Úgy adódott, hogy tegnap délelőtt akadt egy nyugodt órácskám, így ekkor ünnepeltem meg a sabbatot. Nagyon egyszerű, rövidke szertartást celebráltam: köszönetet mondtam Földanyának, amiért önnön testéből táplál minket, és Nap-Atyának, amiért magát feláldozván minden életerejét belesűríti az érő terményekbe, hogy azok élelemül szolgáljanak a következő hónapokban. Kicsi gitározgattam, énekelgettem (szégyenszemre az Árnyak Könyvéből kellett kipuskáznom a saját szerzeményem akkordozását :)), gyertyát gyújtottam, fohászkodtam a gyümölcsöző jövőért.
Ááááh, nem vagyok formában a blogoláshoz. Nem tudom szavakkal visszaadni, milyen bensőséges boldogság töltött el a rituálé során. Még most is feltolul bennem az örömteli hála és a gyengéd szeretet, ha arra gondolok, mit tett értünk az Isteni Pár. Mit tesz értünk évről évre: micsoda áldozat árán tartja mozgásban az élet nagy körforgását, milyen önzetlenül nyújtja át - önmagát, hogy a földi ökoszisztéma egyensúlyát biztosítsa. Persze elsősorban az északi félteke (mérsékelt övének) nevében beszélek :), hiszen egészen másképp zajlik az élet a trópusi övezetben, a sivatagos tájakon vagy épp a sarkkör vidékén.
Ma hajnalban eltemettem a konyhakertben az oltár dekorációjául szolgáló gyógyfüveket, zöldségeket és gyümölcsöket, amelyek magukban hordozzák Földanya örökké megújuló termékeny energiáit; egyfelől, hogy visszaadjak valamit az Istennőnek mindabból, amit ő ajándékozott nekünk; másfelől abban a reményben, hogy jövő ilyenkorra dúsan termő kertet varázsolnak a jelenlegi, gyomos veteményből :).
Este szörfözgettem a neten, és ráakadtam néhány inspiráló oltárfotóra. Látván a szemet gyönyörködtető szentélyeket, amelyeknek minden eleme az élet tiszteletéről és a természet csodái iránt érzett hódolatról tanúskodik; látván a föld adományait köszöntő, ünnepélyes ízlésességgel elrendezett gyümölcskosarakat, kalászkoszorúkat, süteményeket, gyertyákat, csuhébabákat; érezvén az esztétikum mögött megbújó áhítat-teli életörömöt, - nem értettem: hogy is hiheti bárki, hogy (új)pogánynak lenni valamiféle negatívum, spirituális melléfogás, erkölcsi defektus, tartalmatlan manír? Hát van-e szebb, mint ünnepelni a természet örökérvényű harmóniáját, belesimulni az élet nagy körforgásának rendjébe, s együtt lélegezni a Földdel? Ha ránézek e fotókra, érzem a rajtuk átszüremlő kiegyensúlyozott, pozitív, életigenlő, életörömmel teli szellemiséget, s elképzelni sem tudom, hogy bárkiben rossz érzéseket keltene, vagy az ösvényünkről pejoratív képet festene egy ilyen gyönyörűségesen feldíszített pogány oltár - bár persze meglehet, túl naiv vagyok.
Akárhogy is, mivel bizonyára van köztetek, aki ma (vagy a későbbiekben) ünnepel, ihletadónak íme néhány kép:).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése