metamorphosis strigae

A boszorkány alakváltásait és állati segítőit tárgyaló korábbi bejegyzésemben utaltam rá, hogy a témával kapcsolatos, kis országunk határain túli hiedelmeket nem ismerem kellőképp. Épp ezért adom át a szót ezennel olyasvalakinek, aki fényévekkel rátermettebb tolmácsa a boszorkányság jelenségeinek. A következőkben a neves francia szociológus, Marcel Mauss (1872-1950) "A mágia általános elméletének vázlata" c. tanulmányából (megjelent: Mauss, 2000: Szociológia és antropológia. Osiris, Budapest) idézek egy hosszabb szakaszt.

 

"A varázsló* alteregója kigőzölgésének vagy varázserejének egyfajta pillanatnyi materializálódása lehet, mint például egy por,- vagy szélörvény, amelyből alkalmanként lelkének vagy saját magának testi képe is előlép. Egyébként ez a teremtmény teljesen elkülönül a varázslótól, sőt, olykor független az akaratától, ám időről időre megjelenik, hogy szolgálatára álljon. Ezért kísérik a varázslót gyakran segítők: olyan állatok vagy szellemek, amelyek nem mások, mint a varázsló alteregói vagy külső lelkei.

E két szélsőség között félúton van a varázsló alakváltozása. Ez gyakorlatilag állati külsőben történő megkettőződést jelent, hiszen bár a metamorfózisban formailag két lény van, lényegüket tekintve egyek. Van olyan metamorfózis - talán ez a leggyakoribb -, amelyben az egyik forma szinte elnyomja a másikat. Európában úgy vélik, a levegőben való közlekedés a metamorfózisnak köszönhető. A két motívum olyan erősen kötődik egymáshoz, hogy egyetlen fogalommá vált. A középkorban ez a fogalom a striga**, amely különben a görög-római ókorból származik; a striga, az ősi strix*** (nőnemű) boszorkány és madár. A nőnemű boszorkánnyal a lakhelyén kívül fekete macska, farkas, nyúl képében, a férfi boszorkánnyal kecskebak stb. formájában találkozhatunk. Amikor a férfi vagy női boszorkány elmegy valahová, hogy kárt okozzon, ezt állati formában teszi - úgy tartják, ilyenkor lehet tetten érni. Ám e két megjelenési forma még ilyenkor is megtartja viszonylagos önállóságát. Egyrészt a varázsló éjszakai repülései során végül is megőrzi emberi formáját, egyszerűen meglovagolva korábbi alakváltozatát. Másrészt előfordul, hogy a folytonosság megszakad, a varázsló és állati mása ugyanabban az időben mást és mást csinál. Ebben az esetben az állat már nem a varázsló pillanatnyi mása, hanem bizalmas segítője, aki nem azonos vele. Ilyen volt az 1619. március 11. - én Lincoln Ruttland gróf egyik rokonának megbabonázásáért megégetett Margaret és Filippa Flower boszorkányok Rutterkin nevű macskája. Egyébként minden olyan jelenség esetében, amely tökéletes metamorfózisnak látszik, magától értetődőn mindig beleértik, hogy a varázsló mindenütt jelenvan, a boszorkány állati formájával találkozva nem lehet tudni, hogy vele magával vagy egy egyszerű képviselőjével van-e dolgunk....

Az európai boszorkányok átváltozásaik alkalmával nem öltik fel válogatás nélkül bármilyen állat alakját. Rendszeresen váltogatják megjelenési formájukat: hol kanca, hol béka, hol macska képében jelennek meg. E tények alapján azt gondolhatjuk, hogy a metamorfózis egy-egy állatfajjal való rendszeres kapcsolattal egyenértékű. Ilyen társításokkal jószerével mindenhol találkozhatunk. Az algonkin, irokéz vagy cseroki orvosságos embereknek vagy még általánosabban: a rézbőrű orvosságos embereknek  - hogy odzsibvéül fejezzük ki magunkat - manitou-állataik**** vannak; hasonlóképpen, egyes melanéziai szigeteken a varázslóknak kígyó és cápa segítői vannak. Általános szabályként elmondható, hogy a varázsló hatalma e szerteágazó esetekben az állatokkal való bizalmas viszonyának köszönhető. Hatalmát a hozzá kapcsolódó állattól nyeri, az tárja fel előtte a varázsigéket és a rítusokat. Mi több, néha hatalmának korlátjait is ez szabja meg; a rézbőrűeknél a varázsló segítője a saját fajtájabeli állatok és a hozzá kapcsolódó dolgok fölötti hatalommal ruházza fel gazdáját ...

