2012. április 8., vasárnap

pészach

Mivel a keresztény Húsvét a zsidó Pészach és a pogány tavaszi termékenységünnepek nászából született, s minthogy utóbbiakról már elég sok szó esett, most előbbiről: az Egyiptomból történő kivonulásnak emléket állító izraelita Pészachról szeretnék szólni
A 'hág hápeszáh" kifejezésből lerövidült név annyit tesz: kikerülés, elkerülés. A zsidók Egyiptomból való elmenekülését tíz csapás előzte meg, amellyel Jahve sújtotta az észak-afrikai országot, hogy annak fáraóját jobb belátásra bírja a zsidóság távozását illetően. A csapások közül az utolsó az elsőszülöttek halála volt, amely azonban elkerülte azokat a zsidó családokat, akik bárányt áldoztak, s annak vérével megjelölték az ajtajukat.
A Pészach hét (nyolc) napos, ám Izraelben csak az első és hetedik számít teljes ünnepnek, a közbeeső napok "félünnepek". A szórványban élő zsidóság számára a második és nyolcadik nap egyenértékű az első és hetedik nappal. Időpontja évről évre változik: a zsidó naptár szerint Niszán hónap 15. és 21. (22.) napja közé esik. Niszán az év bibliai értelemben első (más időszámítás szerint hetedik) hónapja, egyben a tavasz kezdete: első napját a tavaszi napéjegyenlőség környéki Újhold jelöli ki. Ily módon a Gergely-naptárban időpontja március és április között ingadozik.
A Pészach első napja Egyiptom elhagyásáról, az utolsó a tengeren történő átkelésről emlékezik meg. Az egyiptomi szolgaság és a menekülés időszaka alatt a hagyomány szerint az asszonyoknak nem volt idejük megkeleszteni a kenyértésztát, így a szegények hagyományos eledele a kovásztalan kenyér (pászka, maces, mácá, laska - nyomorúság kenyere, lehem óni) volt. Innen ered az ünnep egy másik elnevezése, a hág hámácot. A megszabadulás örömének állít emléket a 'hág háhérut' kifejezés; míg a 'hág hááviv' a tavaszi megújulás előtt tiszteleg. 
Az ünnep előkészületei hetekkel korábban megkezdődnek. A családok gondosan megszabadítják éléskamrájukat minden 'hámectől', azaz gabonából készült és erjedésre hajlamos (egészen pontosan: legalább tizennyolc percen át vízzel érintkezett) élelmiszertől. A kitakarított lakásban gyertyával kutatják a még fellelhető hámecet (általában előzőleg eldugott kenyérmorzsákat), s ha megtalálják, tollseprűvel egy fakanálra terelgetik, majd fehér kendővel átkötik, jelezvén: a ház az utolsó illetéktelen ételmaradéktól is megtisztult.
Niszán 14. - én (erev pészah - a Pészahot megelőző nap) hajdan az elsőszülöttek rituális böjtöt tartottak; azonban idővel a hagyomány átformálódott, s ma örömteli családi lakoma emlékezik meg a kivonulásról. Kora délelőtt elégetik az összegyűjtött hámecet és nyilatkozatot tesznek arról, hogy nincs a birtokukban több kovászos étel; aki szükségét érzi, hajat vágat, mert a következő ötven napban erre nem lesz lehetősége; az asszonyok kisütik az előző nap merített vízből (májim selánu) és az előző héten megőrölt, különös gonddal kezelt gabonalisztből (smurá) az estére szánt pászkát (mácát micvá).
Az ünnep a zsinagógában elvégzett esti imát (mááriv) követő széderestével veszi kezdetét. A 'széder' szó 'rendet' jelent, s valóban, a vacsora szigorúan megszabott szertartásos formaságok szerint zajlik. Némelyik eleme visszaköszön az Újszövetség-béli utolsó vacsorában (amely valóban széder-lakoma volt); mint például a kenyér és bor az asztalfő (családfő, itt: Krisztus) általi megáldása és szétosztása, a vízbe mártott falat átadása, a rituális mosakodás etc.
Az asztalra kerülő ételek többsége jelképes értékű. A csirkehús (szárny, nyak, amit nem fogyasztanak el) a templomban feláldozott, megsütött és elfogyasztott bárány emlékét őrzi. Hajdan ugyanis a zsidó családok a jeruzsálemi szentélybe zarándokolva bárányt áldoztak az ünnep alkalmából (emlékezvén a bárányra, amelynek vére lehetővé tette a megszabadulásukat Egyiptomból). A keserűfű az ínséges eledel, a sós víz a szolgaság könnyei, a szétspriccelt bor a kínok közt kiömlő vér, az összetört pászka az áldozati bárány húsa (vö: "Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem... "), a négy pohár bor Jahve négy ígérete (megszabadítalak..., megmentelek..., megváltalak..., népemmé fogadlak), a zöld növény a tavaszi megújulás, újjászületés, a tojás a változó sors szimbóluma. A vacsora fontos eleme a Hagada, vagyis a kivonulás történetének elmondása. 
