Annyi, de annyi mindenről kéne írnom... először is a beígért környezettudatos, költségtakarékos és mesebelien fantáziadús otthonokról; aztán a szakvizsgáról, ami az elmúlt hetek minden szabad pillanatát felemésztette; aztán csipaszról és csipiszről, a két varjúfiókáról, akik nagyjából egy hónapja boldogítanak; arról, hogy miként köpött szemen pépesre turmixolt macskatáppal egy csóka-poronty; arról, hogy tévedésből végiglejtettem az utcánkon egy férfi pizsamanadrágban (tudom, most azt kérdezitek magatoktól, hogy lehet ezt benézni,- nos, nekem sikerült); arról, hogy miért tárolok az ékszeres szekrénykémben madáreleséget, és mit keresett a zoknisfiókban egy csirkecsont.
Beszámolnék megannyi hétköznapi eseményről: az unokahúgom és unokaöcsém néptáncfellépéséről a színházban (ahol hatalmas megelégedésemre megláttam életem első szerelmét gömbölyödő sörpocakkal, kopaszodófélben - az istenekre, sok sérelmemre szolgált kései gyógyírként ez a kép), a város turkálói ellen intézett rohamomról (átkozottul frankó, tiritarka hippicuccok mindenütt; majd a falra másztam csupán a látvány okozta gyönyörűségemben), a szomszédnéni temetéséről, a gyönyörű zivatarokról... de mostanság valahogy nem talál az ihlet. Vagy csak túlságosan is legyalulta a szellemi teljesítőképességemet a vizsgaidőszak. Netán emocionális rövidzárlat ütött ki.
Amiről mégis szeretnék megosztani veletek néhány kósza gondolatot, az a Rainbow, így, nagybetűvel.
Helyesebben szólva Rainbow Family of Living Light, vagyis az Élő Fény Szivárvány-Családja. A név sokat elárul, s gondolom, az általa fémjelzett hippimozgalom sem ismeretlen sokatoknak. Én azonban csak néhány, a memória horizontján lebegő ismeretmorzsával rendelkeztem róla mindaddig, míg egy kedves évfolyamtársnőmről ki nem derült, hogy a közösség oszlopos tagja. Az ő menetszele engem is magával sodort, és immár az idei bakonyi találkozóra történő eljutás technikai részleteit tervezgetjük.
Nade vissza az elejére. A - röviden és tömören - Rainbow-t 1968-ban alapították a SF-i Golden Gate parkban. Apropójául egy hopi jóslat szolgált. E szerint amikor a Föld már olyan beteg lesz, hogy a vadállatok sorra pusztulnak ki, jön egy törzs, amelynek tagjai számos kultúra, bőrszín, nyelv, vallás, nemzetiség képviselői, akik a környezettudatos életmód, a békés együttélés, az erőszakmentes szeretet és a természetvédelem 'harcosai'.
Az évenkénti összeröffenések 1972-től váltak rendszeressé; ekkor a colorado-i Table Mountain fennsíkján gyűlt egybe a mozgalom célkitűzéseivel szimpatizáló öko-aktivisták sokasága. Azóta a "család" létszáma néhány ezer főről több százezresre duzzadt: nem csak Amerikában és Európában, de Afrikától Indián, Grúzián, Törökországon át Ausztráliáig a Föld számos pontján alakultak a Szivárvány-törzsek. Rendszeressé váltak az országonkénti és a regionális találkozók, amelyek általában újholdtól-újholdig, tehát közel egy hónapig tartanak.
A mozgalom célja megismertetni tagjaival és szimpatizánsaival a környezettudatos, természetközeli életmód lehetőségeit és szépségeit: újra felfedezni a rég elveszett harmóniát Földanya és tékozló gyermekei között; példát mutatni arról, hogyan érthet szót egymással számos különböző nyelvű, hitű, rasszú ember, ha befogadó szívvel, nyílt elmével, kölcsönös tisztelettel és toleranciával fordulnak egymás felé; s a közösség erejét a jövő szolgálatába állítani.
Ahogy egy résztvevő-szervező beszámol róla, " ...a Rainbow-t gyakran ellenkulturális olvasztótégelyként aposztrofálja a nyugati média, mivel a jelenlegi természetellenes világrendet elutasító hiedelemviláguk igen összetett: az amerikai indián, a szibériai sámán, a tibeti buddhista, az afrikai rasztafari, az indiai hindu és még egy sor egzotikus, ősi tanítás átfogó elegye, melyben igen fontos szerepet kapnak a különböző mágikus rituálék, a zenélés, éneklés, tánc, jóga, meditáció, szeretkezés..." A gyűlések eseményei között kiemelkedő helyet foglalnak el az Új,-és Teleholdat ünneplő szertartások, de számos egyéb programlehetőség akad. Ismét az iménti rainbow-brothertől idézek: "...ugyanis a tábor élete napközben különféle workshopokkal, foglalkozásokkal, előadásokkal telik, akár egy erdei szabadegyetem: jóga, meditáció, tai chi, zene, tánc, természetgyógyászat, gyógynövényismeret, masszázs, keleti filozófiák, asztrológia, kézműves-mesterségek, cirkuszi művészetek, népszokások, indián izzasztókunyhó-építés (esténként pedig a szertartás) egyéb törzsi rituálék, és még sorolhatnám..."
