a böjti boszorkány

Böjti boszorkánynak nevezi a népnyelv a farsangfarkában vagy húsvét előtt kiebrudalt, általában nőalakot formázó szalmabábut, amely a telet, a hideget, a halált hivatott szimbolizálni. Ide sorolható a jól ismert kisze, kicice, kiszőce, amelyet a falu hajadonjai felöltöztetve, ünnepélyes menetben körbehordanak a településen, majd a határhoz érve elégetik vagy szétszaggatva vízbe vetik. A kisze alakjában a sötét évfélhez kapcsolódó asszociációk ötvöződtek: a betegség, a zimankó, a fagy, az elmúlás. Diadalmas elpusztítását a villőzés, vagyis a sarjadó életet jelképező barkás fűzvesszők behozatala ellenpontozta, hirdetve a tavaszt, az újjászületést. Hasonló télvégi rítusok találhatók az egész kontinensen, elég csak a kiszézéssel kapcsolatos bejegyzésben szintén említett Morena-ra, Marzanna-ra gondolni. Röviden idézem a korábban írtakat:

Marmuriena, Morena "gyászmenete" 2011-ben, a szlovákiai Vesna-ban. (Forrás)

"... A tél 'kihordásának' különféle rituáléi Európa-szerte ismertek. A keleti szlávoknál Kosztroma, Kosztrubonyka (férfi,-vagy nőforma szalmafigura) testesíti meg a telet, akit a tavasz beköszöntével jelképesen elsiratnak, eltemetnek (darabokra tépve elégetnek). Hasonló szokás - Gyümölcsoltó Boldogasszony napján - az észteknél is dívik; itt az egyik évben férfinak, másik évben nőnek öltöztetett babát  énekszó mellett az erdőbe vitték és egy fára akasztották. Német vidékeken a téltemetés farsang végén zajlott le. A nyugati szlávoknál (ahová e rítus valószínűleg Dél-Németországból kiindulva, Thüringián, Szászországon és Csehországon keresztül érkezett) a zord évfelet egy Marena-t mintázó - akár életnagyságú - szalmabábu jelképezi, amelyet (többnyire a tavaszi napéjegyenlőség táján) a falu népe ünnepélyes menetben kivisz a határba, hogy ott szétszaggassa és/vagy tűzre vesse, folyóba dobja. >>A szlovák, morva, cseh és lengyel falvakban, K-Németo.-ban a nagyböjt negyedik vagy ötödik vasárnapján vitték ki az általában halálnak nevezett szalmabábut (német: Todaustragen ’halálkihordás’, cseh: nesou smrt ’viszik a halált’, lengyel: śła śmiertecka z miasta ’elment a halál a városból’). A szlovákoknál gyakori a Morena, Muriena elnevezés is, továbbá a magyar elnevezéssel azonos eredetű kysel, kyselica<< - írja a Magyar Néprajzi Lexikon. A bábfigura kihordását a természet megújulását, az időjárás javulását bűvölő énekek kísérik..."

Orosz Maslenitsa, azaz pogány gyökerű téltemető ünnepség ábrázolása. (Forrás)

 

Arra, hogy a böjti boszorkány a folklórban mint valós személy, az általában vett boszorkány sajátos variánsa jelenne meg, egyetlen, bizonytalan adat utal. Dugonics András 1820-ban publikált munkája, a "Magyar példabeszédek és jeles mondások" az "olyan, mint a bűdi boszorkány", "borzas, mint a böjti boszorkány" (=szakadt, rendetlen) szólásmondást úgy magyarázza, hogy a böjti boszorkány, aki nagyböjt idején sűrűn jár a Szent György-hegyre, zilált külsejét a seprűn nyargalászásnak köszönheti. Dugonicsot Kállay Ferenc és Ipolyi Arnold is citálja, ám utóbbi valószínűleg lényeglátóan rámutat, hogy a telet megszemélyesítő szalmabáb épp elég kócos és toprongyos egy ilyen csúfolkodó hasonlat megszületéséhez. Summa summarum, nagyon valószínű, hogy a böjti boszorkány hús-vér emberként történő azonosítása félreértésen alapul. 

Felhasznált irodalom:

Ipolyi Arnold (1854) 1987: Magyar Mythologia. Európa Könyvkiadó, Békéscsaba. (Reprint)

Kállay Ferencz (1861) 1999: A pogány magyarok vallása. Püski, Budapest.  

Pallas Nagy Lexikona - Böjti boszorkány

:)

miből lesz a cserebogár?

Avagy: kiből lesz a boszorkány?

Pontosabban: varázsló - ismét Marcel Mauss-hoz folyamodok, aki "A mágia általános elméletének vázlata" c. tanulmányának (Mauss, 2000) harmadik fejezetében (A mágia összetevői - I. A varázsló) részletezi, kinek és miért tulajdonított varázserőt, mágikus képességeket, boszorkányos hajlamot a környezete. Társadalomtudós lévén szakmai látóköre, vizsgálódási spektruma népek és kultúrák sokaságát öleli fel, ezúttal tehát kilépünk a magyar folklór keretei közül, ám a Mauss által felvázolt séma ismeretes hazánkban is.

