Milyen okból minősítünk rossznak egy-egy filmet? Például mert gyenge a forgatókönyv, a cselekményvezetés vontatott és lapos (vagy éppen követhetetlenül kusza); primitívek a párbeszédek, vacak a rendezés, a színészi teljesítmény kritikán aluli, a karakterek esetlenek, a főszereplők ellenszenvesek, a technikai kivitelezés alacsony színvonalú, túl sok a vér, túl kevés a vér, túl sok az érzelem, túl kevés az érzelem, és így tovább.
A tegnap látott 'Wanted'-re a fentiek egyike sem igaz, és mégis: életem legrosszabb filmélményének tartom.
Hogy miért? Mert a produkció semmilyen emberi értéket nem mutat fel. Döbbenetes, hogy lehet egy hajszálhíján két órás médiaterméket ilyen moralitás köré felépíteni.
A főszereplő, Wesley Gibson agyonhajszolt, kisebbségi komplexussal küszködő, pánikbeteg irodakukac. Hatalmaskodó, arrogáns főnöke, Janice úgy bánik vele, mint egy mosogatóronggyal; a magasvasút mellé épült, zsebkendőnyi lakásán egy hisztérikus barátnővel osztozik; 'legjobb barátja', Barry leereszkedő jóindulattal viseltetik iránta, de azért a háta mögött szívbaj nélkül döngeti Wesley kedvesét.
Egy nap aztán Wesley életébe betoppan A Kaland, Angeline Jolie személyében. Jolie a tőle megszokott szexi profizmussal hozza a kőkemény akciócsajt: a filmben a Szövetség nevű titokzatos bérgyilkos-társaság tagja. Hogy kapjunk némi Dan Brown feelinget is, megtudjuk, hogy a Szövetséget egy textilszövő céh (háh, némi szójátékba ágyazott humor - pirospont a feliratkészítőnek) alapította ezer évvel ezelőtt, arra a random, bináris kódolású titkosírásra alapozva, amelyet felfedezni véltek a szövetszálakba rejtve. Credójuk szerint a rejtjeleket maga a Sors szőtte az anyagba, eképp tudatva velük, kit kell megölniük a mindenség egyensúlyának biztosítása érdekében. A kiszemelt célpontok látszólag ártalmatlan, hétköznapi figurák, mégis, a Szövetség hisz benne, hogy halálukkal ezrek életét menthetik meg.
Természetesen kiderül, hogy Wesley apja is a gyilkosbagázs tagja volt, s egyszem gyermeke örökölte tőle azt a sajátos adrenalintúlhabzást, amely lehetővé teszi, hogy a pillanat töredéke alatt reagáljon, mozduljon, cselekedjen. A Szövetség azért szeretné rávenni, hogy álljon közéjük, mert egy renitens tag sorra öldökli hajdani bajtársait, kezdve az idősebb Mr.Gibsonnal.
Wesley-t felvillanyozza a felismerés, hogy izzadós kis senkiből akár még kegyelmet nem ismerő profi bérgyilkossá is válhat, és néhány hétnyi kiképzés után az eltaposottak minden bosszúszomjával felvértezve, lelkesen ugrik neki az első megbizatásnak Végcélja természetesen az, hogy csővégre kapja Crosst, a kiugrott aszasszint, aki megölte a szépemlékű papát.
Hol itt a probléma? Nem is tudom. Kezdetnek talán ott, hogy pozitív szereplőkként tálalnak egy rakás gyilkost, akik valami nonszensz ideát - a Végzet által hímzett utasításokat - követve önbíráskodnak. Talán ott, hogy a főhős, akivel azonosulnunk kéne, egy idegileg labilis, pszichésen sérült fickó, aki nyilvánvalóan élvezi a gyilkolászást, ebben találva gyógyírt élete minden megaláztatására. Talán ott, hogy a kiszemelt célponton kívül 'n' darab ártatlan esik áldozatul, sérül meg egy-egy akciódús hajtóvadászat során. Talán ott, hogy semmilyen pozitív emberi vonást nem látunk a történetben a halálosan pontos célbalövés képességét leszámítva.
Persze aztán jönnek a szokásos csavarok, az alig sejthető fordulatok és végül a 'katartikus' befejezés. Kiderül, hogy a Szövetség feje a maga szájíze szerint adta a küldetéseket, megkímélve bizonyos, a Sors által halálra ítélt személyek (köztük a saját) életét, s megöletve azokat, akik az útjában álltak; kiderül, hogy Wesley-t léprecsalták a holt atyáról szóló dumával, s éppen Cross, a főgonosz az apja (aki rájött a piszkos üzelmekre, és egyszemélyes lázadásba fogott); s hogy azért képezték ki a tulajdon fiát ellene, mert tudták, őt soha nem bántaná.
Wesley rájön, Wesley bepöccen, Wesley bosszút áll. Noha a Szövetség tagjai többségének gőze sem volt a nagymester, Sloan önkényes döntéseiről, kedvenc fiacskánk - biztos, ami biztos - előszöris néhány ezer , patkányokra erősített mini plasztikbombával (szegény patkányok) felrobbantja a társaság fedőszerveként működő textilgyárat, majd halomra lő mindenkit, beleértve a mit sem sejtő szövőmunkásokat. Végül az utolsó tíz embernek nagyvonalúan elmagyarázza a mészárlás indokait. Itt következik be a hősnő önfeláldozása: mikor Jolie megtudja, hogy nem csak Sloan, de a legtöbbük nevét kiköpte már a Végzet szövőszéke, fantasztikus körbepörgőforgólövéssel kinyír mindenkit, önmagát is beleértve. Sloan ugyan meglép, ám Wesley léprecsalja és lepuffantja; végül keményen belenéz a kamerába és megkérdezi a tisztelt nézőt: 'no és te mi a szart csináltál eddig?'.
Eeeewwh.
Lehetett volna az alapsztoriból egy elgondolkodtató, az emberi jellem mélységeit boncolgató, az igazságérzet, a lelkiismeret és az elnyomás alatt deformálódó psziché viszonyát bemutató, komoly etikai és morális kérdéseket megfogalmazó (pl.: van-e joga bárkinek is megölni egy embert, tudván, hogy ezrek életét mentheti meg vele?) szellemi értelemben színvonalasabb alkotást készíteni. Ehelyett egy pörgős akciómozi lett, látványos lassításokkal, adrenalindús, attraktív üldözős-lövöldözős jelenetekkel, kellő mennyiségű vérrel és trutymóval, de az emberiesség leghalványabb szikrája nélkül.
Ezúttal csak azt tudom ajánlani: NE nézzétek meg.
Szebb napot!
Eső
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése