az álmosvölgy legendája

Végre!!! Hetek óta tartó mosolyszünet után ismét blogolhatok.

Május 8. - án a hitleri Németország mellett informatikus jóatyám szakmai önérzete is kapitulált, és a házilag bütykölt, sok éve betegeskedő internetkapcsolat helyett ADSL-előfizetésre váltottunk. A "vissza-a-természethez" krédóhoz mérten talán méltatlannak tűnik örömujjongásom a technológia diadala felett, de annyit kínlódtam a tanulmányi ügyintézéssel, a hivatalos dokumentumok benyújtásával, online bankolással és emailezéssel az utóbbi időkben, hogy valóságos áldásként élem meg a Netmánia S díjcsomagot. 

Az elmúlt hetekben rengeteg bejegyzés-ötlet merült fel bennem, de ha már a virtuális univerzumnál tartunk, hadd folytassam most egy sorozatajánlóval: a 2013 őszén elrajtolt "Sleepy Hollow", vagyis Az Álmosvölgy legendája c. tévészéria rövid ismertetése következik.

A sztori Washington Irving klasszikus rémtörténetéből kisarjadzva bibliai mitológiát ötvöz bőkezűen (ám meglehetősen összefüggéstelenül) adagolt okkult elemekkel. A helyszín Sleepy Hollow, amely a valóságnál jóval méretesebb szuburbán lakóövezetté alakul a vásznon. A főhős az amerikai polgárháborúban elhunyt, majd 250 esztendővel később feltámadó fess katona (illetve egykori történelemtanár), Ichabod Crane (mmm-hmm Tom Mison), aki a maga viktoriánus modorával és arisztokratikus brit akcentusával próbálja megemészteni a huszonegyedik századot. Segítsége az FBI-Akadémia küszöbén álló fiatal rendőrnő, Abbie Mills hadnagy (Nicole Beharie). Mills a seriff halála és Crane felbukkanása után lemond Quanticóról, hogy szembenézzen az Álmosvölgyet fenyegető veszedelemmel. Merthogy persze nem kisebb természetfölötti esemény áll a küszöbön, mint maga a nagybetűs Apokalipszis, négylovasostul-kénesőstül. Az elsőként, fehér paripán feltűnő (izzó fejszéje mellé kisvártatva géppisztolyt is beújító) Halál nem más, mint Irving Fejnélküli Lovasa, aki egy, a polgárháborúban Crane által megölt zsoldosból vedlett át a Jelenések Könyvének pokolfutárává. Mivel egymás kezétől estek el a csatatéren, kettejük sorsa összefonódott, így aztán előbbi újjáéledése utóbbit is visszarángatta a halandók világába.

A cselekmény nincs túlbonyolítva: Crane és Mills mint a Jelenések Könyvének két Tanúja igyekszik megtisztítani Álmosvölgyet a főníciai istenből ószövetségi démonná redukált Molochban materializálódó Gonosz fondorkodásaitól, epizódról epizódra különféle szörnyecskéket küzdve le. A plotot nyakon öntötték nagyvonalúan összefőzött mitológiai egyveleggel, amiben a szabadkőművesség és Roanoke legendája, ázsiai zombik és indián álomlények, apokrif evangéliumok és boszorkányság békésen megfér egymás mellett. A bő lére eresztett zamatos összetevők ellenére az összhatás meglehetősen disszonáns: a történeti hitelesség, a kulturális megalapozottság, a vallási-mitológia anyaghűség hiányzik a forgatókönyvből. A végeredmény, nevezzük bár alkotói szabadságnak, a fantázia szertelen csapongásának, gyermeklelkű mesemondásnak vagy egyszerűen felületes, igénytelen munkának, így is, úgy is megmosolyogtató. Az abszurditás netovábbja, mikor Mills és Crane elkapják a (fejetlen, brit uniformist viselő) Halált - méghozzá az álmosvölgyi szabadkőművesek testvériségébe tartozó Thomas Jefferson által épített, kimondottan démoni erők bebörtönzésére tervezett mágikus cellában, amelyre Crane (Purgatóriumban raboskodó)(kvéker) feleségének boszorkánykovene helyezett megkötő varázst. A bűbájt Mills egy pár UV-lámpával toldja meg (merthogy a Lovas természetesen legyengül a napfénytől). Az ördögcsapda szerepét egy triquetra tölti be, amelynek hatalmát a Moloch által megölt, majd zombiként újraélesztett, a démon szolgálatába szegődött hajdani rendőr (és újsütetű nekromanta), Andy Brooks (John Cho) egy trák ivóedény segítségével töri meg, ékes ófelnémet nyelven elrecitálva a tál peremére vésett 16. századi druida varázsszöveget. És még ragozhatnám.