Korábban már szó esett a bűbájos küllemi jellegzetességeiről, születési jegyeiről, sajátságos megjelenéséről. A lista tovább bővíthető: a feltűnő testi hibával megvert - félszemű vagy teljesen vak, púpos, sánta stb. - személyre szinte automatikusan a mágia árnyéka vetült. Mindezeken túl a varázslóra jellemző az érzékeny, nyugtalan, vehemens temperamentum, a labilis lelkialkat, a magas intelligencia, kifinomult szónoki képesség és előadókészség, az eksztatikus elragadtatásra való hajlam (1).  Egyes kultúrákban megtalálható a szent félkegyelmű figurája is (például a héjóká, in: Richard Erdoes - John Fire: Sánta Őz, a sziú indián sámán. Filosz Kiadó, 2004). A különleges tehetség - hasbeszélés, bűvészkedés, stb -, kiváló mesterségbeli tudás (lásd a magyar néphit tudós pásztorát, molnárát, kocsisát, méhészét [2] ) az átlagember szemében feltételezte a mágiahasználatot. 

A fenti jellemzőkkel rendelkező egyének társadalmi szempontból határhelyzetben voltak: különbözőségük a tömegtől sajátságos státuszt biztosított nekik. A köz ambivalensen viszonyult hozzájuk - egyszerre voltak számkivetettjei és szánandó gyámoltjai, nevettetői és félve tisztelt mágusai.

Hasonlóan kétarcú volt a nők megítélése. A törzsi társadalmak zömében periferiális csoportot képeznek, akik a közösségnek (például a döntéshozást vagy az öröklést illetően) nem teljes jogú tagjai, vallási szempontból pedig profánnak (a szentséggel összeférhetetlenül közönségesnek) vagy egyenesek tisztátalannak minősültek (utóbbi hatványozottan érvényesült a havivérzés idején - se szeri, se száma a menstruáló nővel és a menstruációs vérrel kapcsolatos tabuknak, illetve mágikus hiedelmeknek). Férfiaktól való (biológiai - lelki) különbségük, (tevékenység,- és térbeli) elkülönülésük mágikus-misztikus köntösbe öltözik: különböző életszakaszaikban, illetve életfordulóikon rejtélyes varázserő övezi őket. Míg a szűz lány - érintetlensége mágiájával - a varázsló segédje, a bűbáj segédeszköze, az érettséget jelző menzesz váladéka hathatós alapanyag; a szülés és a gyermekágy egyenesen vonzza a természetfeletti erőket, az anya-szerepből kiöregedett és termékenységét maga mögött hagyó öregasszony (különösképp, ha özvegy és/vagy egyedülálló, s ily módon minden hagyományos női funkción túllépett) - afféle androgün fél-lényként - maga a boszorkány. "A nők mágikus természete olyannyira társadalmi megítélés függvénye, hogy elsősorban a közvélemény határozza meg... Az úgynevezett primitív társadalmakban az öregasszonyokat és nőket olyan varázslásokért vádolták és büntették meg, amiket el sem követtek. A középkorban, különösen a XIV. század után a női varázslók, a boszorkányok kerülnek többségbe ... a boszorkányok sokasága azokról a társadalmi előítéletekről tanúskodik, amelyeket az Inkvizíció használt ki és táplált." (Mauss, 2000 - a továbbiakban minden idézet innen származik)

A gyermeki egzisztencia még bizonytalanabb. A gyermek különböző szertartások révén, fokozatosan válik a társadalom teljes jogú tagjává; az életfázis-váltásokhoz kötődő átmeneti rítusok (3) több fordulóban vezetik be a közösségbe (pl. névadási ceremónia, avatási rituálék, stb). Mindaddig, míg át nem lép egy bizonyos küszöböt, s különösen, míg fiatal, természeténél fogva szoros kapcsolatban marad az embereken túli és kívüli világgal. Így lehetséges, hogy bizonyos esetekben előszeretettel tulajdonítanak neki varázserőt - lásd az afrikai "gyermekboszorkányok" vagy a gyermekek ellen folytatott inkvizíciós eljárások példáját. 

Egyes foglalkozások magukban hordozzák a transzcendenssel való praktizálás gyanúját. A test és a natúra rejtelmeit ismerő orvos, javas, gyógyító, a testi hulladékokkal (haj, szakáll, bajusz, köröm) érintkező borbély, a társadalomtól elvonultan élő s a természet titkait fürkésző pásztor, a halállal és halottal meghitt viszonyt ápoló sírásó, hóhér, illetve a tűzzel és fémmel dolgozó kovács (4) hagyományosan varázslatos figura. 

Nem csak a társadalmon-kívüliség, hanem a társadalmi rang is indikálhat mágikus hatalmat. Magyarán szólva jellegzetesen varázserejű és/vagy vallási szempontból is "szent" a király, törzsfőnök (5). Személyét tabuk övezik, életét rituális tiltások és előírások rendszere szabályozza, hogy a benne megtestesülő szentség, természetfeletti erő, mana ne kárt okozzon, hanem a közösség hasznára legyen (bővebben ld. Frazer, 2005). Maga a hivatásos varázsló is jelentős politikai szerepkört tölthet be. 