Elméletileg, eltekintve néhány igen ritka jelenségtől, a varázsló nem egy adott állattal, hanem egy teljes állatfajjal áll kapcsolatban. E kapcsolatok emiatt hasonlítanak a totemisztikus kapcsolatokhoz. Azt kell-e hinnünk, hogy valóban ilyen jellegű ez a kapcsolat? Ami Európával kapcsolatban feltevés, Ausztrália vagy Észak-Amerika esetében bizonyított tény. A társult állat valóban egyéni totem. Howitt számol be róla, hogy egy murring varázslót elhurcoltak a kenguruk országába; ezáltal a kenguru lett a totemje; többé már nem fogyaszthatta a húsát. Azt kell hinnünk, hogy a varázslók voltak az elsők és maradtak az utolsók azok között, akik ilyen relevációkon mentek keresztül, és ezért egyéni totemeket nyertek. Még az is valószínű, hogy a totemizmus felbomlása során elsősorban a varázsló családok örökölték meg a nemzetségek totemjeit, hogy fenntartsák őket...

Korábban már beszéltünk a varázsló segítő szellemiről, ám nehéz őket megkülönböztetni azoktól az állatoktól, amelyekkel a varázslók totemisztikus vagy másféle kapcsolatban állnak. Ezeket gyarkan tekintik vagy tekinthetik szellemeknek. Ami a szellemeket illeti, nekik általában - valóságos vagy fantasztikus - állati formájuk van. A segítő állatok és a segítő szellemek motívuma között ráadásul az a kapcsolat is fennáll, hogy a varázsló hatalma mindkét esetben önmagán kívülről származik..."

 

 

* Mauss a "varázsló" kifejezést minden varázscselekményt végző személy összefoglaló megnevezéseként használja. E terminus tehát nem csak a mi paradigmáink taláros-pálcás-grimoire-os, többnyire férfi mágusát, hanem az indián "medicine man"-től a szibériai sámánon és az afrikai törzsi varázslón át a múlt század rontást kivitelező vagy épp elhárító európai parasztasszonyáig a mágia számos "specialistáját" és alkalmi, laikus művelőjét felöleli (beleértve a boszorkányt is).  

** A striga (strigoi) megőrződött - többek között - a romániai néphitben. Figurája a román folklórban meglehetősen összetett, emberi és démoni vonások ötvöződnek benne, egyaránt lehet élő személy és visszajáró halott; állati tulajdonságokkal bír, vámpírként viselkedik, vért iszik stb. (vámpírjellege a modern fantasztikus irodalmat is megihlette). Az erdélyi magyar néphitben "sztrigoj"-ként ismert, s leginkább a boszorkánnyal rokon. Szórványos moldvai és mezőségi közlések szerint elveszi a tehén tejét, halála után megfordul a sírjában s ezzel aszályt okoz; fokhagymával védekeznek ellene.

*** Apró érdekesség, hogy e mitikus kreatúra a tudományos nomenclaturában is helyt kapott, mint a bagolyalkaltúak rendje (Strigiformes), azon belül a bagolyfélék családja (Strigidae), valamint annak egyik neme (Strix) névadója. A Strix nemhez tartozik példának okáért a macskabagoly (Strix aluco).
**** Aki hozzám hasonlóan Karl May-on nőtt fel, az a manitou fogalmát némi képzavarral szemléli. Míg az indiánregényeken edződött korosztály tulajdonnévként, megszemélyesített transzcendens hatalomként ismerte meg, a manitou valójában az orendával, wakannal, manával egyenértékű személytelen, mindent átható, arctalan természetfeletti erő, amelyből valamennyi létező többet vagy kevesebbet birtokol. Igaz ami igaz: az algonkinok "... a manitut személy szerint is szellemnek tekintik, és kitschi manitu a nagy szellem, teremtő." (G. van der Leeuw, 2001: A vallás fenomenológiája. Osiris, Budapest.).