istenek ébredése

Töredelmesen bevallom, rám bizony a meglepetés erejével hatott a tény, hogy a vallástudomány felfedezte magának a természethívő szubkultúrát, méghozzá nem tegnap, hanem vagy két évtizede. Pedig logikus, hogy a posztmodern éra spirituális robbanása rengeteg munkát ad a vallástörténészek, vallásfenomenológusok, vallásantropológusok, eszmehistorikusok és néprajzkutatók számára. No, hát ma beható ismeretséget kötöttem a vonatkozó szakirodalom egy szösszenetével, Szilágyi Tamás és Szilárdi Réka "Istenek ébredése - Az újpogányság vallástudományi vizsgálata" c. tanulmányával (Religion in Society 1, JatePress, Szegedi Egyetemi Kiadó, Szeged 2007). A mindössze 100 oldalas írás egy, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszéke által koordinált, 1996 óta folyó kutatás terméke, amelyben a szerzők elsősorban a hazai újpogány csoportok társadalmi - politikai beágyazottságát és az újpogányság egyéb megnyilvánulási formáival ápolt viszonyát vizsgálták. A kutatás fókuszában e közösségek identitásképző funkciója, a posztmodern identitásválság megválaszolására alkalmazott stratégiái állnak, amelyek a közép-kelet európai térségben (hála a nemzeti önérzetet kényszerű internacionalizmusra cserélő kommunizmus utórengéseinek) jellemzően etnikai felhangúak, azaz a nemzettudat erősítésével, a nemzet eszményének felmagasztalásával és a nemzeti kultúra (bizonyos elemeinek) ősi, romlatlan, "csak-a-miénk" hagyománykinccsé deklarálásával operálnak. 

A kötet első fele az újpogányságot átfogóan tárgyalja, a megnevezés problematikusságától a definiálási kísérletek erdején és az általános jellemzők körülhatárolásán át a főbb irányzatokig (Wicca, Ásatrú, Druidizmus, baltikumi és szláv országok 'nemzeti' pogánysága). Külön erénye a New Age és a sátánizmus tárgyilagos összevetése a velük (főleg keresztény hitvitázók által) sokszor egy nevezőre hozott neopogánysággal, határozottan rámutatva a különbségekre. A tanulmány második részében a magyarországi helyzet kerül terítékre, elsősorban is a sajátosan nemzeti jelleget öltő (jelentősnek mondható) pogány csoportosulások tálalásával. Itt kell figyelmeztetnem azt, aki gyengéd érzelmeket táplál Badiny Jós Ferenc, Papp Gábor, Szántai Lajos, Grandpierre Attila, Bobula Ida és társaik munkássága iránt: a Szilágyi - Szilárdi kettős interpretációjában nehéz komolyan venni a tiszta hagyomány, kinyilatkoztatott bölcsesség, nemzeti küldetéstudat szentháromságának aurájába öltöztetett, ugyanakkor a kereszténységet a táltoshittel, a hinduizmust az ufókkal vegyítő tanításokat (tisztelet a kivételnek). 

A szerzők a fellelt csoportok, valamint két hozzájuk kötődő sajtóorgánum vizsgálata után a nemzeti jellegű, vagyis (vélt vagy valós) magyar (ős)vallási hagyományokra épülő újpogány közösségek vezérmotívumát a magyarságtudatban határozzák meg, amely ennélfogva már-már etnikai szervezőerőként jelentkezik, az etnikai csoportokhoz hasonló erős önazonosságtudatot és a (jelen esetben azonos nemzetiségű) többségtől való különbözőség, elkülönülés érzését indukálva. Mindezt nálam kicsit hosszabban, táblázatokkal tarkítva fejtik ki, a részletekért tehát irány a könyvtár. 

Egy szó mint száz: az Istenek ébredése nekem kimondottan tetszett. Szembeszökő hiányosságának tartom ugyanakkor a tradícionális boszorkányság, valamint a neosamanizmus jelenségének kifelejtését az újpogányság meghatározó áramlatai közül, a hazai színtér szereplői gárdájából pedig kimaradt a szintén magyar specifikumnak mondható Pannon-Wicca és Yotengrit, noha szépen illenek a profilba. Meg persze valószínűleg még egy rakás egyéb közösség, akikről nekem sincs tudomásom. 

Olvassátok és élvezzétek (vagy szidjátok) - ahogy jólesik :-).

Áldás!

Utóirat: akinek felkeltette az érdeklődését a könyv, itt elérhető Szilárdi Réka hasonló témát boncolgató 2013-as doktori értekezésének összefoglalója, de a szerző egyéb írásai is megtalálhatók online.