Vallás és mágia viszonya meglehetősen összetett, a kettő közti határvonal képlékeny - noha érzékelhető, nehezen definiálható. A vallás maga is sok mágikus elemet tartalmaz, a mágia pedig számos vallásos vonást. A kereszténység mágiának, babonának minősíti az őt megelőző vallások hiedelmeit, rítusait, azok papjaira pedig mint varázslókra, ördöngösökre tekint. Ezzel persze nem csak a krisztusi hit van így. Mauss leszögezi: "Amikor egy vallás felbomlik, az új egyház tagjainak szemében a régi vallás papjai varázslókká válnak. Ilyennek tekintik a muszlim malájok vagy shamok a pawangot vagy a paját, akik valójában egykori papok." Kevesen tudják, de a buddhista lámák a sámánok ellen folytattak hasonló hadjáratot (6). A hamis vallás mágiává degradálása sújtotta a különböző eretnek csoportokat, illetve a zsidóságot.

Ám még a mainstream (nem feltétlenül keresztény) vallásban is a varázslás gyanúja lengi körül a specializált papságot. Ha Európát nézzük, a klérus tagjainak társadalmi elszigeteltsége, magánya, cölibátusa, rendhagyó életvitele és szoros kapcsolata a szentséggel - s nem utolsósorban idővel kialakuló írástudó műveltségük, amely kiemelte őket "a nyájból" - varázserővel telítette alakjukat. "A középkorban úgy vélték, hogy a papok különösen ki vannak téve a démonok támadásainak, és ezért kísértést érezhetnek démoni, azaz mágikus cselekedetekre... A velük szemben érzett gyanakvás sokszor beigazolódni látszik. Vagy ők maguk folyamodnak mágiához saját céljaik érdekében, vagy pedig papi beavatkozásukat ítélik szükségesnek mágikus szertartás elvégzéséhez, s el is érik, hogy - sokszor tudtukon kívül - részt vegyenek rajtuk." Szemléletes példája ennek a közelmúltbeli Erdély vagy Gyimes, ahol bizonyos mágikus szolgáltatásokért (ráböjtölés, fekete mise, tolvaj azonosítása, istenítélet-szerű büntetése, megátkozása stb.) az amúgy protestáns, illetve katolikus székelyek és csángók a román ortodox paphoz fordulnak (7). A népi gyógyászatban használt mágikus ráolvasók előképét részben hajdani egyházi benedikciók, illetve szerzetesek által írt áldások, gonoszűző rigmusok szolgáltatták (8). Az egyházi szentelmények (szentelt víz, barka, gyertya, ostya stb.), egyházi ünnepek hozzávalói (karácsonyi abrosz, morzsa stb.), sőt, bizonyos liturgikus szertartások (határszentelés, házszentelés stb.) egyaránt szolgálhatnak lényegében mágia-pótlékként, mágikus célokat (jó termést, bő szaporulatot, egészséget, a lakhely gonoszok elleni védelmét stb).

A román és ortodox pap személyében a mindig titokzatosnak és varázslatosnak látszó "másik" valláson túl egy további jellegzetesség is megjelenik: az idegen mivolt. Az idegen par excellence varázserővel rendelkezik: Van Genepp már említett könyvében kitér erre a vendégfogadás rítusait ismertetve. Teljes etnikumok, népcsoportok, kasztok válhattak ily módon varázslóvá: különböző nomád törzsek (klasszikus precedens a cigányság), vándorló kézművesek (Indiában pl. a kereskedők, tímárok kasztja). A "szomszéd", mint állandóan fenyegető közelségben levő "idegen", a(z általában rontó) bűverő sztenderd hordozója. "Az ausztrál törzsek szerint a törzsön belül bekövetkező valamennyi természetes halál a szomszédos törzs varázslatainak eredménye... A védikus Indiában a varázslók jelölésére szolgáló egyik szó azt jelenti: idegen." Európa paraszti kultúrájában a termékenységért folytatott eksztatikus lélekcsaták a szomszéd falu vagy nemzetiség rossz halottai, varázslói, boszorkányai ellen zajlanak (9), Afrika tengerparti népei a vadonban élőket, a skandinávok a finneket és a lappokat, a hinduk a daszjukat, a görögök, arabok és jezsuiták a brahmanokat tartották varázslónak (az érintettek olykor önként rálapátoltak e szerepre: "... a lappok ugyancsak széllel teli zsákokat adtak el az európai tengerészeknek". Általában igaz, hogy "amikor két civilizáció érintkezésben áll egymással, a mágiát rendszerint a kisebbiknek szokás tulajdonítani", de az idegenség varázsa "magaskultúrák" találkozásakor is töretlen, így lehet, hogy a görögök az egyiptomi isteneket hívták segítségül mágikus rítusaikban, napjaink ezoterikus gyakorlatában pedig divatoznak az egzotikus távol-keleti eszközök és nézetek.
Végül előfordult, hogy bizonyos családokban öröklődött a varázserő, pontosabban hagyományozódott a varázslói szerepkör. Természetesen sem ez, sem a fenti kritériumok nem kizárólagosak: ahhoz, hogy az ember bűbájossá váljon, nem muszáj félszeműnek, sántának, epileptikusnak, bibircsókos állúnak és szőrös orrúnak lennie :) - szerencsénkre. Mindazonáltal a fenti szempontok sokrétűen érvényesülnek a boszorkányokra, mágusokra vonatkozó hiedelmekben és képzetekben - a Kárpátokon kívül és belül egyaránt.