A teljes képhez hozzátartozik, hogy ugyan a rainbow-szellemiség mereven elutasítja a kemény drogokat és az alkoholt, mint lélek-mérgező kábítószert, de elfogadja a természetes pszichedelikumok (marihuána, pejot-kaktusz, látnokzsálya, varázsgomba etc) használatát - nem mint élvezeti cikket, hanem mint a transzcendens szférával történő rituális kapcsolatteremtés ősi és szakrális eszközét.
A technikai részletekről annyit, hogy a gyűlések a 'vissza a vadonba' jelige mentén szerveződnek. Nincs elektromosság, egy-két közösségi sátrat leszámítva nincs kiépített tábor; tisztálkodásra és ivóvíz-nyerésre forrás vagy patak áll rendelkezésre, a világosságot a tábortüzek és a csillagok biztosítják. A mosakodás, mosás és mosogatás vegyszerek, tisztítószerek nélkül, vízzel, hamuval, homokkal történik. WC gyanánt a tábor területén kívül ásott "shit pit"-ek szolgálnak; a szemétgyűjtés folyamatosan és kollektíven zajlik; a különféle munkákból (tüzifagyűjtés, vízhordás, főzés, ételosztás) mindenki önként veszi ki a szerepét. Különösen szimpatikus a spirituális tartalommal telített közös étel-szertartás, amely naponta kétszer zajlik le, és a "varázskalap"-rendszer, amelynek értelmében minden résztvevő anyagi lehetőségeihez mérten járul hozzá a találkozó finanszírozásához.
Folytathatnám még a végenincs dicshimnuszt, de ehelyett inkább a figyelmetekbe ajánlom Boli elbeszélését saját rainbow-s tapasztalatairól; én pedig rákanyarodok a saját dilemmámra.
Idén két elérhető találkozó lesz: a magyar gyűlés a Bakonyban június 19 és július 19 között (több információ a tábor Facebook-oldalán), és az európai gathering a Felvidéken, júli 19-aug 19 között. Mindegyik – metaforikusan – egy köpésre. Olykor – jobb pillanataimban – örömteli lelkesedéssel gondolok a részvételre, olykor azonban kételyek fognak el. Hogy miért? Egyfelől mert – amint a mellékelt ábra mutatja – meglehetősen antiszociális periódusomat élem. Márpedig a rainbow épp ember és ember közti kapcsolatteremtésről, párbeszédről, a közösség erejéről, a közösségi élményekről szól. Nem lehet a többiektől elszigetelten, távolságtartó szemlélődőként, független kívülállóként részt venni rajta. Én azonban úgy fuldoklok az emberi kapcsolatok dzsungelében, mint a partra vetett hal, magyarán: nem vagyok könnyen megnyíló alkat.
Az időszakosan fellépő ellenérzések másik forrása a hazai rainbow-közösségben megtapasztalt, a magyar ugarra oly jellemző torzsalkodás és széthúzás. Füvellő barátném regisztrált a ’család’ levelezőlistájára, így aztán volt szerencsém végigszenvedni az időközben elkezdődött bakonyi találkozó szervezését kísérő szócsatákat. Ez a "peace and love"-köntösbe bújtatott jómagyar sárdobálás, a smiley-k közé ágyazott burkolt sértegetések, a testvériségről és összetartozásról szóló fellengzős szólamok mögött meghúzódó "kihaénnem", az álszerénységgel és látszi alázattal leplezett egopárbaj kétségeket ébresztett bennem. Mégsem lenne különb a rainbow family, mint megannyi más, az elfogadás, a békés együttélés és a kölcsönös tisztelet tanait hirdető, egymásra következetesen fújó, és belvillongásoktól fűtött alternatív-ezoterikus közösség?
Egyszóval hol az egyik, hol a másik irányba billen a mérleg nyelve, leginkább attól függően, hogy pillanatnyilag milyen hangulatban vagyok. Közben meg szalad az idő, gyűlnek a nyári programtervek, és lassan a fejemre nő a saját „utolsó-szabad-hippinyár’ koncepcióm. Jajj nekem J.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése