lughnasadh

A kelta gyökerű szó (ír: Lúnasa, skót gael: Lùnastal, manx: Luanystin) első fele Lugh (ejtsd: Lú) isten neve, a -'násadh' kifejezés pedig ünnepet, fesztivált, vásárt, összejövetelt jelent. A megnevezés az ír, a skót és a manxi gael nyelvben egyaránt vonatkozik az ünnepre (Lá Lúnasa, Lunastal, Laa Luanystin) és augusztus hónapra (Mi Lúnasa, Lúnastal, Luanystin). Megfelelője a welsh dialektusban a 'Calan Awst', ami a latin eredetű, angolba átemelt "Kalends of August" szóösszetételből származik.

Az ír-kelta mitológia szerint maga Lugh Lámhfadha alapította az ünnepet nevelőanyja, Tailtiu emlékére, aki hatalmas erőfeszítésekkel mezőgazdasági termelésre alkalmassá formálta Írország mezőit, majd meghalt a kimerültségtől (a történetben felfedezhetők a gabonaistenség tipikus vonásai, aki saját életét áldozza, hogy az emberek számára lehetővé tegye a földművelést [ahogy a földbe helyezett gabonaszem is látszólag meghal, hogy újjászületve táplálja a szántóvetőt]; ez a motívum számos nép, kultúra mitológiájában, hiedelemvilágában helyt kap). A ma közkeletűen aratóünnepként számon tartott jeles alkalom eredetileg sportverseny volt Áenach Tailteann néven, később vásárszerű fesztivállá alakult (Taillten Fair), s rövid időre még a 20. században is felelevenítették (Telltown Games). A vetélkedő július utolsó negyedében került megrendezésre, s a Lughnasadh ünnepében csúcsosodott ki. Helyszíne Tailtin (modern átírásban Telltown) volt, amelynek dombja alá a legenda szerint Lugh Tailtiu-t temette. Az erőt és ügyességet követelő játékok, lovas versenyszámok és vallási szertartások mellett hagyományosan ekkor kötöttek egy évig és egy napig tartó próbaházasságot a fiatal szerelmespárok, s ez a szokás egészen a 13. századig legálisnak számított. 

Máire MacNeill néprajzkutató 1962-ben publikált 'The Festival of Lughnasa" c. tanulmánya középkori forrásművekre és Írország, valamint Britannia-szerte végzett kutakodásaira alapozva a következőképp foglalja össze az alkalom jellegzetességeit:

"Az első kukorica ünnepélyes levágása, amelyet aztán áldozatul ajánlottak fel az istennőnek, egy magaslaton elégetve; az új terményekből és fekete áfonyából álló étek fogyasztása, amelyen mindenkinek részt kellett vennie; egy bika rituális feláldozása, körítve az öreg bika elrejtését, eltüntetését és egy fiatal állattal történő helyettesítését magában foglaló szertartással (talán reprezentálandó a föld megújuló életerejét?), a leölt szarvasmarha húsának elfogyasztása; táncjáték [...], rituális harc; a dombtetőn épült létesítmény diadalmas elfoglalása a Lugh istent megjelenítő színész által; egy másik előadás, amely azt reprezentálja, hogy ejti foglyul Lugh a gabonaüszög és az éhezés fenyegető rémét [...]".

Elterjedt tradíció volt az ünnep alkalmából az áfonyaszedés, amelyet vagy helyben megettek, vagy a későbbiekben használtak fel (pl. süteményekhez, borokhoz). A skót felföldön az ünnepi ételek sorát egyedi sütemény, a lunastain gazdagítja; eredetileg valószínűleg az isteneknek szánt felajánlás lehetett. 

A többi, kelta gyökerű évköri jeles eseményhez (Samhain, Imbolc, Beltaine) hasonlóan Lughnasadh idején is fontos szerep jutott az örömtüzeknek. Az ekkor gyújtott máglya hamvait később a mezők, a majorság vagy épp emberek megáldására használták. Úgyszintén e naphoz kapcsolódó tradíció a szent fák felkeresése: a zarándokok jó egészségért fohászkodva a Nap járásának megfelelő irányban megkerülték a törzset, majd adományt helyeztek a tövéhez. 

Napjainkban a kelta kultúrán alapuló politeista vallások törekednek a Lughnasadh-ceremóniák felelevenítésére, több-kevesebb történelmi hitelességgel; de az írországi katolikus egyház sem marad tétlen: a régi szokásra emlékezve e napon a katolikus papok megáldják a földeket. A szórványban élő írek körében megfigyelhető a nagy családi összejövetelek augusztus elejére történő időzítése, tudatosan avagy sem, de mintegy a hajdani Lughnasadh-fesztivál emlékének adózva. 

Folyt. köv.