 Jegyzetek és források:

(1) Ez éppúgy igaz a sámánokra, mint a középkori misztikusokra, szentekre. A sámáni praxist - ahogy azt már említettem - kezdeti kutatói egyenesen idegbetegséggel, az ún. sarkvidéki hisztériával magyarázták. Illusztrációként: Diószegi Vilmos: Samanizmus (Terebess, 1998)

(2) Pócs Éva (szerk.): Hiedelemszövegek. (2012, Balassi). Mesterségek tudósai c. fejezet (tudós pásztor, tudós kocsis, ördöngös vadász, patkányküldő, ördöngös molnár, tudós méhész, tudós kovács, tudós hajós, ördöngös muzsikus); Gunda Béla:Varázsló méhészek, ill. A mágikus jószágőrzés. In: Uő: A rostaforgató asszony (Múzsák Közművelődési Kiadó, 1989).

(3) A fogalomról bővebben: Arnold Van Genepp: Átmeneti rítusk (L'Harmattan, 2007).

(4) Ld pl.: Eliade, Mircea: Kovácsok és alkimisták. (Cartaphilus, 2004)

(5) Frazer, James: Az aranyág. (Osiris, 2005. Mint tudjuk, Frazer egyenesen a varázslóból származtatja a királyság, főnökség intézményét); lásd még érdekességként: Bloch, Marc: Gyógyító királyok (Osiris, 2005 - az angol és francia uralkodók görvélykórt kézrátétellel orvosló gyakorlatáról és ennek kapcsán a király emberfeletti hatalmáról), illetve Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban (Balassi Kiadó, 2000 - a keresztény Európában a pogány istenkirály, mágikus uralkodó "helyébe" lépő szent királyokról)

(6) Obrusánszky Borbála: Adalékok a sámánok üldöztetéseihez Mongóliában. In: Hoppál Mihály -Szathmáry Botond - Takács András (szerk.): Sámánok és kultúrák (Gondolat Kiadó, Budapest).

(7). Általánosságban: Pócs Éva (szerk.:) Hiedelemszövegek (2012, Balassi) - Tudós pap, Román pap alcímek; továbbá Pócs Éva: Átok, rontás divináció: boszorkányság a vallás és mágia határán. In. Uő (szerk.): Két csíki falu néphite a századvégen (Európai Folklór Intézet - Osiris, 2001); Pócs Éva: Boszorkányság vallás és mágia határán. In: Uő: Magyar néphit Közép - és Kelet-Európa határán. L'Harmattan, 2002 (online elérhető a tankönyvtár oldalán); Czégényi Dóra: A román pap alakja egy szilágysági közösség hiedelemrendszerében Gyógyítás és rontás. In: Pócs Éva (szerk.): Áldás és átok, csoda és boszorkányság. Tanulmányok a transzcendensről IV. (Balassi, 2004); Antal Mária: A gyimesvölgyi csángó magyarok hiedelmei (General Press, 2004).
(8): Pócs Éva 2002: "Én vagyok mindennél nagyobb orvos, te vagy mindennél nagyobb bájos": egyházi benedikció - paraszti ráolvasás. In: Uő: Magyar néphit Közép - és Kelet-Európa határán. L'Harmattan, 2002; a ráolvasásokról szóló hosszabb bejegyzést pedig - ha netán akad olyan elvetemült, akit érdekel :) - itt találjátok.
(9): Ginzburg, Carlo: Éjszakai történet (Európa Könykiadó, 2003); Pócs Éva: Élők és holtak, látók és boszorkányok. Mediátori rendszerek a kora újkor forrásaiban (Akadémiai Kiadó, 1997).

miről ismerkszik meg a boszorkány?

Aki Karácsonyra elkészítette a Luca-széket, és még volt is mersze felállni rá az éjféli mise alatt, megpillanthatta a boszorkányok sajátos ismertetőjegyeit: a folklór ágas-bogas agancsról, széles ökörszarvaról, konty alá tűzött tollseprűről számol be. A Luca-székkel történő boszorkányazonosítás a németségnél is ismert, az itteni rontó bűbájosok különös fejfedőt - például sajtárt, üres méhkast, tejszűrőt - viselnek, vasvilla, fejőrocska van náluk, úrfelmutatásnál hátat fordítanak az oltárnak - csakúgy, mint délszláv kartársaik. A folklór számos egyéb, rituális alkalmakhoz (szent időhöz, helyhez) fűződő, különféle varázseszközök és varázscselekmények segítségével végbevitt boszorkány-azonosítási módszert ismer - ezeket egy következő bejegyzésben ismertetem majd. Bizonyos vonások azonban a hétköznapokban is a boszorkányság gyanúját keltették (az alábbiakban a küllemi sajátságokról lesz szó).
Jellemző az összenőtt szemöldök, a szúrós tekintet, az intenzív, "világító" pillantás, "rossz nézés". Az ilyen ember akár szándéktalanul is ront, igéz: szemmel ver. "Kiskunfélegyházán azt, akinek a szemöldöke összefut, ha nem is boszorkánynak, de boszorkányosnak tartják... Recsken csak az lehetett igazi boszorkány, akinek akkora ereje volt, mint a tuloknak, szeme este világított, szikrázott, nappal órákig tudott a napba nézni, éjjel meg a legnagyobb sötétségben is látott." (Szendrey, 1986). Az ilyen ember a szobába lépve lesüti a szemét, kerüli mások tekintetét, vagy épp ellenkezőleg: meredten bámul a bentlevőkre.
Különböző születési jegyek is előrevetítik a későbbi mágikus pályafutást. A foggal születés a táltos és a boszorkány közös ismertetőjegye lehet. A hasonló szokatlanságok egyébként világszerte különös sorsot, varázserőt jósolnak: a burokban, foggal vagy fogsorral, szőrösen, állati testrészekkel (például farokkal), nyakán köldökzsinórral stb. világra jövőt megkülönböztetetten kezeli a hagyomány - ennek a magyar néphitben és szomszédnépeinknél is számos példája kínálkozik. Farokkal rendelkező boszorkányról számol be a Hiedelemszövegek (Pócs, 2012) egyik kárpátaljai adatközlője.
Állatias vonásokból a Luca-székhez kapcsolódó hiedelmeken kívül sincs hiány. A szarv-viselés a hétköznapokban is tettenérhető: a boszorkány az ajtón belépve félrefordítja a fejét. A szigetváriak szerint a bűbájosok "női alakban jelennek meg, de lólábúak, és előrehajlott, rút testük van." (uo.).
Gyakran kelti boszorkány benyomását a rongyos ruhájú, elhanyagolt, kellemetlen szagú, az átlagostól eltérő testalkatú (idős) ember; az az asszony, aki feltűnően sokat nyelvel, nagyszájú. Boszorkányos ismertetőjegy a női bajusz, illetve a kifordítva felvett ruházat is. A hajszínek közül a vöröshöz kapcsolódik negatív konnotáció, a rőt embert gyanakvással szemléli a népi műveltség.
A boszorkány sajátos eszközei a "varázsbot", vagy a közlekedésre használt seprű, tiló, rosta, stb. Példa: "... mindig vót öt-hat söprű az Éva néni ajtójába, mindegyiken más-más toll vót, oszt mindég mondta, hogy ezen mén éjje, ez vót a lova nekije. " (Pócs, 2012). Ugyanitt említésre kerül a küszöbre felszegezett lópatkó, illetve tetőn látott sajátos oromdísz (két egymással szembeforduló, kiöltött nyelvű kutya), mint boszorkányos ismertetőjegy.

Szendrey Ákos a magyar néphittel legszorosabb kapcsolatokat ápoló germán és szláv folklór boszorkányairól - a teljesség igénye nélkül - így ír: "A német néphitben a boszorkányok csúnya, öreg asszonyok, a tiroliak szerint rongyosak, nagy fekete puhakalapot viselnek, széles karimával, és nem tudnak az ember szemébe nézni, mindig pislognak.  Arcszínük fakó, földszínű, szemük mélyen fekvő, ha sírnak, nincsen könnyük. Minél pirosabb és dagadtabb egy boszorkány szeme, annál félelmetesebb, testük petyhüdt és fonnyadt, hajuk zilált, fésületlen. Oberpfalzban szemöldökük az orr felett összenőtt, szájukat bajusz szegi be, szemüket vörös, húsos karikák övezik. A délszlávok szerint eltérő a boszorkányok kinézése ... Krajnában a boszorkányoknak majomfejük van és piros sapkájuk. Általában fekete, göndör vagy fehér hajúak, öreg, mérges, rongyos nők. Takaros, formás nő csak kivételesen lesz boszorkány."
A fenti jellemzők nagy része természetesen nem a boszorkány kizárólagos sajátsága. A foggal születés, rendkívüli testi erő (s egy, fentebb nem idézett adat szerint a sokáig tartó szoptatás, kései elválasztás) a garabonciás, táltos mondáiból is ismert (a bika-alak, szarv-viselet szintén ide köthető). Az állati végtag megtalálható a lidérc vagy általánosabban az ördög-hiedelemkörben, ésígytovább. A hiedelmek kulturális környezetükkel dinamikus kölcsönhatásban állva szüntelen változnak, formálódnak, átalakulnak és összeolvadnak, egymáshoz közeli szegmenseik közt intenzív cserekereskedelem zajlik, ettől válik oly szerteágazóvá és gazdaggá a néphit birodalma.

Források:
Szendrey Ákos 1986: A magyar néphit boszorkánya. Magvető Könyvkiadó, Budapest.
Pócs Éva (szerk) 2012: Hiedelemszövegek. A magyar folklór szövegvilága I. Balassi Kiadó, Budapest. (+ ld. Pócs Éva egyéb, boszorkánysággal kapcsolatos munkáit).
Dömötör Tekla 1981: A magyar nép hiedelemvilága. Corvina, Budapest. 
Magyar Néprajzi Lexikon: Luca - szék
Magyar Néprajzi Lexikon: Boszorkány

boszorkánykör, tündérgyűrű

Boszorkánykörnek (angolul fairy-ringnek, vagyis tündérgyűrűnek) a többé-kevésbé szabályos körben növő gombák alkotta karikát nevezzük. Létrejöttének magyarázata egyszerű: ideális körülmények között, egyenletes tápanyagellátottságú talajon a gombafonalak szövedéke, a micélium (ami a gomba voltaképpeni testét alkotja) kör alakban terjeszkedik. Idővel középről kiindulva az idősebb részek elhalnak, így a telep nagy gyűrű formáját veszi fel, s értelemszerűen a képződő termőtestek elrendeződése is ezt követi. A gyűrű 'nyomvonalán', illetve belsejében a fű (aljnövényzet) általában dúsabb, sötétebb, ezért a boszorkánykör akkor is felfedezhető, ha a termőtestek nem láthatók. Ez annak köszönhető, hogy a gomba és társnövénye között szimbiotikus kapcsolat áll fenn. A gombafonalak a növényi partner gyökerei köré rendeződve átveszik a gyökérszőrök szerepét, és vizet, valamint ásványi sókat szállítanak a növénynek (mivel a micélium igen nagy kiterjedésű, sokkal nagyobb felületen, sokkal hatékonyabban tudja felvenni és továbbítani e fontos tápelemeket, mint a gyökérszőrök), míg az szerves tápanyagokat szolgáltat a gombának. Érdekesség, hogy a micélium, amennyiben több, egymás közelében elhelyezkedő (általában azonos fajú) növény gyökereit is behálózza, a növényegyedek közti transzportot is lehetővé teszi (a szimbiózis ilyen mérvű kifinomultsága számomra legalább olyan izgalmas, mint az Avatar Pandorájának élőlényeit összekötő mentális háló. Becslések szerint bolygónk hajtásos növényeinek körülbelül 80%-a él szimbiotikus kapcsolatban egy gombapartnerrel; erdősítésekben már alkalmazzák a technikát, miszerint a csemetéket eleve a megfelelő gombfaj micéliumával együtt telepítik el, ami által a megeredésük biztosabb, fejlődésük gyorsabb, a pótlási szükséglet pedig elhanyagolható a hagyományos eljáráshoz képest. Mindez jól példázza, hogy a földi ökoszisztémát varázslatosan árnyalt, összetett és bonyolult kölcsönhatások rendszere tartja fent, s hogy az élővilág egységre törekszik, egységben gondolkodik - szemben a magát a környezeti tényezőktől függetleníteni, a természet törvényei alól kivonni igyekvő emberrel, az individuum diadalát kereső nyugati kultúrával.)

A titokzatos karika persze megmozgatja a fantáziánkat. Már elnevezése is sokatmondó, s nem csak a magyar nyelvben: a németek szintén boszorkánygyűrűnek (Hexenring), a franciák varázslók körének ('ronds de sorciers'), az angolok tündérgyűrűnek (fairy ring) hívják.
A németek szerint a boszorkánykörben boszorkányok lejtették táncukat a Walpurgis-éjen; a holland hiedelmek az Ördög tejköpülőjét állítják bele. Tirolban a boszorkánykörök létrejöttét azzal magyarázzák, hogy a sárkányok tüzes farka repülés közben a földet érintette; az ilyen területeken hét évig semmi nem nőtt, csak mérges gomba.
Angliában, Skóciában, Írországban, a skandináv területeken a gombakör létrejöttét a tündérek táncával magyarázták. A középkori (12. sz.-i) forrásművekben felbukkanó "elfenringewort" kifejezés a tündérek tánca nyomán hasonlóképp köralakban növő százszorszépekre utal. 1628-ban Olaus Magnus úgy vélekedik, a tündérgyűrű (itt már gombákra vonatkoztatva) a körtáncot járó elfek lába nyomán beleég a földbe. Skandináviában a gombakört (elfdans) szintén e különös lényekkel hozták összefüggésbe, s úgy vélték, aki belelép, megláthatja a tündenépet - de rabjává is válik csalfa varázsuknak.
Walesben a boszorkánygyűrű neve 'cyclh y Tylwyth Teg'. A 19. században a tündéreket majdnem minden walesi gyűjtésanyag az erdőben táncoló csoportként írja le, s itt (csakúgy, mint Skóciában), a tündérgyűrűről, a táncukat lejtő elfekkel való találkozásról szóló történetek teljesen hétköznapinak - olyannyira, hogy néhány walesi adatközlő állította: maga is csatlakozott a vigadalomhoz. A viktoriánus kor folkloristái a tündéreket a boszorkányokkal hozták kapcsolatba, azon közös pontra alapozva, hogy mindkét népség szokása az erdőben mulatozni. E dínom-dánom általában holdvilágos éjjeleken zajlott, s a boszorkánykör az egyszerű halandó számára másnap reggel vált láthatóvá.

