondolkodás elmúlt évezredeinek meghatározó mágikus eszméit. Ezzel együtt hatalmas ismeretanyag, szerteágazó műveltség, gondos forráskezelés, a tárgyilagosság és szakszerűség igénye tükröződik a könyvön, amely az ókori Mezopotámiától a romantikáig foglalja egybe népek, történelmi érák és kultúrák varázspraktikáit, hiedelmeit, rítusait. A kötet külön erőssége a találóan összeválogatott, többnyire korhű illusztrációk sokasága. Értékelés: 10/7

7-8. Szőnyi-György Endre (1998): Exaltatio és hatalom. Keresztény mágia és okkult szimbolizmus egy angol mágus műveiben (A4, 331 oldal) ill. Szőnyi-György Endre (szerk., 1995): Hermetika, mágia. Ezoterikus látásmód és művészi megismerés - Szöveggyűjtemény (A4, 590 oldal). JatePress, Szeged.

Szőnyi-György Endre (1952-) az irodalom,- és kultúratudományok doktora, a Szegedi Tudományegyetem és a Közép-Európai Egyetem (CEU) oktatója. Kutatásai közt dobogós helyet foglal el a reneszánsz miszticizmus, az újkori Európa okkult hagyományai, szimbolikája, ikonográfiája. Az Exaltatio és hatalom-ban John Dee munkásságán és eszmeiségén keresztül, illetve vele kapcsolatban ismerteti a hermetika legfontosabb vonásait, kulcsfiguráit, forrásműveit és ezek lecsapódását Dee műveiben, életútjában. A Hermetika, mágia varázsszövegek, misztikus és metafizikai elmélkedések gyűjteménye az ókortól egészen a 19.-20. század fordulójáig, Hénok könyvétől W.B. Yeats-ig. Mindkét kötet ígéretesnek tűnik, Szőnyi honlapján pedig további, hasonló témájú publikációi is hozzáférhetők (javarészt angolul). Jó olvasgatást!

könyvespolc: boszorkányság

(zanzásított könyvajánló, erősen fülszöveg-szagú ismertetőkkel - az elcsépelt sablonokért előre is elnézést kérek, remélve, hogy maguk a kötetek így is kellően érdekesnek tűnnek majd)

Cohn, Norman 1993: Európa démonai. Corvina, Budapest. (326 old.)

Norman Cohn (1915-2007) akadémikus történész, a Sussex-i Egyetem neves egykori professzora könyvében a boszorkányüldözés kialakulásának folyamatát tárja fel, megismertetve az olvasóval a sztereotip szabbat-vízió ókori gyökerű előfutárait, azokat a csoportokat és eszméket, amelyekre a boszokányokat megelőzve sújtott le a rituális kannibalizmus, a vérfertőző orgia és a sátánimádás vádja, s a kora-újkori boszorkányhisztéria társadalmi-történelmi táptalaját. Ahogy Cohn egyéb munkái, e könyv is árnyaltan tálalja a bűnbakteremtés örökérvényű mechanizmusát, s ezzel a mai kor számára is tanulságul szolgál.
POST SCRIPTUM: kötelező olvasmány. 10/10

Boyer, Paul - Nissenbaum, Stephen 2002: Boszorkányok Salemben - A boszorkányság társadalmi gyökerei. Osiris, Budapest. (286 old.)

A szerzőpár (mindketten történészek, egyetemi professzorok) a salemi eseményeket új megközelítéssel, társadalmi aspektusból vizsgálja, Salem Village és Salem Town mindinkább kiéleződő rivalizálásának, illetve a Salem Village-et megosztó belharcok tükrében. A fülszövegből idézek: "A konfliktusok leginkább két vezető család ellentétében kristályosodtak ki. A puskaporos hordóba egy új lelkész megjelenése vetett szikrát, aki a település pártharcát a jó és a rossz küzdelmeként állította be. 1692-ben párthívei ellenfeleiket boszorkánysággal vádoltak meg: a >>puritánok<< megkíséreltek leszámolni az individualistákkal." A könyv elnyerte az amerikai történelemírás egyik legrangosabb díját, az  American Historical Association "John H. Dunning" kitüntetését.

Eliade, Mircea 2005: Okkultizmus, boszorkányság és kulturális divatok. Osiris, Budapest. (159 old.)

A kötet a neves vallástörténész, Mircea Eliade (1907-1986) válogatott tanulmányait közli a címben jelzett fogalmak köré rendeződve. Az egyes írásokat a főbb fejezetek tömörítik tematikus csokorba: Kulturális divatok és vallástörténet; A világ, a város, a ház; A halál mitológiái: bevezetés; Az okkult és a modern világ; Megjegyzések az európai boszorkányságról; Lélek, fény és mag. A hangzatos címek alatt sokszínű ismeretanyag ötvöződik, a keleti misztériumoktól az itáliai benandanték balkáni párhuzamain át a művészet és mitológia kapcsolatáig. Eliade-t, remélem, nem kell bővebben bemutatnom: hazánkban talán legismertebb művei a háromkötetes "Vallási eszmék és hiedelmek története", valamint a "Samanizmus: az extázis ősi technikái".
POST SCRIPTUM: a kötetnek csak egyetlen hibája van: hogy túl rövid. 10/8

Henningsen, Gustav 1988: A boszorkányok ügyvédje. A baszk boszorkányság és a spanyol inkvizíció (1609-1614). Kossuth Könyvkiadó, Budapest. (353 old.)

Henningsen (1934- ) - a könyv megjelenésekor a koppenhágai Néprajzi Múzeum igazgatója - a spanyol inkvizíció 1609 és 1614 között lefolytatott gigászi boszorkányper-folyamának dokumentumait dolgozta fel. A baszkok ellen irányuló, mértéktelenné duzzadt büntetőhadjáratnak a józan szkepticizmus vetett gátat, amelynek szóvivője épp egy inkvizítor: Alonso de Salazar Frias volt. A fennmaradt iratokon keresztül a szerző felvázolja a boszorkányhisztéria szociológiai, lélektani és vallási hátterét, a bírósági eljárások ügymenetét és az eseményeket alakító személyes viszonyokat, kitérve a kérdés tudománytörténeti megközelítésének dilemmáira is. 

Sebald, Hans 2000: Boszorkányok hajdan és ma. Holnap Kiadó, Budapest. (281 old.)

Sebald (1929-2002) - szociológus doktor, az arizonai Állami Egyetem egykori professzora - kutakodásai helyszínéül a bajorországi "farnk Svájcot" választotta, ahová családi gyökerei vonzották. A hetvenes években megkezdett adatgyűjtés során az itt élő parasztok mágikus világképét és gyakorlatát igyekezett minél szerteágazóbban és mélyebben megismerni, hogy megörökítse az utókor számára e sokszínű hagyománykincs gyorsan fakuló árnyalatait. Mivel adatközlői egy részéhez rokoni szálak fűzték, mások generációk óta a család régi barátai, jó ismerősei voltak, otthonosan mozgott a körükben, s ennek köszönhetően mély betekintést nyert a mindennapjaikba, világlátásukba, gondolkodásmódjukba. A belső résztvevő értő szemével s szeretetteljes együttérzésével meséli el történeteiket, hogy aztán az itt élő boszorkányságot összevesse a történelem démonikus rémálmaival és a modern idők (némiképp pontatlanul tálalt) romantikus spirituális mozgalmaival (tessék felkészülni, a tudós szkepticizmusával kritizálja a boszorkányság legfrissebb - ahogy ő fogalmaz: üvegházi -  hajtásait). A boszorkányság szerepe, hagyományos és újdonsült funkciói mellett boszorkányság vallási és közösségi viszonyait is ecseteli.
POST SCRIPTUM: miután végigolvastam, némiképp megfakult a fentebb fényezett glória. Sebald rendszertelenül csapong múlt és jelen között, néprajzi gyűjtéseit szórványosan ismerteti, mintegy illusztrálandó egyéb gondolatait; a távolságtartó, objektív szakszerűség helyett vehemensen foglal állást a kereszténység és boszorkányság viszonyát illetően; bizonyos fogalmakat mintha képzavarral kezelne (gondolok itt az incubus és succubus téves értelmezésére); a fordítói - szerkesztői munka (ami, hogy csak pár példát soroljak, az afrikai azande törzsből az afrikai Azande országot, Bronislaw Malinowski-ból Borislav Malinowskit, kisze-babából pedig kece bábut csinált) pedig egyenesen csapnivaló. A szervezett egység és a logikai vezérfonal hiányzik, fejezetekbe gyűjtött rendezetlen elmélethalmazok követik egymást, itt-ott bosszantó pontatlanságokkal és következetlenségekkel. Persze ettől még olvasható és tartalmaz hasznos ismereteket: 10/6