Hogy mindezekkel együtt miért néztem végig az első évadot? Elsősorban a szerethető karakterek miatt. Abbie Mills személyében végre nem kifutóról szalasztott plasztikszépséget látunk, hanem egy bájosan gyermekarcú, pöttöm rendőrlányt, nagy babaszemekkel, no meg egy harcias, viharvert és mindenre elszánt nővérrel felszerelve. Crane a maga régimódi manírjával, kifinomult beszédmodorával és a technikai civilizáció iránti gyanakvásával kifogyhatatlan humorforrás: ha valamit az alkotók javára írhatunk, akkor az a 18. századi angol úriember és napjaink konfrontálódásából fakadó poénok alapos kiaknázása. Külön pirospont jár, amiért hősünkből nem faragtak afféle szuperhumánt, akinek szempillája se rebben, mikor először ül kocsiba, két perc alatt megtanul használni egy mobiltelefont és a második epizódra már levedli magáról a szépiaport. Nem; Crane még (szkepticizmussal átitatott) hangüzeneteit is a levélírásra tartogatott cizellált megfogalmazásban artikulálja, a pisztolyt kecses viktoriánus párbajpozitúrába feszülve süti el, nem hajlandó megválni az 1700-as évekből származó ruhatárától - leszámítva egy röpke flörtöt a csőfarmerrel, ami pillanatokon belül meggyőzi arról, hogy korunk minden nyomorúságát az efféle nadrágoknak köszönhetjük - , és rendszeresen kifejezésre juttatja a modern idők pazarló és felelőtlen életmódja feletti megrökönyödését (találó társadalomkritikát fogalmazva meg). Karakterének vonzerejéhez kétségkívül hozzájárul férfiúi sármja - a gyengébb nem nevében mondhatom, sokunk álmodozik hozzá hasonlóan gáláns és jóvágású férfiemberről. 

Kettejükön kívül jelentős szerep jut Abbie nővérének, Jennynek (Lyndie Greenwood) és Crane elátkozott feleségének, Katrinának (Katia Winter). Jenny azután, hogy kamaszlányként Abbie-vel együtt tanúja volt Moloch manifesztálódásának, fél életét a pszichiátrián, másik felét különböző börtönökben töltötte. Persze felbukkan az elmaradhatatlan testvérdráma: Abbie jó ideje hátat fordított a zűrös huginak. Amikor azonban kiderül, hogy Jenny gyümölcsöző munkakapcsolatban állt a hajdani álmosvölgyi seriffel, okkult varázseszközök beszerzésével segítve annak nyomozását a Sleepy Hollow-t fenyegető földöntúli katasztrófa után, a lányok rendezik a családi viszályt és szövetségre lépnek az Apokalipszis megállítása érdekében. 

Katrina figurájában megkapjuk a címlapmodellt: a Purgatórium homályos árnyékvilágában senyvedő Katia Winter borzas vörös haja, fitos orrocskája és merész ruhakivágása nehezen egyeztethető össze a tizennyolcadik századi keresztyén morállal. Crane visszaemlékezéseiben olyan mély dekoltázsban ápolgatja a sérült katonákat, amelynek gondolatától egy kvéker asszony valószínűleg még álmában is elpirulna. Kissé zilált, mégis kívánatos külleme talán jobban illik az érdemtelenül megégetett boszorkához, mint az istenfélő nővérkéhez.

Rendszeresen felbukkan a vásznon a helyi rendőrfőnök, Frank Irving (Orlando Bloom), akihez szintén sablonos kerettörténet: a munkaholista zsaru szétesett családi háttere társul, válófélben levő feleséggel és balesetben megrokkant kislánnyal. Az eleinte szkeptikus, majd teljes mellszélességgel Crane és Mills mellé álló Irving nagymellényű vízfejből emberközeli szereplővé: apává, főnökké és cinkostárssá válik a történet folyamán. Mellette, hogy a jó öreg háromszög-motívum se maradjon ki, megismerjük Luke Morales nyomozót (Nicholas Gonzales), Abbie egykori udvarlóját, aki emésztő féltékenységgel figyeli Crane és Abbie mind bensőségesebbé váló barátságát, és eltökélt szándéka előásni valami kompromittálót a vélt vetélytársról.

Egy szó mint száz: a Sleepy Hollow aranyos sorozat, könnyed és szórakoztató kikapcsolódás a nap végén, különösen akkor, ha nem bocsátkozunk mitológiai szőrszálhasogatásba és hajlandóak vagyunk elnézni a kisebb-nagyobb logikai bukfenceket. Próbáljunk átsiklani afölött, hogy a pokolbéli szörnyecskéket szilánkokra lehet robbantani egy pisztolylövéssel, hogy egy 250 éve született és poraiból feltámadt fickó, akinek értelemszerűen még érvényes igazolványai sincsenek, fél-legitim rendőrségi szakértőként közreműködhet különböző gyilkossági ügyekben, hogy az Apokalipszis egyik Lovasa fejetlenül, polgárháborús katonai zubbonyban, de a legmodernebb lőfegyverekkel felszerelve rohangál - és máris sínen vagyunk.

Ami engem illett: már alig várom a második évadot :).