A mendemondának számos helyi változata szolgáltat további részleteket. Egy, a 20. sz. elején rögzített ír tradíció értelmében a tündérek előszeretettel táncolnak körbe galagonyafákat, így a gyűrű is gyakorta bukkan fel azok alatt. Egy skót adatközlő azt állította, a tündék a gombákra ülnek, vagy étkezőasztalul használják azokat. Egy devoni legenda szerint Dartmoor határában, alkonyattájt olykor fekete tyúk jelenik meg fekete csibéivel a boszorkánykörben. A walesi és manx hiedelmekben az 1960-as évek környékén új motívum tűnik fel: a gombakör egy földalatti tündérfalu helyét jelöli (ezen asszociációk bizonyos, kiemelt helyekhez kötődtek, például a dartmoor-i 'Pixie's Church'-höz, amely sziklaformációt gombakör övezte).
Európa-szerte tiltott a boszorkánygyűrű átlépése. Franciaroszágban úgy vélik, a kör felett dülledt szemű, ronda varangyok őrködnek, s megátkozzák azt, aki átlépni vagy megbontani merészeli. Másutt a körbe lépő halandót az a veszély fenyegeti, hogy fél szemére megvakul. Egy ír legenda beszámol egy gazdáról, aki - szomszédai tiltakozása ellenére - csűrt húzott fel a tündérgyűrű helyén. Éjszaka aztán mély öntudatlanságba merült; tetszhalott állapotából a helyi 'tündér-doktor' gyógyította ki, megtörve az átkot. A gazda, miután magához tért, elmondta: álmában az aprónép a csűr lebontására utasította.
A leggyakoribb elképzelés azonban az, hogy aki belép e mágikus térbe, az láthatatlanná válik a halandók számára, és többé képtelen elhagyni a kört. Gyakori, hogy a tündérek a gyűrűbe tévedő halandót táncra kényszerítik, míg az végső kimerültségében holtan rogy össze, avagy megőrül (ez a motívum - a gombakörtől függetlenül - a hazai szépasszony-hiedelmekben is megjelenik).  Walesben úgy tartják, a tündérek kimondottan igyekeznek maguk közé csalogatni, táncra csábítani az óvatlan emberfiát. Egy 19. századi walesi legenda erről így számol be:

"... [a pásztor] meglátta a tündérgyűrűt (Tylwyth Teg), mintha apró katonák járták volna körtáncukat. Elindult a dáridó színhelye felé, és hamarosan a kör közelébe húzódott, amelyben, egyéb nők és férfiak vidám társasága közepette e parányi harcosok ropták hárfamuzsika mellett. Sosem látott még ilyen jókiállású, s ilyen elbűvölően kedélyes népséget. Nevető arccal hívták maguk közé, amint kéz-a-kézben forogtak, oly meredeken hátradőlve, hogy csaknem elestek. Mindeközben azonban odafigyeltek, hogy megtartsák a tökéletes köralakzatot, attól soha el nem tértek. Azok közül, akik nem táncoltak, néhányan felkapaszkodtak a közelben álló vén dolmenre, mások fogócskáztak, meglepő fürgeséggel és a legnagyobb élvezettel. Megint mások apró, de leírhatatlanul gyönyörű formájú fehér lovakon lovagoltak fel,-s alá. Mindez teljes csöndben zajlott; noha a pásztor látta a hárfákat, hangjukat nem hallotta. Még közelebb húzódott hát, s végül megkockáztatta, hogy betegye lábát a varázslatos körbe. Abban a pillanatban füle megtelt a legédesebb, legdallamosabb muzsikával, amit valaha életében hallott..."
A kör átlépése a Walpurgis-éjen és Halloweenkor a legveszélyesebb (nyilván ez összefüggésben áll azzal, hogy ezek a napok, mint a természet körforgásának felezőpontjai, mint a nyári és téli, a világos és sötét félév közti fordulók, maguk is világosság és sötétség, élet és halál, valóság és misztikum határán lebegnek). Egy forrás szerint a pásztort, aki véletlenül megzavarta a tündérek ünnepi készülődését, az elfek foglyul ejtették és rabként tartották (végül azonban beházasodott közéjük, szóval annyira nem járhatott rosszul :)).
Még a körben növő fűről történő harmatgyűjtés, vagy az ott nyíló virágok leszedése is balszerencsét zúdít a halandó fejére. Más hiedelem szerint arra, aki az üres gyűrűbe lép, korai halál vár. A 20. században Sommersetből jegyezték fel azt az elgondolást, miszerint a körön átsétáló tolvaj vagy gyilkos (bűnöző) nem kerülheti el méltó büntetését (akasztás).