Szendrey Ákos 1986: A magyar néphit boszorkánya. Magvető, Budapest. (401 old.)

Szendrey Ákos (1902-1965) a magyar néprajzszakma jeles képviselője, akit a néphit és népszokások, valamint a társadalmi berendezkedés kutatójaként tart számon a tudománytörténet. A tárgyalt kötetben arra tesz kísérletet, hogy a boszorkánysággal kapcsolatos hazai hiedelmeket összevetve a szomszédos népek (egyszóval szlávok), illetve a magyarsággal szoros kulturális kölcsönhatásban álló nemzetek (németség) hasonló anyagával kiemelje a sajátosan magyar vonásokat. A boszorkányhiedelmeket fejezetekre bontva, részletgazdagon tárgyalja, minden fejezet végén idézve a recens külföldi adatokat. Noha a célt, a tisztán hazai elgondolások felmutatását illetően nem jár mindig sikerrel (s ha mégis, az olykor kicsit izzadtságszagú), a könyvnek különös értéket ad a 19.-20. század magyarországi boszorkányképzetek rendszerbe foglalt és nemzetközi párhuzamokkal illusztrált, lehetőleg teljeskörű bemutatása. A szerző halála óta eltelt évtizedek ugyan újabb és újabb adatokkal gyarapították e témát, így A magyar néphit boszorkánya nem nevezhető hiánytalan adattárnak, mégis kiváló eligazítást, alapvető áttekintést ad. Értékelés: 10/7

napról és napfordulatról

" ... a Nap mitológiájának a fény csökkenése és növekedése (eltűnése és visszatérte) a tárgya. A szoláris mítoszok drámai összeütközése a világosság és a sötétség között zajlik ... A rítusok, áldozatok célja, hogy a fényt, a meleget győzelemre segítsék. Hírhedetten szélsőséges példájával ennek "a Nap népe", a mexikói aztékok szolgálnak. Hitük szerint a tűzpiros és forró emberi vér adott a Napnak erőt ahhoz, hogy a téli napforduló reggelén ki tudjon emelkedni a sötétség fagyos birodalmából, s ugyanezért táplálták emberi szívekkel a Nap tüzét jelképező áldozati lángot, amihez mitológiai magyarázatul Tenochtitlan főváros alapítási mondája szolgált. Eszerint: egy fügekaktuszra ereszkedő sas, Vicilpocstli törzsi napisten szent madara, mely a kaktusz gyümölcsét csipegette, jelölte ki a főváros, az azték birodalom szíve helyét. A szív alakú piros és vérszín levű kaktuszfüge a Nap madarának szájában világos beszéd:  a Nap táplálékul sok-sok szívet követelt...

 [...]

A nappalok és az éjszakák, a nyár és a tél örökös egymásutánjában éljük át a világosság és a sötétség harcát, vagyis nem egyszeri összecsapásukról, hanem ismétlődő hatalmi cseréjükről mesélnek a mítoszok. A szoláris mítoszok hőse, ha meg is hal, mindig föltámad... és a hősmesék eleje és vége, mint az idő saját farkába harapó kígyója, körbe zárul. A mítoszok, hőseposzok, mesék olykor "többmenetesek", a naptári ciklusok egymásutánját a szembenálló erők elpusztíthatatlanságával, ismétlődő feltámadásával vagy, - s ez alighanem a későbbi, humanizált forma - az egymásra következő hősgenerációk küzdelemsorozatával fejezik ki...

[...]

Attól kezdve azonban, hogy az ember naptárral rendelkezett, a Káosz esetleges visszatértét már nem fogta fel tragikusan (a naptár volt a Rend állandóságának garanciája). Sőt ... néhány napra minden évben helyet is adott a fölfordulásnak*, a naptár szerinti szökőnapokon, valamelyik napforduló táján. E kaotikus időszakot... mindmáig a bolondozásnak szenteljük...**

[...]

A meghaló és feltámadó fiúistenek, akiket a szinkretizmus napistenekké magasztosított, a legendák Krisztusának pogány előfutárai: Tammúz, Adonisz, Ozirisz, Dionüszosz az éves körforgásban tenyésző-enyésző növényzet megszemélyesítői voltak, mítoszaik az istenség haláláról és halál feletti győzelméről szólnak. Ezért szokták meghaló és feltámadó isteneknek nevezni őket. Mivel a növényzet és a Nap életciklusa szinkronban van, sőt az előbbi az utóbbitól függ, a flóra istenei és a napistenek előbb-utóbb összeolvadtak ... mégpedig úgy, hogy az előbbit az utóbbi megtestesülésének fogták fel... 

[...]

A karácsonyi tizenketted köztudottan az újjászülető Fény téli napfordulóhoz kapcsolódó ünnepe. A karácsonyfa gyertyái, a fa tetején ragyogó csillag, a Jézus szalmajászolát olykor helyettesítő mandorla magukért beszélő jelképek. Szláv származású*** karácsony szavunk eredeti jelentését ("átlépő") a napfordulóra vonatkoztathatták. Lévén ez az ősz legsötétebb időszaka, használták a szót "pusztulás", "halál", "végóra", "gonosz szellem" jelentésben is (Karácsony éjszakája a lélekjárás ideje!). "

Forrás: Jankovics Marcell 1996: A Nap könyve. Csokonai Kiadó, Debrecen.

Jankovics Marcell többszörösen díjazott grafikus, rajzfilmrendező, kulturális és politikai közszereplő, művelődéstörténész; műkedvelő laikusnál több, szaktudósnál - különb. Művész: aki ahelyett, hogy vésővel próbálna lepattintani a tudomány sziklatömbjéről némi száraz szilánkot, alkotó lelkülettel énekli elő belőle az ismeretformákat. Miközben Hoppál Mihállyal, Szemadán Györggyel és Nagy Andrással közösen összeállították a kiváló szakmai anyagot tartalmazó Jelképtárat (Helikon Kiadó, 1994), ihletett lendülettel írt három önálló szimbológiai művet is: a Nap könyve mellett a Fa mitológiája (Csokonai Kiadó, 1991) és a Szarvas könyve  (Csokonai Kiadó, 2004) címen (utóbbi a magyar őstörténet-ősvallás-ősműveltség varázsvilágába kalauzol). Nem úgy kell őket forgatni, mint tudományos munkákat (noha kétségkívül impozáns ismeretanyag halmozódik fel bennük, s a szerző kutatói elkötelezettségéhez kérdés sem férhet), mintinkább a kultúra költői újrafogalmazását, a kreatív emberi szellem spirituális áhítattal átitatott igazságkeresését. Jankovics mélyértelmű szimbólumokkal telített, a tudattalan csendes vizein ringatózó archetípusokig visszanyúló vizuális formákhoz szürreálisan ragyogó színvilágot társító, lélekborzongató-szép rajzfilmjeivel egyenértékű műremekek, amelyek különösen sokatmondók a pogány érzületű olvasónak. Szívből ajánlom őket!

_____________________________________________________________________________________________

* A "fölfordulás" kifejezés a "fordított világ" közkeletű allegóriájára utal. Az átmenetileg feje tetejére álló világrend reverz módon a stabilitást szolgálja: egyfelől épp kirívó visszásságával tudatosítja a benne élők számára a hétköznapok normál létmódjának abszolút érvényét; másfelől elősegíti a feszültségek komikus és/vagy rituális formában történő kiélését, levezetését. Az európai farsangtól az ausztrál "korrobori"-ig számtalan formában megnyilvánul - például a karácsonyi ünnepi időszakban is.

** Ld. Szilveszter éjszakája, farsang; de ilyen volt a téli napfordulót ünneplő római Saturnalia is.

*** A Wikipédia kicsit bővebben foglalkozik a kérdéssel.