A Pészach termékenységünnep is, hiszen második napján veszi kezdetét a gabona (árpa) aratása. Innentől zajlik az 'ómerszámlálás' is. A gazdák naponta félretettek egy-egy kalászt, majd hetesével kévébe (ómer) fonták őket. Mikor hét kéve összegyűlt (azaz 49 nap elteltével), a következő (azaz 50.) napon megtartották az új kenyér ünnepét, amely a keresztény Pünkösd előképe. Érdekesség, hogy az ómerszámlálás alatt tilos volt hajat vágatni - talán egyfajta analógiás mágia emlékét őrzi e hagyomány, mely kapcsolatot teremt az aratandó gabona növekedése, beérése és a gazda arcszőrzetének gyarapodása között. Hasonlítsuk össze a közismert gyerekdallal: "Ess, eső, ess/ holnap délig ess/ zab szaporodjék/ búza bokrosodjék/ az én hajam olyan legyen, mint a csikó farka...."
Niszánnal azonban elközeleg az év száraz fele. Ennek jeleként a délelőttönkénti imában (muszáf) az esőért esdeklő sorokat a harmatot kérő fohász váltja fel.
A Pészach közbeeső napjain, amelyek tehát kevésbé jelentőségteljesek, megváltozott imarend dívik, s gyakran olvasnak fel a Tórából, valamint a háftárából. Ilyenkor kedvelt olvasmány az Énekek éneke is.
Hogy miként vált ez az ünnep kereszténnyé? Mikor Jézus élt, nem egyiptomi, hanem római rabiga alatt nyögött a zsidóság, egyre várva a Megváltót, aki - ahogy hajdan Mózes - megszabadítja őket az elnyomásból. A rómaiak a Pészach megtartását - érezve a párhuzamot a zsidóság akkori és jelenkori helyzete között - nem nézték jó szemmel, s az Újholdat - vele Niszán kezdetét - hirdető tüzeket, füstjeleket megzavarva igyekeztek ellehetetleníteni az egységes ünneplést. A hegytetőkről továbbított jelzések ugyanis az egymástól távol élő (babilóniai, perzsiai) zsidó közösségek közti kommunikáció és híradás eszközei voltak, s rajtuk keresztül valósulhatott meg az összehangolt időszámítás. Az ünnepi napok elcsúszása (amely ma az Izraelben élő és a nagyvilági diaszpóra zsidóságának szokásrendjében megfigyelhető) a rómaiak hajdani mesterkedéseinek köszönhető.
Visszakanyarodva a tárgyhoz: a zsidók tehát várták a Messiást, s Jézus ekként deklarálta magát. Úgy hivatkozott magára, mint az áldozati bárányra - arra a bárányra, amelynek vére biztosította az egyiptomi zsidókat az elsőszülötteket megtizedelő halál angyala ellen, aki tehát megszabadítja Jahve népét a szenvedéseitől. A keresztény felfogásban ez az ígéret nem fizikai, hanem lelki vonatkozásban értendő: Krisztus nem a római elnyomásból, hanem önnön lelkének sötét oldalától, az alantas élet bűneitől, a gonoszság csapdájából szabadította meg a szemitákat. Ily módon valóban érthetőek az utolsó vacsorán elhangzó szavak, amikor Jézus az áldozati bárányt jelképező pászkadarabokat mint saját testét osztja szét. S halálának időpontja is tökéletesen megválasztott (tudom, tudom, nagyon szentségtörőnek hangzik ez a megfogalmazás) - hiszen a Pészach ősi velejárója a bárányáldozat, amely a Jahve és a zsidóság közti különleges kapocs, kötelék megerősítését szolgálja.
A Húsvét időpontját hivatalosan a 325-ös első niceai zsinat tűzte ki (' a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap'), amelynek pontos kiszámolási módját a katolikus egyház 1581-ben kánonban rögzítette. Az ortodoxok azonban még mindig a Julianus-naptárhoz igazodva s aszerint számolva, a többi egyházhoz képest némi eltolódással ünneplik Krisztus halálát és feltámadását.

Áldás!
Bejegyezte: dátum:
Címkék: , , , , , , , ,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)