A tündérgyűrűből való kiszabadulás gyakran igényel külső beavatkozást. A 20. század korai szakaszában a walesiek a következő taktikával éltek: vad majorannát és kakukkfüvet dobtak a körbe, hogy megrészegítsék a tündéreket. Mások vassal érintették meg az áldozatot, így törve meg a gyűrű varázsát. Egyes források azt javasolják, az elbűvölt, megbabonázott áldozatot egyszerűen ki kell rántani a körből - noha ez nehezebb lehet, mint amilyennek hangzik. A Langollen-régióból rögzített monda szerint egy farmer a lányát akarta megszabadítani a tündér-igézettől; ezt úgy sikerült megtennie, hogy kötelet kötött a derekára, és megkérte négy társát, hogy húzzák ki őket a gombakörből.
Sokszor a keresztény hit segít az átok feloldásában. A körbe dobott vörösberkenye-ág (amelyből a néphit szerint Krisztus keresztfája készült, ily módon erőteljes védelmező, gonoszűző hatással bír), vagy a hangos imádkozás (akár olyan, egyszerű frázis formájában is, mint 'Az ég szerelmére' vagy 'Az Isten nevére mondom' vagy 'Az Ég megáldjon') semlegesíti a bűvöletet (ez szintén megjelenik a hazai szépasszony-mondákban).
A mentőakciók gyakori eleme, hogy a megmentőnek egy évet és egy napot kell várnia, mielőtt az áldozat segítségére siet. A megmentettek gyakran elveszítik a memóriájukat, nem emlékeznek a tündérekkel töltött időre, vagy azt tapasztalják, hogy míg tartózkodásuk a boszorkánykörben csupán néhány percnek tűnt, a való világban hetek, hónapok, sőt évek múltak el. Rosszabb esetben a körből kikerülve (az első falat étel elfogyasztása után) porrá morzsolódnak. Egy aberystwyth-járásbeli legenda szerint egy asszony, akit kimenekítettek a tündegyűrűből, eltűnt, mikor vassal érintették meg (e történetekben, ahogy látom, az az elképzelés tükröződik, hogy a körben ragadt, elbűvölt halandót, aki kapcsolatba került a másvilággal - értem ezalatt, hogy más-világ, nem feltétlenül a holtak földjét [bár a tündéreknek jócskán van halotti dimenziója] -,  megérintette, áthatotta annak mágiája, maga is tündérszerűvé vált, mint aki megrekedt félúton a két létsík, a két létforma - evilági, emberi és szellemvilágbeli, tündéri - között; s az anyagi valóságban életképtelen, azt nem tudja elviselni többé).

A tündérgyűrű kikémlelésének egyetlen biztonságos módja az, ha kilencszer körbefutjuk: ekkor hallhatóvá válik az aprónép földalatti mulatozása. Northumberlandi tradíció szerint ezt teleholdkor, a Nap járásával megegyező irányba kell tenni; ha ellenkezőleg körözünk, a tündérek a hatalmukba kerítenek. Elvéteni a számolást és a kelleténél többször (tízszer) futni körbe a gyűrűt hatalmas ostobaság és rendkívül veszélyes dolog (erre a meggyőződésre egy jó példa: Thomas Keightley rögzítette 1905-ben Northumberland-ból a gyerekek azon szokását, hogy kilencszer körberohanják a gombakört, ám mint írja 'arra, hogy egy tizedik kört is megtegyenek, semmi az égvilágon rá nem vethette őket'). Más legenda azonban állítja: elég egy fordítva föltett fejfedő is, hogy összezavarja a tündéket, akik így nem rántják le magukhoz a kíváncsiskodót.
Noha a legtöbb hiedelem meglehetősen baljós képet fest a boszorkánykörről, akad példa az ellenkezőjére is. Egyes források szerint a gyűrű a bőség és szerencse ígéretét hordozza. Szintúgy Wales-ben hiszik, hogy az a hegyi juh, amely a boszorkánykörben növő füvet vagy a helyén vetett terményeket legeli, sokkal jobban produkál majd, mint társai. Néphit állítja azt is, hogy a gombakörre épített ház lakói bőségben fürödnek. Pont Y Wern legendája szerint  a 13.-14. században Corwrion városka lakói minden vasárnap együtt lejtették a tündérekkel egy Pen y Bonc nevű helyen. Egy 1901-ben rögzített walesi mese egy férfiról szól, aki elpusztított egy varjúfészket, amely egy tündérgyűrűvel övezett fán lapult. A tündérek hálából minden nap ajándékoztak neki egy fél koronát, ám beszüntették, mikor minderről beszámolt egy barátjának (ismerős motívum: a bajba jutott varázslényen segítő egyszerű halandó bőséges jutalmat kap, ám tilos beszélnie róla - ha mégis megteszi, számolnia kell a következményekkel).

A magyar folklórban nem találtam nyomát a boszorkánykörre vonatkozó hiedelmeknek, noha neve (ami talán külföldről eredő átvétel) azt sejteti, hogy eleink számára sem volt közömbös. Hogy viszonyuljunk hát hozzá? Ki-ki ahogy kedve tartja. Egy biztos, én nem aludnék el a gyűrűn belül... :)

Források: a gombagyűrű folklórjáról szóló leírás a Wikipedia Fairy-ring c. szócikke 'Szájhagyomány és folklór' c. alfejezetének fordítása (1-2 mondat kihagyásával). A gombafonalak növekedéséről, gombák és növények szimbiózisáról és a boszorkánykör kialakulásáról saját ismereteim, tanulmányaim alapján írtam; e témában számos, az interneten is elérhető szakirodalom áll rendelkezésre, ha valaki utána kívánna nézni.

Áldás!